2017-04-08 VÁGVÖLGYI GUSZTÁV
Elöljáróban annyit rólunk, hogy egy kis dél-borsodi faluban, Négyesen lakunk, és egészen kicsiben gazdálkodunk - törekedve az önellátásra -, a sok minden egyéb mellett amivel foglalkozunk. Vonzalmunk a régi őshonos fajták iránt (legyen az növény- vagy állatfajta), abból a szemléletmódból indul ki, hogy ezeknek a fajtáknak volt a legtöbb ideje alkalmazkodni hazánk környezetéhez, így ők képesek a leginkább és legkönnyebben hasznosítani az adottságainkat. Ha biztosítva vannak az életfeltételeikhez szükséges források, akkor a lehető legkevésbé van szükségük az ember jelenlétére, tehát extenzívek is. Ezért a hagyományos növényfajtákat pl. nem szükséges annyit locsolni, permetezni, az állatokat pedig nem kell télen fűtött, nyáron hűtött helyen tartani, és az intenzív fajtáknál gyakori betegségek is igen ritkán fordulnak elő nálunk. Másrészt viszont ezek a fajták képviselik a múltunknak azt a részét, amelyek részt vettek a táj alakításában, a hagyományos tájhasználatban, így ha fenntartható módon akarunk élni a környezetünkben, akkor ezekkel a fajtákkal érdemes „dolgoznunk”, együtt élnünk.
A tehéntartás előtt érdemes mindenkinek végiggondolnia, hogy milyen adottságokkal rendelkezik (legelőméret, legelő minősége, istálló, ráfordítható idő), és milyen célból tartaná az állatot, és ennek megfelelően érdemes döntenie a fajtáról. Nekünk kevés tapasztalatunk, kicsi istállónk, kicsi gazdaságunk, kevés időnk, de annál nagyobb lelkesedésünk, és tanulni akarásunk van. Röviden összefoglalva, ezért tartunk őshonos fajtákat: fogolyszínű magyar tyúkokat, fodrostollú magyar libákat, magyar óriásnyulakat, cigája juhokat és ezért is szerettünk volna egy kárpáti borzderes tehenet.
Kezdő gazdálkodóként, tapasztalatok nélkül mi is először nagyon bizonytalanul álltunk hozzá a tehéntartáshoz. Régóta szemeztünk a borzderessel, hallottuk, hogy elég kezes fajta, viszonylag igénytelen és ellenálló, jól hasznosítja a szálas takarmányt, nincs különösebben szüksége abrakra, és, hogy a teje kiváló minőségű, nagyon jó sajtot lehet készíteni belőle. Úgy voltunk vele, hogy majd egyszer...
Aztán valahogy „véletlenül” úgy jöttek össze a dolgok, hogy 2016. júliusában Pabló felhívott minket, hogy lenne két tehén, akiknek új gazdát keresnek, és volt kb. 2 napunk dönteni. Először jöttek (főleg belőlem) az ellenvetések, aztán végül mindig oda lyukadtunk ki, hogy igazából mikor lesz jó, ha nem most?! Van egy kis istállónk felújítva, van néhány kisebb terület, ahol legelni is tudnak, a téli takarmány egy része már rendelkezésre is állt, betakarítva, behordva. Még annyit megfogadtunk magunknak, hogy elmegyünk Mikóházára megnézni az állományt és egy kicsit beszélgetni Rudival, és majd ez után mondjuk ki a végleges döntést. Elmentünk, megnéztük az állatokat, majd láttuk a mi két jelöltünket: egy kis tehenet, amelyik világosabb, és egy másikat, aki viszont sötétebb volt, mint a legtöbb borzderes. Természetesen, - gondolom bárki, aki látott már közelről borderest nem csodálkozik ezen- úgy döntöttünk, hogy legyen, belevágunk, jöjjenek a tehenek!