A két fajt gyakran összekeverik egymással, sajnos hivatalos helyeken, vagy kiadványokban is. Az emberek nagy része egy fajnak gondolja a kettőt. Gondoltam egyszerű lesz tisztázni a történetet Ahogyan az okokat kerestem és végig bogozva követtem a szálakat, úgy találtam magam a tévedések erdejében.
Özönfaj, Inváziós faj, gyomfa, ilyen jelzőkkel illetik mostanában a bálványfát. Sok helyen ecetfaként is hivatkoznak rá. Sőt legtöbbször ecetfaként gondol rá mindenki, nem túl nagy szeretettel. Sokszor emlegetik így : Ecetfa népies nevén bálványfa.
Ez nem lenne akkora probléma, a baj csak az, hogy van egy fa akinek valóban ecetfa a becsületes neve.
A két faj rendszertanilag a szappanfalakúak rendjébe tartozik. Ebbe a rendbe egyébként főleg trópusi, szubtrópusi fajok tartoznak. Több mint 5000 faj tartozik ide, olyan közismert szereplőkkel például mint a citrom.
Nem túl jó összehasonlítás ugyan, mert az állatok rendszertana kissé különbözik a növényekétől. Ám ha a rend szerint nézzük a kutyát és a macskát mindketten a ragadozók rendjébe tartoznak. Azon kívül, hogy a kutya és a macska háziasított ragadozók, házi kedvenceink nem sok közös van bennük. Természetesen gerinces és emlős állatok mindketten. Azonban az egyik a macskafélék a másik a kutyafélék családjába tartozik.
A bálványfa a bálványfafélék családjába tartozik, tudományos neve Ailanthus altissima.
Az ecetfa pedig szömörcefélék családjába, tudományos neve Rhus hirta. Képes összeállításunkból egyéb különbségekre is fény derül.
Bálványfa és az ecetfa.
A két fa elvben termetre sem hasonló, bár a bálványfa mérete és alkata az élőhelyétől erősen függ. A bálványfa akár 27 méter magasra is nőhet, szemben az ecetfa maximálisan 10 átlagosan 3-4 méterével. Az ecetfa vagy torzsás ecetfa töbnyire kisméretű fa vagy cserje.
A két fa virágai: Balra a bálványfa, jobbra az ecetfa virága látható.
Balra bálványfa és jobbra az ecetfa hasonló képen
Ha az interneten a bálványfa virágjáról képet keresünk, sokszor az ecetfa virágját találjuk helyette. Ha pedig az ecetfa virágára keresünk legtöbbször az ecetfa termését találjuk virágnak feliratozva.
Virágok közelről,ismét balra látható a bálványfa és jobbra az ecetfa virága
Termések: Balra a bálványfa termése, jobbra és fent az ecetfa érő és alatta az érett termése
Mindkét faj magvai a "légi szállításra" támaszkodnak, a bálványfa magja azonban pörögve vitorlázik. Az ecetfa magját pedig a gyümölcsét fogyasztó madarak szállítják.
Miért keverik a két fajt ?
A bálványfát kellemetlen szaga miatt hívják ecetfának. Az ecetfát pedig azért, mert termésének savanykás íze van, ezért termésének felhasználásával korábban limonádé szerű italt készítettek.
További hasonlóság, hogy mindkét faj hajlamos sarj hajtásokat hozni. Azonban a bálványfa jóval agresszívebben teszi ezt.
A két faj abban is hasonlít, hogy terjedésüket, tévedések sorozatának köszönhetik. A tévedések erdejéhez három tévedés kellett, korábbi írásunkban írtunk arról, hogy a a bálványfát végül is egy szömörce félével keverjük napjainkban. Nem volt ez másként a XVII. században sem. Pierre d'Incarville aki egy Jesuita szerzetes volt és amatőr botanikus, a Royal Society kínai tudósítója szeretett volna lenni. Akkoriban az volt a terv, hogy ha a kínai császár megtérítik, akkor könnyebb lesz az egész országot megtéríteni és ezen a módon könnyebb lesz a technikailag jóval fejlettebb Kínával kereskedni.
Pierre d'Incarville-t legjobban a császári kertek érdekelték, ahová azonban nem nyert bebocsájtást, míg meg nem mutatott a kínai császárnak egy általa nevelt Mimosa Pudica-t azaz szemérmes mimózát.. Nos ez a növény amelynek levelei érintésre összecsukódnak, ez a növény pedig lenyűgözte a császárt és bizalmába fogadta Pierre d'Incarville-t.
Az első tévedés
Így miután a császári kertekbe végül is bebocsájtást nyert, ő küldte a bálványfa magjait Angliába. Azonban Pierre d'Incarville is szömörcefélének hitte, mégpedig egy gazdaságilag igen értékes fának, ez pedig a lakkszömörce volt. Ezek után sokáig rosszul katalogizálták.
Lakkszömörce
A második tévedés
A tévedésnek ezek az apró pici magjai még nem lettek volna elegendőek a bálványfa elterjedéséhez. Amerikába egyébként teljesen más módon került ott az aranyláz idején kínai bányászok vitték magukkal a magokat és ők ültették. Az európai történet azonban sokkal érdekesebb, főleg, hogy hazai elterjedése is hasonló módon történt, mint a kontinensen bárhol.
Természetesen a gazdasági haszon miatt. Az internetes keresési adatokat figyelve, bizony sokan ma is kíváncsiak arra, hogy mire lehet használni a bálványfát. A valóság azonban az, hogy azon kívül, hogy talán lehet belőle gyomírószert készíteni, elvileg hasznos lehet a gyógyászatban, még tűzifának sem jó. Ez pedig akkoriban is így volt. Itt jött képbe az egyik hatalmas tévedés, ami nem is annyira a bálványfával, hanem inkább a selyemgyártással kapcsolatos. Ami évezredekig ment a kínaiaknak, nekünk itt Európában nem annyira. A selyem tulajdonképpen úgy készült, hogy szegény talán jobb sorsra érdemes Selyem lepke hernyóját (Bombyx mori) szépen kényeztetetik és etetik, mielőtt belőle kifejlet lepke lenne selyem gubóval veszi körbe magát.
Selyem lepke és a gubó
A kifejlet lepke 4-6 napig él, ezért kikelés után neki azonnal párosodnia kellene. Amit szegény pára azonban nem tudott megtenni, mert ha hagyják kikelni tönkre teszi az értékes selyemszálat, ezért a hernyó az életével fizet az értékes selyemért. Mivel a selyemszál értékesebb volt mint maga a lepke, nem igazán figyeltek a genetikai változatosságra, csak kevés számú egyedet hagytak kikelni és párosodni és ezek is rendszerint közeli rokonságban álltak egymással.
Hát hiába, Kínában több mint 4500 éves múlttal rendelkezik a selyem szövés és bizony féltett titokként őrizték, bárki az életével fizetett volna. Én azt gondoltam, hogy az ipari kémkedés modern korunk találmánya, amíg nem kerestem ehhez a cikksorozathoz anyagokat. Időszámításunk előtt 500 körül két szerzetes csempészet ki a botjában néhány selyemhernyó petét és azok így kerültek Bizáncba.
Szóval nekünk nem ment Európában ami a Kínaiaknak igen és ezért, rejtélyes betegségek sújtották a selyemhernyókat, amik amúgy is igen válogatósak voltak.
Itt jött a képbe ennek a derék lepkének egy nem válogatós „kollégája” Ailanthus Silkmoth, ő bizony beéri a bálványfa leveleivel. Persze néhányan akik selyemhernyó tenyésztéssel foglalkoztak kezdetben porul jártak, ugyanis vegyesen tenyészették az eperfán levélen élő selyemhernyót és a bálványfa levélen lakmározó társát a két fát azonban túl közel ültették egymáshoz és ezzel gyakorlatilag megmérgezték A bombix Morit, azaz a selyem lepke hernyóját. Ugyan azt tartották róla, hogy erősebb és tartósabb mint a selyem lepke selyme, de nem volt olyan a fénye és más okok miatt is inkább a gyapjúval kelhetett versenyre.
Ailanthus Silkmoth -A nem válógatos selyem lepke
A harmadik tévedés
A gazdasági haszon kutatása azonban nem itt kezdődött, rájöttek, hogy a bálványfa kiváló útsor fa, Így aztán a bálványfát, ma már nem kívánatos tulajdonságai miatt ültették, ipar területekre a légszennyezés csökkentése érdekében, sziklagyepeinkbe, az alföldre a futóhomok megkötésére és persze ma már természet védelmi területeinkre. Kísérletek folytak és profi üzleti és egyéb számítások készültek, olvastam például elemzést arról, hogy mekkora gazdasági haszonnal járhat ha a lassan növő bükkfák helyére bálvány fát telepítenek.
A bálványfa hajlító szilárdságát a kőris fölé helyezték és ígéretesnek tűnt a kocsi kerék gyártásban. A XIX. Század végéig és a XX. század elejéig valóságos ódákat zengtek a bálványfa előnyeiről .
Aztán minden megváltozott. A nem őshonos fajokkal ugyanis az a baj, hogy kezdetben ígéretesnek tűnnek. Kezdetben még kártevőik sincsenek, ám vagy ezek a kártevők követik az adott fajt néhány év vagy évtized lemaradással, vagy az őshonos fajok egy része alkalmazkodik hozzá, ám addig ezek a fajok egy kártevő és szelekció mentes környezetben fejlődnek. Emiatt a bálványfa természetes szelekció hiányában sokszor kivadult, majd felütötte a fejét a rejtélyes betegség, a bálványfa ugyanis a legtöbbször nagyon korán még belülről elkorhad, emiatt nem is tanácsos bálványfára mászni senkinek, mert az ágai rendkívül törékenyek. Ez pedig szinte lehetetlenné teszi faipari felhasználását.
Ne ültessünk bálványfát.
Sajnos sokszor látom, hogy ahelyett hogy a bálványfát irtanák, néhányan a mai napig ültetik, láttam már olyat, hogy szépen kitányérozva, egymástól 80 cm távolságokra valaki sövényt ültetett belőle. Sokszor panelházak előtti parkos részbe is ültetik kis kertekbe, mert fiatal korában szép érdekes pirosas levelei vannak. A gond az, hogy az ivarérett bálványfa ezerszám hozza a lependékes terméseit, amelyek aztán akár 1,5 km-re is eljutnak a szélben pörögve, vitorlázva. Ha ez még nem lenne elég, a fa sérülése esetén, bizony gyökérről százával képes sarjhajtásokat hozni. Gyökerével csöveket, házfalat, aszfaltot és szinte bármit megrongál ami az útjába kerül, a gyökere ráadásul természetes gyomírószert tartalmaz, amely gátolja más fajok megtelepedését a környékén.
Én láttam már olyan cikket amiben fűtési célokra való ültetését javasolják, senki ne tegye, mert fűtőértéke csekély, ám környezetünkre gyakorolt hatása rendkívül ártalmas.
A báványfa írtása
Sok megrendelőnk járt már porul, amikor kivágott egy-egy bálványfát. Ugyanis ezek után a fa sarjhajtások százait hozta. Ha valaki már így járt, nem árt ha tudja, hogy a bálványfa nagyon érzékeny a kétszikű gyomírószerek hatóanyagára. Sőt a bálványfát sokszor úgy irtják, hogy törzsét megfúrják, és ezt a hatóanyagot fecskendezik bele. Ilyenkor azonban, a fa nagyon hamar sarjhajtásokat hoz, igaz ezek mérgezési tüneteket mutatnak, utána ezeket a sarjhajtásokat kézzel kihúzzák (folyamatosan). A bálványfát érdemes még ideje korán gyökerestül eltávolítani, mert egyetlen gyökér darab is képes újrahajtani.
Szőlősardón mintegy százan élnek, s köszönhetően egy fiatal házaspárnak, Szabados Vivien Biankának és Szabados Andornak, hamarosan nemcsak arról lesz híres, hogy remek kecskesajtot készítenek ott, hanem arról, hogy több kecske sétál a dombok között, mint ahány lélekszámú a település.
.jpg)
