2013.02.12.

A megyei mezőgazdasági igazgatóságnál a tavalyelőtti 74 bejelentkezett ökogazdálkodó száma tavalyra elérte a 406-ot. Amíg tavalyelőtt megyeszinten 1740 hektár volt az igazolt és átállás alatt levő terület, addig tavaly 3228 hektárra emelkedett, ennek közel kétharmada legelő és kaszáló, a többi gabona- és takarmánynövény-termő terület, de megjelentek a virágtermesztők is. Az átálláshoz köztudottan két vagy három év szükséges, a területhasznosítás függvényében.
Az állattartók sem maradtak el, jó néhányan biogazdálkodásban nevelik a szarvasmarhákat, juhokat, méheket, sőt, sertéseket is (pl. 617 fejőstehenet, 7680 juhot és kecskét, 197 méhcsaládot tartanak ökokörülmények közt). A magántermelők szóródása nagy, a közel 107 hektártól a legkisebb, ökotámogatásra jogosult 30 áras területekig. A legtöbb biotermesztést választó gazda Árkosról, Bölönből, Uzonból, Közép-Ajtáról, Dobollóról és Bélmezőről kerül ki.
Az átállást egyrészt az uniós és nemzeti kiegészítő támogatások nagysága is ösztönözte. Tavalyelőttől az 5-ös számú külön csomagra, az ökogazdálkodásra is lehetett kérést benyújtani a területalapú támogatások tavaszi igénylésével egy időben. A már elismervénnyel rendelkező, biotámogatást igénylő termelő a területalapú támogatáson felül a szántóterület hektárjára 162 eurót kérhetett a tavalyra. Ha zöldségtermesztő területre igényelték a támogatást, 335 euró járt hektáronként.
Az ökogazdálkodási formát hivatalosan is bizonyítani kell minősítő céggel kötött szerződés alapján, valamint a mezőgazdasági igazgatóság által kiállított, a bejelentkezést bizonyító irattal. A kérésleadáskor az ökotámogatást igénylőnek kellett vállalnia, hogy legalább öt éven keresztül folytatja ezt a gazdálkodási formát. Előnyösen nálunk a lucernásokra és a fűvel bevetett területekre igényelhető a fentebb említett 162 eurós támogatás, mivel ezeken a kultúrákon tápanyag-utánpótlásként csak természetes trágyát lehet alkalmazni.
A biogazdálkodás feltételeinek betartását ellenőrző céggel kötött szerződés költségeinek egy részét is támogatták (ígéret szerint ez ebben az évben is megmarad), 60–80 euró közötti résztámogatás járt erre a célra gazdaságonként.
Az átálló gazdaságok megsegítésére létezik egy másik, évenkénti támogatási forma, amely az ökotermékek minőségének javítását célozza. Az unió mezőgazdasági bizottságának beleegyezésével 2010 és 2013 között Románia több mint hárommillió eurót fizethet ki évenként ilyen támogatás formájában, ugyanakkor a nagymértékű igénylés miatt az ország a kifizethető összeg növelését kérte. A támogatásra a magántermelők és a jogi személyiségű vállalkozások (cégbíróságon bejegyzett szabadfoglalkozású termelők, családi vállalkozások, cégek, valamint egyesületek vagy termelői csoportok) is jogosultak. A sajátos támogatást több mezőgazdasági ágazatban is folyósítják.
A növénytermesztésben az átállás alatt levő, 0,3 hektárnál nagyobb területű farmok igényelhetnek támogatást, amelyek egynyári vagy évelő növényeket termelnek, legelőt vagy kaszálót tartanak fenn. A támogatás éves értéke a területnagyság függvényében változik, de mindenképp meghaladja az ezer eurót. Az állattenyésztésben az ökogazdálkodásra való átállás támogatása faj- és létszámfüggő, 500 eurótól 3500 euróig terjedhet.
Feltétel, hogy az átállás alatt levő gazdaságoknak kötelező bejelentkezniük évente tavasszal a megyei mezőgazdasági igazgatóságon, és szerződésük kell legyen valamely ökogazdálkodást ellenőrző céggel.
A kifizetési ügynökség szakemberei a támogatási kérések legkevesebb öt százalékát a terepen is kötelesek ellenőrizni, és jogukban áll leütéseket, illetve a kifizetés leállítását alkalmazni.
Amennyiben a bejelentett területnagyságban, valamint az állatlétszámban változás áll be, a támogatást igénylőnek hét munkanapon belül írásban kell értesítenie erről a kifizetési ügynökség megyei irodáját. Incze Péter Háromszék