https://dzen.ru/a/aUpJqiSl9Q6cUg8U
„Ez mindig így van?” – kérdezte, amikor a szomszédja egy zacskó cukkinit hozott, és cserébe néhány szelet almás pitét ajánlottak fel neki. Mindez egy átlagos közép-oroszországi faluban történt, ahol tavaly nyáron járt.
Nemrég találkoztam egy blogbejegyzéssel, amelynek szerzője egy orosz nővel kötött házasságot, majd Oroszországba költözött. Ez a blog nagyrészt olyan dolgokra összpontosított, amelyek teljesen hétköznapiak számunkra.
Tavaly nyáron együtt éltek egy faluban. Nem egy turistahelyen, nem egy „etnikai” helyen, hanem egy normális, hétköznapi faluban veteményeskertekkel, szomszédokkal és egy napi párszor közlekedő busszal. Egy olyan helyen, ahová az alkalmi utazók általában nem járnak.
Átfutottam a blogját, és azon kaptam magam, hogy arra gondolok, hogy én mindezt más szemszögből láttam – mivel én magam is sokszor éltem vidéken, és belülről ismerem az élet ritmusát. Háromszor jártam az Egyesült Államokban is, több mint 10 000 kilométert utaztam különböző államokon keresztül, és jó elképzelésem van arról, hogy milyen a valódi élet ott, nem a filmekben.
Ezért találtam különösen érdekesnek a meglepetését. Íme, amikről a leggyakrabban írt, és mit gondoltam róluk én magam. Valaki számára, aki először járt orosz faluban, sok minden teljesen másképp néz ki, mint amire számít.
Ami egy faluban a legszembetűnőbb, az az, hogy a szomszédok mindig készek segíteni és kisegíteni. Vigyáznak a házra, elvisznek a következő faluba vagy városba, vagy kölcsönadnak valamit. És mindezt mindenféle különleges intézkedés nélkül. Mindez kötetlenül történik
Egy másik városi valóságban az ilyen dolgokat gyakrabban szolgáltatásként vagy egy hónappal előre egyértelmű megállapodásként formalizálják. A mi falunkban nyáron rendszeresen hazaviszek egy helyi srácot a boltból, amikor összefutok vele az úton. Az ilyen segítséget magától értetődőnek veszik.
Más hátterű ember számára szokatlan, hogy sok minden váratlanul történik a faluban. Például egy szomszéd előzetes megbeszélés nélkül beugorhat. Az emberek csak úgy összejönnek este.
Van, aki korán érkezik, van, aki későn. Amit hoznak, azt teszik az asztalra. Hetekkel előre, végtelen jóváhagyások nélkül, különösebb ok nélkül, felelősségek kiosztása nélkül. Néha teljesen világos, hogy pontosan mikor kezdődött az ünneplés. Vagy hogy milyen ünneplés volt az.
De ahol lakott, még a kisebb összejöveteleket is általában előre megbeszélték. Előzetes intézkedéseket kellett tenni, és mindenkinek kellett találnia egy kis szabadidőt. Nem volt szokás csak úgy ok nélkül beugrani.
Ez is meglepő volt. Hosszú idő óta először a falu elkezdte hallani, milyen a csend. Amikor nem a légkondicionálót, az autók zümmögését vagy az utca zúgását hallod, hanem madarakat és a csendet.
Az Egyesült Államokban ilyen csend vagy a nemzeti parkok mélyén, vagy nagyon drága területeken található.
A gyerekek egyszerűen csak rohangálnak az utcákon, labdákat rúgnak, kerítéseken másznak át. A szomszéd kakasai reggelente kukorékolnak, és a közeli farmról származó kecskék többször is megszöktek, és megpróbálták megrágni a telkükön lévő bokrokat. Úgy tűnik, semmi rendkívüli? De valakinek, aki új itt, ez igazi izgalom. Olyan, mintha: "Ez egyáltalán megengedett volt?"
Minél tovább élt a faluban, annál inkább rájött, hogy a probléma nem az országban vagy a mentalitásban van, hanem magában az életmódban.
A tömegközlekedés külön tétel volt számára. Naponta többször is áthalad egy busz a falun, összekötve a legközelebbi várossal. Igen, nem sűrűn jár, de legalább megbízható és menetrendszerű.
Ez azt jelenti, hogy autó nélkül is élhetsz. Elmehetsz orvoshoz, boltba, vagy elintézhetsz dolgokat. És van egy közeli elsősegélynyújtó pont, ahová időpontfoglalás vagy bonyolult beavatkozások nélkül ellátogathatsz.
Buszpályaudvar a faluban
Amerikában a tömegközlekedés csak a nagyvárosokban fejlett. Vidéken szinte lehetetlen autó nélkül élni. Nem tudod iskolába vinni a gyerekedet, vagy eljutni a boltba. Ó, szólnom kellett volna neki az online áruházakból származó kiszállításokról, amik egyenesen a falumba érkeznek.
Ámulatba ejtette, hogy a friss termékeket itt nem tartották semmi különlegesnek. Tej, tojás, túró, zöldségek, fűszernövények. Vagy saját maga termeszthette, vagy egy közeli farmról vásárolhatta.
És mégis, a kertészkedés nem divatos dolog, hanem az élet része. Olyan kényelmes, amikor kimehetsz, és friss fűszernövényeket és zöldségeket szedhetsz a salátádhoz. És biztosan tudod, hogy minden természetes és egészséges.
Az ő országában a mezőgazdasági termékeket gyakran a státusz és a luxus szimbólumának tekintik. Nem mindenki engedheti meg magának. Vagy speciális szupermarketekben, vagy közvetlenül a gazdaságokból vásárolható meg. Mindkét esetben drága.
7. Történelmi házak
Egy ház lehet régi. Megjavítják, foltozgatják, újjáépítik, de az emberek továbbra is benne laknak. Nem válik automatikusan problémává vagy teherré.
Gyakran tekintenek egy régi házra elveszett kincsnek. De számunkra gyakran a család vagy a helyi történelem részének tekintjük. És őszintén szólva, nagyon örülök, hogy mennyi család újítja fel az ablakkereteket és újítja fel azokat az otthonokat, amelyekben egykor a nagyanyjuk lakott. Nagyon szívmelengető és kedves érzés.
E megfigyelések olvasása közben azon kaptam magam, hogy azon gondolkodom, hogy ezek közül sok mindent már nem veszünk észre. De egy kívülálló számára pontosan ez a háttér bizonyul a legmeglepőbbnek. És talán a legértékesebbnek is.