2013. május 30., csütörtök

Újabb tagokat is várnak a Góbé termékek népes családjába

A Góbé terméknév ma már nem csak az udvarhelyszéki, de a megyehatárokon átívelően, a sepsiszentgyörgyi háztartásokban is ismert, a minőség, a helyi értékek és ízek fémjelzője. Boros Csabával, a Góbé néven meghonosodott kezdeményezés ötletgazdájával beszélgettünk az indulásról, a dinamikus fejlődésről, és arról, miért tartja szívügyének a helyi termelők és a helyi gazdák felkarolását.
– Hogyan kerül be egy termék a Góbé családba, és miért ajánlja ezeket a vásárlóknak?
– Mielőtt egy termék Góbé termékké válna, egy szakemberekből álló bizottság bírálja el, hogy megfelel vagy sem az elvárásoknak, minőségileg és összetételében, hiszen Góbé termékeink hagyományosságuk mellett egészségesek is. A készítmények nagy része színezék- és tartósítószer mentes, házias ízvilág jellemzi. Termelőink érezhetően lelket is tesznek mindabba, amit előállítanak. Hálásak vagyunk a kistermelőknek és vállalkozóknak a nyitottságukért, továbbá, a Góbé termékeket felkaroló vásárlóközönségnek, hogy fontosnak tartják a helyi termelők, gazdák megerősítését.
– Mit takar az egyre több Góbé terméken olvasható „házi” jelző?
– Góbé termékek közé nem kizárólag a piacon már létező termékeket sorolhatunk. Támogatunk minden olyan kezdeményezést is, mely hagyományainkat, kultúránkat őrzi és ápolja. Termelőinkkel együtt kialakítottunk a Góbé termékek között egy prémium kategóriát, mely termékeket „házi” név alatt találja meg a vásárló. Ezen termékek (házi vaj, muzsnai házi tejföl, házi pityókás kenyér stb.) kiváló alapanyagokból, teljes mértékben hagyományos módon készülnek, és ehhez maximális minőséget biztosítanak. Még ha első látásra magasabbnak is tűnhet ezeknek a termékeknek az ára, nem szabad megfeledkeznünk, hogy kimagasló gondossággal, szívüket-lelküket beleadva állítják elő a termelők. Sokszor régi családi receptek alapján készülnek, ahogy elődeink tették. Mivel termelőink nem ismernek kompromisszumot a minőség terén, kevesebb mennyiséget tudnak előállítani belőlük.
– Mi készteti a kistermelőket arra, hogy betársuljanak a Góbé körébe?
– A Góbé termékek egyre szélesebb körben nyernek elismerést és egyben támogatást is a piacon, ezért kijelenthetjük, hogy azon termelők, illetve kereskedők, kik partnereinkké válnak, egy növekvő hazai piacot segítenek elő. Vásárlóink nem csupán Hargita megyében ismerik és igénylik a Góbé termékeket, hanem most már Kovászna megyében is. A Góbé termékek fogyasztói közel egy év alatt tudatos vásárlóivá váltak a termékeknek, fontosnak tartják eszmei értékeit is. A tény, hogy közel 40 termékből mára már több mint 120 minőségi Góbé terméket sorolhatunk fel és több mint 27 termelőt (egész Székelyföldről: a hajdani Aranyosszékről, Háromszékről, Csík- és Udvarhelyszékről), csak megerősít bennünket abban az elképzelésben, hogy idővel újra saját lábára állíthatjuk Székelyföld gazdaságát.
– Hogyan csatlakozhat a kisvállalkozó a Góbé termékcsaládhoz? Nyitottak az ilyen kezdeményezések irányában?
– Természetesen, hiszen a Góbé termék helyi termelőktől, helyi kereskedővel, helyi embereknek készül. Ezennel fel szeretnénk hívni a helyi termelők, kisvállalkozók figyelmét, hogy abban az esetben, ha úgy vélik, hogy termékeikkel erősíteni kívánják helyi közösségünket, helyi gazdaságunkat, bármikor kapcsolatba léphetnek velünk a gobetermek@gobetermek.ro e-mail címen vagy megkereshetnek személyesen is székhelyünkön, a Rákóczi Ferenc utca 90. szám alatt