2013.01.23.
Székelypetőfalva őstelepeseinél régebbiekről nem nagyon tudunk a környéken. Talán még Zabola és a Tatárhalom közelében fekvő Székelytamásfalva lakói élhetnek itt oly sok ideje. Január dereka, mi pedig állítjuk, hogy ez a hely még akkor is kedvelt volt a letelepedő székelységnek, ha kénye-kedve szerint tombolt – miként manapság is – a mi szelünk, a Nemere. Íme az első véglet: jó néhányan a hóviharok alatt lapuló falu borvízferedőjénél maximumra fűtött szaunában köszöntötték 2013-at!
Mint reflektor
– Mire számíthat a petőfalvi ember 2013-ban? – tettük fel a kérdést a községvezetőnek, Ádám Attilának.
– Nem ijedek meg a kérdéstől – válaszolta –, mert mi mint reflektort fordítjuk a kis falu felé figyelmünket. Felújítottuk a település hősi emlékművét, megújult a feredő, a kultúrotthon, s ünnepeltünk a helyi negyvennyolcasoknak állított emlékjelnél. Tudjuk, hogy kézzelfogható dolgokra gondol a Háromszék munkatársa, és azért mondjuk el, hogy gondunk lesz a petőfalvi bekötőút állandó karbantartására, és a külső javítás előtt álló katolikus templom munkálatait is segíteni fogjuk.
Mint a hullámvasút, olyan az Imecsfalváról leágazó és Székelypetőfalva felé irányuló makadám út. Érezhető ez jól, még akkor is, ha a vastag hótakaró némileg kiegyenlíti a kátyúkat. Az imecsfalvi főút és a vasúti sorompó közötti szakasz Szentkatolna községhez tartozik, s annak a felújítását az ottani községvezetéstől várják. Olvasóink számára közhelyként hangzik, de a bekötőút teljes hosszának karbantartása a petőfalviak egyik legnagyobb gondja, mi több, a borvízferedőre és szaunára járók egyre jobban várják annak felújítását. Nem is csoda, ha rohamosan romlik az úttest – nyilatkozta egy személygépkocsi-tulajdonos –, hiszen a bekötőút két oldalán csak az emléke maradt az egykori, nagyon fontos vízlefolyóknak-sáncoknak!
Kihaltnak látszik a falu, de bejáratánál, az egykori téesz térségében újszülött báránykák bégetésére lettünk figyelmesek, a zabolai Aurel Cozneanu, nyelvünket is jól beszélő juhosgazda gyapjasai Isten szabad ege alatt szorgalmasan lakmároztak a szénából.
– Úgy hírlik, hogy ma már nem kifizetődő a juhászat – szóltunk a gazdához, aki egyébként állat-egészségügyi diplomával rendelkezik.
– Ide figyeljen – mondta –, ez csak annak igaz, aki nem tud rabja lenni a juhoknak. Itt rengeteget kell dolgozni, az állatok mellől nem lehet elmozdulni: sem éjjele, sem nappala, sem ünnepe nincs az embernek. Aztán jönnek az ilyen száraz esztendők, amilyen a tavalyi is volt, ami beteszi az ajtót. Az én juhaimnak a téli takarmány csak olyan 80 százalékban van biztosítva! A zsebet ki kell üríteni... A fiammal közösen dolgozunk, de ő farmer, a falu és a környékbeliek földjeit műveli bérben, itt van minden gépi felszerelése. Én juhász vagyok, de ha beleunok a munkába, van itt berendezett meleg szobám, bekapcsolom a tévét, s már kinn es vagyok a világban. Ennyi az egész.
Ez is petőfalvi véglet – tesszük hozzá mi.
A cigány gyermek nem fázik
Nem jó déli időben érkezni Petőfalvára, mert nem illik délebédkor zavarni azokat, akik éppen az asztalnál ülnek, mi meg siettünk, mert a helyi elemi iskola összevont osztályának tanulói déli egy órakor bezárják a kaput. Haan Deák Anikó tanító néni öt kedves, mosolygó cigány gyermeknek kézimunkaórát tartott, színes fonalakból szőni tanította őket.
„Tizenegyen vagyunk, de egy részük rózsahimlős, a többi sárgaságos. Nincsen semmi panaszom, van jó meleg, vezetékes ivóvíz, beépített illemhely. Hálás dolog ilyen egyszerű gyerekekkel foglalkozni, mert ők mindennek örvendnek. Találtam egy holland alapítványt, amely heti három alkalomra biztosít a petőfalvi gyerekeknek tízórait. Ezt én megvásárolom, és itt a nagyszünetben elfogyasztják. Vehetek akármit – mondja kissé mosolygósan a tanítónő –, gyermekeim kedvence mégiscsak a dzsemes kenyér!” Igyekeznek a tanulásban, mindeniknek van valami erősebb oldala – hallgattuk a másik petőfalvi végletet. Mosollyal és jóakarattal, ragaszkodással tele gyerekek között arra gondoltunk, hogy nem mások ők, mint Szent Ferenc gyermekei, a helybeli romák ugyanis katolikusok, és a gyermekek tudják, hogy Szent Ferenc, akinek képe a templomban áll, a szegények barátja. A negyedikesek ujjongva közölték, hogy jövőben a sárga iskolásbusszal mennek Zabolára ötödik osztályba! Székelypetőfalvát élő falunak kell neveznünk, hiszen az óvodáskorú gyermekek lélekszáma jövőre is biztosítja a helyi iskola folytonosságát – tájékoztatott Opra Ildikó óvónő.
Petőfalván egyre több a hétvégi ház, de még mindig a helybeli cigányok vezetnek a népszaporulatban, olyannyira, hogy a huszonegy gyerek mind roma nemzetiségű! Ez is petőfalvi véglet. Van egyetlen olyan szülő is egyébként, aki Kézdivásárhelyen járatja elemista gyerekét iskolába.
– Petőfalvi katolikus híveim lélekszáma jelenleg félszáz. Vannak olyan cigány családok is, amelyek részben eleget tesznek az egyházzal szembeni kötelezettségeiknek. Gyerekeiket én tanítom vallásra. Munkás évnek nézünk itt elébe, mert a templom külső javítására készülünk, s erre a célra pályázatot nyújtottunk be a megyei tanácshoz – tudtuk meg Papp Márton plébánostól, az imecsfalvi anyaegyház lelkészétől.
Gombnyomásra gyógyulás
– Én soha nem zárom a kaput, de ebből az udvarból és házból még soha semmi nem tűnt el. A petőfalvi cigányok nem lopnak, sajnálom őket, és segítem is – mondta Várhelyi Piroska, akihez éppen Piroska napján kopogtattunk be. Rotyogott a rakott káposzta a kályhán, készítette a citromos szeletet, forralta a pirosbort. Háza tája valóságos kuriózum, mert évekkel ezelőtt kutat fúratott udvarára, ahol egy pávai mester „varázsdróttal” kijelölte, hogy hol található víz a mélyben. S lássunk csodát: volt víz, de nem édes, hanem jó szénsavas borvíz! Van édesvíz éppen elég a szomszédoknál – mondta Piroska –, én a borvizet bevezettem a fürdőszobámba, és hetente gyógyfürdőzök, s azóta a lábam sem fáj s nem dagad, megmenekültem a reumától, gombnyomásnyira tőlem a gyógyulás.
Ez is egy véglet...
A víz ivásra is jó, fröccsnek is – folytatta Piroska. Van egy ember, aki Gelencéről jön hozzám borvízért, azt állítja, hogy ez enyhíti felesége gyomorfájdalmait. Nem kell dicsérnem, a Sepsiszentgyörgyön tartott borvízünnepen az én vizem első díjat nyert!
Csak hétvégi háznak vásárolta az épületet Piroska asszony, de most semmiért sem adná. Nagy kincs ott a csend, a madárcsicsergés, a messziről érkező Haralyi patak csobogása. Ápolni tudja szobájában a családi ereklyéket, őseinek fényképeit, bútorait.
– Élni tudni kell, el kell fogadni az öregséget – sommázta a titkokat. – Mindenki fogadja el magát annyi évesnek, amennyi, viselje annak áldásait-nyűgeit, és így próbálja nyugisan, békésen és csendben leélni hátralevő éveit!
Képviselő nélkül is van élet
Both László nem tagja a községi tanácsnak, de amolyan mindenese a falunak. Szerinte is a legnagyobb óhaj, hogy ha kavicsos úton is, de gépkocsival meg lessen közelíteni Székelypetőfalvát. Reméli, mindkét település polgármesterének lesz gondja a bekötőútra. Elmondta: önerőből, a helybeli fiatalok kalákában felújították a kultúrotthon belsejét, lefestették-lakkozták a gerendázatot, kicserélték a megviselt-elvásott deszkapadlózatot, mely még 1933-ban készült. Pingpongasztalt állítottak, aminek a legjobban a fiatalok örvendtek. Tíz körüli a szórakozni akarók száma, és olyan is akad, aki hétvégeken jön haza. Nagyon szeretnénk – mondta –, ha a megyei tanács segítene másik nagy gondunk megoldásán, templomunk tatarozásában, mert ha nem is műemlék, de vannak benne értékes festett képek és Kolonics István 1891-ben készült orgonája. (Oltárképe, mely védőszentjét, Assisi Szent Ferencet, a szegények nagy pártolóját ábrázolja, talán 1762-ből való.) Lesznek olyanok is a faluból, akik aprómunkásként tudnak majd segíteni a templom tatarozásánál, ha kell. Széppé kéne tenni, mert a nyáron meglátogatja falunkat a főtiszteletű püspök úr.
Egyfajta végletnek tűnt számunkra az is, hogy ott, ahol fiatalság hiányában nem működhet néptánccsoport, éppen abban a faluban él a zabolai Gyöngyharmat Néptáncegyüttes vezetője-koreográfusa, Both László, akit az együttesről, annak sikereiről és ez évi terveiről kérdeztünk.
– Tavaly nyáron megszerveztük a zabolai népzene- és néptánctábort – mondta –, ahol a csíkszentdomokosi származású, Budapesten élő Kádár Ignác tanította az eredeti domokosi táncot. Kádár két évig volt Magyarországon az év táncosa. Sikeres közös kirándulást szerveztünk a magyarországi táborozókkal a Petőfalvi bugyogóhoz, volt fürdés-szaunázás, tokányolás, sör, a nyírfák alatt szólt az élő zene. Anyagiakkal támogatott Gergely gróf is. Ezt a tábort szeretnénk újra megszervezni augusztus második hetében. Pályáztunk erre a Gyöngyharmat Egyesület nevében. A Gyöngyharmat táncos csoportjai már készülnek a farsangfarki fellépésre. Farsangtemetést mutatnak be február 9-én, ami felvonulással kezdődik majd, s lesz bálba hívogató. Első ilyen jellegű rendezvényünk, hagyományossá szeretnénk tenni.
Zabolán vasárnap műsoros farsangi délutánt rendeztek, ahol petőfalviak is részt vettek. Csíkkászoni vonószenekar szolgáltatott farsangi nótákat, a Csíkszentgyörgyi székely góbék, Vitos Imre és Fehér Zoltán bemutatta A vén kecske is megnyalja a sót című bohózatot. Kisgyörgy Zoltán Háromszék