Lévai Sanyi bácsi nemrégiben töltötte be 95. életévét, ebből az alkalomból köszöntötte őt Kenderes Városi Önkormányzat képviseletében Pádár Lászlóné polgármester és Koncz Éva aljegyző. Az ünnepi alkalmon átadásra került Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökének emléklapja, amely a szépkorú polgárok iránti tiszteletet és hálát hivatott kifejezni.
Noha régóta ismerjük egymást, a beszélgetés nehezen indult, mert Sanyi bácsi szerint nem kellene vele interjút készíteni, hiszen a városban mindenki ismeri, tudják, hogy még megvan, jól van. De a múlt felidézése elindította a beszélgetést és visszavitt a régi Kenderesre…
- Sanyi bácsi hogyan
emlékszik Kenderesre a régi időkből? Melyek voltak azok az épületek, amelyek
akkor is megvoltak és ma is?
-
Az iskola mellett üzemelt a Hangya Szövetkezet boltja. Egy kis házat
képzeljenek el , ami nagyon le volt már romolva. Akkor azt lebontották, és
hitelből felépítették a mostani épületet.
A
Hangya nem tudta fizetni a részleteket, így az épületet eladta a községnek.
Aztán az épület végéhez építettek egy tisztálkodó közösségi fürdőt. Hetente
három nap mehettek a férfiak három nap a nők a gyerekekkel. Volt ott öt kád is
külön fülkékben, oda az idős, beteg emberek mehettek bármelyik nap.
- Jól tudom, hogy Sanyi
bácsi dolgozott a Hangya boltjában? Meséljen erről is!
-
Amikor elvégeztem a hatodik osztályt, akkor már az Ipartestületben laktunk. Ott
dolgozott apám, anyám, meg mi gyerekek is.
Visszatérve
a Hangyához… Nyolc évesen már pénzkereső voltam. Az ipartestület kivilágított
kuglipályáján, nyáron este 10- ig lehetett kuglizni. Egyik nap a csendőrök,
másik nap az iparosok, az úri kaszinó, meg a paraszt emberek jártak oda
játszani. Én állítottam fel a kuglikat. Ezzel a munkával hétköznap. kerestem
egy pengőt, de vasárnap három pengőt is. Az, aki egész nap kaszált, az se
keresett többet…
Az
akkori iskolaigazgató mondta apámnak, hogy engem taníttasson tovább, mert ez a
gyerek okos. Erre apám azt mondta, „egyik gyerekemből se csináltam urat, ez se
lesz úr!” A testvéreim között volt molnársegéd, suszter, a lányok meg szolgálók
voltak, meg takarítottak az ipartestületben. A Hangya üzlet ajtajára ki volt
írva „Négy polgári iskolát végzett személyt, tanulónak felveszünk”. (A polgári
iskola abban az időben a középiskolai végzettségnek felelt meg. A gimnáziumnál
alacsonyabb, oda az urak járatták a gyerekeiket.) A hirdetmény egy hónapig is
kint függött az ajtón, hisz’ aki polgári iskolát végzett, az már nem ment el
kereskedő tanulónak!
-
De végül is Hangya boltba került
- Igen. Volt itt egy tanító,
akit Horthy Miklós Debrecenből hívott ide, mert Horthy azzal is törődött, hogy
itt jó tanítók legyenek, hogy képzett emberek kerüljenek ki Kenderesről. Ez
a tanító javasolta a Hangya Szövetkezetben, hogy engem vegyenek fel tanulónak,
ne várjanak arra, hogy polgári iskolát végzett ember fog jelentkezni.
Otthon
megbeszéltem a szüleimmel. Apám nem akarta, de anyám volt a szónok otthon,
úgyhogy jelentkeztem az üzletbe inasnak. Mivel nem volt polgári iskolám, nem
három évet, hanem négyet kellett tanulnom.
A fizetésem sokkal kevesebb volt, mint a
kuglipályán. Első évben öt pengőt kaptam egy hónapban, másodikban tízet,
harmadikban tizenötöt, negyedikben kaptam húsz pengőt havonta. Inas időm alatt
végeztem el levelezőn a kereskedelmi iskolát is. Aztán ott tartottak, mert
megszerettek, meg elismerték a szorgalmamat. Segéd lettem, és amikor a
főnökömet behívták, mint tartalékos katona gyakorlatra, mindig nekem adta át a
feladatait. Én rendeltem az árut, majd én csináltam mindent helyette. Aztán
egyszer végleg odamaradt, elesett…
- Sokan jártak a Hangyaboltba?
-
Igen. Horthy Miklós is többször volt nálam vásárolni, meg a felesége, a
méltóságos asszony is a szobalányaival. Horthyné kedvence a krumplicukor volt,
mert azt mondta, hogy az a szívet erősíti.
- Még hosszú ideig
Hangyaboltos maradt?
-
A háború alatt is az voltam, mett a Hangya hadiüzemnek számított, ellátta az
egész hadsereget is élelemmel meg mindennel, így nekem nem kellett bevonulni a
háborúba harcolni.
Ahhoz,
hogy üzletvezető lehessen valaki, le kellett tenni ezer pengő kauciót, hogy ha
valami nem stimmelt, azzal az összeggel felelt a bolt vagyonáért. Bátyámtól
kértem kölcsön, hogy ki tudjam fizetni.
Egy
napon azzal ébresztettek, hogy kirabolták a boltot… Jött az orosz hadsereg,
tudták, hogy a Hangya üzletekben rengeteg áru van. Feltörték az ajtót,
felfeszítették a rolót és mindent elvittek… Kutya világ volt az…
A
háború után pár évig paraszti munkából éltünk. Anyósomnál laktunk, az ő két
hold földjén elkezdtünk rizst termelni, de egyegy jó termést követően hívattak
a tanácshoz, hogy mennyi rizsünk termett? Következő évben már nem
termelhettünk, megtiltották…
Aztán
Földműves Szövetkezet lett. Bejöttek az oroszok, felállították a
parancsnokságot. Volt nyolc helyi lakos, akik jelentkeztek az oroszoknál. Ők
kaptak egy-egy karszalagot és teljesítették a ruszkik parancsait. Ha az volt a
parancs, hogy kell 20 marha vagy 30 disznó, akkor azt nekik el kellett venni a
lakosoktól és ki kellett hajtani az állomásra. Amikor bejöttek az oroszok
56-ban, mindenütt kellett választani egy párttitkárt. Itt is megválasztotta a
község lakossága. Minden üzemnél kellett választani munkástanács elnököt.
Én
akkor a Földműves Szövetkezetnél voltam, ahol most az Áruház van. Én voltam a
szakszervezeti titkár, úgyhogy engem választottak meg, mert senki sem vállalta
el. Én is tiltakoztam, de nem volt választásom. Megegyeztünk, hogy az alakuló
ülésünk 3 nap múlva lesz az irodán. Ez csütörtök volt, tehát vasárnap
délelőttre beszéltük meg a következő találkozót. Vasárnap reggel 6 órakor
hallottam a rádióban, hogy bejöttek az oroszok. 9 órára csak felmentem a
szövetkezethez, még két ember jött, de hazaküldtem őket. Örültünk, hogy nem
kell ülésezni. Januárban volt egy pártgyűlés, ahol felszólalt három
szövetkezeti tag, hogy Kenderesen az ellenforradalmárok még mindig a
szövetkezetben vannak. Mert abban a 3 napban, a rendszer szemében
ellenforradalmárok lettünk… Bemondtak négy nevet, köztük engem is. A parancs az
volt, hogy minket el kell takarítani! Kisújszállásról jött öt ember, minket
felhívattak a községházához kihallgatásra. Ott volt az akkori vezető kar, 5
pufajkás … Közölték velünk, hogy azonnali hatállyal el vagyunk bocsátva és a
községet is hagyjuk el. Erre én megszólaltam, hogy „még a halálraítéltnek is
megmondják, hogy miért végzik ki, mondják meg, hogy mi a bűnünk!”
A válasz az
volt, hogy: HALLGASS! Nem mertünk tovább egy szót sem szólni.
Hét évig
kényszerültem Tiszafüredre járni dolgozni, de a kenderesiek mentek a járáshoz
és a megyéhez, hogy engedjenek vissza Kenderesre.
Végül úgy jöhettem vissza,
hogy helyettem egy embert adnak Kunhegyesnek. Az volt a feltételem, hogy a
feleségem is velem dolgozhasson. Ez így volt 23 évig…
Lassan kezdtek alakulni a
dolgok, amit leromboltak, kezdték újraépíteni, jobb lett az áruellátás.
Felvásároltuk a tojást, baromfit, sertést. Hozzám tartoztak a pékségek,
vendéglátó egységek, összesen 13 egység. A dolgozóknak évente kétszer,
háromszor kirándulást szerveztem.
Soha nem vizsgáltam át a dolgozók táskáját,
de nem is loptak semmit.
Volt egy országos verseny, ahol az üzleteket
vizsgálták (áruellátás, tisztaság, elszámolás stb.).
A mi boltunk lett az első,
ki is tettek egy táblát, „Az ország mintaboltja”. Akkor kormánykitüntetést is
kaptam, elsőként az országban.
Szerettem a kereskedelemben dolgozni. Az a
fontos, hogy az ember kedves, udvarias legyen a vevővel. Veszekedéssel nem
lehet semmit eladni.
Lejegyezte:
Bodor Tamás