2013. július 31. Molnár Csaba
Egy egyetemi munkaszerződés és magyar felesége hozta 1995-ben Gödöllőre az angol Matthew Hayes-t, aki a magyarországi biokertészet egyik úttörője lett. Tizenöt évvel később már saját földjén gazdálkodva újfajta, közösségi értékesítési rendszert dolgozott ki, aminek révén nemcsak a tehetősebbek kiváltsága az ökológiai szempontból tiszta élelmiszerek megvásárlása. Egy jellegzetes arc a magyar ökokertészeti szférából, aki feltehetően végleg itt marad.
“Mindig is a filmiparban akartam dolgozni, és Londonban bele is vágtam, de aztán kiderült, hogy az mégsem az én világom, így hamar kiszálltam, és egy másik, engem nagyon érdeklő terület, a biogazdálkodás felé fordultam” – meséli a a Pest megyei Zsámbokon gazdálkodó 51 éves Matthew Hayes, hogy nagyon messziről indulva érkezett a magyar ökokertészetbe. A hazai biogazdálkodás egyik pionírja a Cambridge-hez közeli Suffolkból származik, és még a szigetországban kezdte a “szakmát” 1984-ben.
Magyarországra 1995-ben érkezett, Gödöllőn vett házat, és rá bő két évre a gödöllői egyetem tangazdaságában kezdett el biogazdálkodni itteni kollégáival. Két évvel később, 1999 tavaszán már saját, illetve a tangazdaság biotermékeit árulja a Marczibányi téri, akkoriban még inkább csak megtűrt, semmint támogatott közvetlen biopiacon, melynek jelenleg a budapesti MOM Park ad otthont.
Fotó: Stiller Ákos
Cége, a Naspolyafa Kft. ma már folyamatosan több tucat idényterményt tud piacra vinni, sőt, feldolgozott terméket (pl. genovai pestót) is árulnak, az alapanyagok többsége szintén a 2010-ben megvásárolt zsámboki földekről származik. A képzettségét tekintve környezetbiológus angol a jellegzetes szalmakalapjával és máig meglévő vidám akcentusával a piac jól ismert figurája. Máshol nehezen hozzáférhető, különleges zöldségeket, salátákat és fűszernövényeket is árul – lehet nála kapni sok minden más mellett mizuna salátát és pak choit, de mángoldjának, friss korianderének és bazsalikomjának is (ez utóbbi pestóként feldolgozva) nehezen találni párját.
Bioboltokba egyelőre nem szállítanak
A számos budapesti biobolt nem jelent konkurenciát Matthew-ék számára, hiszen szerintük a közvetlen értékesítés a legjobb út ahhoz, hogy a vevők frissen jussanak hozzá a szezonális ökotermékekhez, míg a boltokban esetleg napokat is állnának. Feldolgozott termékük pedig messze nincs annyiféle, hogy érdemes lenne bolti értékesítésen gondolkodni. A tervezett feldolgozóüzem belépése azonban alapvetően változtat ezen a helyzeten, hiszen ez épp a feldolgozott kínálat bővítését hozza magával, s ekkor már szállítanának bioüzleteknek is.
A biogazdálkodásban már csaknem három évtizede dolgozó Matthew-nak angliai civil előéletét tekintve egyenes út vezetett az ökogazdálkodáshoz: sokáig munkanélküli-programokban dolgozott oktatóként, valamint élelmiszer-politikai és környezetvédelmi, szociális kérdésekkel is foglalkozott.
Közvetlenül azután, hogy végleg kiszállt a filmiparból, Sussexben főiskolai gyakornokként az intézmény gazdaságában biodinamikus gazdálkodást folytatott, majd 33 évesen Londonban, az Imperial College-ban szerzett egyetemi szintű környezetbiológusi végzettséget. Ekkor már három gyereket neveltek magyar feleségével, aki nem akart végleg a szigetországban maradni, és folyamatosan a levegőben lógott az áttelepülés.
Ezt a dilemmát segített eldönteni a Gödőllői Agrártudományi Egyetem (GATE) állásajánlata. A college utolsó évében ugyanis egy csereprogram keretében gödöllői oktatók jártak az egyetemen, és egyiküknek olyannyira megtetszett a Matthew és társai által folytatott komposztálási kísérlet, hogy szerződést ajánlott egy a GATE égisze alatt működő komposztálóüzem létrehozására. “Munka volt bőven, fizetés azonban elég vékonyan” – emlékszik Matthew a korabeli viszonyokra. A kihívás viszont tetszett neki.
Az egyetemen aztán két év után inkább egy biotermelési projekt kidolgozásába vetette bele magát, majd az akkoriban Ángyán József vezetése alatt álló környezetgazdálkodási intézet felvigyázása mellett 1998-ban létrehoztak egy tangazdaságot is. (A tangazdaságok akkoriban már nem voltak divatosak, ellenkezőleg, inkább leépítették őket.) Itt a termelés mellett kidolgoztak egy idehaza teljesen újnak számító közösségi értékesítési rendszert, amihez hasonlót mostanában a Galgafarm biogazdaság kezdett bevezetni. Nem volt zavartalan a tangazdaság élete, újabb két év múltán ugyanis adminisztratív okok miatt költözniük kellett az egyetemi területről az Aszód melletti Babatvölgybe.
Időközben létrehozták a Nyitott Kert Alapítványt, ami némiképp lazította, illetve együttműködéssé alakította az egyetemmel fenntartott kapcsolatot – hallgatók persze továbbra is jöttek gyakorlatra –, és könnyítette az adminisztratív és költségvetési terheket. Ezzel egy időben civilszervezeti projektekbe fogtak, amelyek célja a helyi élelmiszerek felhasználásának bővítése volt, s ekkorra kialakult és terjedni kezdett a “dobozrendszerű” közösségi értékesítés.
Fotó: Stiller Ákos
A “doboz” aztán Nyitott Kert Futárrá alakult, a termények köre is bővült, már külső beszállítók is csatlakoznak, így az értékesítési közösség termelői hálózattá fejlődött. Ekkor jöttek a kínálatba a tej és a gabona, valamint a származékos termékek, sütemények, tojás, de érdekes módon hús soha nem volt. A földhasználati szabályozás változása miatt – alapítványnak az egyetem nem adhatta használatba a földet – 2006-ban a Futárt eladták legnagyobb beszállítójuknak, a nagyobb területen, 15-20 hektáron gépekkel termelő galgahévizi Gódor Antalnak, aki azóta is működteti a rendszert saját gazdaságában. A Babatvölgyben ismét az egyetemi tangazdasági tevékenység lett a főcsapás, ezúttal már Matthew vezetésével.
Mi az a dobozrendszer?
Lényege, hogy heti rendszerességgel szállítottak a megrendelőknek szezonális terményekből összeállított “dobozokat”. A fogyasztók féléves együttműködési megállapodások révén részt vállalnak a termelői kockázatokból, így állandó és stabil keresletet tudnak támasztani, cserébe rendszeresen ellenőrzött biotermékekhez jutnak kedvező áron. Nem mellékesen így ki tud alakulni egy nagyon is tudatos vásárlói réteg, amely a termelés környezeti és szociális hatásaival is tisztában van. Ezt az értékesítési rendszert egyébként Matthew ma is alkalmazza a biopiaci jelenlét mellett. Jelenleg két dobozdepó működik, szerdán Kelenföldön, csütörtökön pedig a Wekerlén van szállítás. A rendelési rendszer szerint Matthew minden csütörtökön kiküldi a helyi koordinátoroknak e-mailen a doboz “tartalmát”, azaz a következő szállításban szereplő termékek listáját, amit a koordinátorok továbbítanak a csoportok tagjainak. A dobozt aztán a tartalom ismeretében lehet kérni, vagy nem kérni.
A legismertebb budapesti biopiacon szinte a kezdetektől jelen van, sokáig a tangazdaságban megtermelt a terményekkel, 2010 óta azonban saját, illetve a részben tulajdonában lévő Naspolyafa Kft. által bérelt zsámboki földeken termelt árukkal. A második kerületi Török utcai kis terecskéről a Marczibányi térre akkoriban költöző piacra egy, a tangazdaságban dolgozó anarchista, békemozgalmár, szélsőségesen vegetáriánus munkatárs, Sik Toma hívta fel Matthew figyelmét, aki azóta állandó szereplője az időközben a MOM Park mellé költözött, jelentősen kibővült piacnak.
A tangazdaság vezetéséhez képest 2009 végére új impulzusokra vágyó okökertész radikálisat húzott: 2010-ben eladta gödöllői házát és hosszas ingatlanpiaci és mezőgazdasági vizsgálódást követően Zsámbokon vett házat és földet. A házat felújította – ami persze a jól ismert “sosincsvége” típusú folyamat –, a földet “összenyitotta” üzlettársaiéval és bérbe adta saját cégének, a tavaly év elején félmillió forint jegyzett tőkével alapított, ötven százalékban birtokolt Naspolyafa Kft.-nek, és azóta szinte minden energiáját a termelésbe – meg a cég vezetésébe – öli.
A társaságban a szintén angol és szintén 1995 óta Magyarországon élő James Atkins vállalkozása a társtulajdonos, az összesen 3,5 hektár földet – amiből 0,75 szektár Matthew saját tulajdona – kettőjük mellett további két magyar magánszemély birtokolja. (Atkins szén-dioxid-kvóta kereskedésével foglalkozik, így a céget valójában Matthew vezeti.) A társaság három állandó alkalmazottal dolgozik, nyáron idénymunkások és egyetemisták jönnek dolgozni. Matthew nem adta fel az egyetemi munkáját, így nincs nap, hogy 12 óránál kevesebbet dolgozna – aminek nagyon jelentős része kézi mezőgazdasági munka –, szombatonként pedig hajnali 3, fél 4 tájban érkezik a MOM Park melletti ökopiacra. Szabadságról csak télen lehet szó, általában az Angliában maradt barátokat látogatják meg Katával, munka- és élettársával. “Nem valószínű, hogy visszatérnék Angliába, a saját föld, amin dolgozunk, hatalmas erő, ami nagyon megfogja az embert.”
Fotó: Stiller Ákos
A zsámboki biobirtokon ökológiailag csaknem teljesen zárt folyamatban termelnek idény- és eltartható zöldségeket és gyümölcsöket, valamint gabonát, de tojótyúkokat is tartanak – jelenleg 250-et. A földmunkákat két lovukkal végzik, ami némiképp drágább, mintha traktorral dolgoznának, de környezetbarát, és az állatok előállítják a szükséges trágyát is. A lovakkal való munka is inkább egyfajta kísérlet arra, hogy mekkora az a birtokméret, amelyen még gazdaságosan lehet “üzemeltetni” az állati erőt – a lóval többet kell foglalkozni, de a munka érdekes módon nem lassabb, hiszen modern és nagyon jól használható “lóra optimalizált” eszközök is vannak már. A birtokon ugyancsak megtermelik a takarmányt is mind a lovak, mind a baromfik számára. A termelésben fóliasátrakat is alkalmaznak – melegebb évszakokban paradicsomot, paprikát, bazsalikomot termelnek, hűvösebben salátát –, de a sátrak fűthetővé tétele ugyancsak környezetvédelmi megfontolásból szóba sem jöhet. Az öntözést saját kútjukból oldják meg, vezetékes vizet erre nem használnak.
A Naspolyafa “csak mérsékelten profitorientált” – egy tojást 75 forintért árulnak a biopiacon, ezen szűk haszon van, Matthew szerint 65 forint körül lenne nullszaldós –, inkább a “fenntartható termelés és értékesítés rendszerének felépítése” fontos. “Társadalmi vállalkozók vagyunk, akiknek a környezetszociális hatások és a közösségépítés épp oly fontosak, mint a nyereség” – mondja Matt. A forgalom növekedése természetesen ezzel együtt is cél, s erre a jelenleg is működtetett “dobozrendszer” tűnik a legalkalmasabbnak, hiszen a piaci értékesítés erősen korlátos, részben a fizetőképesség válság miatti stagnálása, illetve visszaesése miatt, részben pedig fizikailag sem végtelen a piac. Feldolgozott termékekből pedig egyelőre nagyon szűkös a kínálatuk. A dobozrendszert viszont jelentősen lehet bővíteni, főleg, hogy mostanra kialakult egyfajta munkamegosztás köztük, a babati tangazdaság és a galgahévizi biogazdálkodás között. Zsámbokon inkább a kézi munkát igénylő zöldségeket (paprika, paradicsom, fűszernövények, ruccola, mángold) termelik, míg a téli tárolásra alkalmasakat (krumpli, répa, hagyma, káposzta) Galgahévizen termesztik; a babati tangazdaság pedig mindkettőben erős. A dobozrendszer üzemeltetése azonban óriási logisztikai feladat, főleg, hogy ők alapvetően termelők, nem pedig kereskedők.
Fotó: Stiller Ákos
A magyarországi bioélelmiszerek iránti kereslet 2003-2004 és 2008 között volt a csúcson, “abban az időszakban évről évre nőtt a forgalmunk, 2008 óta legfeljebb stagnál”. A vállalkozás ennek ellenére bővítést tervez, nem is kicsit, jelentősen bővíteni akarják ugyanis a minimálisnak nevezhető feldolgozókapacitásaikat egy feldolgozóüzem építésével. Egy tavalyi kalkuláció szerint 60 millió forintot kellene invesztálni, ez azonban a jelenlegi viszonyok mellett – meg ahhoz képest, hogy a társaságba eddig összesen 6-8 millió forintot tettek bele – túlságosan combos elképzelésnek tűnik. Ezért visszajöttek a földre, és a mostani elképzelések egy zsámboki ház megvételéről, felújításáról és fokozatos bővítéséről szólnak, ami nagyságrenddel kisebb összegből összehozható. A hozzávetőleg kétéves átfutással tervezett beruházás finanszírozását tagi kölcsönből képzelik el, de nem zárkóznak el szakmai befektető bevonásától sem. Hitelben nem gondolkodnak, a társaság eddig sem vett fel kölcsönt, pályázatok viszont természetesen szóba jöhetnek.