2012. május 8.,
Farkas István: A télen faragtam... A szerző felvétele
Érdeklődtünk, hogy él-e Nagybaconban faragó ember. Kellett lennie, mert valamikor tele volt a temető faragott fejfákkal – felelték.
Most is van kettő, szépen faragnak, de a hírnevük lassan terjed, mert Bacon nem ugródeszka! Kinn laknak a Kenderesben, keresse meg őket – biztattak az öregek. Bardocz Istvánt, az árkosi múzeumkapu készítőjét már bemutattuk olvasóinknak. Szomszédjáról, Farkas Istvánról már csak azért is szólnunk kell, mert türelemmel faragott, finom kidolgozású miniatűr domborművei egyedinek számítanak.
Farkas István 35 éves, két kislány édesapja. Fiatalon nősült. Nem nevezi magát népművésznek, még csak faragómesternek sem, egyszerűen olyan embernek, aki egyfajta belső kényszerből úgy érezte, hogy tudna fából valami szemnek tetszőt, szépet alkotni-faragni. Amikor családjának eredete felől érdeklődtünk, azt mondta, hogy baconi, és a szülői házban rendezett be magának kis műhelyt. Ennyi erővel mondhatott volna uzonkait is és gyimesit is, mert édesapja az Úz völgyében született, s Uzonkafürdőre nősült. Édesanyja gyimesközéploki, az első generációval jöttek Uzonkára. Így hát Farkas István igazából nagybaconi csángó magyar fiatalember.
– A fiatalnak is van életútja. Meséljen.
– Én egy kicsit eltévedt vagyok, mert Baróton végeztem szakiskolát, de szabász-varrás mesterséget tanultam, amit soha nem űztem. Itthon édesapámnak volt egy kis műhelye, szekereket készített. Nekem természetes volt a fával való foglalkozás, indíttatást éreztem iránta. S mert közöm volt a fához, elmentem fiatalon Magyarországra szerencsét próbálni. Ott is fával dolgoztam, asztalosműhelyekben, de itthon is dolgoztam asztalosként a faluban. Gondoltam, megpróbálok itthon dolgozni. Ismeretség által került is valami kapcsolat: lépcsőket-lépcsőkorlátokat gyártok egy predeáli megrendelőnek, jelenleg is egy többcsillagos szállodának dolgozom, lépcsőket, tornácokat, teraszokat, filagóriákat készítek, sok benne az esztergályos munka. Egyedibb dolgok. Ajtónak-ablaknak csak akkor fogok neki, ha rákényszerít a sors. A gépeket is magam szereztem be önerőből, amióta megnősültem, kevés az, ami apámtól maradt. Jó ez így nekem, mert én nem akarok versenyezni a nagyobb cégekkel. Olyasmibe vágok bele, amit szeretek csinálni, másképp nem is kezdek hozzá. Ilyen a székely kapu. Tavaly állítottam egy gyalogkaput a magyarországi Monorra. Koromnál fogva én már nem vehettem részt a Haszmann-féle faragótáborokban, de vannak szakkönyveim, és Bardocz István a szomszédom, tapasztalt és ismertebb népi mester, ő segít, ha kapudíszeket kell összeállítani. Azt olvastam valahol, a művészkedő és alkotó-faragó embernek szabad újat, egyedit kombinálni. Itthon a tél, a szabad idő adott alkalmat, hogy díszítő faragással is foglalkozzam, szeretem a fába faragott, miniatűr témás domborműveket.
Valóban azok láthatók a takaros kis családi ház falain. A témák tájékozott fiatalról árulkodnak. Árpád fejedelem és a hét vezér gyufásdoboz nagyságú ábrázolásához, belső kényszer és ismerettel tele batyu szükséges.