2013. június 4., kedd

Mi az a Nagojai Jegyzőkönyv?

Miközben a biológiai sokféleség riói egyezményére fittyet hánytak az idén az EU-s bürökrata-kukacok komolyan az volt az érzésünk, hogy ott az EP- soraiban nem a választottjaink ülnek, hiszen alig 8 hónappal előbb éppen arról tanakodtak, hogy mennyire "igazságos és méltányos" a nagojai jegyzőkönyvben foglaltak amit a világ 193 ország reprezenténsai már aláírtak...
A Természet sokszor meglepő módon hamarabb megoldotta a fellépő ilyen vagy olyan művi módositásokat amit az ölében elkövetetek az emberek azaz egyesek akik magukat tudósoknak nevezik de sok esetben csak a tőke kiszolgállóivá lezüllött tudósok, mérnökök vagy technikusok sorát megnövellőkről lenne szó.
Elképesztő, hogyan alakulhat át egy jegyzőkönyv tartalma amikor is összekeverik a genetikai erőforrásokat a kiskerti magtermeléssel. Amíg az első a tudomány és a technika eszközeivel dolgozik addig a kiskertben dolgozó a természetes módon elért erdményneket figyelembe véve tapasztalatból szelektál!
Ezért érthetetelen a magtermelő óriáscégek akarata amivel megtiltatták a kiskerti magok előállitását, mintha a kerttulajdonosoknak a genetikai tudása félelmetesen átalakítaná a termést vagy annak magvait...
Pocsék egy tudása van azoknak akik egy ilyen tiltást megalkották és meg is szavazták! 
Visszakéne vonják a tanulmányaikat igazoló papírjaikat, de hát miért is csodálkoznánk? Sokan ott a felhök közelben a brüsszeli iroda műlevegőjét szippantók közül szinte sohasem kapáltak vagy gyomláltak és ezért el hitték, hogy a kiskertekben génmódositott monstrumokat lehetne előálljtani amelyek a jövő nemzedékét is táplálék nélkül hagynák...
De lássuk ki az igazi és valódi szakemberek, akiknek a fentemlített dolognak az ellenkezője jut eszébe amikor is a génmódosításnak "igazságosan és méltányosan" nem akarnak  teret adni: (Erdélyi Hangya)  
Több, mint egy évtizedig tartó tárgyalások után történelmi eseménynek számított, hogy 2010. október 29-én a Biológiai Sokféleség Egyezmény 193 részes állama egyhangúlag elfogadta a Biológiai Sokféleség Egyezményhez kapcsolódó, a genetikai erőforrásokhoz való hozzáférésről, valamint a hasznosításukból származó hasznok igazságos és méltányos megosztásáról szólóNagojai Jegyzőkönyvet.
A Nagojai Jegyzőkönyv nemzetközi honlapja (Clearing-House Mechanism) itt érhető el.

Nagojai Jegyzőkönyv végrehajtása az Európai Unióban
2012. október 4-én az Európai Bizottság előterjesztette javaslatát a Nagojai Jegyzőkönyv uniós szintű végrehajtásáról."A genetikai erőforrásokhoz való hozzáférésről és a hasznosításukból származó hasznok igazságos és méltányos megosztásáról szóló Nagojai Jegyzőkönyv” végrehajtását szolgáló rendelet-tervezetegyfelől védeni kívánja a genetikai erőforrásaikat és kapcsolódó hagyományos ismereteiket rendelkezésre bocsátó országok, őslakosok és helyi közösségek jogait, másfelől jogbiztonságot kíván teremteni ahhoz, hogy az európai kutatók az említett erőforrások minőségi mintáihoz megbízható módon, alacsony költségráfordítással férhessenek hozzá.
Fontos hangsúlyozni, hogy ez még csak egy jogszabályi javaslat, amelyről szóló vita jelenleg zajlik az Európai Tanács berkeiben. Az Európai Parlament is dolgozik a rendelet-tervezettel kapcsolatos álláspontjának kidolgozásán, melynek előzetes (még nem végleges) változata itt megtekinthető. A végleges EP javaslatról július 10-én lesz szavazás.
Az Európai Parlament előzetes véleménye (nem végleges!) a rendelet-tervezetről - 2013. május

 Budapesten rendezett ENSZ workshoppal zárult a 2012-es év



A genetikai erőforrásokról szóló Nagojai Jegyzőkönyv végrehajtásáról tanácskoztak közép-kelet-európai és közép-ázsiai országok szakemberei a Vidékfejlesztési Minisztériumban 2012. december 11-13 között. A budapesti találkozó megnyitóján Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy Magyarország különösen fontosnak tartja a közép-kelet-európai és közép-ázsiai országok együttműködését - ezért is adott hazánk otthont a nemzetközi rendezvénynek.
A 16 közép-kelet-európai és közép-ázsiai ország szakértői arról tanácskoztak, hogyan lehetne a természeti adottságaikat és jellegzetességeiket figyelembe véve nemzeti szabályozást kidolgozni a Nagojai Jegyzőkönyv végrehajtására. A konferenciát a vidékfejlesztési tárca a Biológiai Sokféleség Egyezmény montreáli Titkárságávalközösen szervezte. Dánia és Svájc szakértői meghívott előadóként ismertették a nemzetközi szabályozás végrehajtásával kapcsolatos tapasztalataikat, az Európai Bizottság képviselője pedig az uniós szabályozás tervezetét mutatta be.
A Nagojai Jegyzőkönyvet 2010-ben fogadták el, amely a genetikai erőforrásokhoz való hozzáférést és a hasznosításukból származó hasznok igazságos megosztását szabályozza. A jogilag kötelező érvényű nemzetközi megállapodást eddig 11 ország ratifikálta, a hatályba lépéséhez pedig még további 39 ratifikációra van szükség. Az Európai Unió célja, hogy legkésőbb 2014 elejéig jogrendjébe ültesse a Nagojai Jegyzőkönyvet.