2019. október 10., csütörtök

Erdély-szerte szorgalmazzák a gazdaképzést

Makkay József  2019. október 10., 
A Romániai Magyar Gazdák Egyesületének Maros szervezete (RMGE Maros) Erdély viszonylatában is kiemelkedő érdekvédelmi munkát végez. Felnőttképző tanfolyamjait több ezer gazda végezte el, gazdakörei számos településen gazdaszövetkezetet működtet. Fazakas Miklós nyárádkarácsoni zöldségtermesztő agrárvállalkozóval, a szervezet elnökével beszélgettünk.  
– Egy hónappal ezelőtt tartották meg szokásos évi gazdanapjukat, idén a nyolcadikat. Az eddigiek Mikházán voltak, idén pedig Hármasfaluban. Nem csak a helyszín, a rendezvény is megújult? 
– A váltás azzal magyarázható, hogy Mikházán a Csűrszínházban és annak udvarán megtartott rendezvényeink ellaposodtak. Valamiért nem érezték annyira magukénak a helyszínt a gazdakörök. Tavalyi elnökségi döntésünk értelmében minden évben a megye más vidékén szervezzük meg az eseményt. Ez a Maros megyei gazdák napja, a mi közös ünnepünk kulturális műsorokkal, előadásokkal és gasztronómiai kínálattal. Idén először kiosztottuk a Pro Agricultura Transilvaniae-díjakat is. A helyszín szomorú aktualitását az adta, hogy tavaly hunyt el a helyi gazdaköri elnök, Nemes József, aki sokat tett a gazdakörért és a településért is. A 2019-es részvétel rekordot döntött Hámasfaluban, hiszen ötszáz gazda vett részt rendezvényeinken.  
– Az RMGE Maros irigylésre méltó helyett vívott ki magának az erdélyi gazda-érdekvédelemben: az egyetlen, ahol folyamatosan szerveznek magyar nyelvű felnőttképzést. Mekkora az érdeklődés iránta? 
– Három évtizedes történetünkben a gazda-érdekvédelemre és a szakoktatásra helyeztük a fő hangsúlyt, tanfolyamjaink iránt mindig volt érdeklődés. A felnőttképzésként meghirdetett tanfolyamok a mezőgazdaság minden ágát érintették. A 90-es években az ezüstkalászos képzések nem jártak ugyan államilag elismert diplomával, mégis 2000 előtt 3400 ilyen oklevelet adtunk át a sikeresen vizsgázó gazdáknak. Amióta 2000-ben kijártuk a szakminisztérium által akkreditált képzést, mintegy hatezer diploma került a gazdák kezébe 12 szakmában. E számok önmagukért beszélnek: mögöttük rengeteg munka, szakértelem és komoly szakembergárda áll. 
– Melyek a legkedveltebb szaktanfolyamok? 
– A gazda azokat a képzéseket keresi, amilyen területen dolgozik, vagy amivel a jövőben foglalkozni szeretne. Jelenleg négy képzés folyik: a hallgatók 360 órában sajátítják el az állattenyésztés alapvető tudnivalóit, van két méhészképző csoportunk, és indul a zöldségtermesztés is. A tanfolyamokat októbertől áprilisig tartjuk. A népszerűség szempontjából a méhészet vezet. Van olyan méhészünk, aki húsz éve dolgozik, és 200 méhcsaládja van. Bevallotta, hogy az agrártámogatások miatt iratkozott be a marosvásárhelyi tanfolyamra. Amikor meghallotta dr. Tófalvi Melinda méhészeti oktató első előadását, azt mondta, ő ilyent még nem hallott a méhészetről. 
– Pedig a mai Romániában a felnőttképző tanfolyamok nem igazán a tudás megszerzéséről, hanem pályázati pénzek elköltéséről szólnak... 
– Sajnos nekem is vannak rossz tapasztalataim román felnőttképző központokkal, ahol valóban arról szól a „képzés”, miként számolják el az elnyert pályázati pénzeket. Mi tudatosan nem ezt az utat választottuk. A mezőgazdaság terén más magyar felnőttképző központról nincs tudomásom Erdélyben, így gyakorlatilag egyedül vagyunk. Úgy is fogalmazhatnék: nálunk a tudás a fontos és nem a diploma. Persze ez így háládatlan feladat, mert rengeteg munkával és kevés pénzzel jár. De kezdettől az volt a cél, hogy gazdáinknak segítsünk. Az előadók egy része falugazdász, akiknek nem kell fizetnünk, másrészt van saját székházunk, így a tanfolyamon résztvevők által befizetett 350 lejes hozzájárulásból sikerül fedezni a kiadásokat. 
– Mekkora ma az igény a mezőgazdasági szaktanfolyamokra? 
– Tapasztalatom szerint jelentős. Kiss Károly Temes megyei egyesületi elnökünk például két évtizede partner a képzéseinkben. A Bánságban faluturizmus, kertészet, állattenyésztés és általános farmerképzés témakörében hívtak meg szaktanfolyamokat tartani. De tartottunk kurzusokat pályázatírói felkészítésre is, illetve részletesen bemutattuk a közös uniós agrárpolitikát, hogy a gazdák tisztában legyenek a KAP működésével. Tanfolyamaink rég nem csak Maros megyére szorítkoznak, hiszen a Bánság mellett meghívtak Arad, Szatmár, Hargita és Kovászna megyébe is. Mindenhol magyar nyelvű mezőgazdasági felnőttképzést nyújtunk, a munkaügyi minisztérium előírásai szerint azonban a záróvizsga román nyelven történik. De ez nem okoz gondot a hallgatóknak, mert a tesztkérdéseket mindkét nyelven megbeszéljük. A román szaktanárok előtt lebonyolított vizsgát sikerrel veszik hallgatóink. A román szakma is jól ismeri munkánkat: tudják, hogy itt valódi oktatás folyik, ezért tisztelnek bennünket. A minisztérium illetékesei nem gördítettek soha akadályt a felnőttképzés elé, jó a kapcsolatunk. 
– Az RMGE Maros Erdélyben egyedüliként 32 gazdakört irányít, és szakmai hálót biztosít munkájukhoz. Valójában mit jelent a gazdák számára a gazdakör? 
– Valóban van 32 gazdakörünk, de olyan is akad, amelyik nem működik. Mindenik jogi személyiséggel rendelkezik, és az RMGE Ma­ros „leányvállalataként” működik. Vannak ugyan alvó gazdakörök, de szép számmal sorolhatnék sikeres közösségi kezdeményezéseket is, amelyek például szövetkezetként működnek. A hármasfalui erdőtársulást tart fenn, és a tagok hozzájárulásából saját székházat vásárolt. A gazdakör gyakorlatilag szövetkezetként működtet egy erdőtársulást, amelyben a tagok rendszeresen kapnak tűzifát és pénzt a közösbe tett erdőkitermelés értékesítéséből. Héderfáján tejcsarnokot működtet a gazdakör, tagjai pedig télen-nyáron egyformán maximális tejfelvásárlási árat alkudtak ki a Hochland vállalattól. A magasabb ár a nagy mennyiségbe összegyűjtött és értékesített tejnek köszönhető, így sikerült megőrizni a faluban a pár tehenes gazdaságokat. Miközben sokan azt mondják, hogy a tíztehenes gazdák is vállalkozásuk felszámolására kényszerülnek, mert nem éri meg szarvasmarhát tartani. A gazdaköri tagság nagy előnye, hogy mindenben segítjük boldogulásukat. Falugazdászaink idén mintegy háromezer Maros megyei gazdával találkoztak, sokukat bevontunk a Székelyföldi Vidékfejlesztési Programba is. A gazdák eleve nehezen szólíthatók meg, nem szívesen kommunikálnak, viszont ha az ember a falujában vagy otthonában keresi meg őket, akkor azt jó néven veszik. 
– Manapság nagyon nehéz kisgazdának lenni. Miben tudnak segíteni az egyéni termelőkön? 
– Minden gazdának megvan a helye a vidék társadalmában. Annak is, aki szenvedélyből gazdálkodik, annak is, aki félig önellátó, vagy aki piacra termel. Törekvésünk az, hogy a vidék továbbra is megmaradjon annak, ami volt. Nem vagyunk technológiaellenesek, de arra törekszünk, hogy a gazdák egészséges élelmiszert termeljenek. Ki kell mondani: Romániában a piaci terményárak jelenleg nagyon jók, más európai országokhoz képest magasabbak. Ahol mégis túl magas az önköltségi ár, ott a nem megfelelő szakmai tudás és a hiányos technológia lehet a baj oka. 
.– Mit tehet a gazda, ha termése nem jut el a fogyasztóhoz? Ha árujával nem kerülhet be a vásárlók többsége által látogatott szupermarketekbe? 
– Egyértelmű, hogy a kisgazdák közös értékesítését kell megoldani. A héderfájai tehenes gazdák úgy maradtak fenn kis állományaikkal, hogy közösen megoldották az értékesítést. A kisgazdának csak akkor van jogosultsága, ha sikerül biztosítania az értékesítést. Gazdaköreink egy része kényszermegoldásként vállalta be a szövetkezeti munkát, mert a szövetkezéstől mindenki menekül. Jogi szempontból lényegi különbség van gazdakör és szövetkezet között: míg a gazdakör nem gazdasági társulás, addig a szövetkezet az. Az emberek még mindig ódzkodnak a szövetkezéstől, ezért e területen kellene minél hamarabb áttörést elérnünk. De ehhez fel kell nőni! Aki értelmes és érti a kor kihívását, annak világos, hogy a mezőgazdaságban a szövetkezet az egyedüli lehetőség a továbblépésre és a talpon maradásra. 
A Pro Agricultura Transilvaniae-díj
Az RMGE Maros által idén alapított Pro Agricultura Transilvaniae-díj kitüntetettjei elévülhetetlen érdemeket szereztek a szervezet harmincéves tevékenységében. A díjazottak névsora: Kovács Marika, a szegedi Progress Alapítvány alelnöke; Somogyi György, a szegedi fűszerpaprika-kutató intézet volt igazgatója; Jakab Sámuel agrárkutató, a Szent István Egyetem nyárádszeredai kihelyezett kertészmérnöki tagozatának dékánja; György Sándor zöldségtermesztési és nemesítési mérnök; Máthé László agronómus, a megyei szervezet volt alelnöke; Kiss Károly mérnök, a Temes megyei gazdaszervezet volt elnöke és Torda Márta, a budapesti Agrárminisztérium munkatársa. Posztumusz kitüntetést kapott Csomós Attila mérnök, az RMGE Maros volt elnöke; Tamás Lajos, az RMGE Maros egykori elnöke, a nyárádszeredai kertészmérnöki kar volt oktatója és Nemes József, a hármasfalusi gazdakör alapítója és elnöke.

2019. október 1., kedd

446 kilogramm élelmiszert ajánlottak fel jótékony célra a 79. OMÉK kiállítói

AMC Közlemény
Idén is gyűjtöttek élelmiszert a Magyar Élelmiszerbank Egyesület javára a 79. OMÉK kiállítói. A hétvégén zárult Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár résztvevői a kiállítás végén megmaradt még fogyasztható, bontatlan csomagolású, főként tartós élelmiszereket ajánlhatták fel, amelyet az Egyesület a következő napokban rászoruló családoknak, gyermek- és idősotthonoknak juttat el. A felajánlásoknak köszönhetően összesen 446 kg élelmiszer gyűlt össze.
A nemzetközi élelmiszeripari kiállításokon már bevett gyakorlat, hogy a még bontatlan csomagolású, fogyasztható, megmaradt élelmiszereket a rászorulók számára összegyűjtik. Ehhez csatlakozott immár második alkalommal az OMÉK. Magyarországon évente 1,8 millió tonna élelmiszer végzi a kukában, ez közel harmada az összes megtermelt élelmiszernek.
Az OMÉK-ot szervező Agrármarketing Centrum ezért is hirdette meg újra a jótékonysági gyűjtést, amellyel az élelmiszerpazarlás visszaszorítását támogató tudatos magatartás népszerűsítését is hirdetni szeretnék.
A 79. OMÉK-on 15 kiállító ajánlott fel önkéntes alapon összesen 446 kilogramm élelmiszert. Ennek köszönhetően többek között zöldség-gyümölcs, gyümölcslé, pékáru, száraztészta, különböző húskészítmények jutnak majd el a rászorulókhoz a következő napokban.
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület 2005-ös indulása óta több mint 62 ezer tonnányi élelmiszert osztott szét a rászorulók között, a szállítmányok értéke összességében meghaladta a 32 milliárd forintot. 2018-ban az adományok 350 karitatív szervezeten keresztül több mint 300.000 emberhez jutottak el. A tavalyi évben több mint 11 ezer tonna élelmiszerfelesleget juttatott el az Élelmiszerbank hátrányos helyzetű családokhoz, gyermekekhez, fogyatékkal élőkhöz, idősekhez, hajléktalanokhoz.
Az Élelmiszerbank tevékenységéről figyelmükbe ajánljuk a https://www.youtube.com/watch?v=DdgNL9tFkN0&feature=youtu.be linken található összeállítást.
A 79. OMÉK adományozói az Élelmiszerbank javára: 
SPAR Magyarország Kft. 
Derecskei Gyümölcsös 
Eisberg Hungary Kft. 
Zöldség Világ Kft. 
Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége 
Talentis Agro Zrt. 
Pálhalmi Agrospecial Kft. 
Tebike Kft. 
Gyermelyi Zrt. 
Kométa 99 Zrt. 
Delongi 
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 
Bonafarm 
Agrárminisztérium 
Szarvaskút 8420 Bt. 
Gazda Polgári Társulás

2019. szeptember 30., hétfő

Beszélgetés SEBESTYÉN CSABA RMGE-elnökkel Állandósuló válság a mandátum végéig?

Balta János 2019. szeptember 30., 
Sebestyén Csaba RMGE-elnök, parlamenti képviselő a mandátum végéig elhúzódó politikai válságot jósol

Sebestyén Csaba parlamenti képviselővel, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének az elnökével a XX. Magyar–Magyar Gazdatalálkozó alkalmával megejtettük a szokásos évértékelőt.
– Elnök úr, igazodjunk a szokáshoz és boncolgassuk a mögöttünk lévő évet mezőgazdasági, azaz a magyar gazdák szempontjából!
– Amikor a gazdákról beszélek, általában azt mondom: a gazdálkodásban nincs helye a politikának, de úgy gondolom, hogy az agrárpolitikában napirenden kell lennünk. Hogy ez mennyire sikerült azok számára, akik Románia Parlamentjében képviselik a magyar gazdákat, azt a jövő fogja eldönteni. Úgy gondolom, mi mindent megtettünk a hatékony képviselet érdekében, rendszeresen tájékoztattuk a gazdálkodóinkat. A tény, hogy számukra kedvező határozatokat nem mindig sikerült keresztülvinni, az nem rajtunk múlott. Sajnos az általános politikai konjunktúra ezt is meghatározza.
– Gondolom, ön is osztja a véleményt, hogy elemi fontosságú a magyar gazdaszervezetnek az ország legmagasabb fórumában való képviselete…
– Természetesen, ha az ember tárgyalni akar, akkor az asztal mellett kell ülnie. Ha viszont futballozni akar, akkor a pályán kell találkozni. Mi az előbbit választottuk, minden bizottsági ülésen részt vettünk, megtettük azokat a módosító javaslatokat, amelyek a mi gazdáink érdekeit szolgálták. Meglátásom szerint, nem mindig nagydobbal lehet megfogni a verebet. Többször kifogásolták, hogy nem bizonyítottuk írásban, hogy a mi javaslatunk nyomán történtek intézkedések, szerintem azonban sokkal fontosabb, hogy kié a haszon, mint kié az érdem. Nem érdekel, hogy a román kolléga is hozzájárult a határozattervezet elfogadásához, legfontosabbnak tartom, hogy a mi gazdáinkat is szolgálja.
– Ön szerint minden vállalásukat sikerült teljesíteni?
– Vannak olyan elmaradások és elvárások, amelyeket teljesíteni kellett volna, amit megígértünk a gazdáknak és teljesen reális gondot orvosolt volna, mégsem sikerült előrelépni…
– Meg is nevezné?
– Hogyne, ilyen a vadkárok ügye, aminek a rendezése nem a mi hibánk miatt nem az elvárások szerint teljesült. Mert Aradtól a Székelyföldig a vadkárok rendezetlen voltára panaszkodnak. Azt a parlamentben megszavaztuk, az államelnök, sajnos, nem írta alá. Azzal együtt, hogy szabályozta volna a gazdák teljes kártérítését…
– Az államfő mivel indokolta az elutasítást?
– Azzal, hogy sérült a kétkamarás rendszer, mert a képviselőházban olyan törvényeket módosítottunk, amelyeket a szenátus nem tárgyalt meg. Igaz ugyan, hogy a szenátus az első ház, de mi vagyunk a döntőház. Ezt a hozzáállást nem igazán értem, de ha az államfő tanácsosai úgy gondolták: fontosabb a törvény kiskapuira hivatkozni, mint segíteni az ország több százezer gazdálkodóján, az ő felelősségük, de a kárrendezés továbbra is orvoslásra vár. Azt gondoltam, hogy amikor zavaros politikai viszonyok uralkodnak, a szakmapolitikában sokkal könnyebb előrelépni. Most azonban úgy látom, az ellenkezője történik, mert megkezdődött az őszi parlamenti ciklus, amiben a kormányválság miatt, illetve a közelgő államfőválasztási kampány miatt a törvényhozási munkában nem lesz haladás. Az ALDE-nek a kormányból történt kilépésével a Mezőgazdasági Bizottságban is változtak az erőviszonyok, az ALDE képviselőivel többségben tudnánk lenni, de azzal együtt, hogy a kormányból kiléptek, még mindig a PSD-vel szavaznak. Jelenleg mindent felülír a kampány, a kormány leváltásának a hangoztatása. Ugyanakkor félnek is leváltani, mert nincs jobb alternatívájuk. A helyben topogás közepette sérül a szakmai munka. A bizottságokban számos olyan kezdeményezés elakadt, amelyeknek a dossziéja évek óta a bizottsági elnökök fiókjaiban hever. Mindent halogatnak, mert ha látják a bizonytalan politikai helyzetet, a szavazás elnapolása mellett döntenek. Ebben az évben nem látok érdemi parlamenti munkát, ezért ezt az időszakot ki kell böjtölnünk, ki kell bírnunk. Abban kell bíznunk, hogy az Európai Unióban a gazdálkodók számára hasznos döntéseket keresztülviszik a 2021–2027-es költségvetés kidolgozásáért. Éppen ezért, nekünk is arra kell törekednünk, hogy a 2021–2027-es költségvetési időszakra a gazdáink számára is kedvező stratégiát dolgozzunk ki a román törvényhozásban.
Lesz kárpótlás, de…
– Mire számíthatnak azok a gazdák, akiknek a sertésállományát afrikai sertéspestis fertőzte meg, ezért lelövik, elégetik az állataikat?
– Természetesen megkapják a kártérítést, az 50 kilós sertésre a kormány ígérte támogatást, nekik viszont a hízott disznó karácsonyra kellett volna. Abból a pénzből azonban, amit most kapnak egy 50 kilós malackára, karácsonykor nem tudnak majd a család igényeinek megfelelő hízott disznót vásárolni. Mert el kell ismerni, vidéken sok olyan család él, amelynek tagjai a hízott sertésből és a felnevelt baromfikból biztosítják az egész évi alapvető élelmet. Az ilyen családokat a sertéspestisnek a következményei nagyon érzékenyen fogják érinteni, és a falvakban romlani fog a lakosság életszínvonala.
– A jelenlegi járvány hátrányosan érinti-e az ország húsexportját?
– Az importunk mindig jóval nagyobb volt az exportnál, utóbbit, természetesen, hátrányosan érinti majd a járvány. Mert minden ország betiltotta a tőlünk való vásárlást. A járványt az állatorvosoknak és az ágazatban dolgozó szakembereknek a nem kellő odafigyelése okozta. Reméljük, hamarosan túl leszünk rajta. Én azt sajnálom, hogy a sertéspestis tönkretett egy csomó mást is. Mert ha arra gondolnánk, hogyan lehetne a mangalica fajtát megmenteni, most oda jutottunk, hogy mangalicát szabadtartásban nem lehet tartani, noha megvannak hozzá a bevált módszerek. Magyarországon ezt jól kidolgozták, nekünk is megvannak a procedúráink. A szakemberek leadták a javaslataikat, de az állatorvosok egyszerűen letiltották a tenyésztését.
– Hogy érzi, a romániai magyar gazdatársadalom tavalyhoz viszonyítva rosszabb avagy jobb helyzetben van?
– Azt nem mondanám, hogy rosszabb helyzetben vagyunk, mint tavaly, ugyanis búzatermés mindenhol volt, noha az élelmiszerárak a kereskedőknél nagyjából a duplájára emelkedtek. A burgonyaárak nagyjából a duplájára emelkedtek, ugyanakkor bármennyire is szidjuk a szakminisztériumot, a mezőgazdasági támogatásokat rendszeresen fizetik. Mert a közmondás szerint kétszer ad, aki gyorsan ad. Tehát megkapták a támogatásokat, amiből előkészthették a jövő évi termést is azzal együtt, hogy az aszályos idő erre az évre is kitolódik. Ezzel együtt, bízom benne, hogy a gazdák a következő év termését is elő tudják készíteni. Azt nem mondanám, hogy rosszabb helyzetben vannak, egy azonban biztos: az ország rosszabb helyzetben van, mint tavaly ilyenkor volt.
– Véleménye szerint, az államfőválasztás után stabilizálódik-e a helyzet?
– Nem hiszem, szerintem még bonyolultabbá válik, de az attól is függ, ki lesz az államfő. Azt se feledjük, hogy jövőre is két választás, előbb az önkormányzati, majd az őszi parlamenti választások következnek. Abban mindenképp biztos vagyok, hogy a 2020-ig tartó jelenlegi mandátum végig ellentmondásosnak, zavarosnak ígérkezik.
– Köszönöm szépen az értékelőt!
– Én köszönöm a lehetőséget!

Hatalmas összegekkel támogatják a hegyvidéki gazdasági tevékenységeket

2019. szeptember 24.,    Farkas Endre 
Nagyszámú érdeklődő előtt mutatták be a múlt hét pénteken Csíkszeredában azt a fejlesztési tervet, amelynek keretében kifejezetten hegyvidéki gazdasági fejlesztésekre lehet pályázni a jövőben. A pályázat hamarosan kiírásra kerülhet és kizárólag szövetkezetek, vállalkozások vehetnek majd részt rajta. Az Agri-Cultura-Natura Transylvaniae Egyesület és a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság szervezésében létrejött tájékoztató során részletesen ismertették a program által támogatott tevékenységeket, valamint azok körét, akik várhatóan majd pályázatot nyújthatnak be. A Hegyvidéki Beruházások Program keretében támogatható lesz vágópont, kis húsfeldolgozó, gyapjú- begyűjtő és feldolgozó, gyógy- és fűszernövény begyűjtő és feldolgozó, gyümölcs és gomba begyűjtő és feldolgozó, tejcsarnok, tejfeldolgozó, valamint hegyi esztena (nyári állattartó szállás) létesítése. Török Jenőtől, a Hargita Megyei Mezőgazdasági igazgatójától megtudtuk, hogy a támogatási program során kifejezetten vállalkozások (II, PFA, IF, SRL) és szövetkezetek jelentkezését várják majd a fent említett tevékenységek valamelyikének támogatására. Egyesületek ezúttal nem pályázhatnak, szögezte le az igazgató. Az igazgatóság felajánlotta a segítségét az új szövetkezetek létrehozásában, illetve a későbbi pályázati folyamatokban is, első körben az érdeklődők szándéknyilatkozatot tölthettek ki. A szerző felvétele A későbbiekben kiírásra kerülő pályázaton községenként és témánként maximum 1 nyertes lehet majd. Várhatóan kis számú projektet tudnak majd támogatni, a pályázható összegek viszont 100 ezer eurós nagyságrendűek lehetnek. A támogatás mértéke több tényezőtől függ, alapvetően a tervezett beruházások értékének 40%-át lehet a segítségével fedezni, de ez az arány nagyban növelhető lesz különböző feltételek teljesítésével.

2019. szeptember 29., vasárnap

Tizenöt ország nyolcvanötezer látogatója vett részt a 79. OMÉK-on

AMC Közlemény
Közel nyolcvanötezer látogató részvételével zárult a 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK), amely négy napon keresztül mutatta be a magyar agrárium és élelmiszergazdaság legjavát a HUNGEXPO területén, vendégországként pedig Marokkó mutatkozott be. Az idei rendezvény fókuszában az élelmiszeripar állt, a szervező Agrárminisztérium és Agrármarketing Centrum szerint a kiállítás mind a szakma, mind a közönség visszajelzése szerint is sikerrel zárult. A vásárra tizenöt országból érkeztek látogatók.
Az agrárinnovációk, az agrárdigitalizáció és az élelmiszeripar legújabb vívmányainak bemutatása mellett a generációváltás szerepelt a 79. OMÉK legfőbb témái között.
A HUNGEXPO átépítése miatt idén kisebb területen, ugyanakkor jóval fókuszáltabban rendezték meg a kiállítást: a szakmát most először nem csak az agráripari kis- és középvállalkozások, valamint őstermelők, kistermelők és családi gazdálkodó képviselték, hanem az innovációban és hozzáadott értékben élen járó nagyvállalatok is. A látogatókat a hagyományos, vásárt jellemző attrakciók – őshonos udvar, állatsimogató, gyermekelőadások – mellett a tizenéves korosztályt megcélzó élménygazdasággal, esti nagykoncertekkel és minőségi étel- és italkínálatot felvonultató gasztropasszázzsal várták. A látogatók olyan különlegességeket kóstolhattak és vásárolhattak a 79. OMÉK-on, mint az emuszalámi, a hidegen sajtolt magolajok, vagy a magyar fejlesztésű „minden mentes” készételek.
A 79. OMÉK záróeseményén Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője köszöntötte a külföldről az OMÉK-ra érkező 64 kiállítót és azt a 180 kiállítót is, akik a Kárpát medencéből, határainkon túlról hozták el bemutatni termékeik legjavát. „Az ő közreműködésükkel az OMÉK igazán nemzetközivé, régiójában kiemelkedően rangos kiállítássá vállhatott, ahol nem csupán a kínálat bemutatása, az üzletkötés is fókuszba került” – fogalmazott. Ondré Péter beszélt arról is: "Az OMÉK első napja, a Szakmai Nap ismét olyan hozzáadott értéket teremtett, amiről a jövőben sem mondunk majd le.”
Dr. Nagy István agrárminiszter záróbeszédében a magyar és a határon túli gazdák szakértelmét, elhivatottságát méltatta: „A magyar agrárium sikerének a záloga a gazdák szíve és lelke, amely áthatja munkájukat. Ezt látjuk a földjeiken és gazdaságaikban, ezt érezzük és éreztük itt is, felsorakoztatott portékáikban. Ebben van az a többlet, a szív és a lélek, amellyel mi magyarok más országok felé fordulunk és partnerekre találunk. Különös tekintettel gondolok itt a Marokkói Királyságra, akit idén díszvendégként köszönthettünk.”
A miniszter hozzátette: még ez a nagyszabású rendezvény sem biztosított elég időt az agrárium sikereinek bemutatására, maradt még megmutatni való a jövőre nézve is.
A záróbeszédek után Dr. Nagy István agrárminiszter és Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője díjakat adott át. Az OMÉK nyolcvanezredik látogatója címet Juhászné Galló Orsolya és családja nyerte el.
Az OMÉK legszebb standja kitüntető címet a látogatói visszajelzések alapján a Flamingo 24 by Talentis Kft. kivitelezésében a Talentis Agro Zrt., a Kall Ingredients Kft. és a Viresol Kft. közösségi standja nyerte.
A Miniszteri Nagydíjat az Integrál Élelmiszeripari és Kereskedelmi Zrt. Regius kacsa- és liba termékcsaládja kapta. A73 éves múltra visszatekintő, 100%-os magyar tulajdonú vállalat jelenleg a világ egyik legkorszerűbb hízott vízi szárnyas feldolgozója, a vállalkozásnak közel 500 munkavállalója van.
A 79. OMÉK eseményeiről, híreiről a https://omek.amc.hu/ oldalon találhatnak bővebb információt.

Az ősök tudását felhasználva a jövő gazdaságát építi Csikós Árpád

A nehezebb utat választva, a vegyszereket elhagyva folytat ökológiai növénytermesztést a délvidéki, Tóthfaluban gazdálkodó Csikós Árpád, aki a családi birtokot édesapja halála után vette át. A fiatal vállalkozó húsz hektáron negyvenféle zöldséget, illetve gabonát termeszt, és ha majd a jogszabályi környezet lehetővé teszi, akkor ivóleveket, savanyúságokat és napraforgó olajat is készít, illetve forgalmaz. A legfontosabbnak azt tarja, hogy tevékenységével fel tudja hívni az emberek figyelmét az egészséges élelmiszer fontosságára.
A bácskai jó minőségű, magas aranykoronás földek kiváló lehetőséget biztosítanak a mezőgazdasági vállalkozáshoz, éppen ezért mindig is sokan termesztettek szántóföldi és egyéb növényeket a Vajdaságban. Kevesen vállalkoznak azonban arra, hogy fenntartható módon, vegyszermentesen gazdálkodjanak, egész Szerbiában is mindössze 1900 hektáron végeznek ökológiai növénytermesztést. Ebből húsz hektáron, a délvidéki Tóthfaluban, Csikós Árpád folytat biogazdálkodást, aki eleinte szintén hagyományos növénytermesztéssel foglalkozott. – Gyermekkoromban gépészmérnök palántának indultam, el is kezdtem az első évfolyamot az egyetemen, de sajnos édesapám fiatalon meghalt, és hátrahagyta a korábban a nagyszülőktől örökölt családi gazdaságot. Választanom kellett a tervezett céljaim és a mezőgazdasági vállalkozásunk között, végül az utóbbi mellett döntöttem, mert nem akartam veszni hagyni. S többé-kevésbé rendelkeztem is a gazdálkodáshoz szükséges tudással, mivel gyermekkoromtól kezdve sokat segítettem az édesapámnak. Emellett többen is a szárnyaik alá vettek, és segítettek a nehéz helyzetben – emlékezik vissza Árpád.
A fiatal gazda 1998-tól 2004-ig hagyományos módon gazdálkodott, akkor váltott, amikor megszületett a nagyobbik fiuk. Saját bevallása szerint már korábban is foglalkoztatta őket a fenntartható, vegyszermentes gazdálkodás, és egyre fontosabbnak érezték, hogy nem szabad szennyezni azt a földet, amit az ősöktől örököltek, és amit a gyerekeiknek szeretnének majd átadni, használható formában. Először csak saját célra termesztettek vegyszermentesen néhány alapvető zöldséget, és közben a témában képzésekre jártak, illetve minden lehetséges tudást próbáltak megszerezni könyvekből, később a világhálóról is. Az átállás olyan gyorsan végbement, hogy 2009-ben már a teljes húsz hektáron folytattak ökológiai gazdálkodást, így a földek organikus minősítést kaptak. 
– A szüleim azt hozták be újdonságként a gazdaságba, hogy szaporítóanyag, rózsatő termesztésével kezdtek el foglalkozni, ezt én megtartottam. A mi innovációnk pedig a vegyszermentes gazdálkodás lett, remélem, idővel a gyerekeim is hozzátesznek majd valamit a vállalkozáshoz. A nagyobbik fiam most megy gimnáziumba, ő az informatikát választotta, de ennek ellenére sokat dolgozik a gazdaságban. Nem bánom, hogy ezen a területen tanul tovább, mert nagyon jó érzéke van hozzá, és lehet, hogy később az innovációnál hasznát is vesszük majd az informatikai tudásának, a webáruházunkat már most is teljes mértékben ő kezeli. A kisebbik fiamat pedig még nála is jobban érdekli a növénytermesztés, de ő még csak tízéves – hangsúlyozza a fiatalember.
A családi vállalkozásban leginkább zöldségtermesztéssel, csaknem negyven különböző kultúrával foglalkoznak. Eleinte csak maximum hatféle növényt termesztettek, de ahogy igény mutatkozott a vegyszermentes zöldségekre, a kultúrák számát felszaporították negyvenre. Ma már a húszból tizenhárom hektáron termesztenek zöldségeket, a maradék területen pedig különféle gabonát ültetnek különböző céllal. – Ezzel etetjük az állatállományunkat, illetve a tönkölybúza egy részét megőrüljük és lisztként értékesítjük, de más termékek is készülnek belőle, a napraforgóból pedig a jövőben hidegen sajtolt olajat készítünk. Tervezzük, hogy a takarmánykukorica helyett a jövőben magasabb minőségű fajtát ültetünk, mert a szerbiai konyhában előszeretettel használják a tengeri különböző őrleményeit – jegyzi meg Árpád.
A vállalkozó kitér arra is, hogy az értékesítés náluk nagyon sokrétű. Egyrészt az évek alatt Szabadka környékén és az utóbbi időben a Tisza mentén kiépítettek egy direkt vásárlói kört, először csak öt embernek szállítottak, ma már heti rendszerességgel akár hatvan-hetvennek is házhoz viszik a megrendelt a zöldségeket. A fiatal szakember szerint ez a megoldás egyrészt gazdaságos, hiszen azonnal készpénzhez jutnak, másrészt folyamatosan visszajelzéseket kapnak a zöldségek minőségéről, ezekből sokat tanulnak. Dolgoznak emellett nagyobb cégekkel, így egy üzletlánccal is, utóbbi partnerek száma az eltelt évek alatt – a jellemzően kedvezőtlen feltételek miatt – folyamatosan csökkent. Az ipari minőségű dolgaikat is értékesítik, három olyan cég van, amely a zöldségeket felvásárolja és feldolgozza. – Arra készülünk, hogy az ipari minőségű termést magunk hasznosítjuk majd, a feldolgozó manufaktúra infrastrukturális feltételei, így a hely és a gépek már adottak, azt várjuk, hogy a szükséges jogszabályokat megalkossa a szerb állam. Nagyon sok mindenre felkészültünk, tudunk sokkolással fagyasztani, savanyítani, különféle ivóleveket készíteni, szárítani és aszalni, ehhez a gépek megvannak. A feldolgozott termékeket azonban hivatalosan, felcímkézve még nem árulhatjuk. Itt szeretném megjegyezni, hogy a különböző eljárásokhoz nagyon sok tudást a nálunk dolgozó asszonyoktól szereztünk be, ők még tudják azokat a módszereket, amelyeket a régi öregek is használtak otthon, a háztartásban. Ennek köszönhetően az uborkát nem ecettel, hanem a napon szeretnénk savanyítani és utána pasztőrözni, a paradicsomlevünk teljesen natúr, semmi hozzáadott anyag nincs benne. S amíg az új technológiák szerint két óra alatt kész van egy paradicsomlé, addig nálunk három napig fészekben dunsztoljuk. A vevőinknek a házias jelleg és íz a fontos a megfelelő beltartalommal, így nekünk is minden más másodlagos – mutat rá Árpád.
A fiatal gazda azt mondja, elsősorban azért működteti a vállalkozását, hogy az emberek szemléletét formálja, hidat képezzen a régmúlt és a jövő gazdálkodása között. Itt nem a profitot kell szem előtt tartani, hanem a nemes célt. – Tíz-tizenöt munkatárs segíti a vállalkozásomat, a férfiak keményebb fizikai munkát végeznek, traktort vezetnek, a női csapat a kapálásoknál, gyomlálásoknál és a betakarításoknál vállal oroszlánszerepet. Egy másik csoport a kimenő áru elkészítésénél tüsténkedik, egy sofőr pedig a szállításnál segít – fogalmaz a vállalkozó. Hozzáteszi: télen is dolgoznak, egyrészt azért, mert olyankor is termesztenek zöldségeket fóliasátorban, másrészt a nyáron betakarított termés több mint hatvan százalékát a közelmúltban elkészült hűtőkamrában tudják tárolni és így később, akár tavasszal értékesíthetik.
Csikós Árpád kiemeli, hogy a főként a magyar kormány és az Európai Unió pályázatin igyekeznek minél több forrást megszerezni, és nemcsak azért, hogy kevesebbe kerüljön nekik a fejlesztés, hanem azért is, hogy jobb minőségben, ésszerűbben, hosszú távon életképesen tudjanak gazdálkodni. Olyan gépeket próbálnak vásárolni ehhez, amelyek drágábbak ugyan, de akár tíz vagy húsz év múlva is működnek majd. – Az eddigi támogatásokból az öntözést fejlesztettük, illetve a hűtőkamrát, a raktárt és a feldolgozó helyiséget építettük meg. Szintén pályázati pénzből vásároltunk többféle munkagépet és a több mint 900 négyzetméteres fóliasátorunkat is ebből tudtuk megvalósítani. A feldolgozáshoz is vásároltunk berendezéseket, illetve egy targoncát a nemzetpolitikai államtitkárság pályázatán – jegyzi meg. 
A fiatal gazda nemcsak a pályázati lehetőségeket figyeli folyamatosan, de ellátogat a nemzetpolitikai államtitkárság találkozóira is, ahol főként a marketinggel kapcsolatos tudását próbálja folyamatosan fejleszteni, de erőt merít más vállalkozó előadásaiból is. Ennek köszönhetően mindig tettre készen, felvillanyozva érkezik haza a határon túli vállalkozóknak szervezett rendezvényekről. Azt tapasztalja, hogy a találkozókon rendkívül pozitív légkör uralkodik, ami sokat segít mindannyiuknak, így egymást is feltöltik energiával. S persze barátságok és üzleti kapcsolatok is köttetnek, amelyekre szintén nagy szükségük van.
A fiatal gazda azzal köszön el, hogy a pályázati támogatásoknak és üzleti kapcsolatoknak hatalmas jelentőségük van, de a legfontosabbnak mégis azt tartja, hogy a magyar állam biztosította a visszahonosítás jogszabályi feltételeit. Szavai szerint ezzel visszakapták a nagyapáiktól, dédapáiktól erőszakkal elvett kapcsolatot a magyar hazával, így visszaszerezték őseik becsületét. Úgy tapasztalja, hogy ennek köszönhetően az anyaországban is másként kezelik a határon túli magyarokat, illetve a szerbek is jobban tiszteli őket, hiszen Magyarországnak nagyon komoly tekintélye van. Vagyis nincsenek többé lesajnált szerepben, a támogatás szerinte már csak hab a tortán.

Újjáéledő fazekasmesterség: a szilágysági agyag lelke

Sütő Éva  2019. szeptember 28.,
Fazekasmesterek találkozóját tartották a hétvégén Zilahon. A háromnapos kirakodóvásárral és bemutatókkal tarkított szakmai rendezvény partiumi, belső-erdélyi és magyarországi fazekasok részvételével zajlott. Az eseménynek a népművészeti múzeum által szervezett kiállítás is része volt, amely a tövisháti magyar falu, Désháza fazekasmúltját mutatta be. Farkas Gábor és munkái Békéscsabáról. 

A fazekas termékekből rendszerint kiállításokon vásárolnak a turisták • Fotó: Sárkány Szabolcs 

Bár Erdély-szerte kihalófélben van e hagyományos népi mívesség, napjainkban egyre többen szeretnék újraéleszteni a magyar népi kultúra közkincsét. Régen a parasztháztartásokban nélkülözhetetlen terméknek számított a cserépedény, amelyet leginkább folyadék tárolására, főzésre használtak. A parasztházak alapvető kellékének számító edényeket agyagból készítették, ami készítőik megélhetési forrása volt. A cserép törékenysége pedig az áru kelendőségét és a kereslet folyamatosságát biztosította. 
A Szilágyságban és a vele határos vidékeken az edény- és más cseréptárgyszükséglet kielégítését több fazekasközpont biztosította. 
Ezek közül a legnevezetesebb a Szilágy patak mentén fekvő Désháza, ahol ötven évvel ezelőtt még 36 magyar fazekast tartottak számon. Mintegy tucat fazekas azonban Zilahon is akadt, ahol az agyagműves mesterségnek szintén évszázadokra visszamenő hagyománya és becsülete volt. A zilahi „úri” fazekasok A fazekasközpontok sajátos készítményekkel álltak elő. Zilah fehér alapon díszített kék-zöld-barna festésű és duplán öntött fényes mázú edényekkel tűnt ki. A zilahi fazekasok 1738-ban kapták céhlevelüket, de a feljegyzések szerint már 1640-ben is sok fazekas gyúrta itt az agyagot. Történelmi feljegyzések szerint Zilahon mintegy 600 különféle kézműves, köztük 500 céhes mester dolgozott. A zilahi fazekasoké volt az egyik legnépesebb céh. A város fazekasainak készítményeit, ezek minőségét a település polgári lakosságának magasabb és sajátos igénye határozta meg oly mértékben, hogy a fazekasok még a falusi nép számára is díszesebb kivitelű, drágább edényeket készítettek. 
Az Erdélyi Magyar Adatbankban szerepel többek között az is, hogy a zilahi edények legfőbb árusítási helyei a környékbeli városok voltak: 1862-ben Hadadot, Krasznát, Nagyfalut, Zsibót, Hìdalmást és Drágot említi az egyik jegyzőkönyv. Tehát arra következtethetünk, hogy a zilahi fazekaskészítmények széles körben elterjedtek, sok település vásárában árusították őket. 

Szabó Attila, a fazekasvásár főszervezője • Fotó: Facebook/Szabo Attila 

A fejlődő, tökélesedő zilahi fazekasság a század második felére érte el a mesterségi tudás, formagazdagság és művészi kivitelezés legnagyobb fokát. A céhek 1872. évi megszüntetésével a magukra maradt fazekasok is megtorpantak: a rohamosan fejlődő gyáriparral való versenyben alulmaradtak. A 19. század utolsó évtizedeiben a fazekasok száma egyre csökkent, készítményeik iránt visszaesett a kereslet. Hosszú évtizedek óta többnyire csak dísztárgyakként tekintenek az igényesen készült agyagkorsókra, szilkékre, tányérokra, így ami egykoron sok családnak megélhetést biztosított, ma már csak kedvtelés. Legalábbis a mai fazekasok többsége szenvedélye mellett főállásban máshol keresi a kenyerét. Szilágysági újrakezdés Ilyen gazdag fazekasmúlttal rendelkező vidéken próbálják újraéleszteni a hagyományt Szilágy megye és Zilah városának kulturális intézményei. A hétvégi találkozón nemcsak az agyag formázói, de az autentikus formák és mintázatok tudorai is jelen voltak – számolt be lapunknak az eseményről Szabó Attila főszervező (portrénkon), aki a helyi történelmi és művészeti múzeum képzőművésze és néprajzosa is egyben. Mint fogalmazott, évek óta tanulmányozza a híres szilágysági fazekasság múltját. A rangos találkozót immár negyedik alkalommal szervezték meg a Szilágyság megyeszékhelyén, Zilahon. „Az esemény előzménye, hogy a vidék egyik közismert fazekasmesterével, Csibi Csabával összedugtuk a fejünket, és elhatároztuk, újraélesztjük e régi iparágnak a hagyományát. Nyilván az ösztönzött, hogy Közép- vagy Belső-Erdély mellett a Szilágyságban is van olyan nagy múltja a fazekasságnak, hogy a tájegység egyik fontos jelképévé fejlődjön.
A fő irányvonalat elsősorban a 19. századbeli désházai fazekaskultúrában határoztuk meg” – fogalmazott az Erdélyi Naplónak Szabó Attila. 
Azóta minden esztendőben három napon át színes felhozataltól tarkállik Zilah főtere. Az esemény nemcsak a vásárra korlátozódik, hanem a mesterségre vonatkozó néprajzi előadásokat is tartanak meghívottak, és a szakmához kapcsolódó kiállításokat szerveznek. Idén Hódmezővásárhely, Békéscsaba, Tata, Szilágyballa és a Bihar megyei Albist képviselve Forró István, Farkas Gábor, Molnár Anetta, Csibi Csaba és Sárkány Szabolcs kiállított termékei jelentették a szakma mai mércéjét. 
„Les Gábor, aki minden esztendőben a rendezvény kiváló szakembere volt, idén sajnos már nem lehetett jelen, hiszen szeptember 6-án tragikus hirtelenséggel elhunyt” – emlékezett kollégájára a főszervező.
 
Az a jó edény, amely kiállja a tűzpróbát Szabó Attila arról is szót ejtett, hogy bár idén is nagy volt a kereslet a fazekasok munkáira, megélni nem lehet belőle. Egy-egy vásárral egybekötött találkozó nem elég egy család megélhetéséhez, így Erdély-szerte az agyag megmunkálása többnyire csak hobbiszintű foglalatosság. 
Az albisi Sárkány Szabolcs is ezt tartja mesterségéről, aki a Berettyó-menti (margittai) stílusvonalat műveli és próbálja továbbadni munkáiban, hogy megmaradjon, ne vesszen el az utókor számára. Erdélyben Nagyszebenben, Kolozsváron és Zilahon vannak leginkább olyan találkozók, ahol néprajzi előadásokkal, szakmai bemutatókkal tűzdelik meg a vásárokat. 
Ezek az expók nemcsak a kerámiák piacára épül, hanem a szakmaiságra is. Szatmárnémetiben is léteznek éves találkozók – fűzte hozzá Szabó Attila –, de annak inkább piacjellege van. Sárkány Szabolcs a szebeni találkozókról beszélt, ahonnan mindig értékes oklevelekkel tért haza szülőfalujába, Albisra. Mint mondta, eddig csak az albisi agyagedény állta ki a „tűzpróbát”, azaz főtt meg benne nyílt tűzön az étel anélkül, hogy elrepedjen. Ennek titkát jól ismerhették a régi mesterek is, hiszen a jó magyaros töltött káposzták is az agyagedényekben voltak a legízletesebbek. 
A zilahi találkozónak is volt szakmai tétje, amit szakmabeli mesterek zsűriztek. A versenyre négyen neveztek be: Csibi Csaba, Forró István, Sárkány Szabolcs és Molnár Anetta. A versenytárgyak között szerepelt a boros korsó, az ételes szilke és a tányér, ezeket az ítészek a forma, a díszítés és az arányosság hitelessége alapján bírálták el. A zsűri mind a négy mestert díjra érdemesnek tartotta. 

A fazekasmesterek kezei közül csodaszép munkák kerülnek ki • Fotó: Sárkány Szabolcs 

A szabadtéri rakuműhelyben bárki kidíszíthetett egy saját maga által mázazott cserépedényt, amit a művelődési központ udvarán lehetett kiégetni gyorségetéssel (a raku egy divatos japán technológia). Farkas Gábornak köszönhetően ennek a kuriózumnak is nagy volt a népszerűsége. Csak filléres giccstárgyakból lehet megélni Az agyag valódi megművelői egybehangzóan állítják, az igazi fazekasság egy tiszta vonalat jelent, ami egy vidék népművészeti, néprajzi sajátosságát adja vissza. A megélhetési fazekasságtól lélekben minden mester irtózik, de a mai körülmények között nem lehet a szakmát igazi alkotói szinten űzni. Vannak, akiknek csodaszép munkák kerülnek ki a kezei közül, de mellette nagy százalékban giccset gyártanak, ami természetesen a népművészet rovására megy. Viszont a filléres értékű tárgyak nélkül az agyag igazi lelke sem születhet meg. 
 Az erdélyi származású Les Gábor fazekasmester emlékezete 
A nemrég elhunyt Les Gábor, a zilahi találkozók eddigi szakértője • Fotó: Bodony.hu Nagybányai születésű fazekasmester, népi iparművész és a Népművészet Mestere volt. Eleinte a nagybányai kerámia- és porcelángyárban, valamint a Felsőbányai Fazekas Műhelyben dolgozott, alkotott. 1989 elején meghívták egy kiállításra az NDK-ba, ahonnan már nem tért haza, hanem Magyarországot választotta új otthonaként. A 90-es évektől kezdődően teljesedett ki művészi és népművészeti pályafutása. Budapesten is sokat tevékenykedett, majd a Mátra alatti Bodonyban alakította ki alkotói életének helyszínét. Kiállítások egész sora következett Budapesten, Bukarestben, Kolozsváron, Brassóban és Nagybányán. Szombatonként korongozó foglalkozást tartott éveken át a Szentendrei Skanzenben. A 2000-es évektől következtek az általa szervezett fazekastalálkozók sora Magyarországon és Romániában egyaránt. 2017-ben a magyar kormánytól megkapta a népművészeknek szóló legrangosabb kitüntetést, a Népművészet Mestere-díjat. Romániában a Hagyományok Akadémiájának tagjává választották. Az évek során gazdag alkotói és szervezői tevékenységéből kifolyólag rengeteg állami és önkormányzati díjban, elismerésben részesült. A zilahi fazekas találkozó állandó vendége és szakértő mestere volt. Az idei rendezvényt megelőzően a Nagybányai Magyar Napok keretében múlt hét csütörtökön nyílt emlékkiállítás a neves mester munkáiból.(Ezt a cikket a Erdélyi Naplóról másolták: https://erdelyinaplo.ro/aktualis/ujjaeledo-fazekasmesterseg-a-szilagysagi-agyag-lelke)

Olvasói levél

2019. szeptember 26.,
Tisztelt szerkesztőség!
Szeptember 16-án kaptam kézhez az Erdélyi Gazda (melynek előfizetője vagyok) szeptemberi számát, melyből értesültem, hogy elhunyt BARAZSULY CZINTUS EMIL agrármérnök.
Mivel Arad-hegyalján és a megyében 41 magyar nyelvű, magyarul tanult csombordi iskolában végzett szakember dolgozott, szeretném, ha újságom által értesülnek a szomorú hírről. Sokunknak tanára volt az 1961–62-es tanévben. Mint fiatal, 25 éves mérnök jött az iskolánkhoz (mely akkor a Mezőgazdasági Minisztériumhoz tartozott). 1962-ben, amikor befejeződött a kollektivizálás egy párthatározattal az agrármérnököket eltávolították a tanügyből, és megalakult a kollektív – mezőgazdasági vállalatokhoz irányították mindnyájunk sajnálatára.
Bár megkésve, szeretném kifejezni mind a magam, mind a még élő csombordi vén diákok nevében együttérzésemet a hátramaradottak mély gyászában, halottuknak kívánunk csendes pihenést és békét poraira.
Id. Barabás József,
Ópálos

2019. szeptember 28., szombat

100 éves a Szerdahelyi ÖTE

2019. szeptember 25.  Abraham Klaudia
Megalakulásának 100. évfordulóját ünnepelte szombaton a Szerdahelyi Önkéntes Tűzoltóegyesület. Az aprócska goricskói falu talán összes lakosa tagja az egyesületnek, az összetartás és a tűzoltó-hagyományok tisztelete tartja életben az egyesületet.
A jubileum megünneplése a szomszédos települések, illetve a magyarországi egyesületek képviseletében érkezett tűzoltók felvonulásával és tisztelgésével kezdődött, majd a helyi tűzoltóotthon melletti rendezvénysátorban ünnepi ülésre került sor. A jeles eseményt megtisztelte jelenlétével többek között Antolin Milan, a Szlovén Tűzoltószövetség alelnöke, Grof Dušan, a Községi Tűzoltószövetség elnöke, Zmor Štefan, a szövetség parancsnoka, Vörös Andrej, a Muravidéki Tűzoltószövetség alelnöke, Glavač Alojz, Marác polgármestere, Vugrinec Zsuzsi, a maráci magyar önkormányzat elnöke, illetve a magyarság más képviselői.
A díszülés a Szerdahelyi ÖTE elnöke, Papp Zoltán ünnepi gondolataival indult. A szónok felidézte a megalakulást, szólt az egyesület fejlődéséről, majd a megmaradás reményét fejezte ki. „Annak ellenére, hogy kis falunak számítunk és évről évre kevesebben vagyunk, gondoskodunk szakmai tudásunk bővítéséről és felszerelésünk korszerűsítéséről, így sikerült életben tartani az egyesületünket. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben is hűek maradunk a tűzoltó-hagyományokhoz.” A meghívott magas rangú vendégek is méltatták az eseményt és az egyesület kitartó, önzetlen munkáját dicsérték.
A folytatásban elhangzott az egyesület krónikája, majd a helyi tűzoltók több éves tagságukért és önzetlen munkájukért elismeréseket vehettek át. Az egyesület legidősebb tagjaként Vörös Julij 60 éves tagságáért kapott kitüntetést. Az ünnepi műsorban a Pártosfalvi KÁi tanulói szerepeltek, az ünnepély után pedig mulatságot rendeztek.
A Szerdahelyi ÖTE 1919-ben alakult 25 taggal. 
Az első parancsnok Papp Sándor, az elnök Hováth János, a jegyző pedig Antal Ferenc volt. Az egyesület az akkori községi vezetőségtől két kézifecskendőt kapott a működéshez. 
1922-ben az első helyiség is elkészült, illetve megvásárolták az első egyenruhákat is. 1923-ban a nagyobb kézifecskendőt alkalmassá tették lófogatos vontatásra. Az évek folyamán tovább bővítették a felszerelést, majd 1929-ben megépítették a tűzoltóotthont is. 
A két világháború alatt az egyesület több tagot is elvesztett, ám később a tagság újra gyarapodni kezdett. 
1960-ban új egyenruhákat vásároltak, 1962-ben pedig a kézifecskendőt motorfecskendőre cserélték, majd zászlót is vásárolt az egyesület. 1965-ben megalakult a 10 tagú női csapat. 1978-ban bővítették a tűzoltóotthont és még ugyanebben az évben gyakorlóruhákat is vásároltak. A meglévő vászontömlők helyett műanyagtömlőket vásároltak és a kézi sziréna helyére egy nagy elektromos sziréna került. 
1984-ben egy Rosenbauer típusú motorfecskendőt vásároltak 800 literes percenkénti kapacitással. 1988-ban egy tűzoltóautót, 
2003-ben pedig víztartállyal rendelkező tűzoltóautót szereztek be. 
2013-ban új egyenruhákat és távirányítós szirénát vásároltak.
2017-től új tűzoltóautójuk van.

Nagy sikerrel zárult „Az Agrárium Téged vár! Kezedben a jövőnk!” agrárkarrier konferencia az OMÉK-on

KÖZLEMÉNY

Az Agrárium Téged vár! Kezedben a jövőnk!” – címmel szervezett agrárkarrier konferenciát az Agrármarketing Centrum (AMC) a 79. OMÉK keretében. A tanácskozás elsődleges célja a mezőgazdasággal kapcsolatos hamis sztereotípiák eloszlatása volt, valamint a szervezők azt várják, hogy az agrárpálya vonzó életcél lehet a fiataloknak.
Az agrárkarrier konferenciára elsősorban pályaválasztás előtt álló fiatalok és az agrárium iránt érdeklődő egyetemi hallgatók látogattak el, amelyet az Agrármarketing Centrum szervezett a Corvinus Agribusiness diákszervezet szakmai támogatásával.
„Generációváltás küszöbén áll az agrárium és úgy kell vonzóvá tenni a fiatalok számára az agrárpályát, hogy megtalálják benne az önmegvalósítási lehetőséget ám ugyanakkor trendi is legyen. Ezért kell megmutatnunk, hogy a magyar agrárium ma már a nem sáros gumicsizmát jeleni, hanem a legmodernebb digitális és informatikai eszközöket” – mondta el Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője.
A mezőgazdaságban rejlő karrierlehetőségekről kerekasztal beszélgetés keretében hallhattak a résztvevők. A szervezők elsődleges célja az volt a konferencia életre hívásával, hogy az agráriumot vonzó életpályaként mutassák be a fiataloknak, amely ma már egyet jelent a modernitással és digitalizációval. Az agrárdigitalizációs forradalom küszöbén a mezőgazdaság is teljesen átalakult, ezért ebben a szektorban is hatalmas változásokra kell felkészülni.
A konferencia előadói igyekeztek az agráriummal kapcsolatos sztereotípiákat eloszlatni. Mikula Lajos, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) elnöke elmondta: a vidék kommunikációja nem jó, éppen ezért a mezőgazdaság társadalmi megítélése sem olyan, mint amilyennek lennie kellene. Ehhez társulnak „tömegkommunikációs szirénhangok”, amelyekben az Instagramon és Snapchaten kommunikáló, felületes értékeket valló celebeket tárnak a fiatalok elé – fogalmazott Mikula Lajos.
A kutatások integrációjának fontosságáról beszélt Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója. Mint elmondta: ma nincs olyan kutatási eredmény, amely ne több tudományterület együttműködése révén jönne létre. Ez indokolta a kutatás integrációját, amely a NAIK esetében olyan formában jött létre, amire a hazai agrár-felsőoktatás is áhítozik. Gyuricza Csaba is egyetértett azzal, hogy a társadalomban nem reális kép él a mezőgazdaságról, azok a fiatalok ugyanakkor, akikben mégis megvan ez, szívesen választják az agrárpályát maguknak.
A munkaerőpiaci helyzetről, azon belül is a fiatalok szerepvállalásáról tartott előadást Rácz Katalin. A NAIK-AKI főosztályvezetője elmondta: míg a nagyobb agrárcégek foglalkoztatása stagnált, a mezőgazdaságon belüli kkv-szektor egyre több munkavállalót vesz fel és ez a folyamat nem állt még meg. A pozitív példák között említette ugyanakkor, hogy a diákok körében egyre népszerűbb az agrárpálya, a mezőgépész szakra jelentkezők száma néhány év alatt megduplázódott. A kutatások szerint a már agrárpályán lévő fiataloknak világos jövőképük is van, 40 százalékuk a szakmában akar elhelyezkedni, a fennmaradók nagy része pedig tovább folytatná mezőgazdasági tanulmányait.
Az esemény további részében kerekasztal-beszélgetésen és szakmai előadásokban vitatták meg, hogyan lehet vonzóvá tenni az agrárpályát a fiataloknak. A fórumon elhangzott, hogy az átalakuló munkakörnyezet, a mentori szerepet felvállaló főnök, és az anyagi lehetőségek hangsúlyozása is szerepet kaphat a fiatalok motiválásában.
A konferencián több mint száz hallgató vett részt, akik nem csak hasznosnak, de izgalmasnak is ítélték a tanácskozást.

2019. szeptember 27., péntek

A fiatalítás és a modernitás jegyében nyitották meg a 79. OMÉK-ot

AMC Közlemény
Közel negyvenezer négyzetméteren, 680 kiállító részvételével indult el a 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárt (OMÉK.) A 2019. szeptember 26-29. között a HUNGEXPO területén zajló esemény Magyarország legnagyobb agrár- és élelmiszeripari tematikájú kiállítása, amelyet Nagy István agrárminiszter és Jakab István, az Országgyűlés alelnöke nyitott meg.
A modernitás, a szakmaiság és a fiatalítás jellemzi majd az idén élelmiszeriparra fókuszáló Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárt (OMÉK). Magyarország legnagyobb múltú agrárgazdasági eseménye négy napon át a szakmai programok mellett sztárfellépőkkel, gasztronómiai különlegességekkel, öko játszótérrel és élménygazdasággal várja a családokat.
A vásár ünnepélyes megnyitóján Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta: az OMÉK az anyaországi és a határon túli gazdák ünnepe. „Több mint egy évszázada rendre bemutatja a magyar föld legjavát. Mindazt, ami táplál, éltet és megtart minket a Kárpát-medencében több, mint ezer esztendeje. Nem véletlenül lett az idei OMÉK mottója: „A fejlődés hagyománya” – tette hozzá.
A tárcavezető szerint a magyar agrárium a korszakváltás küszöbén áll, ahol egyedülálló agrár-adottságainkra és értékeinkre építve, korszakos jelentőségű fejlesztéseket és a tudás- és információalapú gazdálkodás széleskörű terjesztését tűzték ki célul.
Az agrárszakma fiatalítására utalva a miniszter kiemelte: „Figyelmünk fokozott mértékben irányul az új nemzedékekre, hiszen nélkülük nem lehet sikeres a mezőgazdaság korszakváltása. A fiatal gazdálkodóink beruházásainak támogatásán túl a jövőben a gazdaságátadás megkönnyítésére, az agrárium vonzóbbá tételére is új energiákat összpontosítunk.”
Jakab István, az Országgyűlés alelnöke köszöntőjében elmondta: „az OMÉK az itt bemutatott termékeivel, technológiai újdonságaival és eszközeivel bizonyítja, hogy hazánk megállja a helyét a 21. század élelmiszergazdasági kihívásai közepette.” Jakab István szerint ennek egyik letéteményese, hogy hazánk megalkotta digitális agrárstratégiáját és ma már bevett gyakorlattá vált a precíziós gazdálkodás alkalmazása a földeken. Az Országgyűlés alelnöke hangsúlyozta: a magyar Országgyűlés a jogalkotás területén is megtesz mindent, hogy a gazdák érdekeit érvényesíteni tudják.
A 79. OMÉK partnerországa Marokkó, amely az elmúlt évtized agrárfejlesztéseinek köszönhetően Afrika egyik legfejlődőbb mezőgazdasága lett és ebben a szektorban foglalkoztatják a legtöbb munkaerőt. Mohammed Sadiki, a marokkói Földművelésügyi, Halászati, Vidékfejlesztési, Vízügyi és Erdészeti Minisztérium államtitkára a megnyitón felhívta a figyelmet a két ország gyümölcsöző gazdasági és kereskedelmi kapcsolataira. „A Marokkói Királyság számára hatalmas megtiszteltetés az OMÉK partnerországi státusza. Ez a felkérés is bizonyítja, hogy országunk 2008-ban elindított Zöld Stratégiája – amelynek elsődleges célja az agrárium helyzetének javítása és a versenyképesség növelése volt – meghozta gyümölcsét, és amit annak idején a Marokkói Királyság célul tűzött ki, immár nemzetközi környezetben is megállja a helyét.”
Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője az OMÉK szerepéről beszélt. „Sokat kerestük az utóbbi időszakban az OMÉK helyét a hazai mezőgazdasági kiállítási, vásári piacon. Egyre inkább nőtt az ilyen jellegű rendezvények száma és ebben a változó környezetben kell megtalálnunk az OMÉK jövőjét. A hazai élelmiszergazdaság stabilan fejlődik, sokat dolgozik a Minisztérium és az AMC azon, hogy minél több külföldi célpiacra juttassuk el a magyar termékeket. Látva azonban a világgazdasági trendeket, az OMÉK jövőbeli pozíciója vásári és szakmai arca mellett egy regionális, üzleti élelmiszerexpo lehet”- emelte ki Ondré Péter.
A megnyitón tizennégy kategóriában adták át az OMÉK-díjakat. A díjazottak listáját a https://omek.amc.hu/ oldalon lehet megtekinteni, ahol a kiállítás aktuális híreit és programjait is megtalálják.
A 79. OMÉK-ra előzetesen 1000 Ft-ért, a helyszínen pedig 1200 Ft-ért válthatnak jegyet, de a nyugdíjasok, a diákok és a fogyatékkal élők 500 Ft-ért léphetnek be. Tizennégy év alatt ingyenes a belépés.
Agrármarketing Centrum
sajto@amc.hu

2019. szeptember 9., hétfő

Jó megélhetést biztosít a zöldségtermesztés

2019. augusztus 20., 
Jövedelmező foglalkozás a zöldségtermesztés, kis területen is jelentős bevételt lehet megvalósítani – tudtuk meg Vass Rezső kézdivásárhelyi gazdától, aki falugazdászi tevékenységet is végez. Az agrármérnök végzettségű Vass tíz évvel ezelőtt kezdett el gazdálkodni, akkoriban a munkát édesapja mellett végezte. 2007-től – édesapja halála után – önállóan dolgozik. Tizenhárom hektáron szántóföldi növénytermesztést folytat, Esztelneken pedig 12 árnyi fóliasátorban zöldséget termel.

Vass Rezső és fia, Dávid az esztelneki fóliasátorban. A szerző felvétele.

Többféle paprika, padlizsán terem a védett területen, a szántóföldi kultúrák között van burgonya, hagyma, búza és repce is. A gazdával a zöldségtermesztés körüli kérdésekről beszélgettünk.
– Milyen kihívásokkal kell szembenéznie a fóliasátras termelésben?
– A legnagyobb gond, hogy nincs munkaerő. A munkát nagyjából én végzem egy esztelneki asszony segítségével. Néha egy kézdivásárhelyi férfi is besegít.
– Nehéz egy fóliasátor léte­sítése?
– Az idén rosszul alakultak a dolgok. A második fóliasátorról a vihar letépte a borítást. Csak a fólia közel háromezer lejbe került. A fólia felhúzása is ezer lejben áll. Embereket kell fogadni, le kell ásni, ki kell feszíteni a fóliát, utána az alját leföldelni.
– Öntözés nélkül nem működik a fóliás termesztés. Hogyan tudta megoldani?
– Az öntözés saját kútból történik. Minden reggel ötkor kezdődik az öntözés, eltart kilenc óráig. A vizet búvárpumpa nyomja a kútból, s csepegtetős öntözőrendszer osztja szét a növények tövéhez. Lényegé­ben csak be kell indítani az öntözést, az önállóan működik, én időközben tudom végezni a gyomlálást, a kötözést.
– Honnan szerzi be a szükséges palántákat?
– Harminc százalékát én termelem meg, a többit egy sepsiszentgyörgyi palántatermelőtől vásárolom.
– A gyomok, kártevők irtására, a tápanyag biztosítására használ vegyszereket?
– Tavaly nem vegyszereztem. Idén sajnos kellett permetezni, főként a levéltetű ellen. A növények tápszerezését csak biomegoldásokkal rendezem. Amire a növényeknek szükségük van: kalcium, szilícium, vas, aminosavak és bór.
– Hol értékesíti a termést?
– Nagyjából a kapun belül adom el az árut. A helyi konfekciógyárban dolgozók állandó vásárlóim. A megmaradt minőségi árut egy kézdivásárhelyi üzletbe adom be. A 12 árnyi fóliasátorban termelt zöldségből származó bevétel elég egy háromtagú család fenntartására. A jövedelem hozzávetőleg húsz hektár gabona profitjának felel meg.
– Gondolkodik a termelőkapacitás növelésén?
– Igen, szeretnék vásárolni még két fóliasátrat, egyenként ötszáz négyzetmétereset. Ezenkívül egy komoly öntözőberendezést is szeretnék létesíteni víztározó tartállyal, teljes automatizálással. A tervezett fóliasátrak helyén jelenleg gyümölcsfák vannak. Sajnos, ezeket fel kell számolnom, a szilva, barack szinte semmi profitot nem hoz, ellentétben a jól jövedelmező fóliasátorral.
– A termelőkapacitás növelésével nőni fog a termés mennyi­sége is. El tudja majd adni a többletet is?
– Igen, van igény a piacon. Esztelneken az átlagos hőmérséklet Felső-Háromszék más zónáihoz viszonyítva 2–3 Celsius-fokkal alacsonyabb. Később érik tehát a termés, nekem azonban épp a zakuszkaszezonra, szeptember közepére lesz zöldségem. Erre is fektetem a hangsúlyt, a zakuszka-alapanyagokra. Esztelneken még egy melegház van, de az nagyon kis méretű, így nem jelent konkurenciát. Beszéltem egy sepsiszentgyörgyi üzletlánc megbízottjával, egy csernátoni üzlettulajdonossal is, ők is átvennék a jó minőségű árut, akár nagyobb mennyiségben is.
– Falugazdászként is tevékenykedik. Mennyire igénylik a gazdák a falugazdászok szolgáltatásait?
– 2018. novembertől dolgozom a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyesületének falugazdászaként. A mezőgazdaságban dolgozom, és látom, hogy a háromszéki gazdáknak is szükségük van a szaktanácsadásra, szakmai segítségre. Úgy érzem, hogy tapasztalataim, tudásom megosztásával hasznára lehetek a gazdatársadalomnak, ezért vállaltam a falugazdászi feladatot. A zöldségtermesztés, szántóföldi növénytermesztés, tápanyag-utánpótlás, a termények feldolgozása és értékesítése terén tudok segítséget nyújtani, és ezt igénylik is a gazdák. Értékelik a termelők a falugazdászok tevékenységét, nem utolsósorban a pályázatok megírásában nyújtott segítségért is. A gazdáknak nagy szükségük van a termelésben nyújtott szaktanácsadásra, az eladással kapcsolatos eligazításra is.Bokor Gábor

Csíkszépvízen a gazdák tudták, hogyan kell pénzt csinálni: szövetkezetbe tömörültek

2019. szeptember 09.,    Farkas Endre, Oborocea Mónika 
Sikeres erdélyi vállalkozások címmel új sorozatot indít a Maszol. Célunk olyan vállalkozások bemutatása, amelyek kiemelkednek, példaértékűek. Az első részben egy olyan székelyföldi szövetkezetet mutatunk be, amelynek sikerült túllépnie a kollektivizmus árnyékán, és összefogással értéket tudott teremteni. Gazdasági kényszer hozta létre, ám mára a régió egyik legdinamikusabban fejlődő gazdaságává nőtte ki magát a Csíkszépvízen működő Csengő szövetkezet. A Csíkszépvíz, Csíkszentmiklós és Csíkborzsova gazdái által életre hívott gazdasági társulás tevékenységéről, a szövetkezeti gazdálkodás előnyeiről Gál Zoltán ügyvezetőt faggattuk. A Kovászna megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetőjétől, Könczei Csabától azt is megtudtuk, milyen sok adókedvezmény jár annak, aki szövetkezetben gondolkodik. Nagy volt a sürgés-forgás kedden reggel a Csengő szövetkezet csíkszépvízi munkatelepén, ahová a találkozót megbeszéltük Gál Zoltánnal. Az ügyvezető telefonált, faxot küldött, e-maileket futott át, majd készséggel tájékoztatott az általa vezetett szövetkezet megalakulásáról, tevékenységéről és jövőbeni terveiről. „ A Csengő szövetkezet 2011-ben alakult. Akkor a tejtermelő ágazat nagyon válságos helyzetben volt, leesett a tej felvásárlási ára, a gazdák elkezdték eladni az állataikat, felszámolni a gazdaságaikat. A község vezetősége szerette volna megállítani ezt a folyamatot és biztosítani a helyi gazdaságok működését, így jött a szövetkezet megalapításának gondolata. Eleinte nem is tudták az alapítók, pontosan mivel is jár, hogyan is működik egy szövetkezeti forma, de a tejfelvásárlást valahogy meg akarták oldani és egy tejfeldolgozót létrehozni” – mesélte a szövetkezet vezetője a kezdetekről. A megalakulást követően természetesen a legnagyobb gondot a beruházások elkezdéséhez szükségesek anyagiak előteremtése jelentette. Az alapítógazdák ugyan egy szimbolikusnak nevezhető pénzösszeget befizettek, de ez kevés volt bármilyen terv megvalósításához. Végül egy valódi közösségi összefogás révén kezdődhetett el az építkezés: „A területet adta az önkormányzat, az épületeket megvásárolta a csíkszépvízi közbirtokosság és átadta a szövetkezet részére. A beruházások elkezdéséhez a három érintett közbirtokosság a területalapú európai uniós támogatásokból tudott finanszírozást nyújtani”. Négy év alatt háromszorosára nőtt a termelés Az anyagiak előteremtése után megtörtént a feldolgozógépek megvásárlása, elkezdődtek az építkezések, és 2013 decemberétől 2015 év elején megtörténhetett a tesztelés, ugyanebben az évben, áprilisban elkezdődhetett a termelés. „Akkoriban napi 1500 liter vásároltunk fel a helyi gazdáktól, akik egyébként már korábban egyesületekbe tömörültek és engedélyezett tejcsarnokokban gyűjtötték a tejet. Onnan felvásároltuk a tejet, és még volt néhány kisebb farm, akik együttműködtek velünk. Ennyivel indultunk és kizárólag sajtokat készítettünk, érlelt sajtokat készítettünk” – részletezte Gál Zoltán a termelés elindulását. Időközben született egy megegyezés a székelykeresztúri szövetkezettel, amelynek értelmében a szépvízi gazdaság gyárt sajtot partnere számára, a keresztúri üzem pedig friss termékeket gyárt viszont és mindkét fél a saját brandjével értékesítheti ezeket. Az indulás óta közel háromszorosára nőtt a gyár az időközben elvégzett beruházásokkal, az újabb termelők csatlakozásával pedig a napi feldolgozott tejmennyiség megközelíti a négyezer litert. Nem volt könnyű feladat a piac kialakítása sem. Ebben a folyamatban szintén a közbirtokosságok nyújtottak segítő kezet azzal, hogy az első két hónap működési költségeit elvállalták. Azért két hónapot, mert két hónapig érlelődtek az első sajtok. „Ez persze még nem jelentette azt, hogy azonnal el is tudtuk adni a sajtokat, de hamar kialakult a piacunk is, és ami nagyon pozitív volt, hogy a gazdáknak az első perctől ki tudtuk fizetni a tejpénzt” – mesélte Gál Zoltán. A szövetkezet indulásakor 72 gazda volt az alapítók között a községből. A szövetkezet működési szabályzata értelmében egyébként kizárólag a községből kerülhetnek ki tagok, más helyiségekből nem vesznek fel gazdákat. A szövetkezeti tagok száma mára megduplázódott. „Azt tudni kell, hogy tagjaink nem mind tejtermelő gazdák, de voltak olyanok, akik jónak látták beszállni és pénzt befektetni, mert láttak jövőt a szövetkezetben” – árulta el az ügyvezető. Jogok és kötelezettségek A tagok első és legfontosabb kötelezettsége, hogy megfelelő minőségű tejet állítsanak elő és adjanak le feldolgozásra, ezt rendszeresen bevizsgáltatja, ellenőrzi a szövetkezet. A tejet egyébként az egyesületi tagoktól 10-15 banival magasabb áron tudják megvásárolni, mint más termelőktől. „Ha megfelelő minőséget és mennyiséget tud valaki biztosítani, akkor ezt vonzó módon tudjuk honorálni és télen-nyáron ugyanazon az áron felvásárolni tőle a tejet” – árulta el a felvásárlás kapcsán Gál Zoltán. 
A legnagyobb előny a gazdák számára ez az emelt felvásárlási ár, ezen kívül a tagok kedvezményesen, „gazdaáron” vásárolhatják meg a kész termékeket, amit kérésre házhoz is szállít a szövetkezet. Segítséget jelent még az is, hogy a szövetkezeti tagok kedvezményesen kapnak takarmányt az egyik nagy gabonaipari céggel történő együttműködésnek köszönhetően. Népszerű a szövetkezeti forma A régióban négy szövetkezet működik: a szépvízin kívül Gyimesben, Székelykeresztúron és Kézdivásárhelyen döntöttek az ilyen formában történő gazdálkodás mellett. Lényeges, hogy a szövetkezetek kiváló együttműködést alakítottak ki egymás között. Megegyezés született az előállított termékekről is, hogy ne ugyanolyan árukkal legyenek jelen a piacon. „Inkább egymást kiegészítve termelünk, azt nézzük, hogy ki milyen újat tud behozni és nem egymás piacát próbáljuk elvenni. Erősíti az együttműködést a már említett kölcsönös gyártás is. Közös pályázatunk is van a keresztúri és a kézdi szövetkezettel: egy laboratóriumot szeretnénk létrehozni, ugyanis a tej rendszeres bevizsgálása költséget jelent a gazdáknak. Szépvíz van központi helyen a többi településhez képest, így ide szeretnénk megvalósítani a labort, amivel a gazdák tejét bevizsgálhatjuk. Ha ez meglesz, olcsóbb lehet a vizsgálat, mint jelenleg, amikor Kolozsvárra kell küldenünk a mintákat. Ezekben az együttműködésekben én személy szerint nagy jövőt látok ” – összegzett a szépvízi ügyvezető. Nagy adókedvezmények járnak Egyre népszerűbbek Romániában a mezőgazdasági szövetkezetek, tavaly például megduplázódott az újonnan alapított szövetkezetek száma. Az első tíz legnagyobb szövetkezet 2018-ban 64 százalékkal nagyobb forgalmat bonyolított le, mint tavalyelőtt. Megkeresésünkre a Kovászna megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője, Könczei Csaba elmondta, ennek egyik fő oka, hogy a gazdák végre kezdik felismerni a szövetkezetekben rejlő lehetőségeket. A szövetkezetek például jelentős adómentességet élveznek jópár évig. Jogi és gazdasági entitásként a szövetkezetnek öt évig nem kell profitadót vagy jövedelemadót fizetnie. A szövetkezet tagjai beszállítókként – kár fizikai, akár jogi személyekről van szó – mentesülnek a jövedelemadó alól. Ha a tagok a szövetkezet rendelkezésére bocsátanak ingatlanokat, a szóban forgó ingatlanok után nem kell ingatlanadót fizetni. Pályázáskor a szövetkezet jogi entitásként, akárcsak a tagok, plusz pontokat kapnak az elbírálásnál. Könczei Csaba elmondta, annak jelentősége előtt sem lehet elmenni, hogy akár anyagbeszerzésről (üzemanyag, műtrágya, vegyszerek stb.), akár értékesítésről van szó, a nagy tételek miatt egy szövetkezet sokkal jobb alkupozícióban van, mint egy egyszerű gazda. A nagy bevásárló-láncoknak például egyáltalán nem mindegy, hogy milyen mennyiségben és mennyire folyamatosan tudunk szállítani. Hozzátette, mezőgazdasági szövetkezetet alapítani nem bonyolult feladat, az egyik fontos elem például, hogy az alapszabályzatnak meg kell felelnie az 566-os törvénybe foglaltaknak. A szövetkezetet az alakuló közgyűlési jegyzőkönyv és az alapszabályzat alapján a cégbíróságon kell bejegyeztetni. Hangsúlyozta, aki szeretne szövetkezethez csatlakozni és nem tudja, hová vezessen az első útja, az forduljon a polgármesteri hivatalhoz, ott útbaigazítják.

2019. szeptember 3., kedd

Kert-Magyarországot tovább kell erősíteni

2019. SZEPTEMBER 2. Botos Katalin
Magyarország 3155 települése közül 2887 ötezer fő alatti, és ez a magyar települések kilencven százaléka, itt él a magyar lakosság csaknem egyharmada, több mint hárommillió ember. A kisebb településeken, a vidéki Magyarországon sok szempontból nehezebb az élet, mint a nagyvárosokban.
Ezeken a településeken korlátozottabb a munkahelytalálás, különösen a fiatalok számára. A foglalkoztatottság a statisztika szerint a falvakban alacsonyabb, mint a városokban. A fővárostól az aprófalvak felé haladva csökken a lakosság képzettsége: a legutóbbi népszámláláskor a Budapesten élő 18 évnél idősebbek 70 százalékának volt legalább érettségije, a 25 évnél idősebbek 34 százalékának diplomája. A falvakban és az aprófalvakban viszont a megfelelő korú népesség fele sem rendelkezett érettségivel, ötöde diplomával sem. Nem csoda, hisz nem adódik elegendő munkalehetőség számukra.
A KSH 2015-ös felmérése (Magyarország településhálózata) szerint ugyan elég nagy a kisebb településeken is a vállalkozások lakosságszámra vetített hányada, de ennek jelentős része kisebb, önfoglalkoztató, kényszervállalkozás. Egyébként a hazai vállalkozások döntő része (2012-es adat) a szolgáltatás ágazatban van, ami nem meglepő. Hiszen a kis üzletek, javító-szerelő műhelyek, fodrászok és egyéb kereskedelmi vállalkozások többnyire a közvetlen lakókörnyezet polgárainak kiszolgálására rendezkednek be. Igen kevés az ilyen kisebb helyen azon vállalkozások száma, amelyek képesek bedolgozni egy nagyobb vállalatnak, integrálódni a gazdaság termelőágazataiba.
Ma már e kisebb települések lakossága nem önellátó. Legegyszerűbb élelmiszereit, beleértve olykor a zöldséget is, a közeli áruházláncokból szerzi be. 
Pék a kis falvakban jószerint nincs; városi kenyérgyárakból szállítják a kenyeret például a kelet-magyarországi aprófalvakba, sokszor komoly távolságokról. 
Zöldségtermelés se igen van, vagy mert ellopják, vagy mert olcsóbb megvenni – a segélyből – a nagyáruházakban, már ahol van a közelben ilyen üzlet. 
A kis vidéki boltok igyekeznek a helyi közelséget kihasználni vagy extra szolgáltatásokat nyújtva előnyöket kínálni (éjjel-nappali kiszolgálás), hogy mégis talpon maradjanak.
Bár az apróbb falvakban még kicsivel többen élnek mezőgazdaságból, mint az országos átlag, de ez is már „kifutó” műfaj. 
Nincs, aki folytassa. 
A mezőgazdasági termékek fokozottan ki vannak téve a globális versenynek. Magyar hagymát, paprikát, lencsét alig kapni a boltokban. A nagy üzlethálózatok tele vannak távoli országok termékeivel, boraival. A magyar borok sokszor csak a felső polcokon jelennek meg. Hihetetlen alacsony árakon adják a külföldi butéliákat. Igazán nem lehet vádolni a magyar mezőgazdaságot magas bérekkel, de ennyire olcsón képtelenség termelni. Nem csoda, hogy ez évben „zöldszüretet” tartottak a gazdák, az állam ugyanis támogatta a szőlőfürtök levágását. A pincék nem tudnák átvenni a termést, telítettek eladatlan tavalyi borral. A támogatással a kormány segítséget nyújtott a gazdáknak.
Hogyan teremtsünk így kedvet, perspektívát a vidéken mezőgazdálkodásból megélni szándékozók számára? A mezőgazdálkodáshoz szükséges szaktudás lassan kihal. Rengeteg az eladó terület, még több az elhanyagolt. Szerencsés, ha valakinek olyan földterülete van – amit a rendszerváltás után kárpótlásból megszerzett –, amelyet a közeli nagyüzemi gazdálkodó megvásárol vagy bérbe vesz tőle. Az idős lakosság aránya a kistelepüléseken markánsabb, mint az országos átlag. A fiatalok jelentős része elvándorol, ha teheti, városokba vagy netán határon túlra is. Hogy az adatok mégsem mutatnak olyan idősödést, mint amit várhatnánk, azért van, mert vidéken, a falvakban, kisebb településeken a KSH felmérése szerint még erősebbek a családi kapcsolatok, és a családok több gyereket vállalnak az átlagnál.
Mindenesetre a KSH felmérése szerint a fővárostól a falvak felé haladva egyre nagyobb a családi életforma szerepe. A gyermekes családok és a legalább három gyermeket nevelők részaránya is nagyobb volt a falvakban, mint a városokban, bár persze ez ott se jelentett magas számot.
Természetesen találunk virágzó településeket, különösen a speciális adottságú földrajzi körzetekben. Főleg a nyugati határ és a főváros közelében. Ilyen községekbe, falvakba vannak szép számmal betelepülők is. De a Dunától keletre és a déli határvidékeken a kép nagyjából a fentieknek megfelelő.
Kormányzatunk az elmúlt években próbált segíteni a vidék Magyarországának. A falusi csok, a külterületi zártkertek támogatása ilyen lépés. De addig, amíg nem épül ki egy komoly, állami segítséget is kapó felvásárlóhálózat, egy élelmiszeripari feldolgozó vállalkozáscsoport, amíg nem lesz védelem a nemzetközi verseny súlyos károkkal járó hatásai ellen, nem tettünk eleget az élhető vidéki Magyarországért. Itt a feladat: minden helyi közösségnek végig kell gondolnia, mit lehetne tenni. Soha jobb alkalom, mint jelenleg, a helyi választások előtt.
A szerző közgazdász

2019. augusztus 4., vasárnap

DÖNGÖLT AGYAG - MAGYAR ÖKOFALVAK – MŰKÖDŐKÉPES MODELL VAGY ÉLETKÉPTELEN UTÓPIA?

2019. AUGUSZTUS 3. Bertók T. László
Belső emigráció? Tiltakozás a fogyasztói társadalom ellen? Ökoszekta? Vallásos idealizmus vagy faluromantika? Alternatíva a globalista világ diktálta életmóddal szemben? A Magyarországon három évtizeddel ezelőtt indult ökofalu-mozgalom két helyszínére, Gyűrűfűre és Visnyeszéplakra látogattunk, hogy megnézzük, ma működőképesek-e ezek a világjobbító modellek.
Túlnépesedés, klímaválság, a késő római kor hanyatlástüneteit mutató fejlett társadalmak. Miközben a válságtünetek szaporodnak, már nem tűnik összeesküvés-elméletnek, hogy a globalizmusban érdekelt tőketulajdonosok a vagyonuk révén az élet egyre több területét a befolyásuk alatt tartják. A mainstream közgazdasági doktrínákkal szemben Nobel-díjakat osztanak egyes alternatív közgazdasági modellekért is, de ezek mintha nem is léteznének.
Orosz Katalin klinikai szakpszichológus három évtizede tevékeny támogatója és részese a magyarországi ökofalvak létrejöttének. Szerinte a felgyorsult élettempó, a túl sok munka, a mindennapok magas feszültségszintje, a megbetegedések számának növekedése az egész világon általános jelenség. Az erőforrások centralizációja, az üzleti tulajdonok áttekinthetetlen rendszere, a multik által diktált feltételrendszer és életmodell egyre inkább lehetetlenné teszi, hogy az egyes ember megélje személyes kompetenciáját, erejét, hogy dönthessen sorsa alakulásáról. Bár törvény szerint szabadok vagyunk, a mindennapi életben a figyelmünk irányításával, az információ manipulálásával meghatározott irányba terelik az egyéni fejlődést.
– Sokan jutnak el oda, hogy a családi életet felszabadítják a tévé rabsága alól, hogy a gyerekeknek nem vesznek okostelefont, hogy egyéni vállalkozást nyitnak, hogy vidéken is el tudják képzelni az életüket – mutat rá Orosz Katalin.
– Az ökofalvak komplex modellek, amelyek egy-egy társadalmi kísérletet valósítanak meg. Két alapvető kérdésben megegyeznek: a Föld és az emberiség alapvető érdeke és szükséglete a természet regenerálása, hogy unokáinknak is jusson egészséges élettér. A másik pedig, hogy ezt csak komoly társadalmi összefogással, közösségek erejére támaszkodva tudjuk elérni. Az ökológiai gondolkodás így válhat a növekedés és fejlődés alapjává. A kis közösségek emberi közelséget, melegséget, belső kapcsolódás lehetőségét adják. Ökofaluban élni nem menekülés valami elől, hanem a közösségi élmény visszaszerzésének lehetősége, a természetben való létezés élménye.
Ma 12 hasonló elvek alapján működő ökotelepülés létezik az országban, amelyeket a Magyar Élőfalu Hálózat fog össze. A Baranya megyei Gyűrűfű község újjáélesztői az egyik ilyen kezdeményezés részesei. Víziójuk olyan faluközösség megteremtése volt a rendszerváltás tájékán, amelynek karbonlábnyoma az elérhető legkisebb, miközben képes elvárható életminőséget nyújtani mindenkinek. Honlapjukon „alapelvek” címszó alatt ez olvasható: „Kiindulási alapnak James Lovelock Gaia-elméletét tekintjük, amely szerint az egész élet és a Föld felszínének élettelen összetevői egyetlen rendszer, egyféle hatalmas szervezet: egy élő bolygó formájában kapcsolódnak össze. Az élőlények közötti láthatatlan együttműködések tartják fenn azokat a bonyolult szabályozó köröket, amelyek a klímára, óceánokra és földkéregre hatnak, s melyek lakhatóvá teszik és ebben az állapotban tartják Földünket.”
Gyűrűfű meseszép helyen található. Mindentől és mindenkitől távol, vadregényes erdőktől övezett dombhátakon, a Mecsek aprófalvas vidékén, az Ibafa, Almáskeresztúr és Dinnyeberki alkotta háromszögben.
– Több családdal együtt táborozni jöttünk ide 1991-ben – foglalja össze Fridrich István, a gyűrűfűi közösség alapító tagja. – Fiatal, kissé idealista, de végtelenül elkötelezett városi polgárok voltunk, akik új módon képzelték el a jövőjüket. Tudatosan kerestünk ehhez alkalmas helyszínt. Fő szempontunk a környezet szépsége mellett az önálló vízgyűjtő terület és az iható talajvíz megléte volt. Az 1970-ben kihalt Gyűrűfű község elpusztult házai között mindez teljesült.

Komfortosított jurta enteriőrje Visnyeszéplakon – az eurázsiai puszták népeinek „mobil háza” az ökofaluban is kényelmes szállást biztosít Fotó: Teknős Miklós

Gyűrűfűre érkezve elsőként építészetileg érdekes, kör alaprajzú, de elhagyott házat látunk árván lengedező hintával. Az útelágazásnál lévő eligazító tábla a Lovastanya Vendégház felé terel minket. A tanya elnevezés Gyűrűfű laza településszerkezetére tekintettel találó. A tágas udvarban a népi építészet szellemében épült vendégház, mellette fából épült szaunaház, arrébb jurta, majd lovarda hét lóval, két kisebb traktor, illetve a Fridrich család háza – tetején napkollektorokkal, napelemekkel.
Az informatikus házigazda éppen füvet kaszál, majd sietve teríti a lovak elé a friss zöldet. Míg befejezi, felesége, Hevér Éva egykori légiutas-kísérő mesél nekünk arról, hogy ő vezeti a panziót, és működteti az erdei iskolát, amibe férje is besegít.
A férfi folyamatosan növekvő kisvállalkozása már húsz környékbeli kistelepülésen szolgáltatja az internetet, míg önkormányzati képviselőként az ökofalu érdekeit igyekszik érvényre juttatni Ibafa képviselő-testületében.
– Mi, akik elhatároztuk, hogy a kihalt köz­ség helyén ökofalut hozunk létre, kezdettől úgy terveztük, hogy egyrészt rezsioldalról minimalizáljuk a családok kiadásait, másrészt bevételi oldalon a több lábon állás stratégiáját folytatjuk – magyarázza Hevér Éva. – Egyszersmind szakítunk a jólét fogalmának téves értelmezésével: a reklámoknak való megfelelési kényszerekkel, a silány áruk megfontolatlan impulzusvásárlásával. Tudtuk, hogy lesz, aki mezőgazdaságból, például szarvasmarha-tenyésztésből, mások kézművességből élnek majd, és lesz, aki a városba ingázik, vagy távmunkát végez, ami így is lett. A szemközti hegyen élő család – mutat át egy villaszerű épületre – például kecskéket tart, sajtot készít, és Pesten értékesíti azt.
Gyűrűfű szétesőben
Az ökofaluban minden ház a népi hagyományok szerint, helyben kitermelt, döngölt agyagból épült. Víz és villany tekintetében önellátóak. A mélyből iható vizet szivattyúznak, melegítésére napkollektorokat használnak, ingyenáramról napelemek gondoskodnak, a szennyvizet saját biológiai tisztítójuk (nagy kiterjedésű nádas) ártalmatlanítja. E jól átgondolt rendszerben látszólag ideális minden körülmény.
Közelebb lépve azonban érzékelhető bizonyos jelekből, hangsúlyokból, hogy Gyűrűfű pillanatnyilag nincs eszményi állapotban. Fridrich István végül szomorúan árulja el, hogy Gyűrűfűt bármennyire bölcsen találták is ki annak idején, a település szétesőben van. Az emberi tényezővel mint kiszámíthatatlan változóval ugyanis nem lehetett kalkulálni. E szűk baráti társaságként induló, később új beköltözőkkel bővülő közösségben elég volt néhány meggondolatlanul megválasztott szó, egy rosszul moderált, elfajuló vita a jogokról és kötelezettségekről, és máris eljutottak az általános rossz hangulathoz, pereskedésekhez. Legyen szó akár csak olyan banalitásról, mint a hó elsöprésének kérdésköre. Már van, aki emiatt az elköltözés mellett döntött. Hogy mi lesz? Ki tudja? – tárja szét a karját rezignáltan.
– Kétezertizenháromban folytattunk le átfogó kutatást a fenntarthatóságra törekvő közösségi kezdeményezések között, amelyekben voltak városi és kiköltöző közösségek is, így az öko-, élőfalvakat is végigjártuk – kezdi Vágvölgyi Gusztáv, akit mindenki csak becenevén, Pablóként emleget, mert valaha rajztanár volt. Évtizedek óta hivatásos szervezet- és közösségfejlesztő.
– Azt láttuk, hogy vannak jól működő ökofalvak, ahol boldogok az ott élők, és nem jól működők, amelyekben csalódtak, ahonnan elvándorlás figyelhető meg. Az előbbire a Krisna-völgy és Visnyeszéplak, utóbbira Gyűrűfű és Galgafarm volt szembeötlő példa. Míg a Krisna-völgy szerzetesi közösség, és Visnyeszéplakot is áthatja a katolikus vallásosság, addig utóbbi kettőnél inkább csak az ökológiai gondolkodás és a természetközeli élet vágya volt a fő összekötő kapocs. Ennek ellenére nem gondolom, hogy a vallásosság a jól működés kulcsa, bár az is biztos, hogy közrejátszik benne. Annyi bizonyos, hogy technikai akadálya nincsen annak, hogy jó életminőséget lehessen élni egy ökofaluban, sőt!
– Tehát az emberi tényezőn múlik, hogy működőképes-e a modell?
– Igen, szerintem az egyik kulcs a vezetés rendszere. A kiköltözők legtöbbször a multik világa elől menekülő, magasan képzett emberek, akik torkig vannak a nagyvállalati vezetési modellek sajátosságaival. Hajlamosak azt hinni, hogy annak éppen az ellentéte a jó. Hogy hasonló gondolkodású családokból álló közösségnek működnie kell magától is vezetés nélkül, közmegegyezésen alapuló szabályokon és azok betartását biztosító belső eljárások nélkül. A kutatásunk egyik eredménye, hogy a kevésbé sikeres közösségek azért nem működnek, mert nem veszik komolyan közösségi rendszereiket. Ennek pedig az az oka, hogy gyakran nincs legitim vezetés, amely ezt a rendszerfejlesztő munkát elvégezné. Minden közösségben természetesen alakul ki egy belső kör, amely többet vállal az irányításból, azonban egyrészt sok múlik a vezető szerepet játszó személyek „emberi minőségén”, másrészt azon, hogy a vezetéshez megkapják-e a felhatalmazást a közösség tagjaitól. Gyűrűfűn és Galgafarmon is az egyik probléma az volt, hogy az újak bevezetésének rendszere nem működött jól, és amikor ebből konfliktusok keletkeztek, nem sikerült a rendszer hiányosságaiból fakadó feszültségeket jól kezelni.
Felkeresünk egy jól működő ökofalut, Visnyeszéplakot is. Hosszasan kanyargó erdei utak végén szállunk ki az autóból, szinte fáj a csend.
– Isten gondoskodó szeretetét hol másutt lehetne teljesebben átélni, mint a háborítatlan természetben, a Zselici Tájvédelmi Körzet kellős közepén, Visnyeszéplakon? – teszi fel a költői kérdést Bódis Éva füvesasszony, aki a falu gyógyítójaként fontos szereplője e közösségnek.
A negyvenes éveiben járó özvegyasszonyt a boldog kiegyensúlyozottság aurája veszi körül. Gyerekei lassacskán kiröpülnek, ő pedig férje elvesztése után megtalálta a biztonságot és a harmóniát új társában, Kocsis Károlyban. Mindketten más-más úton érkeztek Visnyeszéplakra. Károly sashalmi, tehát pesti kertvárosi gyerekként nőtt fel, aki a kertészeti és földmérési szakközépiskolában megtanulta, méregpermetekkel és műtrágyákkal miként lehet jó hozamokat elérni. Elborzasztotta a gondolat. Pilisborosjenőn építkezett, de a falu csakhamar elővárossá vált, és megtelt pesti középosztálybeli szomszédokkal, akik elvárták, hogy az ő telke is gondosan ápolt és gyommentes legyen, meg hogy a hobbiját, az asztaloskodást is hagyja abba, mert az hangos.
– Nem a társadalom, hanem a kötelező életforma elől menekültem el. A napi három óra autós ingázás elől. Pilisborosjenőn csak „egy hülye” voltam, körülöttem meg csupa „normális”, mint a szomszéd, aki átgyomirtózott hozzám (utóbb pedig meghalt rákban). Ekkor olvastam arról, hogy léteznek biofalvak. Visnyeszéplak fogott meg közülük. Találtam egy öreg, roggyant parasztházat, amelyet aztán saját magam építettem újjá.

Kerekes Nóra családanya (balra) és Bódis Éva füvesasszony Visnyeszéplakon. „Létezik itt egy sziget” Fotó: Teknős Miklós

A tornácon ücsörgünk egy Károly-féle bio­meggylé mellett, később Éva gyógynövényes-erdei gyümölcsös teáját fogyasztjuk, miközben a selyemakác illatát hozza a szél. Az árnyékban álmosan nyújtózkodó macskák; az udvar a gyümölcspréselés kellékeivel zsúfolt, most ennek van itt a szezonja. Az asztalosműhelynek használt régi istálló mögött zöldség- és gyümölcsöskert. A terményfelesleg cserealap, és mivel itt mindenki ökogazda, Visnyeszéplak neve a „garantált ökotermék” védjegyévé vált a környéken. Kerítéseket itt sem látni, a tágasság határtalan. Mindenki több hektáron gazdálkodik, zöldséget és gyümölcsöt termel, mézet, hús- és tejterméket állít elő, ki mibe szeretett bele. Fűnyírással itt nem sokat foglalkoznak. Nincs is ilyen elvárás ebben a húsz-egynéhány családot magában foglaló közösségben, sőt! Alapelv, hogy a természettel nem hadakozni kell, hanem harmóniában élni vele, és elfogadni olyannak, amilyen.
Visnyeszéplaki marasztaló
– A teremtett világban minden élőlénynek helye van, nem kell mindent a magunk képére szabni – mondja Bódis Éva, akik néhai párjával és gyerekeivel 13 éve költözött ide az Alföldről.
– Amikor az odahaza kiköltözése miatt félbolondnak kikiáltott távoli nagynénit, Visnyeszéplak akkori füvesasszonyát meglátogattuk, végtelenül pozitív élményként ért bennünket az élet, amely itt fogadott. A közösség éppen kalákában épített valakinek házat, mi pedig beálltunk közéjük. Felismertük, hogy létezik itt egy sziget, olyasmi, amilyenről álmodunk, és vannak itt szigetlakók, akik ugyanúgy elutasítják a kinti társadalmi elvárásokat, az iskolarendszert, mint mi. Visnyeszéplakot készen kaptuk, a rendszerváltás körül pesti, néptánckörös, katolikus fiatalok alapították a közösséget. Sátorban, majd kölcsönházban kezdtük el itteni életünket, és amikor úgy tűnt, mégsem sikerül az ittlét gazdasági alapjait megteremtenünk, a közösség egy tagja felállt, és adományként felajánlott számunkra három hektárt a saját birtokából.
Éva ezen a ponton elérzékenyül:
– Itt, a csendben sokkal több idő van meghallani olyan dolgokat, amelyek a város zúgásában nem hallhatók meg. Ez személyes kapcsolat Istennel – akár egyházi közvetítés nélkül is.
Rövid séta és egy komfortos jurta megtekintése után Siptár Honorka házához érünk. A pécsi asszony világéletében vidékre vágyott. Előbb Magyarlukafára került, de túlságosan városiasnak találta az ottani összkomfortot, a varrodavezetést pedig soha nem lassuló mókuskeréknek érezte, úgyhogy kiszállt a divatszakmából, és itt kezdett új életet.
– Nézzenek szét, Isten az embert beleteremtette a paradicsomba, mi viszont csak generáljuk magunknak a sok munkát, a fölösleges terheket! – mondja az asszony.

Fridrich István, a gyűrűfűi közösség alapító tagja és a fia munkában Fotó: Bach Máté

Konyhakertjében hagyja, hogy a természet is burjánozzon, mondván: miért is ne férhetne el a vadvirág a krumpli mellett? Velük együtt is elég nagy itt a bőség! Négy gyermekét neveli, kecskéket tart, lavórban oldják meg a tisztálkodást, mégis sokkal gazdagabbnak érzi magát, mint azelőtt.
– Két évig éltünk áram nélkül – meséli mosolyogva –, és amikor betértem egy műszaki boltba, boldogsággal töltött el, hogy nekem erre a sok vacakra semmi szükségem. Csak belénk nevelik, hogy kell, pedig nem!
Büszkén vezet körbe a birtokán. Gyökérről nőtt szőlőtőkék, öreg gyümölcsfák mindenütt, a régmúlt öröksége, egykor e környék a visnyeiek zártkertje volt. Emitt kecskék, amott birkák, másutt tehenek legelésznek a buja, rovarzsongásos, madárcsiviteléses réteken, ligeterdőben.
Boltíves tornáccal ékes udvarházhoz érkezünk.
– Áldom a sorsom, hogy itt lehetek – kezd bele Kerekes Nóra, aki saját maga által festett nagy szoknyában, blúzban, mezítláb tüsténkedik tágas, patinás konyhájában. A sokgyerekes családanya az egész nyarat mezítláb tölti. Az általa népiesre pingált régi konyhabútorok, nagymamák klasszikus sparheltje, a gerendás mennyezet mind olyan érzetet keltenek, mintha élő skanzenben volnánk. Pedig itt semmi sem mesterkélt, mindent használnak, a motívumok jelentést hordoznak. Nóra asszony az elsők között, pesti építészhallgatók baráti társaságával került ide.
– Igyekszem minél kevesebb kapcsolatba kerülni a másik világgal – bocsátja előre. Harminc éve, fiatalon azt érezte párjával egyetemben, hogy bár nem születtek falusinak, nagyon szeretnének keresztényként élni egy valódi, hagyományos faluközösségben. Akkoriban egymás után érkeztek ide a néptáncos családok, majd második hullámban a természetvédők jó sok gyerekkel. Magántanulóként a közösség tanította őket, majd 11 év küzdelem után létrejött a kihelyezett tagozat is. Meggyőződésük – mondja –, hogy a személyes példa és az itteni légkör az, ami a gyerekek nevelésében, életfelfogásában igazán meghatározó. Innen még senki sem költözött el amiatt, mert csalódott, fel is szöktek az ingatlanárak, mert sokan vágynak ide.
Visnyeszéplakon élénk a társadalmi élet, van ötféle bibliakör, imakör, asszonykör, férfikör, vasárnap szabadtéri mise vagy igeliturgia – sorolja Nóra, aki semmi pénzért nem élne máshol, másképp.
Visszaérünk Kocsis Károly házához, már lefőtt a kávé. Az asztal mellett megtudjuk Károlytól és Évától, hogy bár nagy az egyéni szabadság, azért itt is vannak társadalmi elvárások. Élnek a hagyományos férfi-női szerepek, elvárt és illő a hagyományos női szoknyaviselet, illetve az, hogy a férjezett nők a hajukat összefogva hordják. Ez közmegegyezésen alapszik, senkinek sem teher.
Türelem és elfogadás
– Hogy miért van itt folyamatos békesség három évtizede? Talán azért, mert ha eljön ide valaki, és tudatosan választja ezt az életmódot, az eleve kiforrott személyiségre vall – jelenti ki Éva.
Megtudjuk, hogy itt is mindenkinek van különvéleménye mindenről, mégis tisztában kell lennie mindenkinek azzal, hogy előbb-utóbb meg kell egymással egyezni, mert itt holnap is együtt akarnak élni az emberek. Nem megengedhető a „haragszom rád”. Szükségszerű a fölismerés, hogy nincs komolyabb dolga az embernek, mint dolgozni önmagán, amihez odafentről érkezik a segítség. És hogy ez az égi csatorna mindenkinél működik – aki hagyja.
– Az ökofalvak is ugyanolyan emberi közösségek, mint minden más közösség, szükségszerűen felmerülő konfliktusokkal. Akkor működik jól, ha belső struktúrája nem demokratikus, hanem konszenzusos elven alapul, ami más néven szociokrácia – szögezi le Orosz Katalin pszichológus, aki elmondja, hogy a szociokrácia az a döntéshozatali mechanizmus, amelyben minden érintett egyenrangúan lehetőséget kap véleménye kifejtésére, így konszenzus kialakítására van lehetőség.
Ezt az elvet az alternatív közgazdaságtan is ismeri, sok kis cégnél működik hasonló. Hogy működőképes-e, az attól függ, hogy kik azok a személyek, akik alkotják az adott ötven-száz főnél nem nagyobb közösséget, hogy mennyire hallgatják meg egymást. Ehhez türelem és elfogadás kell. Abban azonban biztos a pszichológus, hogy feltétlenül szükséges egyfajta szellemi érettség hozzá. A pszichológia ezt érett felnőtt viselkedésként határozza meg. Az emberek többsége nem nő föl ide, mert olyan társadalmi szokások között élünk, amelyek ezt megakadályozzák. Legtöbben, akik ökofaluba költöznek, éppen ezt a felnőttségélményt keresik – természetesen a személyes szabadságon, a közösség melegségén, a természet közelségén és az egészséges életkörülményeken felül.