2012. december 19. maszol/közlemény
Ünnepi alkalomra gyűltek össze szerdán Székelykeresztúron a környékbeli gazdák: újraindult a helyi vajgyár, az ország első gazdatulajdonban lévő nagy kapacitású tejfeldolgozó üzeme.
Kétéves megfeszített és kitartó munkára volt szükség mindehhez, mondta beszédében Varga-Nagy László, a tulajdonosokat tömörítő Nagy-Küküllő Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke, aki köszönetet mondott a támogatásért Hargita Megye Tanácsának, a magyar Vidékfejlesztési Minisztériumnak és tíz térségbeli polgármesternek. A beruházás Hargita megye gazdatársadalmának egyharmadát érinti, a Keresztúr és Udvarhely környékieket.
„Nagyon nagy volt az összefogás a tejtermelő gazdák részéről, minden elképzelést felülmúlt az ügy iránti érdeklődés és elkötelezettség, a bizalom és a meggyőződés” – fogalmazott a szövetkezet elnöke. Szerinte, bár a mezőgazdaság jövőjét a szövetkezésben látják, állami támogatás is szükséges a talpon maradáshoz. Varga-Nagy László azt is elmondta, hogy a szövetkezetet hamarosan termelői csoportként is bejegyeztethetik, mert úgy pályázni tudnak az üzem fejlesztésére, az elnyert támogatásból többek között két tejszállító autót, egy automata gázkazánt és tejterméktöltőt vásárolnának.
„Székelyföld lakóinak ez a válaszuk a gazdasági válságra: nem várják, hogy mások oldják meg a problémáikat, hanem cselekszenek” – méltatta a gazdák összefogását Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke hozzátéve: ezt a példát nyugodtan le lehet másolni más vidékeken is, nem áll szerzőijog-védelem alatt. A tanácselnök hangsúlyozta: jól döntöttek, akik beléptek a szövetkezetbe, hiszen egy befektetett lej után tíz lej a haszon, tehát ezerszázalékos a nyereség.

Az ünnepi eseményen jelen volt Rafai Emil, Székelykeresztúr polgármestere, Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Becze István és Benyovszki Lajos megyei tanácsosok, Márton István, a megyei tanács vidékfejlesztési egyesületének vezetője. A főkonzul hangsúlyozta: Magyarország azért támogatja ezt a kezdeményezést, mert hisznek abban, hogy az ilyen társulásoknak van jövőjük, és hozzájárulnak a gazdasági válság utáni fellendüléshez.

A Keresztúr környéki gazdákat tömörítő Nagy-Küküllő Mezőgazdasági Szövetkezet, többek között Hargita Megye Tanácsa támogatásával, idén megvásárolta a keresztúri tejfeldolgozó üzemet, ami országos premiernek számít, hiszen Romániában a gazdák körében még nem volt példa ilyen összefogásra.
A térség tejtermelői ezentúl a feldolgozásban és így az előállított termék értékesítésében is érdekeltek lesznek, a beruházás mintegy 500 gazdacsaládnak jelenthet biztos megélhetést és lehetőséget, érvényesülést a szülőföldön. Az egymillió euró értékű befektetés nem mindennapi lépés az ország gazdatársadalmában.
A szövetkezet számára mintegy húszezer hektár mezőgazdasági terület, 2500 fejőstehén, tízezer juh és 500 kecske jelenti a forrást a közel 500 aprógazdaság számára, amelyekben megtermelik azt a valódi háztáji tejet, amelyet a keresztúri tejfeldolgozó üzemben dolgoznak fel, és Târnalact néven értékesítik majd. Ezzel a márkanévvel a boltok polcain hamarosan kefirt, tejfölt, aludttejet, édestejet, valamint túró- és sajtféléket találhatunk.