2019. április 20., szombat

Biztosítási díjhoz nyújtanak támogatást

2019. április 16., 
Cătălina Savin, a megyei vidékfejlesztési hivatal igazgatónője értesített arról, hogy április 1-jétől pályázható a 17.1-es intézkedés, amelyet a növénytermesztés és az állattenyésztés területén tevékenykedő gazdák vehetnek igénybe, s amelynek célja a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezelése, a lehetséges károk enyhítése.
A pályázható összeg 42,8 millió euró, a pályázatokat november 30-i határidőig lehet feltölteni az ügynökség számítógépes rendszerébe.
Az igazgatónő elmondása szerint a mostani, első kiírás a tavaszi kultúrák biztosításának támogatását célozza, s ezt az év vége felé egy újabb kiírás fogja követni az őszi kultúrák biztosítására. Az intézkedés lényege, hogy a biztosítótársaságoknak kifizetett díj egy részét az ügynökség sikeres pályázás estén megtéríti a pályázónak.
A mostani előírás szerint az intézkedés keretében a pályázónak a teljes gazdaságát vagy valamely kultúrájának összes területét, illetve állatait be kell biztosítania szárazság, forróság, árvizek, jég, tavaszi fagy, vihar, nagy erősségű záporok, hosszan tartó túlzott csapadék, valamint a karanténlistán szereplő növény- és állatbetegségek okozta károk ellen. Az igazgatónő elmondása szerint az intézkedésre magánszemélyek és jogi személyiséggel rendelkező termelők egyaránt pályázhatnak. Feltétel, hogy a pályázó 18 éven felüli, aktív mezőgazdász legyen, a biztosítótársasággal megkötött biztosítási szerződésben pedig a biztosított kultúra, illetve kultúrák teljes területe szerepeljen. Kivételt képeznek a szőlőtermesztők, akik nem pályázhatnak ezen a kiíráson.
Az igénylőnek az őszi, tavaszi kultúrákra, ültetvényre a fent említett károk (szárazság, forróság, árvíz, jégkár stb.) legalább egyikére kell szerződést kötnie valamelyik biztosítótársasággal.
A növénytermesztésben a támogatás csak a megfelelő kultúrákra kötött biztosítások esetében fizethető ki (tavaszi vagy őszi kultúrák). Azon növénykultúráknál, amelyeket többször is betakarítanak egy év alatt (pl. többszöri kaszálás, többrendbeli szedés), a biztosítási szerződésnek minden egyes betakarításra érvényesnek kell lennie.
Az igényelhető támogatás értéke a biztosítási szerződést kötő gazdaság nagyságától, SO-értékétől függ. Kisgazdaságoknak (11 999 euró SO alatt) a biztosítás összegét 70 százalékban, 12 000 euró SO-t meghaladó gazdaságok esetében a teljes összeg 55 százalékát térítik meg. Minden egyes termesztett növény hektárjának, minden egyes állatfajnak és kategóriának megfelel egy SO-euró érték, ezeket összesítve számítható ki egy gazdaság SO-euró értékben kifejezett értéke (nagysága). Pályázatokat az országos ügynökség számítógépes rendszerében, online feltöltéssel lehet benyújtani. A pályázati tájékoztató, a kitöltendő üzleti terv modellje és a csatolandó igazolások, dokumentumok listája megtalálható az ügynökség honlapján (afir.info). Az igazgatónő felhívja a támogatást igénylők figyelmét, hogy abban az esetben, ha a pályázati keretösszeg elfogy, az ügynökség számítógépes rendszere az említett november 30-i határidő lejárta előtt is leállhat, nem engedve további pályázatok feltöltését. Ennél az intézkedésnél a keretösszeg 110 százalékáig lehet pályázatokat benyújtani. Incze Péter