(Gazdálkodás XLIX. évfolyam 1. szám)
Vas Judit - Farkasné Fekete dr. - Szűcs István dr.
ÖSSZEFOGLALÁS
A szövetk ezetek jövőjét illetően is az Európai Unió agrárpolitikája az irányadó, amely a mezőgazdasági- és regionális politika, a kis- és középvállalati fejlesztés, valamint a foglalk oztatás- és szociálpolitika megvalósítására irányul. A szövetkezetekre a fejlett piacgazdaság keretei között is szükség van, mert az agrárpolitika megvalósítását eredményesen szolgálják, továbbá a szövetkezetek a nagy multinacionális cégek kel szem ben is hatékony egyensúlyként képesek működni.
1. A SZÖVETKEZETEK JELENTŐSEGE Szövetkezés és a szövetkezeti alap elvek
A szövetkezeti alapelveket először 1844-ben a rochdale-i takácsok fogal mazták meg. A demokratikus vezetés, a nyitott tagság, a szolidaritás, az önsegé lyezés és a nevelés-képzés mellett a szövetkezetek a tagok esélyegyenlősé gének megteremtését is szolgálták. Ihrig Károly, magyar egyetemi tanár a szövetkezet fogalmát a következőképpen határozta meg: „A szövetkezet alatt olyan társulást értünk, amelyben több gazdaság valamely gazdálkodási műve letet közös ütemben végez, vagy végez tet el, úgy azonban, hogy a gazdaságokat egyébként független különállásukban meghagyja.” Ezek az elvek vonatkoznak a mai Nyugat-Európában működő szö vetkezetekre is. Az Európai Unió orszá gaiban a szövetkezeti forma a mezőgaz dasági termelők legelterjedtebb együtt működési formája, mert képes az egyéni és a közérdeket összehangolni. A gaz daság globalizálódása és a piac libera lizálódása az alapelvek fejlesztését igényli. A piaci versenyben való fenn maradás a szövetkezeteket arra kénysze rítette, hogy más gazdálkodási formákra jellemző elveket alkalmazzanak (pl. pro fit orientáltság, külső tőke és menedzs ment bevonása). Jó példa a szövetkezeti bankok és a biztosítási társaságok más társasági formává való átalakulása. A mezőgazdaságban is megindultak a kon centrációs folyamatok, amelyek a szö vetkezetek életében is változást eredmé nyeztek. A szö v etk ezetek szerepe a sk andináv országokban
A skandináv országokhoz szűkebb értelemben Dánia, Norvégia és Svéd ország tartozik, tágabb értelemben pedig Izlandot, a Feröer szigeteket és Finn országot is ide sorolják. Jelen tanulmá nyunkban a három szűkebb értelemben vett skandináv ország szövetkezeteit és működésük gazdasági környezetét vizs gáljuk meg. Ezen országokban a szövet kezetek jelentős szerepet töltenek be a gazdaság működésében és fejlődésében. A nemzetgazdaság minden szektorában megtalálhatók, bár nagyobb arányban a mezőgazdasághoz kapcsolódó területe ken (halászat, mezőgazdaság, erdészet). A pénzügyi szektorban is jelentősek szö vetkezeti bankok, takarék-bankok és biz tosítási intézmények formájában. Újab ban a szociális szektorban (különösen Svédországban), az energia-iparban (fő leg Dániában) és kulturális területeken is alakultak szövetkezetek. Mindent egybe vetve, a szövetkezetek széles spektrumá val találkozunk ezekben az országokban, az egy-két embert foglalkoztatóktól a hatalmas, adott szektort átfogó vállalato kig. Ezek a szövetkezetek sokszor na gyobbak, mint a skandináv országokban működő magánvállalatok. A skandináv országok nemzetgazda ságában a mezőgazdasági termelők és a fogyasztási szövetkezetek játszanak fon tos szerepet. A mezőgazdasági termelők szövetkezeteinek két f ő területen van do mináns szerepe: a tej és a hús ágazatban. Dániában az első tej szövetkezet 1882ben, az első sertésvágóhíd-szövetkezet 1887-ben alakult meg. 1890-re az összes termelő egyharmada szövetkezeti üzembe adta le a tejet, és az összes exportált sertéshús egyharmadát szövetkezeti vágó hidak adták. Svédországban az első gaz daszövetkezet 1850-ben alakult meg, de számuk csak akkor növekedett meg, miután a kormány 1895-ben elfogadta a szövetkezetekre vonatkozó jogszabályt. A későbbi évek folyamán a szövetkezetek száma mindkét országban rohamosan nőtt. Dániában számuk 1960 körül érte el a csúcsot, és azóta egyre több szövetkezet egyesült regionális vagy országos testü letté. Svédországban a termelők szövetke zetei az 1980-as évek végére az összes mezőgazdasági termelés 85%-át adták. A 90-es évek elején Dánia, Norvégia, Svédország és Finnország tejipari szö vetkezeteinek piaci részesedése elérte a 90-100%-ot, a vágóhidak piaci részese dése pedig a 70-80%-ot. A 90-es évek ben a fogyasztási szövetkezetek is jelentősek, amelyek a napi cikkek kiskeres kedelmi forgalmának 20-30%-át, és az egyes országok háztartásainak 40%-át tömörítették, míg a lakásszövetkezetek Svédországban, Dániában és Norvégiá ban a lakáspiac 15%-át képezték. /15/
2. A SKANDINÁV SZÖVETKEZETI MODELL
A skandináv jóléti társadalmak szer vezetei helyi kezdeményezésekből fejlőd tek ki, amelyeknek elsődleges célja a helyi igények kielégítése volt. Önkormányzati szervezetek, mint például a szövetkezések az egyenlőség alapján szerveződtek azzal a céllal, hogy a rendelkezésre álló helyi forrásokat mozgósítsák. Ezek közül szá mos a közszférába is beékelődött, míg más szervezetek továbbműködtek szövet kezetként. A „skandináv szövetkezeti mo dell" a vegyes gazdaságú jóléti társada lom képviselője, melyre jellemző a szövet kezeti formák és a közszféra jóléti szol gáltatási szervezeteinek összehangolt tevékenysége. Mivel ez a modell minden szervezeti formára rányomja a bélyegét, a munkás réteg befolyása mellett a liberális és konzervatív politikai erők is befolyá solják a különféle folyamatokat. A skandináv szövetkezetek a szociá lis mozgalmakban gyökereznek, amit jól mutat az a tény is, hogy a szövetkezeti tagokat speciális demokratikus jogok illetik meg az alkotmányos szabadságjogok alapján. Dániában és Norvégiában a szövetkezetek törvényi szabályozása szinte teljesen hiányzik, és Svédország ban a szövetkezeti törvénykezés okozza a legkisebb gondot a szövetkezetek kap csán felmerülő problémák közül. Az 1980-as évek kezdetétől változá sok tapasztalhatók a skandináv jóléti társadalmak mindegyikében. Az ala csony gazdasági növekedés és a növekvő munkanélküliség pénzügyi válságot eredményezett, és csökkentette a jóléti társadalmak képességét a szociális igények kielégítésében. Ugyanakkor, kétségek merülnek fel a skandináv jóléti modell hatékonyságát illetően, mivel a modell alapjául szolgáló kollektív szo ciális kötelességvállalások helyébe bizo nyos kormányzati felelősségvállalás lé pett. Valószínűnek látszik, hogy a skan dináv országok politikájában elsőbbséget kap az árstabilizáció a teljes foglalkoz tatás politikájával szemben. Ennek egyik következménye az a növekvő érdeklő dés, ami a szociális jóléti szolgáltatások területén kialakuló új szövetkezeteket övezi. A skandináviai emberek megpró bálják újra felhasználni a szövetkezete ket gazdasági, szociális és politikai problémáik megoldására.
3. SZÖVETKEZETI FORMÁK
Az elmúlt évtizedekben a szövetke zetek működése formai és tartalmi szem pontból is jelentősen átalakult. A szö vetkezetek és a szövetkezeti alapokon szerveződő szervezetek összefoglaló ér tékelése Johannes Michelsen munkájá ban olvasható, /8/ A szövetkezetek szer vezeti felépítésének vizsgálatakor két szervezeti típus keveredését állapítja meg: egyrészt a vállalati szerveződést, mely aktív piaci tevékenységet folytat és profit maximálásra törekszik, másrészt különálló egyének szövetségét, amely egyéni igények minőségi kielégítésére törekszik és a gazdasági hasznosság csak másodlagos szerepet játszik. Ha a szö vetkezeteket profitszerzés szempontjából vizsgáljuk, az eredmény igen szegényes lesz, mivel a haszon elosztása a tipikus profit-orientált vállalatoktól eltérő mó don történik. Ha a szövetkezeteket csak a direkt szociális és politikai hatásuk alap ján próbáljuk megítélni, az eredmény szintén kedvezőtlen lesz, mivel a szerve zet főleg gazdasági tevékenységet folytat és a szociális és politikai tevékenység csak közvetve van jelen. A szövetkezetek dualista szervezeti formáit vizsgál va egyetért Klausen meghatározásával: a gazdasági élet területén a szövetkezetek magánszervezetek, amelyek aktív piaci tevékenységet folytatnak, de nem a nor mális értelemben vett profit-orientált vál lalkozások; szervezeti felépítésüket te kintve a szövetkezetek önkéntes alapon szerveződnek. Ez az oka annak, hogy a szövetkezeteket gyakran a non-profit szervezetekkel egy csoportba sorolják. A non-profit szervezetek, vagy másképpen a „harmadik szektor”, a szociális gazda ság szervezetei is kettős felépítésűek: egyrészt köz-, másrészt magán intéz mények. /7/ Ha a harmadik szektor szervezetei nek kialakulását történelmi szempontból vizsgáljuk, egyik alapvető megállapítás, hogy mindig kapcsolatban voltak a szo ciális mozgalmakkal. Különösen igaz ez a skandináv államokra vonatkozólag, ahol szoros a szervezetek közötti kapcso lat az egyes érdekképviseleti csoportok, szövetkezetek, szociális és kulturális szövetségek között, melyek együtt ké pezték a gazdálkodók és a munkások szervezeteit. Jobring (1988) és Ilmonen (1992) a svéd és a finn fogyasztói szö vetkezeteket szociális mozgalmak szem pontjából vizsgálták. Mindketten arra a megállapításra jutottak, hogy egészen az utóbbi évekig a fogyasztási szövetke zetek szociális feladatokat láttak el. /6, 5/ Michelsen (1994) a szövetkezeteket szociológiai szempontból is meghatároz za: a szövetkezeteket olyan személyek csoportjai hozzák létre, akik közös gaz dasági érdekeiket egy közös vállalkozás segítségével biztosítják és védik. A szer vezetet a tagok alkotják, akiknek érde kük a jövedelemhez jutás, áruik és szol gáltatásaik értékesítése, továbbá más nem elsősorban gazdasági célok (a kör nyezet és a helyi közösség védelme, demokratikus jogok érvényesítése, az egyén társadalmi helyzetének javítása stb.) biztosítása. /8/ A szövetkezetek gazdasági jellemvo násaként leszögezhető, hogy nem pusz tán non-profit szervezetek, mivel gazda sági teljesítményüket a tagok, már előbb is említett igényei - jövedelemhez jutás, áruk és szolgáltatások értékesítése, más nem elsősorban gazdasági igények kielé gítése - határozzák meg, meglehetősen ellentmondásos módon. Ez utóbbi igé nyek teljesítése nem kimondottan gaz dasági jellegű tevékenység, ugyanakkor a jövedelem biztosításának igénye nem igazán vall non-profit szervezetre. Azon ban a tagok igényei megkülönböztetik a szövetkezetei a tipikus profit orientált szervezetektől, mivel a profit nem csupán pénzformában történő maximalizálására törekszik, hanem a tagok jövedelmének biztosítására az áruk és szolgáltatások értékesítése által. Nem a befektetett tőke megtérülése a meghatározó - ezért nem lehet a tagokat befektetőknek nevezni - , hanem a tagi igények kielégítésének maximalizálása. Gui (1991) szerint a szövetkezetek nem kapitalista vállalkozások, mert a tagok irányításával és a tagok számára hozták létre a vállalkozást, és nem a befektetők nyerészkedésére. Ugyancsak ő a szövetkezeteket „közös profit” meg teremtés szervezeteinek nevezi, mivel a gazdasági kapcsolat a főszereplők és a kedvezményezett szereplők között ha sonló, sőt a két csoportnak egyenlőnek kell lenni. /4/ A szövetkezetek szervezete a tagsá gon alapszik, illetve ezek értékközpontú ságán, melyet szociális érzékenységük befolyásol. Azonban, a szövetkezetek a szociális mozgalmaktól eltérő módon alapoznak a tagok erejére. A tagság je lentőségét a tőkés-vállalatokkal való összehasonlításkor figyelhetjük meg. A szövetkezet a tagok számára - akik a szövetkezet tulajdonosai és használói - megoldás arra, hogy egy vertikális integráció részeivé váljanak, biztosítva egy-egy pozíciót az integráción belül. A szövetkezetek szervezeti struktú ráját két domináns csoport kombinációja alkotja: az egyik az értékekre, bizalomra és kölcsönös előnyökre támaszkodik, a másik csoport a pénzre és a formális kapcsolatokra alapul. Az, hogy ez a ket tősség hogyan befolyásolja a szövetke zetek további fejlődését a jóléti társa dalmakban, függ a szövetkezetek szociá lis mozgalmakhoz és a civil társadalom hoz való viszonyától. A szövetkezetek képesek lesznek-e stabil pozíciót bizto sítani a három szektor (állami, piaci, har madik) között? Más vélemények szerint a piac és az állam képes az állampol gárok materiális igényeit (pénz, áruk, szolgáltatások) kielégíteni, és a nem ma teriális igények a civil társadalomra ma radnak. A civil társadalom, az állam és a piaci nyomások behatárolják a szövetkezetek lehetőségeit, és fejlődésüket vagy a profitorientált vállalat megalakítása, vagy pusztán a tagsági szervezet megőrzése felé tolja. Ezen megállapítás realitását az is mutatja, hogy az utóbbi években szá mos szövetkezet profit orientált szervezeti formákká alakult át (például: Skanemejerier tej szövetkezet Svédországban), vagy megszűnt. Ugyanakkor, a fejlődésnek az is egy jól járható útja, hogy a szövetkezet - ami szövetkezeti alapon működik - vál lalkozói alapon működő vállalatot alapít, ezáltal részt vesz a piaci versenyben, pro fitot termel, ami felett a szövetkezet, il letve tagjai rendelkeznek (pl. külső tőke felvétele kft. formában működő leányvál lalatokon keresztül: MD Foods, Dánia). Az erősödő környezeti nyomást (glo balizáció, liberalizáció) csak a szociális mozgalmak vagy a szociális hálózatok tudják ellensúlyozni, amelyekből erede tileg a szövetkezeti mozgalom kifej lődött. így szükségszerűvé válik, hogy a szövetkezetek képesek legyenek céljaik meghatározására és potenciális tagjaik megtartására. Ha hosszabb távon életben akarnak maradni - a társadalom széles kategóriáinak megnyerése helyett, - cél szerűnek látszik bizonyos diszkrimináció alkalmazása, például, tejtermelők, vagy helyi közösségek megnyerése. Michelsen szerint általánosságban, ez a folyamat specializált szövetségek és kisebb méretű szövetkezetek kialakításához vezethet. Ezért a modem szövetkezetek szervezeti formája várhatóan eltér a korábbi szö vetkezeti sémáktól, amelyek azonban nem változtatják meg a szövetkezet szerepének kettős jellegét.
4. A GAZDÁLKODÓI ÉS A FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZETEK ÁTALAKULÁSA SKANDINÁVIÁBAN
Torban Bager munkájában kifejti, hogy a dán, svéd és norvég szövetke zetek fejlődésében több a hasonlóság, mint a különbözőség. Mindhárom or szágban hatalmas fejlődés ment végbe a 20. század elején, melyek kapcsolatban voltak a földműves és munkásmozgal mak előretörésével, és a korai iparoso dással. Különösen fontosak voltak a gazdálkodói és a fogyasztási szövetke zetek, bár több más szövetkezet szerepe is jelentős volt (pl. halászat, lakás, hitel és energia ellátás terén). Ugyanakkor megfigyelhető, hogy a szövetkezetek más-más szektorokban fejlődtek az egyes országokban. /1/ A fogyasztási szövetkezetek
A fogyasztási szövetkezetek a kiske reskedelemben működnek, elsősorban az élelmiszer elosztásban. A tulajdonosok és a vezetők a fogyasztók (egyben tagok is), akik a szövetkezetei szervezeteiken keresztül irányítják azzal a céllal, hogy tagjaiknak hasznot biztosítsanak.
Az utóbbi évtizedekben az iparoso dott országokban a fogyasztási szövetke zetek fontos változásokon mentek ke resztül. Az egyre növekvő erővel rendel kező magán kiskereskedők kihívások elé állították a szövetkezeteket. Franciaor szágban, Németországban és Hollandiá ban drámai hanyatlásnak indultak. Csak Olaszország és Japán jelent kivételt. Lényegesen megváltozott a tagok és a szövetkezet viszonya is: a köztük levő gazdasági kapcsolat fellazult: a tagsági díj nagyon alacsony, vagy teljesen meg szűnt, a tagsági felelősségvállalás is kor látozott mértékű, továbbá ma nincs kü lönbség a tagok és nem tagok vásárlási feltételei között, és az osztalékok jelen téktelenek. A tagok kezdik elveszíteni érdekeltségüket a szövetkezetekben, egy részről, mert kevés különbséget láttak a saját teljesítményük és a versenytársaik teljesítménye között, másrészt, mert a fogyasztók gyakorlatiasabbakká válnak. Skandináviában a fogyasztási szövet kezeteknek a 90-es évek elején még mindig nagy a piaci részesedése, de a gyenge tagi érdekeltség, a munkaadó nö vekvő dominanciája és a nem-szövet kezeti versenytársak erősödő nyomása itt is részleges átalakulást eredményezett. A szövetkezetek kapcsolatai a politi kai pártokkal és érdekképviseleti csopor tokkal is meglazult. Svédországban a fo gyasztási szövetkezetek szorosan együtt működtek a Szociáldemokrata Párttal és a szakszervezetekkel. Dániában is hason ló viszonyok uralkodtak a városi szövet kezetek esetében, míg a vidékiek sza badabb helyzetben voltak, bár szoros kapcsolatot ápoltak a liberális pártokkal és a földművelők szövetkezeteivel. A szövetkezetek intézményi keretei szintén veszítettek jelentőségükből. Idő vel a szövetségi szervezeti felépítés melyet a korai korszakban helyi fo gyasztói szövetkezetek hoztak létre alulról-felfelé építkező szerkezete a félig felülről-lefelé építkezési forma felé mozdult el. Az a vákuum, amit a tagok befolyásának csökkenése hozott létre, tovább növelte a alkalmazói be folyást. Nevezetesen, egyre inkább eltér tek attól a gyakorlattól, hogy a felső és más vezetőket a szövetkezeten belülről válasszák meg. A kívülről érkező, maga san képzett alkalmazottak száma egyre növekvő, és bár kevés gyakorlati tapasz talattal rendelkeznek a szövetkezeti szer veződés tulajdonságairól, viszont tisztá ban vannak a profit érdekeltség ismér veivel. A kiskereskedelmi piac szerkezete is drámaian megváltozott: a kis fűszeres üz leteket nagy bevásárló központok, láncok váltották fel. Ennek hatására a szövet kezetek teljesítménye és nettó tőkeállo mánya lecsökkent, és a szövetkezeteket különálló részekre szabdalta, amelyek a profit orientáltság alapján szerveződtek. A diszkont üzletek bevezetése Dániában a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején jól illusztrálja azt, hogy a fogyasztói szövetkezetek mennyire érzé kenyek a versenytársak és a technológiai haladás által támasztott versenyre, továbbá, hogy mennyire nehéz szembe szállni a tagoknak a változásokkal. A német ALDI diszkont áruházi csoportnak 1991-re már 3400 üzlete volt Európában és az USA-ban. Dániában a fogyasztási szövetkezetek kezdetben nem akartak bekapcsolódni, de néhány évvel később meg kellett változtatni elhatározásukat. A skandináv fogyasztási szövetke zetek mára már elveszítették tisztán tagi érdekeltségüket. Igen gyorsan haladnak a profit orientáltság felé, bár még min dig veszélyes lebegő helyzetben vannak, döntéseik ellentmondásosak és erőfor rásaikat nem használják hatékonyan. A fogyasztói szövetkezetek hanyat lása kimutatható abban is, hogy a cél közönség már nem a tagok, hanem a fogyasztók (vásárlók). Az eredmények értékelésénél a menedzser szempontú értékelés érvényesül. Például, a profit értékelésénél a befektetett tőke által hozott haszon a mérvadó, akárcsak a korlátozott felelősségű társaságoknál. A gazdák szövetk ezetei
A gazdálkodók szövetkezetei fontos szerepet játszanak a skandináv országok ban a mezőgazdasági termékek piacra juttatásában, feldolgozásában és input ban, és némelyek (pl. a tejtermelés a 90es évek elején) igen erősen uralják az egyes ágazatokat. A gazdálkodók szövetkezeteinek át alakulása különbözik a fogyasztási szö vetkezetekétől két tekintetben: a mezőgazdasági szövetkezetek a három ország ban (Dánia, Norvégia, Svédország) nem ugyanabba az irányba, hanem inkább el lentétes irányba fejlődnek; a tagok gaz dasági érdekei sokkal erősebben érvé nyesülnek, mint a fogyasztási szövetke zetekben, különösen az élelmiszer fel dolgozók esetében. Sőt, az erős specia lizálódás miatt a gazdálkodók függősége a szövetkezet gazdasági teljesítményétől egyre jobban nő. • Svédország és Norvégia védi a ha zai piacot, és alig exportál, míg Dánia a megtermelt élelmiszer 2/3-át exportálja, és importál más Európai Uniós tag államból. Továbbá, Svédországban és Norvégiában szilárd rendszer szabályoz za a mezőgazdasági termelést és a ter mékek marketingjét, míg a dán szabá lyozási rendszer nem ilyen szigorú. Az átalakulási folyamat országról országra és szektorról szektorra változik, ezért példaként csak két országot (Dánia, Norvégia) és csak egy szektort (tejipar) mutatunk be. • Norvégiában a szabályozási rend szer privilégiumokat, sőt monopol jogo kat biztosít a tej szövetkezeteknek, mint például bizonyos területeken a tejtennékekkel való ellátás kizárólagos joga. Ugyanakkor adminisztratív funkciókat is el kell látniuk, így kezdik elveszíteni szövetkezeti jellegüket, tehát nemcsak a tagok érdekében tevékenykednek. Továb bá, a gazdák szövetségei előnyt élveznek a kormánnyal folytatott tárgyalások során is. • Dániában a nemzeti és az Európai Unió szabályozási rendszere érvényesül a tej szövetkezetek működésében, de ez a befolyás enyhébb. Bizonyos adófizetési kedvezményeket élveznek a korlátolt fe lelősségű társaságokkal ellentétben, de a dán állam nem biztosít számukra mo nopolhelyzetet, viszont szoros az együtt működés a szövetkezetekkel és a gazdál kodók szövetségeivel • Az Európai Unió vállalatai és szö vetkezetei éles versenyt jelentenek a dán tej-szövetkezeteknek. A szövetkezetek és a vállalatok nagy hatást gyakorolnak egymásra, és úgy tűnik, hogy a nem szö vetkezeti alapokon szerveződött válla latok befolyása egyre nő a piaci mecha nizmusok érvényesülése és a technoló giai fejlődés következtében. Ezt a jelen séget mutatja a dán tej szövetkezetek reagálása az Európában kibontakozott élelmiszeripari koncentrációra a nyolc vanas és a kilencvenes években. Ahhoz, hogy a kihívásnak eleget tegyenek, arra törekedtek, hogy más országokban is termeljenek, ami jelentős tőkebefektetést igényelt. Az MDF Foods, a legnagyobb dán tej szövetkezet egy leányvállalatot alapított egy nem mezőgazdasági befek tető segítségével, a MDF Foods Interna tional céget. A hagyományos szövetkezeti modell így összeomlott; más befektetők érdekei érvényesülnek, külföldi terméket dolgoznak fe l és a külföldi termelők a szervezetnek nem lehetnek tagjai. Hoszszabb távon valószínűleg erőeltolódás lép majd fel a két cég, a tagok és a befektetők között. • A fogyasztási szövetkezetekhez hasonlóan a nagyüzemi regionális, vagy országos tej szövetkezetek kialakulása magasan képzett szakemberek számának gyarapodását eredményezte, akik hajla mosak a profit orientáltság elvét alkal mazni a szövetkezeti elvek helyett. En nek ellenére, a tagok még mindig érde keltek, van beleszólásuk a szövetkezet ügyeibe. Mind a két országban a szövet kezeti intézményi keretek hatékonyab ban működnek a tejszövetkezetnél, mint a fogyasztási szövetkezetekben. • Norvégiában a gazdálkodó szövet ségek dominanciája, illetve ezek szoros együttműködése az állammal, és a köz intézményeknek végzett adminisztratív munka csökkentették a szövetkezeti jel leget. A magánvállalatok által támasztott erősödő verseny jelenti a legnagyobb kihívást a norvégiai tej szövetkezetekre. Összefoglalóan elmondható, hogy az utóbbi évtizedekben teljes vagy részleges átalakulás következett be a skandináv szövetkezetek szervezeti formájában, vagy más szervezeti formát, vagy kevert (hibrid) formát öltve. Sok okot sorakoz tathatunk fel: néhány szövetkezet szerve zeti változtatást hajtott végre direkt kör nyezeti hatásokra reagálva, másik a hosszú idő óta fennálló belső vagy külső nyomásra alakította át szervezetét. Ezek a változtatások alááshatják a tagok ellen őrzési funkcióját és az egyik fő szövet kezeti elv betartását, a tagok érdekeinek kielégítését. A piaci és az állami nyomás egyre növekszik - ugyanakkor a tagok ellenőrző funkciója egyre gyengébb lesz. Átalakulásra különösen ott kerül sor, ahol az erős környezeti hatások a szövet kezet gyenge érdekképviseletével, belső identitásával párosulnak.
5. A SZÖVETKEZETEK PIACKOORDINÁLÓ SZEREPE
Petri Ollila a skandináv szövetkeze teket piac-koordinációs intézményi sze repükben vizsgálta, és megállapította, hogy a szövetkezetek jelentős szerepet
Gazdálkodás XLIX. évfolyam 1. szám játszottak és ma is fontosak. Számos me zőgazdasági ágazatban még mindig erő sen dominálnak. Ugyanakkor, a szövet kezetek méretben növekednek, egymással szövetkeznek, és konglomerátumokat hoznak létre. Néhányan multinacionális form át öltenek és az eredeti szövetkezeti szervezeti form a elhalványul. A modem piacgazdaságban a szövetkezeti formát gyakran régimódinak tartják. Finnor szágban és Svédországban a szövetke zetek részvénytársaságokká történő át alakulását szorgalmazzák. A fejlődésnek ez az iránya magyarázatul szolgálhat arra, hogy a szövetkezetek miért csak a piac egy bizonyos fejlődési fázisára alkalmasak. Bár a szövetkezetek piackoordináló szerepének tényleges haszna még nem ismert teljesen. /9/ Az intézményi közgazdaságtan fejlő dése lehetővé teszi a szövetkezetek vizs gálatát ebből a szempontból. A neo klasszikus elmélet feltételezései szerint a szövetkezetek szerepe piaci koordinátor ként elenyésző, mivel nem termelnek hasznot, összehasonlítva például a befek tetők által alapított intézményekkel. Ugyancsak ezen elmélet szerint, a koordináció felvetése irreleváns, és nincs szükség a befektetés (szervezet) átalakí tására (nincs költségvonzata), mivel a szervezet maga irányítja az erőforrások optimális kihasználását. Ellenben, a koordináció azonnal gondot okoz, mi helyt a környezet és a résztvevők meg bízhatatlanná válnak, esetleg megszegik ígéretüket, vagy ha feltételezzük, hogy egy bizonyos célú befektetés másfajta tevékenységgé nem alakítható át. A szövetkezetek létezésének gazda sági okait kutatva megállapítható, hogy az összköltségen belül a termelési költsé gek mellett a tranzakciós költségek kerülnek előtérbe, továbbá a szereplők és az áruk közötti kapcsolatok helyett a szereplők közötti kapcsolatokat célszerű megvizsgálni.
A szövetkezeti elvek közül a követ kező három elv a legfontosabb:
• a nyílt és önkéntes tagság,
• a haszonnak (megtermelt felesleg nek) az igénybevett szolgáltatások ará nyában történő elosztása,
• és a tagokból álló irányító testület, amelyet a közösen elfogadott szabályok alapján választanak.
A korszerű gazdaságban, még egy egyszerű termék létrehozása és terjesz tése is számos erőforrás igénybevételé nek és számos szereplő tevékenységének az eredménye, melyek eltérő helyeken hosszabb időt is igénybe vehetnek. Ahhoz például, hogy egy zsák krumpli a megfelelő időben és a megfelelő helyen jusson el a vevőhöz, több száz szerep lőnek kell a folyamatban részt venni hosszabb időn keresztül. A következő kérdés merül fel: hogyan koordinálhatok ezen szereplők döntései és cselekedetei? A koordináció kérdésére adott hagyományos válasz a következő: a profit maximálása a marginális költségek mar ginális bevétellel történő kiegyenlítése által. Ez a szabály az erőforrások maxi mális kihasználását feltételezi, abban az esetben, ha a marginális költségek és a bevétel megegyeznek a várttal, és nin csen bizonytalansági tényező. A kizárólag ármechanizmusra tá maszkodó koordinációs problémák ki alakulásában döntő szerepe van a bi zonytalanságnak. Az élelmiszeriparban a bizonytalansági tényezők sokkal széle sebb körben fordulnak elő, mint más iparágakban. Az időjárási tényezők, vá ratlan biológiai folyamatok (pl. termék romlás), a rendszer atomisztikus jellege, különösen a nyersanyagtermelésben még fokozzák a gazdasági koordináció során jelentkező problémákat. Bizonyára ezek az okok is hozzá járulnak, ahhoz, amiért nem alkalmazzák sok mezőgazdasági területen a „tiszta” piaci módszereket. Ugyanakkor, a szővetkezetek a mezőgazdaság számos ága zatában domináns szerepet játszanak. Feltételezhető, hogy bizonyos szituáci ókban a szövetkezetek tulajdonságai job ban illeszkednek a csere folyamatába. Néhány szakértő a szövetkezetek jelenlétét a sikertelen koordinációk piaci tévedésként való elkönyvelésével magyarázza. A gazdasági koordináció problémáját az árú kínálatának és keresletének össze hangolásából - a termék gyártásának és forgalmazásának minden szintjén - adó dó sikertelenségek okozzák. Coase sze rint a gazdasági koordináció problémáját az árrendszer alkalmazása költségeként (később tranzakciós költségként) lehet értelmezni. /3/
Williamson (1979, 1985) jelentősen továbbfejlesztette ezt az elmé letet: ő a termelési-forgalmazási folya matot technikailag elválaszthatatlannak ítélte. /16, 17/ A tranzakció lebonyolítására a piac bizonyul a leghatékonyabbnak, ha nem lépnek fe l a helyzetet torzító tényezők. Ez utóbbi esetben a bürokrácia felé való elmozdulás figyelhető meg. Ekkor a helyzet bizonytalansága és bonyolultsága megköveteli a különálló folyamatok ter vezés segítségével történő összekapcso lását, koordinálását. A szövetkezet a tranzakció és koordi náció egy speciális formája. A szövetke zet tagjai (akik elvben birtokolják is) az integrációhoz hasonlítható kapcsolatban vannak a szövetkezettel. A szövetkezet nek ezért kötelességei vannak tagjai felé, de a szövetkezet nem gyakorol hatalmat felettük. A szövetkezet tagjait képező egyes tulajdonosok (cégek) függetlenek a tulaj donlásban, haszonszerzésben, cselekede teikben, kivéve, ha külön meg nem ál lapodtak a közös lépésekről. A szövet kezet és a tagok közötti együttműködés (tranzakció) a szövetkezeten belül történik, a költségek a szövetkezeten belül oszlanak meg (intemalizálás), de a tagok piaci tranzakciókat is végezhetnek. Ez adja meg a szövetkezet, mint koordi náló intézmény kettős karakterét: in tegrál, és ugyanakkor függetlenséget is biztosít. A szövetkezet tehát olyan szer vezet, ahol a tranzakció a tagok és a szervezet közötti kereteken belül folyik. A tagok azonban függetlenek egymástól. Ezért lehetséges, hogy a szövetkezet csökkentse a tranzakciós költséget és a bizonytalanságot, és ugyanakkor vállal kozási ösztönzőket is serkentsen a piaci mechanizmusokon keresztül. A végső (gazdasági) eredményt a fo lyam atok) végén osztják el a tagok kö zött, ami a lehetséges kockázatok tény leges elosztását is jelenti a szövetkezet használói számára, természetesen a hasz nálat mértékében. A szövetkezet egyfajta biztosításként is működhet a tagok érdekében. Például, ha az alkatrész szervizelés hétvégi költségeit csak azok viselnék, akiknek kombájnuk van, akkor ez számukra túl költséges lenne, és nem tudnák igénybe venni. Ha viszont ez a költség a szövetkezet összes költségének részeként a tagok között elosztásra kerül, akkor mindenki kedvező áron juthat hozzá a szolgáltatáshoz. Napjaink fejlett információs techno lógiája jelentősen csökkentette a bizony talansági tényezők költségeit. De sok fejlődő ország és a korábbi kelet-európai országok gazdaságában az információ magas költsége az egyik fő akadálya a fejlődésnek. A szövetkezetek csökkenthe tik az információk megszerzésének költ ségeit, ha bizonyos dolgozóik a közös hasznú információk megszerzésére spe cializálódnak. Sok mezőgazdasági termék termelési ciklusa során gyakori tranzakcióra van szükség. Egy tejtermelőnek, vagy egy zöldségtermelőnek a termékek piacravitele és árulása - egy héten többször is - meglehetősen sok munkaidőt igényel.
A közvetítőkkel szerződést kell kötnie azért, hogy a tranzakciós költségeket és a tranzakciók számát csökkentse. Ugyan akkor, a közvetítők érvényesíthetik fölé nyüket, és monopolhelyzetbe juthatnak. A szövetkezeti form a megakadályozhatja ennek a helyzetnek a kialakulását, mivel lehetőséget nyújt arra, hogy tagjai megkapják a megfelelő információkat árakra, piacokra stb. vonatkozólag. A szövetkezethez való hűség kérdé sét vizsgálva a következő állapítható meg: a szövetkezeti tagoktól nagyobb fokú elkötelezettség várható, mint más vállalatok dolgozóitól. Ez a tény a szövetkezeteket ellenállóbbá teheti a nehézségekkel szemben rövidtávon, de a jövőre vonatkozó döntésekben is (pél dául: mennyit és mit termeljenek) közö sen vehetnek részt. A nyitott tagság szövetkezeti elve ha tékony eszköz bizonyos külső negatív ha tások (externáliák) megelőzésére. Pél dául, feltételezzük, hogy jobb minőségű sajt termelése érdekében fontos a tej termelők továbbképzése a lehető legjobb minőségű tej termelésére. Ha valamilyen befektető cég finanszírozza a képzést, lehet, hogy a termelők a tréning után más versenytárs cégnek adják el a tejet, kárt okozva ezzel a befektetőnek. Ha a szövetkezet finanszírozza a képzést az ilyenfajta opportunista viselkedés nem valószínű, több okból is: • a jobb minőségű sajt eladásából szár mazó profit kollektiven a szövetkezetét illeti; • a képzési díjnál magasabb tétel megfizetésére kötelezhető a kilépő, mivel az ő haszna is nőtt a minőség javulásával;
• a lojalitás a szövetkezet felé na gyobb, mint más vállalatok esetében. A szövetkezetek két elve, a nyitott tag ság és a közös tevékenység valószínűleg hozzájárulnak a piaci tévedések korri gálásához (Rhodes, 1985). A kollektív tevékenységek segítségével a kisebb ter melők is gazdaságosak és piacképesek. A gazdaságosságot a közös termelés, közös vásárlás, információs rendszerek megosztása, közös marketing szakembe rek alkalmazása stb. biztosítja. A kister melők számára a piacképességet a nagyvállalatokkal szembeni egyezkedésben szintén a szövetkezet biztosítja. /10/ A szövetkezetek képesek környezetü ket alakítani oly módon, hogy bizonyos gazdasági tényezőket intemalizálnak. Sok vállalat alapít leányvállalatot mezőgazdasági jellegű területeken, ahol mun kalehetőséget ad az ott lakóknak. A me nedzsment és más munkások kívülről, máshonnan érkeznek. Itt letelepednek, házakat építenek stb. Ha a gazdasági körülmények kedvezőtlenül alakulnak, a cég bezárhat, és a cég számára a távozás költsége csak a menedzsment és gépál lomány elköltöztetése. A vállalat meg szűnésével a körzet depresszióssá válhat, a keletkezett munkanélküliség kezelése pedig pótlólagos költséget (extemális költséget) okoz az önkormányzatnak. Az ott lakók ingatlanjai (lakóház, föld) leértékelődhetnek, aminek a jóléti hatása ugyancsak negatív. A szövetkezeti forma képes intemalizálni ezeket az extemális hatásokat a tulajdonviszonyok révén (Coase tétel), ami a termelő egység fennmaradását eredményezheti.
FORRÁSMUNKÁK JEGYZÉKE
(1) Bager, T. (1994): The transformation of farmer and consumer cooperatives in Scandinavian countries -
(2) Bager, T. - Michelsen, J. (szerk.) (1994): The dynamics of cooperatives: Lessons from Scandinavia. Annals of Public and Cooperative Eco nomics, DeBoeck Université, Belgium -
(3) Coase, R. H. (1937): The Nature of the Firm. Economica —
(4) Gui, B. (1991): The economic rationale for the third sector, non-profit and other noncapitalist organisations. Armais o f Public and Cooperative Economics, 1991/4 -
(5) Umonen, K. (1989): The end of cooperative movement? Ociological Essays on Cooperative Affiliation and Morality. Research report 42, Helsinki -
(6) Jobring, O. (1989): Cooperative movement. Kooperativa Instituted Kaallered
(7) Klausen, К. K. (1989): The third sector. Jurist- og Oekonomforbundet, Koebenhavn -
(8) Michelsen, J. (1994): The rationales o f cooperative organisations. Some suggestions from Scandinavia -
(9) Ollila, P. (1994): Farmers’ co-operatives as mar ket coordinating institutions -
(10) Rhodes, V. J. (1985): Market failure and the role of farmer cooperatives. Farmer cooperatives for the future. NCR, 140, West Lafayette, Indiana -
(11) Sozánszki G. (2000): Szövetkezetek a változó világban. Szövetkezés, 2000/1-2 -
(12) Szűcs I. (szerk.) (2003): A magyar mezőgazdaság nemzetközi versenyképessége. Birtokviszonyok és a mérethatékonyság. NKFP-2001/4/32, SZIE Gödöllő, Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar -
(13) Vas, J. (2002): The chang ing role o f agricultural cooperatives in integrating activities. SZIE Gyöngyös, Gaz dálkodási- és Mezőgazdasági Főiskolai Kar, Konferencia kiadvány —
(14) Vas, J. (2003): The competitiveness o f production co-operatives in Central and Eastern European countries. Annals of the Polish Association of Agricutural and Agribusiness Economists, Vol. V, No.6. -
(15) Vas, J. - Joború, M. - Fekete-Farkas, M. (2001): The role o f co-operatives in agricultural marketing and finance. Universitatii de Stiente Agricole, Cluj-Napoca. Vol. 55-56. -
(16) Williamson, О. E. (1979): Transac tion-cost economies: The journal o f Law and Economics. Vol. XXII (2) -
(17) Wil liamson, О. E. (1985): The economic institutions of capitalism. New York -
(18) Na tional coop organisations and personal communication from Seppo Honkanen, Insti tute for Co-operative Studies, Univ. o f Helsinki, and Stefan Svensson, HSB (housing cooperative), Stockholm, 1991-92)
(Gazdálkodás XLIX. évfolyam 1. szám)
C O O P E R A T IV E S IN S C A N D IN A V IA N C O U N T R IE S
By: VAS, JUDIT - FARKASNÉ FEKETE, MÁRIA - SZUCS, ISTVÁN With respect to the future o f cooperatives, the agricultural policies o f the European Union lay out the course o f development, which is directed at realizing agricultural and regional policies, the development of small and medium sized enterprises as w ell as realizing employment and social policies. Cooperatives are also required in a fully developed market economy, because they can help to realize agricultural policies with success and they can compete effectively with large multinational companies.