2014. december 22., hétfő

Ökológiai gazdálkodás – termelékenyebb, mint gondolnánk

2014. december 19
„A növényvédő szereket és műtrágyákat hasznosító gazdálkodás súlyos környezeti károkat okoz, de magasabb termésátlagok érhetőek el vele – ez a jelenlegi mezőgazdaság egyik alaptétele. Most egy független és átfogó kutatás bebizonyította, hogy ez nem egészen igaz.” – írja a Piac és Profit Klímablogja
A cikk a kaliforniai Berkeley egyetem legújabb kutatási eredményein alapul, ahol a kutatók eddig példa nélkül álló adattömeggel dolgoztak. 38 ország ezernél is több gazdaságát 52 terménykategóriában hasonlították össze ökológiai és konvencionális eredményeik alapján. 
A meta-analízisből kiderül, hogy még a leggyengébb művelési módszerrel dolgozó biogazdaságok átlagos terméshozama is csak 19 százalékkal marad el a konvencionális gazdaságok teljesítményétől. Amennyiben modern, sok-kultúrás ökológiai gazdálkodást (multi-cropping) folytatnak, a különbség mindössze hat százalék. 
Egyes munkaigényes veteményféléknél, mint például a hüvelyesek (bab, borsó, lencse) pedig ugyanolyan hozam érhető el, mint műtrágyák és szintetikus növényvédők használatával.
Magyarországon az ökológiai művelés alá fogott terület nagysága alig 300 ezer hektár, ami a teljes 8,2 millió hektáros mezőgazdasági terület kevesebb, mint 5 százaléka.” 
Sajnos a valóság ennél is szerényebb: a hazai ellenőrzött ökoterületek nagysága jelenleg 130 ezer ha körül mozog, ami a teljes mezőgazdasági terület 3 százalékát sem éri el. 
A kaliforniai kutatókra hivatkozva a cikk leszögezi: ezt az arányt csak akkor lehet javítani, ha az ökológiai gazdálkodás éppolyan finanszírozható lesz, mint a konvencionális termelési módok. Ehhez a szabályozás változtatásaira és még inkább az agrárszakemberek és döntéshozók szemléletének megváltoztatására van szükség. 
A globális, de a helyi élelmiszerbiztonságot is csak úgy valósíthatjuk meg, ha hosszú távon javítjuk a hatékonyságot a mezőgazdaságban, beleértve a környezeti erőforrás-felhasználás hatékonyságát, és csökkentjük az élelmiszerek pazarlását.
Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi)
Az ÖMKi a nemzetközileg elismert svájci ökológiai mezőgazdasági kutatóintézet, a FiBL hazai partnerintézménye. Célja, hogy előmozdítsa az ökológiai gazdálkodás magyarországi tudományos kutatását és fejlesztését.
Az ÖMKi alapelvei a hitelesség, a termelőkkel és a feldolgozókkal szoros együttműködésben végzett innováció, a gyakorlat-orientált kutatás, és a hatékony ismeretátadás.
A biogazdálkodás
Az ökológiai gazdálkodás a talajok és az élővilág épségének, valamint az emberek egészségének megőrzését célzó termelési rendszer. Természetes folyamatokon alapul és kerüli a káros hatású anyagok alkalmazását, így törekszik a környezet megóvására és az egészséges életformát elősegítő gazdálkodás megteremtésére.
Az ökológiai gazdálkodás a világ legdinamikusabban fejlődő mezőgazdasági rendszere. Az Európai Unióban az elmúlt 25 évben az ökológiai művelés alatt álló területek nagysága 125 ezer hektárról 9,3 millió hektárra nőtt, a termelő gazdaságok száma pedig 8 ezerről 260 ezerre.Hazánkban az ökológiai ellenőrzési rendszer keretében több mint 1500 vállalkozás 130 ezer hektárnyi területen, évente közel 30 milliárd forint értékű élelmiszert állít elő.
A globális környezeti, társadalmi és gazdasági kihívások hatására az ökológiai alapú mezőgazdaság és élelmiszeripar kutatása és fejlesztése a tudományos világ kiemelkedő jelentőségű területévé vált. Magyarország számára az ökológiai gazdálkodás a hazai mező- és élelmiszergazdaság megújulásának és hosszú távú fenntarthatóságának egyik legnagyobb lehetősége. Ahhoz, hogy az ökológiai gazdálkodás új lendületet kapjon, kulcsfontosságú annak megalapozása tudományos kutatással és stratégiai piacfejlesztéssel.
Az ÖMKi
Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) Közhasznú Nonprofit Kft. olyan kutatási-innovációs feladatokon dolgozik, amelyek a gyakorlatban is alkalmazható eredmények révén biztosítják az ökológiai gazdálkodás és élelmiszeripar magyarországi továbbfejlődését és hosszú távú versenyképességét.
Az ÖMKi céljai pontokba szedve:
Az ökológiai gazdálkodás hazai kutatás-fejlesztésének fellendítése.
Az ökológiai gazdálkodás hitelességének és versenyképességének növelése.
A magyarországi ökológiai piac szélesítése.
Az ökológiai gazdálkodók számának növelése.
Az ökológiai módon művelt területek nagyságának növelése.
Az ökológiai gazdálkodásban rejlő vidékfejlesztési potenciál kihasználása.
Az ökológiai gazdálkodásban rejlő táj- és természetvédelmi lehetőségek érvényesítése.
Az ökológiai gazdálkodás kedvező egészségügyi hatásainak érvényesítése.
Fogyasztóvédelem, ismeretterjesztés, hiteles (termék-) tájékoztatás.
Az ökológiai gazdálkodók érdekérvényesítési képességének erősítése.
Az ökológiai gazdálkodók kapcsolatrendszerének, tudásbázisának fejlesztése.
Támogatók
Forschungsinstitut für biologischen Landbau (FiBL) és Pancivis Alapítvány.


Okleveles tájépítészmérnök 
Ügyvezető
Mobil: +36 20 346 9120
dora.drexler (at) biokutatas.hu
Egyetemi tanulmányaimat a Budapesti Corvinus Egyetemen végeztem, ahol 2004-ben szereztem tájépítészmérnöki diplomát tájtervezési és területfejlesztési szakirányon. Ezt követően a Technische Universität München Tájökológiai Tanszékén doktoráltam. Kutatásom a táj európai kultúrtörténeti fejlődését vizsgálta Anglia, Franciaország, Németország és Magyarország példáján. 2010 decembere és 2011 májusa között a svájci Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (FiBL Svájc) munkatársa voltam, 2011-ben részt vettem az ÖMKi megalapításában, melynek 2011 júniusától vagyok az ügyvezetője.
Önéletrajz (angolul)
Publications
Dr.-Ing. Dóra Drexler
Monographs
2010 Dóra Drexler: Táj és Tájértelmezés. A tájfogalom kultúrtörténeti vizsgálata Anglia, Franciaország, Németország és Magyarország összehasonlítása alapján (In English: Landscape and landscape perceptions. A cultural-historical analysis and comparison of the concept of landscape in England, France, Germany, and Hungary). Akadémiai Kiadó, Budapest. (Preview: http://akkrt.hu/1086/tudomany/muvelodestortenet/taj_es_tajertelmezes)
Dóra Drexler: Landschaft und Landschaftswahrnehmung. Untersuchung des kulturhistorischen Bedeutungswandels von Landschaft anhand eines Vergleichs von England, Frankreich, Deutschland und Ungarn. (In English: Landscape and landscape perceptions. A cultural-historical analysis and comparison of the concept of landscape in England, France, Germany, and Hungary). SVH Verlag, Munich. (Preview: https://www.svh-verlag.de/catalog/details/store/de/book/978-3-8381-1774- 4/landschaft-und-landschaftswahrnehmung)
Theses
2010 Dóra Drexler: Landscape and landscape perceptions. A cultural-historical analysis and comparison of the concept of landscape in England, France, Germany, and Hungary. Department of Landscape Ecology, Technical University of Munich, Weihenstephan, Germany. (http://www.darteurope.eu/full.php?id=214629)
2004 Dóra Drexler: Landscape and the evaluation of landscapes. Study of the correlations between the
symbolic meanings of landscape and the methods of landscape evaluation in France Germany and
Hungary. Diploma theses at the Corvinus University of Budapest, Department of Landscape Planning
and Regional Development, Budapest. (http://www.tagszem.hu/file.php?fid=30)
Book chapters
2014 Zoltán Dezsény and Dóra Drexler: Hungary. In: Meredith, Stephen; Willer, Helga (Eds.): Organic in Europe. Prospects and development. IFOAM EU Group, 41-43.
2013 Zoltán Dezsény and Dóra Drexler: Organic Agriculture in Hungary – Past, Present, Future. In: Willer, Helga (Ed.): The World of Organic Agriculture 2013. IFOAM, 239-244.
Ádám Donkó, Eszter Illyés †, Péter Török and Dóra Drexler: Investigation of species-rich cover crop
mixtures in Hungarian vineyards, preliminary results (In Hungarian: Fajgazdag szőlősorköztakarónövényzet magkeverékek vizsgálata és előzetes eredményei magyarországi szőlőültetvényekben) In: Péter Török (Ed.): Theory and practice of grassland establishment in ecologically oriented agriculture (In Hungarian: Gyeptelepítés elmélete és gyakorlata az ökológiai szemléletű gazdálkodásban). Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet Közhasznú Nonprofit Kft., Budapest. 83-96.p.
Dóra Drexler: Landscape perception – a look at the English, French, and Hungarian landscape idea (In German: Die Wahrnehmung der Landschaft – ein Blick auf das englische, französische und ungarische Landschaftsverständnis) In: Landschaften: Theorie, Praxis und internationale Bezüge. In: Bruns,
Diedrich; Franke, Ulrich; Kühne, Olaf (Eds.): Landschaften: Theorie, Praxis und internationale Bezüge. Oceano-Verlag, 37-52.
Dóra Drexler: The meanings of landscape – A comparison of the cultural-history of landscape in England, France, Germany and Hungary In: Förster, Horst; Herzberg, Julia; Zückert, Martin (Eds.): Environmental histories. Central-East-Europe from the industrialization till post-socialism (In German: Umweltgeschichte(n). Ostmitteleuropa von der Industrialisierung bis zum Postsozialismus.
Vandenhoek & Ruprecht, Göttingen – Bristol, 129-164.
2011 Dóra Drexler: Landscape and landscape perception – A comparison of English, French, German, and Hungarian landscape interpretations (In German: Landschaft und Landschaftswahrnehmung – Ein Vergleich englischer, französischer, deutscher und ungarischer Landschaftsverständnisse). In: Bayerische Akademie für Naturschutz und Landschaftspflege (ANL) (Ed.): Landschaftsökologie. Grundlagen, Methoden, Anwendungen. ANL Laufener Spezialbeiträge 2011, Laufen, 18-25.
2010 Agata Cieszewska, Dóra Drexler, Péter Kalincsák, Olgirda Belova, and Jan Prochazka: Chapter 6. Eastern Region. In: Pröbstl, Ulrike, Wirth, Veronika, Elands, Birgit, and Bell, Simon (Eds.): Management of Recreation and Nature Based Tourism in European Forests. Springer, Berlin, 115-140.
2009 Ágnes Sallay and Dóra Drexler: The role of landscape values in the tourism of the Firtos micro-region (In Hungarian: Tájértékek szerepe a Firtos kistérség turizmusában). In: Gábor Michalkó and Tamara
Rátz (Eds.): Attracted by Space: Space-specific Characteristics of Touristic Product Development (In
Hungarian: A tér vonzásában: a turisztikai termékfejlesztés térspecifikus vonásai). Turizmus Akadémian 4., Székesfehérvár-Budapest, 215-233.
Dóra Drexler: Cultural differences of landscape perception in England, France, Germany and Hungary (In German: Kulturelle Differenzen der Landschaftswahrnehmung in England, Frankreich Deutschland und Ungarn). In: Kirchhoff, Thomas and Trepl, Ludwig (Eds.): Vieldeutige Natur. Landschaft, Wildnis und Ökosystem als kulturgeschichtliche Phänomene. Transcript Verlag, Bielefeld, 119-136.
Simon Bell, Agata Cieszewska, José Castro and (as contributor) Dóra Drexler: Strategic planning of
forest recreation and nature tourism. In: Bell, Simon et al. (Eds.): European Forest Recreation and
Tourism. A handbook. Taylor & Francis, London, New York, 151-176.
2007 Dóra Drexler: Tendencies and possibilities of landscape development in peripheral rural areas of Hungary after the change of the agricultural and landscape policies (In German: Tendenzen und Möglichkeiten der Landschaftsentwicklung in Folge agrarstruktureller und landschaftspolitischer Veränderungen in peripheren ländlichen Räumen Ungarns). In: Bundesamt für Naturschutz (BfN) (Ed.): Die Zukunft der Kulturlandschaft. Verwilderndes Land - wuchernde Stadt? BfN-Skripten 224, Bonn-Bad Godesberg, 205-217.
Dóra Drexler: The symbolic meaning of landscape and its role in planning healthy environment (In
Italian: Il significato simbolico del paesaggio e il suo ruola nella pianificazione di un ambiente integro). In: Angrilli, Massimo and Catalino, Silvia (Eds.): Landscape Opportunities. Temi, piani e progetti per il governo del paesaggio. SALA editori, Pescara, 66-70.
2006 Dóra Drexler: Landscape and landscape perception. A study of the changing symbolic meanings of landscape through a European comparison (In German: Landschaft und Landschaftswahrnehmung. Untersuchung des symbolischen Bedeutungswandels der Landschaft anhand eines europäischen Ländervergleichs). In: Kazal, Irene; Voigt, Annette, Weil, Angela; Zutz, Axel (Eds.): Kulturen der Landschaft. Ideen von Kulturlandschaft zwischen Tradition und Modernisierung. Landschaftsentwicklung und Umweltforschung. Schriftenreihe der Fakultät Architektur Umwelt Gesellschaft, Technische Universität Berlin, Berlin, 193-208.
Dóra Drexler: Landscape history variations on the theme of the Firtos Mountain (In Hungarian: Tájtörténeti variációk a Firtos témájára). In: Baráth, Géza; Bokros, Balázs; Gábor, Petra (Eds.): Kavicsok. A Bolyai Önképző Mühely 2006-ban végzős hallgatóinak gyűjtemény-kötete. Bolyai Műhely Foundation, Budapest, 243-249.
2003 Dóra Drexler: The “beautiful landscape” – an absorbing enjoyment (In Hungarian: A „szép táj” – önfeledt élvezet) In: Feher, János; Hajba, Ferenc; Hermann, György (Eds.): Életöröm életmód,
Építésügyi Tájékoztatási Központ, Budapest, 133-140.
Journal articles
2013 Ádám Donkó, Eszter Illyés †, Gábor Zanathy, Péter Herpergel, Balázs Stumpf, György Lukácsy, Dóra Drexler: Experiences with the application of species-rich cover crops in the Tokaj wineregion. (In Hungarian: A sokfajú takarónövény használat tapasztalatai a Tokaji borvidéken – Borászati Füzetek, 24 (3), 5-11.
Dóra Drexler: Landscape, Paysage, Landschaft, Táj: The Cultural Background of Landscape Perceptions in England, France, Germany, and Hungary – Journal of Ecological Anthropology. 16 (1), 85-96.
2010 Dóra Drexler: Thoughts on landscape, the specificities of Hungarian landscape perception and their cultural-historical reasons (In Hungarian: Gondolatok a tájról, a tájértelmezés magyar sajátosságairól és azok kultúrtörténeti okairól) – 4D Journal of Landscape Architecture. 2010 (20), 20-29.
2006 Johannes Gnädinger, Thomas Heinemann and Dóra Drexler: Perspectives for an Eastern-European cultural landscape – The Firtos-Region in Transylvania (Romania) (In German: Perspektiven für eine osteuropäische Kulturlandschaft – Die Firtos-Region in Siebenbürgen, Transsilvanien, Rumänien). – ANLiegen Natur. Zeitschrift für Naturschutz, Pflege der Kulturlandschaft und Nachhaltige Entwicklung.2006 (30), 5-12.
Ágnes Sallay, Dóra Drexler, Johannes Gnädinger and Thomas Heinemann: Landscape Protection and Development in the Firtos Region – Experiences of an International Students’ Project (In Hungarian: Tájvédelem és -fejlesztés a Firtos térségében. Egy nemzetközi hallgatói projekt tapasztalatai). – 4D. Journal of Landscape Architecture and Garden Design. 2006 (4), 31-36.
Dóra Drexler: Landscape Scenery – From a different point of view (In Hungarian: A tájképröl –másképp). – Falu-Város-Régió, Journal of Regional Development and Regional Planning 2006 (3), 37- 41.
2005 Johannes Gnädinger and Dóra Drexler: Development perspectives for an East-European cultural landscape – The Firtos-Region in Transylvania (Entwicklungsperspektiven für eine osteuropäische Kulturlandschaft – Die Firtos-Region in Siebenbürgen). – Politische Ökologie. Landschaftskult. Natur als kulturelle Herausforderung. 2005 (96), 58-59.
2002 Dóra Drexler: The “beautiful landscape” – an absorbing enjoyment (In Hungarian: A „szép táj” – önfeledt élvezet) – Sport and Health Sciences, I. (1).
2001 János Fehér and Dóra Drexler: Poliphenols in wine (In Hungarian: Polifenolok a borban). – Borbarát, VI. (2), 56-58
Full-papers
2014 András Jung, Boglárka Hegedűs, Michael Vohland and Dóra Drexler: Rapid treatment monitoring by field spectroscopy. In: Proceedings of the 18th IFOAM World Congress, Istanbul, Turkey (accepted for publication).
Ádám Donkó, Tamás Miglécz, Péter Török, Orsolya Valkó, György Zsigrai and Dóra Drexler: Comparison of species-rich cover crop mixtures in Hungarian vineyards. In: Proceedings of the 18th
IFOAM World Congress, Istanbul, Turkey (accepted for publication).
Tamás Csáki, Dóra Drexler: Hungarian on-farm research program for varroa control in organic
beekeeping. In: Proceedings of the 18th IFOAM World Congress, Istanbul, Turkey (accepted for
publication).
Boglárka Hegedűs, Dóra Drexler, Csaba Gyuricza, Katalin Sárdi, András Jung, Michael Vohland: Rapid  Monitoring of Organic Foliar Fertilizer Treatments on Organic Spelt by a Portable SPAD 502
Chlorophyll Meter and Field Spectroscopy. In: 34. Wissenschaftlich-Technische Jahrestagung der
DGPF, 26-28. März 2014 in Hamburg, Gemeinsame Tagung der DGfK, der DGPF, der GfGI und des
GiN 23/2014, 1-9.
2012 Eszter Illyés, Dóra Drexler, Péter Herpergel, Orsolya Valkó, Gyula László and Péter Török:
Development and application possibilities of species rich cover crop seed mixtures in Hungarian
vineyards: overview and first results (In Hungarian: Fajgazdag szőlősorköz-takarónövényzet
magkeverékek fejlesztése és alkalmazási lehetőségei magyarországi szőlőültetvényeken: kitekintés és
előzetes eredmények). Full paper at the Georgikon Scientific Days, Keszthely.
2010 Dóra Drexler, Ágnes Sallay, Sándor Jombach: Visibility Assessment of the Pereny Windpark near the Kőszegi Mountains in Hungary. In: Fábos, J., Ryan, R. L., Lindhult, M., Kumble, P., Kollányi, L., Ahern, J., Jombach, S. (Eds.): Proceedings of Fábos Conference on Landscape and Greenway Planning 2010, Budapest, Hungary, 47-53.
Sándor Jombach, Dóra Drexler and Ágnes Sallay: Using GIS for Visibility Assessment of a Wind Farm in Perenye, Hungary. In: Buhmann, E., Pietsch, M., Kretzler, E., (Eds.): Peer Reviewed Proceedings of Digital Landscape Architecture 2010. Wichmann, Anhalt, Germany, 322-330.
2009 Ágnes Sallay and Dóra Drexler: Landscape Change in the Firtos Region – An Excerpt of the results of the Firtos Project (In Hungarian: Tájváltozás a Firtos térségében – Szemelvények a Firtos Projekt eddigi eredményeiből). Full-paper at the 7th Conference on Landscape History – Landscape Change in Transylvania. Marosvásárhely, Romania, 51-56.
2007 Dóra Drexler: Landscape and landscape perception – Methodological proposal for the cultural-historical study of European landscape conceptions (In Hungarian: Táj és tájértelmezés – módszertani javaslat az európai tájfelfogások kultúrtörténeti kutatásához). Full-paper at the 1st Hungarian Ph.D. Conference on Environmental Economy, Corvinus University of Budapest, Budapest. (http://korny.unicorvinus.hu/phd/1_kg_konf/drexler_phdkonf.pdf)
Dóra Drexler, Maria Bihunova and Barbara Mariotti: Comparison of Forest Recreation and Nature
Tourism in Hungary, Italy and Slovakia based on the First Outputs of the COST E33 Action. Full-paper at the MMV-3 Conference 2006, Rapperswil, Switzerland. (http://www.wsl.ch/mmv-3/call/MMV3_proceedings.pdf)
Ágnes Sallay and Dóra Drexler: History of the landscape development in the Firtos micro region (In
Hungarian: Tájalakulás történet a Firtos kistérségben). Full-paper at the 3rd Hungarian Conference on
Geography, MTA, Budapest. (http://geography.hu/mfk2006/pdf/Sallay%20%C1gnes.pdf)
2005 Dóra Drexler: Landscape change: State of environment – state of mind. Full-paper at the Annual Conference of the European Council of Landscape Architecture Schools (ECLAS), Ankara, Turkey, 34- 42.
2004 Dóra Drexler: Landscape perceptions – The symbolic meaning of landscape and its role in mental wellbeing. Full-paper at the Open Space: People Space Conference, Edinburgh, Scotland, UK.
(http://www.openspace.eca.ac.uk/conference/proceedings/summary/Drexler.htm)Reports,assessments and technical leaflets
2013 Dóra Drexler and Orsolya Papp (Eds.): On-farm research 2012. First year results (In Hungarian: Onfarm kutatás. Az első év eredményei). Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet, Budapest.
Mihály Földi and Dóra Drexler: Testing of biostimulators on organic arable crops (Növénykondicionáló készítmények tesztelése ökológiai gabonában) – Őstermelő, 2013 (2), 92-95.
2012 Orsolya Papp and Dóra Drexler (Eds.): Organic potato – quality in each step of the production (In Hungarian: Bioburgonya, minőség a termesztés minden lépésében). Ökológiai Mezőgazdasági
Kutatóintézet, Budapest.
Zoltán Dezsény and Dóra Drexler: Present, past and future. Organic agriculture in Hungary – Ecology & Farming, 2012 (3), 20-23.
2011 Monika Messmer, Isabell Hildermann, Christine Arncken, Dóra Drexler and Klaus-Peter Wilbois: Chances and potentials of different breeding methods for organic agriculture (In German: Chancen und Potenziale verschiedener Züchtungsmethoden für den Ökolandbau). Forschungsinstitut für biologischen Landbau (FiBL), Frick, Switzerland. (http://orgprints.org/20029)
2010 Landscape value assessment for the Hungarian Landscape Values Database (with László Kollányi and Ágnes Sallay). Client: Corvinus University of Budapest, Norwegian Fund Project
2009 Visibility, landscape integration and coloring plans for the wind park of Perenye, Hungary (with Ágnes Sallay and Sándor Jombach). Client: Szél-Erő Energia Hasznosító Kft.
2008 Aesthetic impact assessment of the wind park of Perenye for the preliminary Environmental Impact Assessment (with Ágnes Sallay). Client: Szél-Erő Energia Hasznosító Kft.
2005 Aesthetic impact assessment of the wind park planned near the city of Győr, Sashegy-dűlő, Hungary (with Attila Csemez and Ágnes Sallay). Client: Clean Energy Kft.
Posters
2014 Boglárka Hegedűs, Dóra Drexler, Csaba Gyuricza, Katalin Sárdi, András Jung, Michael Vohland: Rapid Monitoring of Organic Foliar Fertilizer Treatments on Organic Spelt by a Portable SPAD Meter and Field Spectroscopy (Geoinformationen öffnen das Tor zur Welt, Gemeinsame Jahrestagung 2014, Hamburg, Germany)
2013 Boglárka Hegedűs, Ed Garret, Dóra Drexler, András Jung, Csaba Gyuricza, Katalin Sárdi: Effects of foliar fertilizers on grain quality by using SPAD chlorophyll meter (ICOAS - 4 th International Conference on Organic Agriculture Sciences, Eger, Hungary)
2012 Eszter Illyés, Dóra Drexler, Péter Török, Balázs Deák, Péter Herpergel, Gyula László: Experimental investigation of species rich vineyard cover crops (In Hungarian: Fajgazdag szőlősorköztakarónövényzet kísérletes vizsgálata). 9 th Hungarian Ecologist Congress, Keszthely, 55.
2006 Ágnes Sallay and Dóra Drexler: Landscape development in the Firtos-Region (In Hungarian:
Tájváltozás a Firtos térségében). Landscape Change in the Carpathians – Settlements in the Landscape. 6 th Scientific conference on landscape history, Tokaj, Hungary.
Attila Csemez, Ágnes Sallay and Dóra Drexler: The Firtos-Project (In Hungarian: A Firtos Projekt).
Lippay-Ormos-Vas Scientific Session, Corvinus University of Budapest, Budapest.
2005 Dóra Drexler and Ágnes Sallay: The Firtos-Region in Transylvania (In German: Die Firtos-Region in Siebenbürgen). Hungarologisches Graduiertenkolloquium des Ungarischen Instituts München, München.
2004 Dóra Drexler: Landscape Architectural Design of the Danube Centre (In Hungarian: A Duna Plaza tájépítészeti arculatterve). Exhibition of the Youth Section of the Hungarian Association of Garden Designers (MKTSZ) – We, the landscape architects?!, Corvinus University of Budapest, Budapest.
2003 Petra Dollmayer, Dóra Drexler, Dóra Földesi, Márton Kéthelyi, András Prokopp, Lili Sziráki and Zsombor Tatai: Park of the Waste Reduction Alliance, Hungary. 3rd European Landscape Biennial – Only with Nature, Barcelona.
Other publications
2013 Dóra Drexler and Ed Garrett (Eds.): Proceedings of the 4th International Conference of Organic Agriculture Sciences. ICOAS, Budapest.
Dóra Drexler and Zoltán Dezsény: Organic agriculture and research in Hungary. ISOFAR Newsletter, 2013 (17), 5-8.
Zoltán Dezsény, Katalin Réthy and Dóra Drexler: Community Supported Agriculture in Hungary – Vegetable Communities in Hungary (In Hungarian: Közösség által támogatott mezőgazdaság – Zöldségközösségek Magyarországon). Biokultúra 2013 (5).
2012 Dóra Drexler and Zoltán Dezsény: New wind in organic agriculture – the Hungarian Research Institute of Organic Agriculture introduces itself (In Hungarian: Új színfolt az ökológiai gazdálkodásban – Bemutatkozik az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet). – Vidék és Gazdaság. 2012 (2), (to be published in April 2012).
2012 Dóra Drexler, Orsolya Papp, Zoltán Dezsény, Mária Tarnai, Mihály Földi, Eszter Illyés (Eds.):
Proceedings of the 1st ÖMKi Conference “State of Organic Agriculture in Hungary – Trends and
Breakout Points”. Hungarian Research Institute of Organic Agriculture, ÖMKi, Gödöllő, Hungary.
2010 Dóra Drexler: ECLAS Conference in Istanbul – Topos. The international review of landscape
architecture and urban design. 2010 (73), 7.