Ferencz Imre
Az elmúlt tavasszal a szárazság és a gyújtogatási szándék „szerencsésen” találkoztak. Szerencsésen, ha a tűz nem terjedt tovább és nem okozott nagyobb kárt… Viszont sok esetben a tüzek továbbterjedtek. Az újságok első oldalain gyakran láthattunk felvételt magasra törő lángokról, akcióban lévő tűzoltókról, tűzoltókocsikról.
A gyepterületek felégetése azt a célt szolgálta, hogy az elmúlt évben le nem kaszált, meg nem művelt területekről eltüntessék a maradványokat, vagyis a területet előkészítsék az idei területalapú támogatásra. A csalás, a spekuláció a támogatások arányában növekedett, de remélhetően csak átmeneti tüzek lobogtak el, mert a dolgok rendje, és a rendek (amit a kasza vág) dolga helyreáll. Ha cél és eszköz összebékülnek. Ha a támogatás valóban kiérdemelt lesz; ha tényleg a táj, a környezet fenntartását szolgálja, az előrelépést, a fejlődést. A jövőt. Ha arra ösztönöz, hogy az eddig elhanyagolt, elfelejtett területek is gazdára találjanak, a csepleszek gondozott, feljavított legelőkké váljanak, amelyeken nem a tekintetek legelnek, hanem a csordák…
Nézem a „heves” határt. Emlékképek, mondhatni látomások peregnek vissza szemem előtt az elmúlt húsz évből… Micsoda sürgés-forgás volt a rendszerváltás után itt, amikor a „hazuglábbal” megkezdődött a parcellázás, és fejszefokkal a cövekek elverése. Azóta is tisztázásra szorul erdő és mező, mert az egyik kimaradt, a másik kettő vitt… Aztán kezdetét vette a „nosztalgia-gazdálkodás”. Szántottak tehénnel, lóval és vetettek átalvetőből, viszont ősszel szaladgálni kellett a kombájnok után… Aztán sokan jobbnak látták bérbe adni a földeket. Valami törvény is napvilágot látott, hogy mennyi bér jár a földért… Később azonban sokan már ingyen is odaadták használatba földjeiket, csak művelés alatt legyenek. A területalapú támogatások megjelenése után a viszonyulás számottevően megváltozott. A támogatási törvény szerint annak jár, aki a földet műveli, használja – a tulajdonosé a bér. Ami részesedés abból a terményből, amit már nem lehet eladni! Törvény ide, törvény oda, sok tulajdonos így gondolkozott: jobb nekem a támogatás a számlán, s aki használja a területet, vigye az összes terményt róla… Szóval az eltelt húsz év alatt változott a szél iránya…
Lassan lejártak a gyújtogatások, már arasznyi a kaszálón a fű. A fű, amely alulról nő, de felülről kaszálják…
A gyep… Valamikor – beszélték a régi öregek – ökörcsordák, meddü csordák, ménesek legeltek a távoli havasi legelőkön. A legelőtakarítások, az itatóhelyek elkészítése minden évben napirendre kerültek. Ma ezekre a területekre csak a vadászok és a kirándulók járnak, mondhatni fél évszázada nem tette oda gazdálkodó ember a lábát. Hanem ismét emlegetni kezdték a külterjes, hústermelésre szakosodott szarvasmarha-tenyésztés gondolatát az adottságok ésszerű kihasználását. Máris látom, hogy az autósztrádákon ezres csordákat terelünk Bécs felé boldogan…
Láttam pár évvel ezelőtt egy amerikai dokumentumfilmet, amely arról szólt, hogy egy vállalkozó egy kihasználatlan, vad területen ezres bölénycsordát hozott létre, miután felszaporította a kihalófélben lévő állományt. Árveréseken hatalmas pénzeket adtak a bölényekért később azok, akik luxusvendéglőkön keresztül bölénypörkölttel akarták elrontani a vendégek szája ízét…
Erdő-mező életfontosságú kincs, ami felértékelődik az elkövetkező időben. Hosszú távon nem lehet becsapni, átverni azokat, akik megszerkesztették a mezőgazdaság „csillagtérképét”. A sörkertre nem adnak területalapú támogatást, és aki a területalapú támogatást a sörkertbe viszi, kiszorul a jövő gazdatársadalmából! Egyébként tudni kell azt is, hogy a földterületek megszerzéséért, megvásárlásáért megindult a küzdelem… A statisztika máris érzékelteti: csökkent a létszám, nőtt a terület. A folyamat előrelátott. A meccs folyik… (Siklódy Ferenc grafikája)