2014.04.08. 05:00 - kapanyél
Megfigyelték, hogy a növények nem egyformán használják fel a tápanyagokat: vannak éhesebbek, amelyek hamar "kizsigerelik" a talajt, mások kevesebbel is beérik. Képletesen szólva, ha az éhesek mindig ugyanabból a tálból esznek, az gyorsan kiürül, míg a kis étkűek táljában megmarad az étel. Ezért célszerű, ha minden étkezésnél mindenki eggyel arrébb ül, és a másik tálból fogyaszt.
Ez a vetésforgó alapja, vagyis, hogy minden növény a következő évben más ágyásba kerül, mint ahol előzőleg volt. Így a talajnak van ideje feltöltődni, és a tápanyag is egyenletesebben fogy belőle.
Egy másik megfigyelés is a vetésforgó mellett szól: azon a területen, ahol a növény eltölt egy szezont, annyira felszaporodhatnak a kórokozói, hogy jobb, ha továbbáll. Ha a következő évben máshova ültetjük, máris megszabadítjuk ettől a problémától (és magunkat is növénybetegségekkel való küzdelemtől).
Mindezen megfigyelések mellett nálam még a praktikusság is fontos szempont volt az ágyások kialakításánál. Eleinte a díszkertemből hordtam a nyírott füvet az ágyások takarásához (mulcsozás), de a konyhakert bővülésével ez egyre nehézkesebbé vált. Így jött a spirálforma ötlete, ahol az ágyásokat elválasztó füves utakon egyszerűen végigmehetek a fűnyíróval, a nyesedék pedig rögtön mehet az ágyásokra.
A harmonikus színvilág is elsődleges szempont volt a vetésforgó kialakításakor, ezért az ágyásokat különböző színekben jelenítettem meg: sárga - fehér - rózsaszín/lila. A vetésforgó ebben a formában azt jelenti, ahol egyik évben a sárga negyed volt, oda a következő évben a lila negyed növényei kerülnek, ahol a lila volt, oda a fehér, ahol pedig a fehér volt, oda a sárga jön (ld. fent).
A negyedik negyedbe kerülnek az évelő növények - azok, amelyek minden évben kihajtanak ugyanazon a helyen, és több évig teremnek. Ide kerülnek azok is, amelyek ugyan nem évelők, de azt szeretik, ha törzshelyük van, és minden évben ugyanarra a helyre ültetik őket. Ilyen például a paradicsom. A gyógy- és fűszernövények közül azok is ide kerülnek, amelyeket nem kell minden évben újra vetni, hanem évről évre kihajtanak, vagyis ezek is évelők, mint pl. a tárkony, lestyán, rozmaring, rebarbara stb. Ez a negyed lett a piros negyed.
A sárga negyedbe kerülnek a leginkább tápanyagigényes növények (pl. a káposzta), amelyeket külön komposzttal is el kell látni. A fehér negyedbe a kevésbé éhes növények jönnek (pl. a saláta), míg a rózsaszín/lila negyedbe ültetjük a legkevesebb tápanyagot igénylőket (pl. hagyma).
A sorokhoz az adott növényeket védő virágokat, fűszer- és gyógynövényeket ültetünk, ezenkívül a magassággal is játszhatunk: ha középről kifelé haladva egyre magasabb növényeket ültetünk, megoldjuk az árnyékolás problémáját és optikailag is befolyásoljuk az ágyás összképét.
Aki ódzkodik a spirálformától, hagyományos sorokban is megvalósíthatja a vetésforgót, akár a legkisebb konyhakertben is. Ehhez - a kert méretétől függően - néhány ötlet:
A legnagyobb munka az ágyások kimérése, utána már csak a kertészkedés élvezete marad!
Szerző: Krumpach Erzsébet, A bőség kertje c. könyv írója