2025. június 2., hétfő

A lósóska gyógyhatása egy fél gyógyszertárral felér



A lósóska egy méltatlanul elfeledett gyógynövény. Természetgyógyászok véleménye szerint, jótékony hatása egy fél gyógyszertárral felér.
A magyarság körében régi idők óta ismert, úgy táplálékunk részeként, mint igen fontos gyógynövényként is.
Már Dioszkoridész (i.e. I. század) is vérhas ellen ajánlotta a magját. A lósóskát kolostorok gyógykertjeiben is termesztették.
Kora tavasszal a zsenge leveleit töltike készítésére használhatjuk, de igen finom főzelék és saláta is készíthető belőle.
A lósóska minden része igen erős baktériumölő tulajdonsággal rendelkezik, ezért gyógyítás céljára levelei, gyökere és a magok is egyaránt felhasználhatók.
Horhi Mélius Péter az 1578-as évek ,,HERBÁRIUM” című könyvében így ír a lósóskáról?
,,Savanyú természetűek a sóskák, hegyes Lapuk, ezért szárasztó és hidegitők.
A Lapuknak a levele, gyökere lágyító, a magvai szorítók.
A lapunak a gyökerit, levelit ha megtöröd és megfőzzed mézes vízben, azt iszod, sárgaságot gyógyít. Jó hideglelés ellen innya, és a vizébe ruhát mártani az ember veséjére, homlokára tenni.
Szirupot a sóskából így csinálj:
Ez igen jó a hideglelőknek. Vedd a sóskának succusát, azaz megtörvén a levelét, gyökerét szárát Mozsárban, facsard ki vagy három messzelt, ezt tedd egy mázos fazékba, vess két font vad mézet belé, forrald meg ezt, add innya a hideglelőnek, ez hasznyál.
Külsőleg:
A lapunak vedd vizét, főfájás ellen jó. Succusával a varat mosni igen jó, a viszketés is elmúlik.”
Kísérletek bizonyították a lósóska baktériumokkal és gombákkal szembeni antibiotikus hatását.
Többek között a vérhas, Salmonella és Staphylococcus baktériumokkal szemben bizonyult hatékonynak magja és levele.
Régi adatok állnak rendelkezésünkre daganatellenes alkalmazásáról és hatásáról, amelyet újabb kutatások is megerősítettek.
Hogyan készítsünk lósóska teát?
Két evőkanál lósóska magot forrázzunk le 2 deci vízzel, hagyjuk állni 10 percig, majd szűrjük le.
Két-háromszor napjában igyunk meg egy ilyen adagot, a hasmenés súlyosságához igazodva.
Más eredetű bélhurutban (enterokolitiszben) is ajánlott.
Mit tart felőle Bernáth Jenő:
,A Rumex nemzetség fajai (számuk majdnem 200-ra tehető) szinte minden földrészen előfordulnak, a hazánkban élő fajok nagy része gyomnövény.
A terméseket érett állapotban (július-augusztus) kézzel lehúzzák a magszárról, majd fedett szellős helyen kiterítik.
A gyökérdrog gyomor- és bélhurut esetében hatásos, gyenge hashajtó. A termés drog viszont hasmenés csillapító. A drogok baktériumok fejlődését gátló hatása kísérletileg bizonyított.
Termése gyermekeknél is biztonsággal alkalmazható!
Lósóska – Az indiánok kedvenc gyógynövénye
A vadspenótként is emlegetett lósóska nem csak saláta alapanyagnak kiváló, gyógynövényként is megállja a helyét. Az amerikai indiánok sebgyógyítónak használták, de a többi jótékony tulajdonságát is igyekeztek kihasználni.
A lósóska fokozza a májfunkciókat, elősegíti az emésztést, ezért kiváló méregtelenítő, melyet enyhe hashajtó hatása is támogat.
A gyökereit az indiánok emésztési zavarok enyhítésére, illetve hashajtóként alkalmazták, ám ennek a vadon termő gyógynövénynek a leveleit is nagy becsben tartották.
Többféle bajra gyógyír
A lósóska (Rumex obtusifolius) gazdag antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatású flavonoidokban, tanninokban és B-vitaminokban, utóbbiak az idegrendszer megfelelő működéséhez szükségesek.
Emellett ez a gyógynövény az egészséges szívműködéshez elengedhetetlen magnéziumot, valamint vasat, foszfort és kalciumot is tartalmaz.
A lósóskában - főként a gyökerében - nagy mennyiségben található rumicin erős antibakteriális tulajdonsággal bír, ezért a rendkívül ellenálló Staphylococcus aureus baktériumot is elpusztítja.
A benne rejlő glikozid serkenti az epetermelést, ezáltal javulnak a májfunkciók, és a toxinok gyorsabban távoznak a szervezetből.
Sokoldalú bőrápoló
Miután a rumicin fertőtlenítő hatású, a növény főzetéből készült borogatás hatékonyan kezeli a különféle bőrgyulladásokat.
A borogatás vagy kenőcs csillapítja az égések tüneteit is, hozzájárul a pikkelysömör és az ekcéma gyógyulásához, megakadályozza a nyílt sérülések, tályogok elfertőződését, elhalványítja a zavaró foltokat.
Jól használható csaláncsípésre, ehhez a levelével kell bedörzsölni az érintett bőrfelületet.
Borogatásának nyugtató hatása van, de kelések kezelésére, csalánkiütésre, viszketésre, rovarcsípésekre, rühesedésre, pattanásos és gyulladt bőrre is remek természetes gyógyír. Praktikus a borogatással egy időben a főzetét is alkalmazni, hiszen így még hatásosabb.
Lósóska tea készítése:
Tegyünk egy bögrébe 1-2 evőkanálnyi lósóskát, Forrázzuk le 2 dl vízzel. 15 perc hagyjuk ázni, majd szűrjük le, és melegen fogyasszuk.
Lehetőleg ne ízesítsük, naponta két csészével és lehetőleg éhgyomorra fogyasszuk, ezt követően kb. fél óráig ne együnk, mert így tudja jótékony hatásait a legjobban kifejteni.
A lósóska leveleiben oxalátok is találhatók, ezek túlzott és hosszantartó fogyasztása vesekő kialakulásához vezethet.
Gondolta volna?
A középkori Angliában is mágikus erővel ruházták fel a lósóskát, és úgy gondolták, hogy a leveleit segítségül hívhatják a boszorkányok rontása ellen.
Forrás: NaturalSwiss