2013. december 20. Krisztusban Szeretett Hívek!
Minden évben nagy szeretettel készülődünk Karácsony ünnepére, ki–ki a maga módján. Ilyenkor igyekszünk valamilyen ajándékot készíteni, és kíváncsian várjuk, vajon mit találunk a karácsonyfa alatt.
Az én idei ajándékom egyházmegyém hívei számára az új pasztorális tervünk Önátadás Éve. Hogy mit rejt ez a két szó, Önátadás Éve? Ha megengeditek, most elkezdem kicsomagolni, és megpróbálom elmondani, hogyan lesz/lehet ez az ajándék Isten nagy–nagy szeretetének és az én szeretetemnek is a jele.
Ugye, ha csak felületesen gondolunk a Karácsonyra, első helyen a karácsonyfa áll, és hogy mi van alatta? De honnan van ez az egész? És mi rejlik a Karácsony páratlan hangulata, öröme mögött? Kalandozzunk együtt az ünnep mélyére.
Gyermekkoromban mindenek előtt az hozott lázba, ha vendéget vártunk, és ha vendégségbe, vagy éppen lakodalomba mentünk. Karácsony együtt jelenti ezt a kettőt: Vendég érkezik és meghív bennünket egy örök menyegzőre.
A Vendég érkezése világesemény. Istentől érkezik közénk. Maga a Teremtő Isten az, aki belép teremtésébe. Jövetele óriási meglepetés, mert úgy érkezik, ahogyan senki sem gondolná. Egyszerűen közénk születik, éppen úgy, mint ahogyan mi jövünk a világra.
Szent János azt írja, „az Ige testté lett, és közöttünk lakott.” Szent Lukács evangélista pedig egyszerűen csak ennyit mond: „(Mária) Világra hozta egyszülött fiát, pólyába takarta és jászolba fektette…” Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy Isten a mi emberségünk képében mutatkozott. Egészen olyan lett, mint mi; igazi ember. Fiában, a kis Jézusban egészen átadta magát nekünk. Tehát körülvehetjük, gyönyörködve nézhetjük, mint az újszülött kicsiket szoktuk.
Bátran odamehetünk hozzá és kifejezhetjük csodálatunkat: „Hát ilyen vagy? Isten létedre ember? Igazi ember?” Ő erre azt mondja: „Igen, igazi ember vagyok, és születésem mondanivalója, hogy ti is legyetek végre ilyen hozzám hasonló, igazi emberek. Olyanok, mint én; kicsik, egyszerűek, egymást szolgálni, szeretni tudó emberek… És én csodálatos, nagy, örök lakodalomra hívok mindenkit, új és örök szövetségkötésre, igazi boldogságra.”
Karácsony ünnepén lépjünk eléje, és adjuk át egészen magunkat Neki. Ma talán még könnyű, de tegyük meg holnap is, és azután is, ha már elmúltak az ünnepek. Így lesz az Önátadás Éve egy folytonos, nagy kaland, önfeledt, folyamatos ajándékozás, melyben mi magunkat Istennek, és Isten önmagát nekünk ajándékozza. Minden nap csupa Karácsony: Isten megszületése számunkra és a mi megszületésünk Istennek. – Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek!
Szatmárnémeti, 2013 Karácsonyán,
† Jenő püspök
Kató Béla püspök karácsonyi pásztorlevele
2013. december 18.
A boldog karácsony titka „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” (Mt 3,2)
Kedves Testvéreim! Az ünnepet megelőző időszakban biztosan ti is nagyon sok üzenetet, SMS-ben terjedő reklámajánlatot kaptatok, amiben hívnak-cibálnak titeket, és rá kívánnak vezetni arra, amit tennetek kell ahhoz, hogy boldog karácsonyotok legyen. A nagy pompával felvonultatott kínálatból viszont csak annyi az igaz, hogy a Krisztusban hívő emberhez méltó ünnepléshez valóban tennünk kell valamit.
Amikor kétezer esztendővel ezelőtt a Messiás első eljövetelének váradal-mával a szívükben az emberek odamentek Keresztelő Jánoshoz, és megkérdezték tőle, hogy mit cselekedjenek? A válasz egyszerű és rövid volt: „térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!”
Megtérni? Hát ez lenne a boldog karácsony titka?
Mindig nagy erőfeszítéseket teszünk, hogy külső eszközökkel otthonunkba varázsoljuk a karácsonyi hangulatot, pedig „csak” abban kellene változnunk, amit egész évben, egész életünkben rosszul tettünk. Egész évben azért küzdöttünk, hogy minél többre jussunk az anyagiakban, most ebből kellene tovább adnunk egy keveset. Le kellene mondanunk arról a hatalomról, amit egymás fölött gyakorolunk. Sokkal őszintébbnek és hűségesebbnek kellene lennünk, mint ahogy eddig voltunk. Ismét meg kellene tanulnunk azt, hogy mi a becsület. Meg kellene teremtenünk a segítségnyújtás kultúráját. Többet kellene törődnünk a betegekkel, a testi és lelki nyomorultakkal, az öregekkel, az egyedül élőkkel. Ezek kis erőfeszítések, bár sokszor megvalósításukat lehetetlennek érezzük...
Lehet, hogy sokat várunk ettől az ünneptől, de az ünnepnapok elmúlásával csalódást érezhetünk lelkünkben, mert nem azt kaptuk, amire számítottunk. Valami másra vágyunk, a változásnak azonban előbb bennünk kell végbemennie, s csak azután fog a világban bekövetkezni. Szeretetet kell adnunk, de nem azért, hogy hasznunk legyen belőle, hanem hogy a másiknak legyen haszna belőlem. Ne azt mond: „itt vagyok, szeressetek!” – hanem mond azt: „hazajöttem, hadd szeresselek titeket!” A szeretetet ne abban keresd, hogy mit kapsz karácsonyra, hanem abban, amit te magad adhatsz. A szeretet mindig áldozni akar. Nem a bevételekből él, hanem a kiadásokból. Nem abból, amit kap, hanem abból, amit ad. Aki ezen a karácsonyon arról panaszkodik, hogy nem kapott elég szeretetet, vizsgálja meg magát, hogy mennyi szeretetet adott, amit mások megérezhettek.
Karácsonykor, ha kimondjuk a szót: „szeretni”, akkor ne csak a szűk családunkra gondoljunk, hanem falunkra, városunkra, a Kárpát-medencére és az egész világra! Fokozott felelősségtudattal kell részt vennünk embertársaink életében.
Karácsonykor szélesre tárjuk karjainkat, hogy minél több ember beleférjen, és engedjünk, hogy szívünket Ő vezesse. Nem a rideg eszünkre hallgatunk, hiszen a mi Atyánk is a szíve forró szeretetéből adta a legdrágábbat nekünk az Ő Egyszülött Fiában. Hadd szülessen meg Ő végre ne csak Betlehemben, hanem a mi szívünkben is.
E fohásszal kívánok Istentől megáldott békés, boldog karácsonyt minden embernek!
Kató Béla
püspök
Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök karácsonyi pásztorlevele
2013. december 18. szerda,
Karácsonyt várva
“Miután meghallgatták a királyt, elindultak, és íme, a csillag, amelyet láttak feltűnésekor, előttük ment, amíg meg nem érkeztek, és akkor megállt a fölött a hely fölött, ahol a gyermek volt. Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük. Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt.” (Mt 2,9-11)
Az esztendő göröngyös útjain napkeleti bölcsként vagy egyszerű pásztorként vándorolunk. Vándorlásunk során gyakran kerülünk olyan helyzetbe, amikor válaszolnunk kell arra kérdésre, hogy hol vagyunk? Valamikor az ember a helymeghatározás céljára a Nap és a csillagok állását vizsgálta. Felemelte tekintetét és Nap állása és a csillagos ég mindig segítségére volt. A ma embere az általa megalkotott technikai civilizáció eszközeivel ezt a helymeghatározást pontosabban meg tudja tenni, mégis azt tapasztaljuk, hogy sokan vagyunk, akik nem tudunk lelket megnyugtató választ adni arra a kérdésre, hogy hol vagyunk? Kényelmes otthont rendeztünk be magunknak, mégis sokszor a hontalanság érzése kísért. Kereső és kutató elménk szüntelenül fürkészi a világot, megfejteni akarva annak minden titkát és ebben a nagy igyekezetben mintha magunkat, belső nyugalmunkat, otthonunkat veszítettük volna el. A hontalanság érzése a mindennapok feszültségében csak fokozódik, és kutakodó kérdéseinkkel mindenkit zaklatunk: kik vagyunk? Hol vagyunk? Mi célból élünk ezen a világon?
Karácsony fele közeledve ezekre a kérdésekre keressük a választ. Keressük azt a helyet, ahol önmagunkkal, családtagjainkkal, embertestvéreinkkel együtt nyugalomban és békességben tölthetjük mindennapi életünket. Eszközök sokasága áll rendelkezésünkre, hogy helymeghatározásunkat megtegyük, mégsem leljük a békességet és a szeretetet sugárzó helyet. Nyugtalanságunk pedig egyre nő, szeretnénk már megtalálni a helyet, amely az otthon békéjét és nyugalmát sugározza, ahol lelkünket a szeretet melegsége járja át.
Az első karácsonykor a napkeleti bölcsek is lázas keresésben voltak, akárcsak a nyájuk mellett élő pásztorok. És íme, akkor kigyúlt a csillag, mely mutatta számukra az utat, amíg meg nem érkeztek ahhoz a helyhez, ahol a Gyermek feküdt a jászolbölcsőben.
Karácsonyra készülve, keresésünk és válaszra váró kérdéseink forgatagában nekünk is először a csillagot kell megkeresni és meglátni. Azt a csillagot, mely a bölcsőhöz vezet, ahol rátalálhatunk a gyermekre.
Ebben a keresésében a segítség nem a technikai eszközöktől jön, hanem az Istenhez és embertársainkhoz való viszonyulásunk számbavételétől. Felül kell vizsgálnunk kapcsolatunkat a mi teremtő és gondviselő Istenünkkel, hogy „töretlenül törtetünk az égig”(Juhász Gyula) vagy szelíd alázattal szembesülünk Isten szeretetével, amely a Mester evangéliumi tanításában áll előttünk. Felül kell vizsgálnunk kapcsolatunkat embertársainkkal, családtagjainkkal, hogy a megbocsátás és szeretet erejével újra rátaláljunk egymásra. A számbavétel őszinteségében és mélységében újra egymásra találunk a csillag fényénél, és akkor mi is, mint a napkeleti bölcsek és pásztorok elindulhatunk azon az úton, amelyet a csillag mutat.
Karácsonykor fel kell ismernünk helyünket Isten szeretetében és embertársaink életében, hogy utunk végén megtaláljuk a jászolbölcsőt. A bölcső mellett megállva tapasztaljuk meg, hogy ez az a hely, ahol igazán magunkra találunk, ahol a keresgélő, kétkedő ember rádöbben istengyermeki mivoltára. Itt értjük meg, hogy Isten teremtett világában helyünk és otthonunk van, itt érezzük meg, hogy értékelnek és szeretnek, itt határozhatjuk el, hogy hitünkkel és szeretetünkkel, szolgálatunkkal bizonyságot teszünk a bennünk lüktető isteni lélekről.
Karácsony ünnepére készülve találjuk meg a csillag fényénél azt az utat, mely személyes és közösségi életünkben elvezet arra e helyre, ahol megtaláljuk a békességet és szeretetet, ahol a jóakaratú emberek közösségében Istenországát építhetjük.
Kedves Testvérem, karácsonykor, de az év minden napján is, vedd számba, hogy hol vagy? Nem tévedtél el? Jó úton jársz? Látod a csillagot, mely a bölcsőhöz, az otthonhoz, embertársaidhoz, Istenhez vezet?
Nagy költőnk, Ady Endre vallomása cseng ma is fülünkben: „Pogány rímek, muzsikák között/ Szomjazok valami örököt, Pokollal lelkem alig rokon,/Mennyet várok nagy mámorokon”. Ezt a „mennyországot” teremtheted meg magadnak és másoknak, ha tudod, hogy a jászolbölcső mellett van a helyed nemcsak az ünnepen, hanem minden nap, hogy a karácsony öröme szétáradjon a világba és maradandóvá váljon.
Segítsen bennünket a szeretetnek Istene, hogy az adventi úton elkészített számvetésünk elvezessen az ünnephez, hogy karácsony örömének, békességének és szeretetének áldása kiáradjon életünkre és közösségeinkre.
Istentől áldott karácsonyi ünnepet kívánok!
Kolozsvár, 2013. adventje
Bálint Benczédi Ferenc püspök
Bemélyített vonaldíszes cserépedény. 
Politikai munkám 1975-ben kezdődött a német antinukleáris mozgalomban. 
Brüsszelben 10 éves megalakulását ünnepelte az Ökológiai Gazdálkodási Mozgalmak Nemzetközi Szövetségének Európai Regionális Csoportja, az IFOAM EU. Az ebből az alkalomból tartott szakmai konferencia témája az EU új mezőgazdasági programjának (KAP) politikai és jogi keretrendszere volt. A programon mintegy százötvenen vettek részt. Első nap aktuális szakmapolitikai kérdésekről hallhattak eszmecserét a jelenlévők az Európai Parlament és szakbizottságok képviselőitől. A rendezvény másnapján az IFOAM EU jelentős személyiségei foglalták össze a csoport 10 éves tevékenységét, míg az utolsó napon a jövőbeli tervekről, a következő évtized víziójáról tartottak műhelymunkát a résztvevők.
