Amikor ez az írás megjelenik, épp a fenntartható mezőgazdálkodású magyar vidék várhatóan-remélhetően sajátos iskolaszükségletéről tartok előadást. Sajnos nem itthon, hanem abban az Ausztriában, ahol az 1970-es évek derekán a mezőgazdaság kívánatos útjáról két nézet vitázott. Az egyik szerint a jó adottságú térségek magas műszaki színvonalú nagyüzemeié a jövő. A másik környezetkímélő fölművelést, biológiai gazdálkodást ajánlott. Kisüzemek hálózatát, a hegyi kultúrtájak óvását. Riegler mezőgazdasági miniszter ez utóbbi irányba fordította az EU-ba tartó osztrák vidéket. Ökoszociális mezőgazdasági modellje mára az európai agrármodell alapja lett.
A mai Magyarországon is két elképzelés feszül egymásnak. Egyik szerint az ipar, a (gén)technológia eszközeivel masszívan élő, jól gépesített, nagy táblákon gazdálkodó, intenzív mezőgazdasággal kell az EU-ban érvényesítenünk kiváló adottságainkat. Az GDP-arányos adósságcsökkentés kényszerpályáját járó országnak növekedésre, a magyar vidéknek jövedelemre van szüksége. Logikus érv. Nem kevésbé a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Programé, mely intenzív és extenzív tájhasználati zonációt szorgalmaz a mezőgazdasági környezetszennyezés meg a fölös magyar agrárpotenciál csökkentésére, részben visszaadva a természetnek a termelésbe vont "környezetileg érzékeny" területeket.
Miközben mezőgazdaság- és vidékpolitikánk évek óta nem tud dűlőre jutni önmagával, robog velünk a vonat az EU felé. Amíg mi egymás ellenében utakat keresgéltünk a magyar mezőgazdaságnak, addig külföldiek számos utat leltek a magyar termőföldhöz. Egy osztrák mezőgazdasági szuperiskola igazgatója ezen is mosolyogva mondta egyetemistáimnak: "Önöknél kiváló földek vannak, nálunk meg kiválóan képzett, fiatal parasztok". S az övéhez hasonló iskolából csak Alsó-Ausztria tartományban 21 van! Olyikra azt írták, hogy "Mezőgazdasági", másokra meg, hogy "Paraszti Szakiskola". Előbbiek a táji sajátságokra alapozó intenzív mezőgazdaságot oktatják a gépesített termeléstől a feldolgozáson át az értékesítésig. Utóbbiak az ön- és tájfenntartó családi gazdálkodást.
Ez az osztrák harmadik út szak(közép)iskolai háttere. Fölfelé gyakorlatias szakfőiskolai folytatással, kevés elméleti egyetemmel. Lefelé tájba gyökerező helyi iskolákkal, egyebek közt egykor közös osztatlan iskoláink táji változataival. Kétezerméteres hegyek közt jártam ilyenekben. A régi egytanterem mára háromszintesedett. A galérián a messze készülők szellemi röptetésére könyvtár, egyéni elmélyülésre számítógépes munkahelyek, magnókazettás programok. A pincében az erdők marasztaló szavára hajlóknak forgácsillatú, korszerű barkácsműhely.
Az osztrák harmadik utat az osztrák táj sugallta, melyben a mezőgazdaságilag alig vagy egyáltalán nem hasznosítható, illetőleg a közepes és jó adottságú körzetek világosan elkülönülnek. A kedvező(bb) adottságú Duna-völgyben és Burgenlandban magas műszaki színvonalon termelő, feldolgozó, olykor külföldi értékesítéssel bővült mezőgazdasági üzemek vannak. Rájuk éber érdekvédelem és gazdaságpolitika vigyáz. Az Osztrák Agrár-környezetvédelmi Program meg azon őrködik, hogy a parasztnak a biológiai gazdálkodás, a környezetkímélő tájhasználat, az alpi legeltető állattartás is megérje. Hogy kisüzemek hálózata óvja az extenzív körzetek kultúrtájait, s tartsa helyben a meggyérült lakosságot.
Csak hát a magyar táj másképp súg. Ez Európa legmérsékeltebb klímájú, legvédettebb medencéje, amelynek talaja kontinensünk legjobbjai közt van. Az ökológiai alapokon nyugvó mezőgazdálkodás korszakának végén, az 1930-as években végzett összehasonlító vizsgálatok ezért rangsorolták világelsőnek a magyar mezőgazdasági termékek zömét. Csakhogy ennek az ökológiai optimumtérségnek van egy rendkívüli sajátossága. Termékeny talajtakaróját a szárazföld leggazdagabb folyóvízrendszere formálta. Ezért a talajváltozatok olyan egymásba mosódó, mozaikos gazdagságát mutatja a legkisebb helyen is, ami Európában csak itt jellemző. Ezért ellenkeztek oly konokul a gazdák az 1930-as évek tagosító, táblásító mérnökeivel. Mert aligha értheti egy ilyen táj szavát az, akinek elméje csak az "extenzív" meg az "intenzív mezőgazdaság" sarkos szakemberigazságaira jár.
A paraszt értette, mert a földön járt – hűséges igavonója után. Édesapám még mezítláb szántott. Úgy tanulta nagyapámtól, hogy a jó paraszt a talpával érzi a talajt. Csak annak árulja el a föld, hogy milyen és mit akar. Látom a lekicsinylő mosolyt, hallom a szegényember-felszabadító lehurrogást. A fejlődésmániás messiások perdöntő számsorait. Nem a balgamesék cipője-se-volt pórjait sírom vissza. Csak a legkörnyezetkímélőbb magyar paraszti gazdálkodást, amelyik gépek, vegyszerek és műtrágyák nélkül is verte az ökológiai hiányok miatt pótszerekre szoruló nyugati mezőgazdaságot. Amelyik nem "elmaradottság" volt, mint azok állítják, akiknek "fejlett" gépei ezt is "végképp eltörölték" volna, ha maga a természet nem lázad föl az egységes nagyüzem ellen. Mert a magyar táj sajátságaiból kinőtt paraszti gazdálkodás olyan empatikus gazdálkodás volt, olyan tudás, amelyet elfelednünk egyenlő a pusztulással. Tájérző gazdálkodás a legapróbb tájrészletig. A talpalatnyi talajfolt léptékéig. Ezért nem ismert "extenzív" meg "intenzív parasztot".
Mint a vidék mai szaktudományos jövőtervezői. Nem fért a szaktudós néprajzos fejébe, sem az oklevelével "okszerű" gazdálkodást erőltető agrármérnökébe, hogy mért is ragaszkodik a paraszt a faluhatárban "gazdaságtalanul szétszórt", "gazdaságtalan méretű" parcelláihoz, 15-20-hoz vagy többhöz is akár. Pedig például az 1930-as évekbeli tagosítási vitákra kiszámolták a mezőkövesdi gazdáknak, hogy egy átlagos matyó paraszt évente 10-15-ször szekerezhetne Budapestre és vissza a parcellák közti "értelmetlen" furikázásaiból. Mégis ragaszkodott akár csak olyan pár lépésnyi széles földdarabkákhoz, mint bárhol az országban a patakokra, nedves lapályokba nyúló bab- és kertföldek voltak. Amelyekből minden lakosnak juttatott az önigazgató falu (s ez egy másik, újra végiggondolandó vonatkozása a vidék jövőtervezésének). A vízközeli homokos budár a gyümölcsnek, szőlőnek kellett. Hátasabb rozstermő helyekre, búzának, kendernek alkalmas tájszeletekre, aszályban is fűtermő legelőkre, kaszállókra ugyancsak szüksége volt minden parasztnak. Sokparcellás birtokát parcelláinak sokfélesége szerint ugyanaz a paraszt művelte egyidejűleg "extenzíven" és "intenzíven".
A tagosító mérnökök azt is fejére olvasták az oktondi parasztnak, hogy "intenzíven” művelt területei közt összesen 6 százaléknyi mezsgyesávot hagyott el, mindenféle kártékony rovaroknak, rágcsálóknak és gyomoknak vetve oda (pengőre pontosan kiszámított) megszerezhető jövedelmet. Igaz, ma az ökológiai folyosók területarányának alsó határát épp ekörül ajánlják. Mégis igaza lenne Anatole Francenak, hogy a tudás hatalom, de a butaságnál nagyobb erő nincs a világon? Még akkor is, ha a folyton nyereséget számolgatóknak a számukra fogható egyetlen nyelven, számokban mutatjuk ki, hogy a szakbarbárság okozta károk utólagos jóvátétele sokszorosába kerül az elért jövedelemnek. Nem számítva a felelősségben, a fölnevelő-eltartó tájhoz való viszonyban, kultúrában-mentalitásban okozott károkat. Mert ez az a terület, amelyre Garai Gábor szavai illenek, hogy amit jóvá kell tenni, az jóvátehetetlen.
Mert amit a paraszt csak külterjesen használhatott, azt meg se próbálta intenzív termelésbe fogni. De amit belterjesen művelt, azt intenzíven táplálta is. Termelni csak úgy termelt, ahogy a természet igényelte. Akár extenzíven, akár intenzíven: mindenképp felelősen. Nem mérgezte a gazt, mert az állatai tápláléka volt. Nem a kényelmét kereste, hanem a faluhatárból gondjaira bízott tájszelet(ek) iránti kötelességét. A haza iránt, ahol a háza állt. Átfogható-áttekinthető hazája a faluhatár volt. Mely nap mint nap hatott rá s amelyre ő e hatás érzetében visszahatott. A kapott tájhatások sugallata szerint hatott, alkotott, gyarapított.
A gyomirtást állatai végezték, de az egyéni gazdák közös csordája tarolta a tarlót. A "gyökérkezelő", féregtelenítő tarlóhántás a kondára várt, amely ugyancsak közösen használt határrészekre járt ki. A kárpótlások ezeket a közösségi veszteségeket sem pótolták. A csorda és a konda nyomán ősziszántó ökrös eke vagy a ló nem tömörített vízzáró "eketalpréteget", mint a "fejlett", "kényelmes" traktor. Talajforgató sebessége nem zúzta szét a talaj szerkezetét, mint a rotátor. Nem erőszakolta meg a földet sem reflektorfényes éjszakai robottal, sem rögvető, száraz feltöréssel vagy dagonyázó "szántani muszájjal". Kivárta a rendelt időt, mert nem hajszolta a kereskedelmi haszon. Mért csak gépvásárlásra van támogatás ma? Igáslóra mért nincs? Magyarországon ma csak nyerges lehet a paripa? Korábban a paraszté volt a tenyészállat, a mag, a föld. A kár is. Azt is úgy fogadta, ahogy rendeltetett. Nem azért, mert "elmaradott" volt, hanem mert empátiára nevelte a dús változatú táj. Természet és társadalom iránt is.
Ma 40-60 hektárnyira szánják a (magától értetődően gépekre tervezett) családi gazdaságot. Ezért tagosítanák a „gazdaságtalan” kis parcellákat. S vajon mit akarnak az ezerhektárakkal? Az empatikus gazdálkodás keretei közt a "féltelkes" paraszt jómódban élt 20-30 holdból, eltartva családját, génbankoknál biztosabban őrizve növényi és állati tájfajták sokaságát, hisz eredeti helyükön, velük kulturális egységbe forrva, önértelmezésének részeként vigyázta valamennyit. De szociális védőhálóként őrizte kevésbé tehetséges és sikeres falubelijeit is, munkát, kenyeret s egyben közösségen belüli fölemelkedési esélyt nyújtva nekik. Családjába fogadva a cselédet (a ma városokban tengődő hajléktalant, a falvak munkanélküli korhelyeit), ahogy máig híven tükrözi nyelvünk ezt a közben osztályharcosan megrágalmazott és meghamisított viszonyt. De "kis cselédeit", saját gyermekeit is belenevelte abba az életbe, amelyben a parasztgyereknek inkább illett jó paraszttá lenni, mint dologkerülővé vagy rossz értelmiségivé.
S ezzel a magyar paraszt nevel(őd)ésének társadalmi-kulturális hátteréhez értünk, mely az előbbieknél is szerteágazóbb és bonyolultabb kérdéseket vet föl egyéb területeken is. Az "európai adaptációs kényszer" száguldó tempójában ezek újragondolását még csak el se kezdtük. Részben azért, mert úgy véljük, hogy a mezőgazdasági politika csak a mezőgazdasági szakemberek dolga. Emiatt legtájibb iskoláink, az egykori tanyasi iskolák ma libafarmok, jobb esetben nosztalgiázók muskátlis-ablakos, virágtalicskás hétvégi házai. Vagy gazzal benőtt, hevenyészve eltüntetett romok. Megálmodójuk és megvalósítójuk szobra ugyan áll megint, de szellemének üzenete még mindig idegen a szaktárcák és szakemberek világától. Hisz Klebelsberg kultuszminiszter úgy tervezett magyar mezőgazdaságot, hogy előbb vidéket épített, hisz országot gondolt. A gyökereket segítette megkapaszkodni, mert fát akart növelni, hogy maradásra bírja a megbolydult földet. Otthonos iskolát, hogy legyen tájfelelős ember, aki gyökerével nő bele a futóhomokba. Aki szeretni is tudja az akácot, mert vele nő fel a tájban. Mert tudja, hogy a földből él ő is, az akác is. Akinek ezért eszébe se jutott volna, hogy kiirtsa az útszéli fákat, hogy vegyszerekkel mérgezze az éltető talajt. Hogy elpusztítsa a bogarakat, amelyekből az eresz alatt csivitelő fecskék nevelték fiókáikat. Csak mert sok pénzt szeretett volna. A paraszt még az 1950-es években sem akart "sok" pénzt. Tudta, hogy a "sok" éppoly káros, mint a "kevés". Hogy az emberré tevő mérce az "elég".
Milyen legyen hát a mi harmadik útunk? Ki súgja meg nekünk? A szakértelmiség? Agrármérnökök, akik kimért (kultúr)növényvédő és (gyom)növényölő mérgek, genetikai zagyvalékok ismereteivel készülődnek megtermelni (költőibben) az ország kenyerét, avagy (konkrétabban) mai munkáltatóik hasznát? A civilizáció okleveles okosai, akik ma is hivatalos dogmákra oktatnák az oktondi parasztot? Társadalomtervezők, közgazdászok, népnevelők, népművelők és népboldogítók? Irány- és szabályszabók, akik szabályokat és szabványokat erőszakolnak föld és ember közé? Akik gépekkel emelik a föld fölé a parasztot? Vagy a földtulajdonosok, akiknek a magyar termőföld 90 százalékát birtokló 10 százalékáról azt se tudjuk, hogy kicsodák, és mit is akarnak a földünkkel?
Nyilván a mi földpolitikánkat is a tájnak kell sugallnia. Ahogy az osztrákoknak az osztrák táj súgta. Csak hát ahhoz paraszt kell. Nem "őstermelő", "kistermelő", "farmer" meg "mezőgazdasági vállalkozó". Paraszt. Nem társadalmi tervszámokban megadott 3-6 százalék, mint az ipari államokban. Hanem annyi, amennyi egy paraszti mezőgazdálkodáshoz területarányosan kell. Annyi, hogy területfedően jusson mindenüvé ember, aki újra meghallja a föld szavát. Nem csak a tévében (ki)nyilatkoz(tat)ó (szak)közgazdászokét. Hogy legyenek megint, akik az egész társadalom számára erőt, otthonosságot, egészséget merítenek a földből. A parlagfű nem a parasztot vádolja, hanem a vidékpolitikát. A civilizáció egész viszonyát a földhöz. Pedig ősrégi üzenet, hogy elpusztul az a műveltség, amelyik elfelejti az éltető tájat. Amelyik arra tanítja a parasztot, hogy ne tudjon, ne is akarjon élni, szenvedni érte. Dalolni róla, megmaradni rajta. S majdan a földjébe térni. Meghal, mint a görög mítoszok Antaiosza, a Vízisten és a Földanya fia. Akit úgy ölt meg a világjáró, "mobilis" Heraklész, hogy a lebegő levegőbe emelve nem hagyta új erőre kapni az életadó földből. GYŐRI-NAGY Sándor
Javában zajlik Gyergyószentmiklóson a Vidéki Vendégfogadó képzés. A kis létszámu csoport néhány tagja már rendelkezik vendéglátói tapasztalattal, de az előadók mindenki számára értékes információkkal szolgálnak.
Véget ért a 2013. évi Kiskertész program, amelyet Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesülete szervezett. A Hargita megyei IV–VII. osztályosoknak szóló programra egyéni és csoportos kategóriában jelentkezhettek.
A vetőmagokat tartalmazó csomagokat – sárgarépa, saláta, zöldborsó, hónapos retek és cukkini – április végén kapta meg 359 gyermek, akik közül 27-en jelentkeztek a versenyre egyéni kategóriában, míg csoportos kategóriában nyolc osztály nevezett be, ez összesen 184 diákot jelent. A szabályzat szerint a kertekről két alkalommal kellett fényképes beszámolót küldeni, aki ezt teljesítette, az megkapott 20 pontot a maximális 100-ból. Az egyéni kategóriában a fődíj 250, míg a csoportosban 500 lej. Az elbírálóbizottság a múlt héten, augusztus 19–23. között meglátogatta a veteményeseket. A zsűri tagjai 27 kertbe látogattak el, ebből 23 egyénibe, illetve négy osztályéba.
Miközben több önkormányzat is a fennmaradásáért küzd, egy kis Zala megyei falu kis híján csodát tett az elmúlt 15 évben. Szinte mindent máshogy csináltak, mint a hozzájuk hasonló települések. Nem eladták, hanem bővítették a falu vagyonát, és már akkor a megújuló energiák mellé álltak, amikor azokról még alig hallott valaki. Mostanra csaknem megduplázták a lakosság létszámát, és NB I-es focicsapatuk is van.
Az a generáció akarunk lenni, amely túléli unokáit? – fogalmazódik meg a kérdés, miközben Bányász Józseffel, a Gyulafehérvári Caritas Vidékfejlesztés gyergyószentmiklósi vezetőjével beszélgetünk. Amióta nem jártunk itt, „ráncfelvarráson” esett át az intézménynek otthont adó ingatlan. Míg korábban a kocka betonépület uralta a teret, a beavatkozás eredményeként most a fa dominálja az épület homlokzatát. Próbálják tájba illővé tenni az ingatlant. A székelyföldi építkezésben amúgy is meghatározó szerepet töltött be a fa, azonban sok egyébhez hasonlóan könnyen leváltottuk azt – éppen ezért is van szükség a jó példákra ebben a változó időszakban.
Bányász József, a Gyulafehérvári Caritas vidékfejlesztési részlegének vezetője. | Fotók: Mihály László
A székelyföldi gazdaságokhoz hasonlóan a Caritas gazdasága is több lábon áll: a növénytermesztés mellett állattenyésztéssel is foglalkoznak. A cél egy családi léptékű gazdaság kialakítása, amely egyben képes arra, hogy a foglalkoztatott családot eltartsa, egyben kézzel fogható példa, modell legyen. Jelenleg hét hektár szántóföldön és 15-20 hektár kaszálón gazdálkodnak, hamarosan egy tíz egyedes törzskönyves pirostarka állományt vásárolnak. A cél vegyszermentes táplálékot biztosítani az állatoknak, a tejből érlelt sajtot készíteni.
Meglátása szerint az összefogásnak nincs alternatívája. „Azt is tudomásul kell venni, hogy a lehetőségek kezdtek beszűkülni a munkahelyek szempontjából, így a földművelés lehet az, ami a megélhetést biztosítja. Abban az esetben, ha a termelők száma elér egy kritikus számot, megkerülhetetlenek lesznek, azonban a tudatos termelő mellett szükség van a tudatos vásárlóra is. Amennyiben a megvásárolt élelmiszer, ruházat 80-90 százaléka külföldről származik, nincs amiért itthoni munkahelyekről beszéljük.”
Megfogalmazódik bennünk a kérdés, meddig tartható fenn ez a konvencionális gazdálkodás – ami évekkel ezelőtt láthatatlan volt, ahhoz mára egyre közelebb kerülünk, és érzékelhető, hogy csak addig tartható a jelenlegi gazdálkodási forma, amíg a fosszilis energiaforrások, illetve a támogatási rendszerek ilyen áron állnak rendelkezésre. „Az 50-70 ezer eurós traktort nagyon nehéz a mezőgazdaságból finanszírozni, ezeket pályázatokból, támogatásokból lehet megvásárolni. A nyugati társadalmakban a támogatással végzett mezőgazdaság fenntartja a kultúrtájat, és emellett élelmiszert is termel” – hangsúlyozza Bányász József. Ennek a fenntartott mezőgazdaságnak az egyik hátulütője pedig az, hogy „ugyanazzal a szeretetlenséggel nyúlunk a földhöz, az élelmiszertermeléshez vagy a csavargyártáshoz. Ha alaposabban megnézzük a földeket, a kaszálókat, azokon is látszatmunkák vannak, hiányzik a gazdaszellem az egész mezőgazdaságból. Pont az, ami azzá teszi a mezőgazdaságot, ami” – teszi hozzá.
Közben az üvegházat is megnézzük, ahol négyfajta paradicsomot és paprikát termelnek. Nyárádmenti magokból, illetve génbankból származó fajtákkal is próbálkoztak, valamennyiszer szép eredménnyel. A kertészmérnök szerint az emberek sok esetben az üvegházi, fóliás termelést gyakran a vegyszeres termesztéssel kötik össze, noha ez tévhit. Ebben az esetben a növényeknek egyfajta védettséget biztosít az üvegház. A paradicsomok között sétálva nem állja meg az ember, hogy ne szakítson a szép piros termésből, a fajták ízvilágában pedig jól érződik a különbség.
Az oktató ezúttal sem mulasztja el felhívni a figyelmünket néhány fontos dologra. Egy-egy helyen a paradicsom alja be van barnulva, ami azt jelzi, hogy a földben nincs elég csapadék, a baktériumok nem tudnak dolgozni, nem bontják le a káliumot, ami biberothadáshoz vezetett. Ezt sokan összetévesztik a ragyával, és agyonpermetezik a növényt...
Az üvegházi paprikasorok között helyenként bársonyvirág díszeleg, ami természetes védelmet biztosít a növénynek. A megfelelő növénytársítások azonban nemcsak a zárt környezetben, de a kinti ágyásokban is megfigyelhetők.
A konyhakerti zöldségtermesztési tanfolyamon részt vett diákok közül már vannak jelöltek, akik az Átalvető program gyergyószentmiklósi program keretében, a Caritas Vidékfejlesztés épületében nyíló üzletben árulhatják majd az otthon megtermelt zöldségeket. Ebben az üzletben értékesíthetik majd azokat a sajtokat is, amit a helyben előállított tejből a sajtmester készít. A központi épület pincéjében jelentős átalakításokat végeztek az elmúlt években. Itt a sajtkészítő tanfolyamokhoz megfelelő termet alakítottak ki, megvásárolták azokat az eszközöket, amelyek a sajt készítéséhez kellenek. Az üstöket helyben készítette egy Kolozs megyei cigány mesterember. „Két eszközzel érkezett elkészíteni az üstöt. Kissé csodálkoztam, amikor megérkezett, de miután nekifogott, kiderült: a lemezt addig kopogtatta, hajlította, amíg elkészültek az üstök. Ez a típusú tudás azonban már kihalóban van” – jegyzi meg Bányász József.
A Gyulafehérvári Caritas Vidékfejlesztési programjának kezdeményezésére tavaly ősszel jött létre a tizennyolc helyi zöldségtermesztő gazdát tömörítő Udvarhelyszéki Gazdaszövetkezet: a helyi közintézetek konyháira szállítanak heti rendszerességgel friss zöldségeket. Megélhésüket elősegítendő, a szövetkezetbe csatlakozó gazdák e hónaptól Udvarhely lakónegyedeinek kis piacain is értékesítik zöldségeiket. A farkaslaki gyümölcsfeldolgozó példájára alapozva a szövetkezet jövőre Székelykeresztúron zöldségfeldolgozót és -csomagolót hozna létre.
A vásárlók legközelebb augusztus 17–én, szombaton délelőtt 8 és 14 óra között szerezhetik be a hagyományos székely termékeket a csíkszeredai megyeháza oszlopsorai között.
A Stevia egy növény, mely édesebb a cukornál és Dél-Amerikában őshonos. A jó hír, hogy nem kell Dél-Amerikában élned ahhoz, hogy termeszthesd ezt a növényt. Emberek a világ minden táján növesztik a palántákat. Sőt, úgy tűnik a Stevia elég rugalmas, mert Floridától egészen Kanadáig mindenhol megél.
A kövirózsa a kőtörőfű-virágúak rendjébe és a varjúhájfélék családjába tartozó nemzetség. Alakjuk hasonlósága miatt időnként „kövirózsának” nevezik még az Aeonium, a Graptopetalum, az Echeveria nemzetség tagjait, és főként a Jovibarba nemzetség korábban ide sorolt fajait, sőt, más tőrózsás növényeket is. Magyarországon két fajuk honos, mindkettő védett
A kövirózsa elterjedése, élőhelye
Kétivarú, aktinomorf virágai vastag, pozsgás levelekkel vagy pikkelylevelekkel borított száron a kifejlett tőlevélrózsák közepéből emelkednek ki, és annak csúcsán, bogernyővirágzatban nyílnak a nyári hónapokban. Színük fajonként más és más: többnyire fehér, sárga, rózsaszínű, piros, számtalan árnyalattal. Az elvirágzott tőrózsák elpusztulnak, de az addigra legyökerezett sarjak tovább élnek és áttelelnek. Erre utal a Sempervivum nemzetség – és vele az alcsalád – neve is (semper = mindig, állandóan; vivum = élő, eleven).
Papucs András felvétele
Bereck Polgármesteri Hivatala és önkormányzata szombaton és vasárnap az egykori sörkertben szervezte meg a falunapokat.
Backamadarason négy gazda pályázott sikeresen uniós alapokra mezőgazdasági tevékenységük fejlesztésére – újságolta a jó hírt Turbák Zoltán, a község polgármestere. 
Miután szert tettünk egy kertre, minden kertész álma egy virágzó dús gyönyörű kert megalkotása. Ám ehhez jól lenne tudni milyen a termőföld kertünkben, mielőtt beültetnénk növényekkel.
Ahol sok a tyúkhúr ott szintén van elég tápanyag, távolítsuk el a növényt és ültessünk a helyére zöldség vagy fűszernövény ágyást, vagy más haszonnövényeket.
A lucerna legtöbbször a fű között hajt ki, de ez nem baj, mert a növény jelenléte a megfelelő nitrogén tartalomra utal, ami fontos a fű számára.
Ez a szép illatos virág a kissé lúgos és jó vízelvezető képességű talajokat kedveli. Ahol ez a növény megél sok más virágzó dísznövény is szépen fog fejlődni.
