2013. február 12., kedd

Cégek adóbevallása április 30/május 30-ig

2013. február 12.
A Kolozs Megyei Pénzügyi Igazgatóság közleménye szerint az évi pénzügyi jelentések benyújtásának határideje a kereskedelmi társaságok önálló gazdálkodások, kutatóintézmények számára a folyó év elejétől számított 150 nap, vagyis 2013. május 30-a. A más jellegű jogi személyeknek 120 nap áll rendelkezésre. Azok a jogi személyek, akik megalapításuk óta nem fejtettek ki tevékenységet, hatvan nap alatt kötelesek eleget tenni ennek a feladatnak.
Mindenfajta pénzügyi jelentést csak az új típusú szolgáltatási formában, PDF formátumban (.xml állományban) fogadnak el, függetlenül attól, hogy interneten vagy ügyfélfogadói ablaknál nyújtják be. Világhálón a következő portálon keresztül:www.e-guvernare.ro.
A gördülékenyebb kiszolgálás érdekében a pénzügyi igazgatóság javasolja az adózóknak, hogy használják az online módszert. Akiknek nincs hivatalosan elfogadott digitális aláírásuk az adóbevallásukhoz, az ablaknál xml állományú, PDF formátumban kitöltött jelentést nyújtanak be, a mérleg aláírt és fénymásolt mellékleteivel, amelyeket CD-n, a bevallás fénymásolt, aláírt és lepecsételt kivonatával együtt.
Az évi adóbevallások és pénzügyi jelentések benyújtásának mellőzése a jogszabály szerint 2000–5000 lejes bírságot von maga után.