Az 1960-as évektől egész Európában a mezőgazdaság fejlődésére az igen intenzív iparosodás volt a jellemző, aminek hatására 25 év alatt a területegységre jutó hozamok megkétszereződtek, a termésingadozás jelentősen csökkent (Nemzeti Agrárkörnyezet-védelmi Program). Ezzel párhuzamosan káros folyamatok is lejátszódtak: megváltozott a parasztság évszázadok alatt kialakult hagyományos, természetközeli életmódja, termelési módszerei, az alkalmazott fajták, a tápanyagellátás és növényvédelem egész rendszere. Olyan negatív externáliák mutatkoztak, mint pl. a termőtalaj pusztulása, a növényi és állati genetikai alapok beszűkülése, a biodiverzitás csökkenése, a gyomosodás, stb. Az emberi egészségre is káros folyamatok indultak el, elszennyeződtek a talajvizeink, az ivóvízbázisok, az élelmiszerekben szermaradványok dúsultak fel, ugyanakkor a beltartalmi értékek "felhígultak". Ezek a negatív környezeti externáliák a környezetszennyezéstől a környezetromboláson át a környezet¬pusztításig terjedhetnek. A vidéki társadalomban is negatív folyamatok indultak el (munka-nélküliség és elvándorlás felgyorsulása, a lakosság egészségi állapotának romlása), melyek hatásai a mai napig érezhetőek. Ezekkel a folyamatokkal párhuzamosan sok vidéki településen az épített környezet is romlásnak indult.
A hagyományos értelmezés szerint a mezőgazdaság elsődleges célja az élelmiszer-termelés, ehhez különféle erőforrások szükségesek, és amelynek elsődleges színtere a vidéki élet. A következő ábra a mezőgazdasági vállalkozások három oldalát mutatja be:
A háromszög egyik oldala a mezőgazdaság klasszikus élelmiszertermelő funkcióját jelöli. A másik oldalon a vidéki élet szerepel, hiszen a gazdaságok részesei a vidéki életnek, és felelősek annak fenntarthatóságáért, fejlődéséért. A harmadik oldalon az erőforrások mozgósítása jelenik meg, hiszen mind a termeléshez, mind a vidéki élet fenntartásához állatok, növények, földterület, víz, gépek, szakmai tudás, tőke, valamint beszerzési és értékesítési csatornák, azaz erőforrások szükségesek (Ploeg, J. D. van der − Roep, D., 2003.).
A hagyományos mezőgazdasági termelés negatív hatásainak kiküszöbölése érdekében az Európai Unió országaiban az utóbbi évtizedben egyre fontosabb szemponttá vált a fenntartható gazdaság, multifunkcionális mezőgazdasági vállalkozások kialakítása. Az egyes országok, illetve maga az Unió is kiemelt szerepet szánnak a biztonságos termékeknek, a környezet megóvásának, a vidék értékeinek megőrzésének. A speciális, tájjellegű termékek előállítása, azok helyben, illetve a régióban történő értékesítése, a helyi jellegzetességekre alapuló turizmus fejlesztése szinte minden ország kormányának támogatási céljaiban megjelenik.
A multifunkcionalitás eléréséhez azonban az eredeti összefüggéseket újra kell értelmezni, kissé át kell alakítani, a hagyományos mezőgazdaság fogalmát horizontális és vertikális irányban is ki kell bővíteni:
A multifunkcionális mezőgazdaságban az eredeti termelés mellett megjelennek más tevékenységi körök, új szereplők kapcsolódnak be, melyek hatására a mezőgazdaság új, a változó társadalmi igényeket kielégítő termékeket állít elő. Ilyen „mélyítő” tevékenységek például a hatékony és mégis környezetkímélő, fenntartható mezőgazdasági termelés (pl. ökológiai és biogazdálkodás), és piaci viszonyainak fejlesztése, a közvetlen termék¬értékesítés. A fogyasztói attitűd változása (a környezet- és egészségtudatos táplálkozás, vagy a dúsított élelmiszerek iránti igény), és az ehhez kapcsolódó piac is összenő a természetes alapanyag iránti igénnyel. (Bálint-Juhász, 2002).
A helyi innovációs képességek, az ipar, a kis- és középvállalkozások, a népi kéz-művesség támogatása, a népművészet, a hagyományok és a kultúra ápolása, a közösségek, a civil társadalom fejlesztése szélesíti a vidék gazdasági tevékenységét. A "mélyítés" és "szélesítés" együtt a vidéket, ezen belül a mezőgazdasági vállalkozást egy olyan komplex gazdasággá alakítja, amely újfajta növénytermesztéssel és szolgáltatásokkal több piacot von be az értékesítésbe.
A multifunkcionális mezőgazdaságban az erőforrások szintjén is "újraalapozási" folyamat megy végbe. Ez azt jelenti, hogy pl. a gazda a meglevő forrásainak hatékonyabb kihasználására törekszik, vagy új, alternatív nyersanyagot, energiát használ fel, esetleg a mezőgazdasági termelés mellett a gazdának más foglalkozása is van, így a megélhetése biztosabb. Ha az "újraalapozási folyamatokat" a vidék dimenziójába helyezzük, akkor a térségi versenyképességhez szükséges hagyományos erőforrások - a természet, a tőke, a technika és az ember - már nem elegendőek (Hoványi, 1995).
Véleményünk szerint napjainkban a mezőgazdasági termelésen belül is jelentős változási folyamat megindulásának lehetünk tanúi: az élelmiszertermelés mellett egyre nagyobb szerepet kap a non-food termelési funkció: a bioalkohol, a rost-, színezék-anyagok, energiatermelő biomassza, polimer és olajnövények (biodízel). Ez a jelenség a mezőgazdasági termelés szélesítéseként értelmezhető, és jól illeszthető a multifunkcionális agrárgazdaságba. Ugyanakkor az eddig használatos fogalmak, az alkalmazott folyamatok, az ismert jelenségek újragondolása, más megvilágításba helyezése révén, az új összefüggések felismerésével, az "újra-keretezéssel" (reframe) a komplex vidékfejlesztés eredményessége fokozható.
Az Európai Unió agrárpolitikájának reformtörekvése(i) kapcsán a mezőgazdaság szorosan vett termelőtevékenysége mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap a vidék népességeltartó és -megtartó szerepe, az agrárkörnyezetvédelmi, tájképi funkciók, és ezeknek a tényezőknek csupán egyik alkotóeleme a mezőgazdasági termelés. Ezt a szemléletváltást tükrözte a Vidéki Térségek Európai Kartája, a Corki Nyilatkozat, és ez tükröződik az Unió jelenlegi regionális politikájában is. A vidéki lakosságot nemcsak a mezőgazdaságból élő emberek alkotják. Többek között ezért is tolódott el a hangsúly a vidékfejlesztés javára (és a mezőgazdasági (túl)termelési támogatások rovására) az EU-n belül. A térség- és vidékfejlesztés sokkal komplexebb tevékenység a mezőgazdaságnál, logikailag is megelőzi azt.
A "multifunkcionális mezőgazdaság" kifejezés az 1992. évben Rio de Janeiro-ban tartott Egyesült Nemzetek Környezet és Fejlődés konferenciájának jegyzőkönyveiben bukkant fel először.
"...a mezőgazdaság többfunkciós szemlélete főként az élelmiszerbiztonsággal és a fenntartható fejlődéssel van kapcsolatban." (Agenda 21, 14. fejezet, DeVries, 2002) A multifunkcionalitás azokra az előnyökre irányítja a figyelmet, amelyek a termelők tevékenységéből a piaci értékesítésen felül keletkeznek. Ezen "termékek" széles körűen értendők, de általában tartalmaznak olyan vidéki közösségi értékeket is - mint pl. nagyszámú családi gazdaságok, foglalkoztatottság, vidéki hagyományok és kultúra ápolása - amelyek túlmutatnak a mezőgazdasági termelőtevékenységen. A gazdasági előnyök közé sorolható a biodiverzitás fenntartása, a tiszta ivóvíz és levegő, illetve bioenergia előállítása. Más vélemények szerint az élelmiszerbiztonság, természeti értékek, állati "jól(l)ét" ugyancsak ezek közé az előnyök közé sorolhatók. (Bálint et al, 2001a).
A Vidéki Térségek Európai Kartája a vidéket hármas funkcióval jellemzi, s ezeken belül további alkotóelemeket említ:
Gazdasági (termelési) funkció
- mező- és erdőgazdálkodás,
- halászat,
- a megújuló természeti erőforrások fenntartható hasznosítása,
- a falusi turizmus, üdülés, rekreáció,
- vidéki térségekben működő termelő és szolgáltató szervezetek működése.
Ökológiai funkció
- az egészséges élet természetes alapjainak védelme (föld, víz, levegő),
- a tájak sokszínűségének, a tájjellegnek a megőrzése,
- a biológiai sokszínűség (biodiverzitás),
- az erdő és más élőhelyek megóvása,
- általában az ökológiai rendszerek védelme.
Társadalmi (közösségi) és kulturális funkció
- az évszázadok során a vidéki életformához szorosan kapcsolódó közösségi és kulturális értékek megtartása,
- a falusi közösségekben megtestesülő értékek megőrzése.
A multifunkcionális agrárgazdaság a fenti három funkciót komplexitásában tekinti.
A komplex vidékfejlesztés alapeleme a multifunkcionális mezőgazdaság, de annál tágabb kört, az élet szinte minden területét érinti, és a fejlesztés eredményeként az alábbi területeken kell célt érnie (Bálint et al., 2000):
- gazdaság - fenntarthatóság, növekedés, fejlődés,
- munka - foglalkoztatás, racionalitás, hasznosság,
- környezet - védelem, gazdálkodás, természet,
- tudásgazdaság - tanulás, holtig, tacit, e-társadalom,
- kultúra - életmód, hagyomány, örökség, érték,
- társadalom - együttműködés, szolidaritás, közösség.
Gazdaság
a sikeresen működő vidékgazdaság versenyképesség mellett ökológiai, ökonómiai és társadalmi szempontból egyaránt fenntartható, a növekedése, fejlődése folyamatos.
Munka
a komplex térségfejlesztés, a multifunkcionális agrárgazdaság nem csupán munkahelyeket teremt, hanem racionális foglalkoztatást is, amelynek révén a vidéken lakók munkájuk hasznosságának tudatában vannak, és képesek tudásukat hasznosítani és gyarapítani.
Környezet
a természetes környezet egészének és az összefüggések figyelembevételével végeznek minden tevékenységet, ahol a termelési folyamat szem előtt tartja az ésszerű környezet- és tájgazdálkodást, a károkozás - károsodás megelőzését, és csak ezt követően kell foglalkozni a környezet-, táj- és természet-védelemmel.
Tudásgazdaság
a vidéken élők képzettsége, korszerű ismeretanyaga a záloga a vidék valódi fejlődésének, hiszen csak megfelelő felkészültséggel képesek követni a technikai, technológiai változásokat, kiaknázni a XXI. század és az e-társadalom kínálta lehetőségeket, és csak a tudás birtokában lehetnek az európai piac versenyképes szereplői. Ehhez viszont állandó (holtig tartó) tanulás, képzés szükséges, de emellett egyre nagyobb szerephez jut a szervezett oktatásban nem elsajátítható, "hallgatólagos" tudás, tacit-knowledge.
Kultúra
a vidék hanyatlásával egyidejűleg általában megindul a vidékhez kötődő kultúra pusztulása is. Feledésbe mennek a hagyományok, a verbális és írott örökség elemei, az épített környezet rommá válik. A komplex vidékfejlesztés megőrzi magát a vidéket és benne annak értékéit is.
Társadalom
a jól működő vidékfejlesztési modellek az igazolják, hogy bármily elképzelés csak a helyi szereplők összefogásával vihető sikerre. Ehhez azonban a kirekesztéssel szemben együttműködés kell, a közösség érdekeinek felismerése, és a közös cél érdekében történő tenni akarás. A közösségi összefogás elősegíti az esélyegyenlőség érvényesítését és a társadalmi szolidaritás kialakulását.
Mindezek hatására felerősödnek a multifunkcionális agrárgazdaság pozitív externáliái, amelyek tudatos kiaknázása a komplex vidékfejlesztés feladata:
A mezőgazdaság termelőtevékenysége eredményeképp az élelmiszerellátás biztonsága megvalósult, a feldolgozóipar alapanyag-szükséglete kielégíthető. A vidéki és a városi lakosság esetleges éhezése mára már nem mezőgazdasági, hanem szociális okokra vezethető vissza. A korszerű növénytermesztés (okszerű tápanyag-utánpótlás és növényvédelem) és állattenyésztés az önellátás mellett az ország export árualapját is növeli. A mezőgazdaságra - a mennyiségi élelmiszertermelésen túl - nagy felelősség hárul az élelmiszerminőség és az élelmiszerbiztonság területén, ugyanakkor - közvetett módon - a lakosság egészséges táplálkozására is hatást gyakorol.
A föld megművelése eredményeként kialakult rendezett környezet már önmagában is pozitív externáliaként értékelhető. További kedvező hatás, hogy a gondozottság gátat szab az invazív gyomok terjedésének, s ha azok allergizáló növények (és többnyire azok), az allergiás megbetegedések száma sem növekszik drasztikusan tovább. A rendezett tájon az arra jellemző élővilág marad meg, nem károsodnak a természetes élőhelyek, a szép kilátás vonzza a turistákat. A természeti környezet megóvása mellett az épített környezet is megmarad.
A fejlesztési folyamat nyertese maga a vidék: lelassul az elvándorlás, a rohamos elöregedés, a növekvő számú munkahely eltartja - és megtartja - az ott lakókat, és fokozatos bevétel-növekedést eredményez az önkormányzatnál, amely egyre nagyobb összegeket tud fejlesztési célokra fordítani, és ezáltal beindulhat a növekedési spirál. A meginduló fejlődés másokat is odavonz, növekszik a térség iránti érdeklődés és ez nemcsak az odalátogató turisták számán mérhető, hanem idővel megindulhat a vidékre a betelepülés is.
A megmaradó, sőt reményeink szerint fejlődésnek induló vidéki települések társadalmában is érzékelhetőek a pozitív externáliák: egészséges egyensúly alakul ki a vidék és a város között (lakóhely, üdülés, rekreáció, mezőgazdasági termelés stb.). Erősödik a vidéken élők azonosság-tudata és lokálpatriotizmusa, ezért fennmaradnak a hagyományok, megőrizhető a kulturális örökség és megmaradnak vagy újraszerveződnek a közösségek, a hagyományos együttműködési formák (pl. kaláka). A végeredmény: fizikailag és lelkileg egészséges vidéki társadalom.
A komplex térség- és vidékfejlesztés legfőbb céljai (Bálint et al, 2000)
- a tartalmas élet és az értelmes munka lehetőségeinek a megteremtése;
- az infrastruktúra (elsősorban az úthálózat, a közlekedés és a telematika) fejlesztése;
- a terület és a települések népességeltartó és -megtartó képességének növelése;
- a vidéki térségek vonzóvá tétele sokféle ember és minden korosztály lakó-, munka- és üdülőhelyeként;
- a táj és a természet ökológiai értékeinek felmérése, megőrzése, a biodiverzitás megtartása;
- a hatékony és mégis környezetkímélő, fenntartható mezőgazdaság és piaci viszonyainak fejlesztése, ökológiai és biogazdálkodás;
- a helyi innovációs képességek, az ipar, a kis- és középvállalkozások, a kézművesség támogatása;
- a népművészet, a hagyományok és a kulturális örökség (újraélesztése,) ápolása,
- az együttműködés, a közösségek és a civil társadalom fejlesztése.
Magyarországon is egyre nagyobb jelentőséggel bír az ökológiai szemlélet, a bio-élelmiszerek fogyasztásának mértéke emelkedik. Felelevenednek a régi hagyományok, régi mesterségek, az ezekhez kapcsolódó falusi/agroturizmus jelentősége felértékelődik. A vállalkozások "több lábon állásával" a bevételek ingadozása csökken, a gazdálkodás kifizetődőbb.
Fontos azonban megjegyezni, hogy a multifunkcionális mezőgazdaság egy adott helyszínen nem feltétlenül öleli fel a fent felsorolt összes előnyt, ezek nagymértékben függnek a gazdaságok méretétől, földrajzi fekvésétől (ország, régió), a termelés jellegétől, illetve ezek kölcsönhatásától. Arra viszont törekedni kell, hogy az egy-egy funkciónak (gazdasági, társadalmi, ökológiai) való megfelelés, vagy az állapot javítására való törekvés ne rontsa valamely másik funkció helyzetét.
A tavasszal agárkosborral (Orchis morio) borított dombok övezte falvakban nagy a munkanélküliség. Két évvel ezelőtt a helyi önkormányzat vezetői munkahely-teremtési pályázaton jelentős összeget nyertek, a pályázat révén a helyi cigány lakosságnak nyújtottak munkát: a dombokra több száz akáccsemetét telepítettek. A pályázat zárultával büszkén számoltak be az eredményekről: X ember Y munkanapján Q számú facsemetét ültetett, és ezzel Z-nyi jövedelemre tett szert.
Ami nem szerepelt a pályázati beszámolóban: a tájidegen akác előbb-utóbb özönnövénnyé válna - ha jól érezné magát a környéken. De bármily igénytelennek tűnő növény is, a dombtetőn csak sínylődnek a fácskák a tápanyaghiány és a szárazság miatt. A munkahelyteremtés is csupán időleges volt: addig tartott, míg elültették a csemetéket: nem gondozzák, nem kell metszeni, nem kell szüretelni (és később feldolgozni) a termést. És ami a legfájdalmasabb: a ritka növényekkel pompázó réteket megbolygatták, az élőhelyet feltúrták.
Az eset kiváló példa arra, hogy a vidékfejlesztési kérdéseket komplexitásukban kell kezelni (lásd még: strukturált problémakezelés fejezetben).
Fenntarthatóság és vidékfejlesztés
A fenntarthatóság elméletének közgazdasági alapjai a természeti erőforrások szűkösségéből vezethetők le. A természeti erőforrások a természet olyan adományai, amelyeket a gazdasági vállalkozások az output-jószágok előállítása során hasznosíthatnak (Koppányi, 1993). Az agrárgazdaság alapját képező föld alapvető természeti erőforrásnak tekinthető; nemcsak mint termőterület, hanem telephelyként, az ipari termelés nélkülözhetetlen tényezőjeként is. A nyersanyagok kimeríthető készleteik révén szintén a természeti erőforrások körébe tartoznak.
De akár egy táj sajátos állat- és növényvilága, különleges kulturális hagyományai is természeti erőforrásnak tekinthetők, hiszen az idegenforgalomban fontos jövedelem-termelő szerepe lehet ezeknek az adottságoknak. A természeti erőforrások határozzák meg az emberi lét minőségét. Prioritásuk történelmünk konstans jelensége, de abszolút hasznosságuk az utóbbi száz évben gyorsuló ütemben nőtt, vagyis e javak egyre értékesebbek lesznek. A fogytán lévő erőforrások kényszerítik ki a technikai újítást, hiszen a dráguló anyagokat valamivel pótolni kell. A technológiák gyorsuló fejlődése így mindennél láthatóbban nyomja rá bélyegét a gazdaságra. Az erőforrásokat megőrző társadalomnak a következő fő kihívásokkal kell szembenéznie: a népesség növekedésével, az erőforrások szétosztásával és az erőforrások újrahasznosításával.
Fenntarthatóság és vidékfejlesztés
A fenntarthatóság elméletének közgazdasági alapjai a természeti erőforrások szűkösségéből vezethetők le. A természeti erőforrások a természet olyan adományai, amelyeket a gazdasági vállalkozások az output-jószágok előállítása során hasznosíthatnak (Koppányi, 1993). Az agrárgazdaság alapját képező föld alapvető természeti erőforrásnak tekinthető; nemcsak mint termőterület, hanem telephelyként, az ipari termelés nélkülözhetetlen tényezőjeként is. A nyersanyagok kimeríthető készleteik révén szintén a természeti erőforrások körébe tartoznak.
De akár egy táj sajátos állat- és növényvilága, különleges kulturális hagyományai is természeti erőforrásnak tekinthetők, hiszen az idegenforgalomban fontos jövedelem-termelő szerepe lehet ezeknek az adottságoknak. A természeti erőforrások határozzák meg az emberi lét minőségét. Prioritásuk történelmünk konstans jelensége, de abszolút hasznosságuk az utóbbi száz évben gyorsuló ütemben nőtt, vagyis e javak egyre értékesebbek lesznek. A fogytán lévő erőforrások kényszerítik ki a technikai újítást, hiszen a dráguló anyagokat valamivel pótolni kell. A technológiák gyorsuló fejlődése így mindennél láthatóbban nyomja rá bélyegét a gazdaságra. Az erőforrásokat megőrző társadalomnak a következő fő kihívásokkal kell szembenéznie: a népesség növekedésével, az erőforrások szétosztásával és az erőforrások újrahasznosításával.
