Érdekes megvilágításban mutatja be az alábbi cikk az erdélyi Hangya nagyenyedi központját és annak történelmével foglalkozókat.
A cikkbe bekerült egy pár nem éppen a valóságnak megfelelő megállapítás is. A zavarosban halászás viszont éppen azok érdekeit szolgálhatják, akik minden elkövettek és elkövetnek, hogy ne tisztázódjon.
Mindezek ellenére fontos adatközlés is egyben, köszönet a cikkírónak HZ
Makkay József • 2021. július 17.
Az 1905-től 1948-ig Nagyenyeden működő Hangya Szövetkezet erdélyi központjára ma egy elhanyagolt épület emlékeztet. Pedig a 20. század első felében ez a központ hangolta össze a mintegy 800 helyi szövetkezetet számláló gazdasági hálót, amely több százezer erdélyi magyar földműves és kisiparos családnak jelentett anyagi biztonságot. Riportunkban annak jártunk utána, hogy mi lett az évtizedekkel korábban virágzó közösségi vállalkozásokból.
Egy kis felszusszanás. Az 1923-as román szövetkezeti törvény 1938-ig autonómiát biztosított a kisebbségi szövetkezetek számára • Fotó: Archív
A nagyenyedi vasútállomás szomszédságában kétszintes, kopottas homlokzatú, téglalap alakú épület vész bele rendezetlen környezetébe. Sokan nem is sejtik, hogy a jelenlegi nagyenyedi fogyasztási szövetkezetre telekelt jókora épületben volt a székhelye 1909–1948 között az erdélyi Hangya Szövetkezetek Központjának.
A 20. század elején több tízezer erdélyi magyar gazda tulajdonrészével létrejött szövetkezeti hálózat szerves része volt a budapesti Hangya Szövetkezetnek. Trianon után az utódállamokbeli kirendeltségek az adott ország törvényei szerint alakultak át, az 1940-es évek végén pedig a kommunista rendszer teljes vagyonukat kisajátította. Az önkéntes alapon szerveződő szövetkezeti hálózatot a sztálini diktatúra mindenhol beolvasztotta a kommunista kolhozrendszerbe. Romániában erre 1948-ban került sor, de a kommunista hatalom már előzőleg bevetette az akkori titkosszolgálat, a Szekuritáté kényszerítő eszközeit, hogy a Hangya Szövetkezet ernyője alatt működő helyi szövetkezetek közgyűlései megszavazzák az „önkéntes csatlakozást” a bukaresti székhelyű kommunista típusú szövetkezeti tömörüléshez. A sztálini hatalom egyetlen tollvonással sajátította ki a több százezer erdélyi magyar tulajdonrészével működő szövetkezeti hálózatot, az épületeket és a teljes berendezést államosította.
Az elúsztatott szövetkezeti dosszié
Dr. Hunyadi Attila Gábor történésszel teszünk egy sétát a nagyenyedi épület környékén. A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa Erdély és Románia 20. századi gazdaságtörténetét oktatja, és kiemelten kutatja a magyar szövetkezeti mozgalom történetét. Több könyve is megjelent a témában magyar, angol és román nyelven. Nagyenyeden sokszor megfordult: a Bethlen Gábor Kollégium dokumentációs könyvtárában fellelhető szakirodalmat, korabeli feljegyzéseket és egyéb dokumentumokat kutat, amelyek közelebb visznek a két világháború között is virágzó erdélyi magyar szövetkezeti élethez. Noha az erdélyi magyar, szász és zsidó szövetkezetek államosításától mindössze 73 esztendő telt el, a korabeli dokumentumok többsége eltűnt.
A kolozsvári történész jól ismerte Kiss András levéltárost, aki 1949-től a Kolozsvári Állami Levéltár munkatársaként dolgozott, így rálátása volt arra a pusztításra, amit a román kommunista hatalom a levéltárakban végzett a magyar dokumentumok megsemmisítésével. Kiss András 1945–1948 között a kolozsvári szövetkezeti központban dolgozott, és ő még látta az erdélyi Hangya Szövetkezet teljes dokumentációját, amely az erdélyi tagok névsorát, tőkerészesedését, az évi rendszerességgel elfogadott közgyűlési határozatokat és az egyéb feljegyzéseket tartalmazta. Az erdélyi szövetkezeti rendszer múltját részletesen bemutató dossziék azonban nyomtalanul eltűntek a kolozsvári levéltárból. Kiss András szerint a dokumentumok a Szamos vizében végezték” – magyarázza Hunyadi Attila.
Időutazás. Dr. Hunyadi Attila Gábor történésszel tettünk egy sétát a Hangya Szövetkezet múltjában és jelenében • Fotó: Makkay József
De nemcsak az állami levéltárakból tűnt el a szövetkezeti vagyonra vonatkozó korabeli dokumentáció, hanem az állami szövetkezeti csúcsszerv, a Federalcoop és a Centrocoop nyilvántartásaiból is, így lehetetlenné vált az 1989 utáni rendszerváltás szövetkezeti privatizációját elindítani. Az egykori szövetkezeti tagok zöme meghalt, az utódoknak pedig nem maradt fenn bizonyító irat. „Kutatásaimból annyit sikerült kiderítenem, hogy néhány helyi szövetkezetnek hány tagja volt. Például a várfalvi hitelszövetkezet 109, a fogyasztási szövetkezet pedig 89 taggal működött, de az egykori tagok kilétét már nem ismerjük” – részletezi a szakember, aki szerint a romániai restitúciós törvények nem tették lehetővé, hogy az egykori magántulajdonban levő gyárak és a közösségi szövetkezeti vállalkozások visszakerülhessenek a jogos tulajdonosok, illetve leszármazottaik birtokába. A román hatalom a szövetkezeti dokumentáció eltüntetésével ellehetetlenítette azokat a helyi közösségeket, amelyek kedvet kaptak volna egy-egy peres eljárásra, abban a reményben, hogy nemzetközi szinten sikerülhet pozitív jogorvoslatot kicsikarni a román államból. Sokatmondó jelenség, hogy az egykori Hangya Szövetkezet hatalmas vagyona 1989 után is nyomtalanul eltűnt az állami és a magánérdekek útvesztőiben. Szebb napokat is megélt.
Így néz ki ma a nagyenyedi ingatlan • Fotó: Makkay József
A megyei fogyasztási szövetkezet az „örökös” A nagyenyedi fogyasztási szövetkezet egyik munkatársának segítségével beléphetünk az épületbe, amelynek számos helyisége üresen áll, a raktárfelületek egyik része pedig bérbe adott italraktárként működik. Az 1909-ben épült raktárhelyiséget és irodaházat a szomszédos vasútállomással szárnyvasút kötötte össze, hiszen az erdélyi szövetkezeti hálózat számára érkező áruk jelentős része itt landolt, és az itteni raktárból osztották szét az igények szerint. Hunyadi a bő száz évvel ezelőtti áruelosztást mai szemmel is modernnek tartja. A rendszer lehetővé tette például, hogy vasúton 24 óra alatt a Kárpát-medence minden szegletébe eljuthasson Gödöllőről a napos csibe vagy bármilyen más termék, aminek a szállítása szűkös határidőhöz kötődött. A szárnyvasutat napjainkra felszámolták, a raktárhelyiségként szolgáló egykori pincelabirintust talajvíz lepi el. A kommunista rendszerből átöröklött megyei szövetkezetek valós szövetkezeti háttér és valós tagság nélkül túlélnek, a romániai gazdaságban alig van már részesedésük. A nagyenyedi fogyasztási szövetkezet sem kivétel: városi üzleteit elveszítette, és csupán néhány faluban tudja még fenntartani egykori „szövetkezet” boltjait. A nagyenyedi központ száz évvel ezelőtt a mostaninál több épületet, gyümölcsfeldolgozót, jéggyárat és nagyméretű mezőgazdasági géplerakatot is jelentett. Az egykori épületek egy része eltűnt, vagy más felhasználást kapott, a főépületet pedig nemrég rátelekelték a megyei fogyasztási szövetkezetre. Talán attól tartottak, hogy valaki bolygatni fogja a régi tulajdonjogot, de ez nem történt meg: a nagyenyedi központi szövetkezeti épület is elúszott. Már csak emlék.
A Hangya Szövetkezet egy hordója • Fotó: Makkay József
Virágzó szövetkezeti hitelezés
A Bethlen Gábor dokumentációs könyvtárban jókora színes albumot nézünk meg, amely 1924-ben készült a magyar szövetkezeti mozgalom megalakulásának 25. évfordulójára. Az erdélyi Hangya Szövetkezet alapjait azonban a mozgalom elindulása után hat évvel később, 1905-ben fektették le Nagyenyeden, modern székháza és raktárépülete 1909-re készült el. Jellemző módon a román hatalom számára, a kommunizmus éveiben a régi polgári szövetkezetek tabutémának számítottak. Az 1950-ben államosított – több évszázados könyveket, okleveleket és egyéb dokumentumokat tartalmazó – nagyenyedi dokumentációs könyvtárban tiltólistára tettek minden Hangya Szövetkezettel kapcsolatos naptárt, folyóiratot, könyvet, albumot, oklevelet. A „fond secret” megnevezés alatt álló köteteket nem adták ki tanulmányozásra a kutatóknak sem.
Hogy más romániai levéltáraktól és könyvtáraktól eltérően a nagyenyediben megmaradhatott néhány értékes szövetkezeti kiadvány, az elsősorban Vita Zsigmond, majd az őt követő Györfi Dénes könyvtáros érdeme, akik évtizedeken át gondját viselték a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium épületében hagyott több tízezer kötetnyi könyvtárnak. A teljes dokumentációt hosszas pereskedés után az Erdélyi Református Egyházkerület 2005-ben kapta vissza jogerős bírósági döntéssel. A könyvtár olvasótermében nézhetek meg néhány kiadványt a 19. század második feléből és a 20. század elejéről, amelyek a virágzó erdélyi szövetkezeti életről tanúskodnak. Hunyadi Attila szerint a századforduló táján, Budapesten hivatalosan megalakított Hangya Szövetkezet hatalmas ernyőszervezetévé vált a korábbi évtizedekben létrejött különböző helyi szövetkezeti kezdeményezéseknek, amelyek már az 1840-es évektől kezdődően elszaporodtak a korabeli Magyarország területén. Erdélyben főleg a vásártartó városokban – többek között Tordán, Marosludason és Kézdivásárhelyen – alakultak meg az első, szövetkezeti szabályok alapján működő úgynevezett előlegegyletek, amelyek hitelt nyújtottak a helyi gazdaközösségek tagjai számára. A szövetkezeti kezdeményezések erős hálózattá fejlődésének kiindulópontja azonban a Székesfehérváron 1879-ben megszervezett első Országos Mezőgazdasági Vásár – a napjainkban kétévente megszervezésre kerülő Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás (OMÉK) elődje –, ahol gróf Károlyi Sándor a szövetkezeti hálózatiságot szorgalmazta. Ennek hatására alakultak meg a Kárpát-medence valamennyi régiójában a jég- és tűzkármentesítő egyesületek (mai szóhasználattal a gazdák számára szövetkezeti alapon létrejött biztosítótársaságok), illetve egyre nagyobb lendületet vett a hitelszövetkezetek terjeszkedése. „A szövetkezeti háló fokozatos létrejötte és megerősödése abból az elvből indult ki, hogyha egy faluközösségnek jól megy, akkor tartalékot tud felhalmozni, a szövetkezeti központban elhelyezett betétje után pedig kamatot kapott, az így felhalmozott szövetkezeti tőkét pedig más közösségek kaphatták meg gazdahitelek formájában. Az 1875-ben elfogadott kereskedelmi törvény részletesen szabályozta a szövetkezeti hitelezés feltételeit, egy későbbi törvénymódosítás pedig kimondta, hogy a szövetkezeti tag a szövetkezetben levő tőkerészének az ötszörösét veheti fel hitelként, jelzálog nélkül” – magyarázza a történész.
A Hangya Szövetkezet női tisztviselői 1924-ben • Fotó: Makkay József
A szövetkezeti beszámolók tanúsága szerint Erdélyben is virágzott a szövetkezeti gazdahitelezés, hiszen ez a fajta kölcsön jóval kedvezőbb volt, mint a bankok által nyújtott. A hitelkérelmeket a helyi gazdaközösség tagjaiból álló közgyűlés bírálta is: az emberek ismerték egymást, így tudták, hogy aki például italozásra költené a hitelt, annak nem szabad kölcsönt nyújtani. A jól bejáratott helyi hitelbírálat annyira olajozottan működött, hogy az országos hitelszövetkezeti központba, Budapestre beérkező éves közgyűlési jegyzőkönyvek alig számoltak be vissza nem fizetett hitelekről vagy visszaélésekről. A történész szerint a szövetkezeti eszme kiteljesedését az emberek közötti bizalom és megbecsülés segítette elő, amit a kommunisták negyven év alatt felszámoltak a kelet-európai társadalmakban. Trianon, majd kommunizmus Az 1920-as impériumváltással a szövetkezetek találtak leghamarabb magukra. Jellemző módon a trianoni békediktátum napján, 1920. június 4-én, Nagyenyeden romániai keretben alakították újra az erdélyi hangyaszövetkezeti központot. Már nem lehetett ott folytatni, ahol két évvel korábban, a román megszállás előtt, hiszen a trianoni határok miatt gyakorlatilag megszűnt az export-import tevékenység. A budapesti központtal megszakadt a kapcsolat, a magas romániai védővámok miatt a mezőgazdasági gépeket és élelmiszeripari berendezéseket már nem tudták megfizetni a gazdák és a helyi szövetkezetek. Következett egy igen nehéz időszak, mígnem az 1923-as román szövetkezeti törvény 15 év átmeneti időszakra, 1938-ig autonómiát biztosított a kisebbségi szövetkezetek számára. A jogszabálynak köszönhetően fellélegezhettek a magyar, a szász és a zsidó szövetkezetek. A monarchiabeli időkhöz képest összehasonlíthatatlanul nehezebb romániai gazdasági helyzetben azonban a szövetkezeteknek tudható be, hogy a gazdák zöme a kor körülményei között megélt a földből és az állattartásból. A harmincas évek elejétől, amikor Románia gazdaságilag nyitott Németország fele, az új vámtörvények lehetővé tették a modern gépek importját, amit a magyar szövetkezetek is kihasználtak. Erdély-szerte ekkor terjedtek el a kis tejfeldolgozó szövetkezetek. A nagyenyedi Hangya Szövetkezeti Központ megszervezte a gazdák termelvényeinek a feldolgozását is. „A 2. bécsi döntés után Nagyenyed Romániában maradt, így a nagyenyedi szövetkezeti központra hárult a dél-erdélyi magyar szövetkezeti háló összetartása a Brassó, Temesvár, Nagyenyed háromszögben. Az Antonescu-diktatúra megszorításai ellenére is munkájuk eredményes, sok jól működő szövetkezetről vannak feljegyzések, amelyek egy-egy helyi gazdaközösség boldogulását tették lehetővé.
Az 1945-től ránk települő kommunista hatalom első körben ágensei révén gyengítette meg a szövetkezeti munkát, majd 1946-ban leváltották a vezetőségét, és innentől fogva az 1948-as államosításig rövid út maradt hátra” – idézi fel az erdélyi szövetkezetek beolvasztásának történetét Hunyadi Gábor. Enyészet. A raktárhelyiségként szolgáló egykori pincelabirintust talajvíz lepi el • Fotó: Makkay József Az újrakezdés buktatói A kolozsvári adjunktus behatóan foglalkozott a nyugat-európai szövetkezetek 20. századi történetével, így tisztában van vele, hogy a globalizálódó világ multinacionális cégeinek semmi érdeke nem fűződött ahhoz, hogy Kelet-Európában újraalakuljanak a két világháború közötti virágzó polgári szövetkezetek. Nemcsak romániai, hanem kelet-európai jelenség, hogy a fél évszázaddal korábban jól működő szövetkezeti hálót sehol nem sikerült újraalakítani. Nyugat-Európa több országában a szövetkezetek annyira erősek, hogy a mezőgazdasági termelés, feldolgozás és értékesítés jelentős része kezükben van. Svájcban például alig láttam a nálunk befutott üzletláncok üzleteit, csak szövetkezeti boltokat, amelyek a hasznot visszajuttatják tagjaik számára” – érvel Hunyadi. A kelet-európai szövetkezeti életet nehezíti, hogy a nyugat-európai egyetemektől eltérően nálunk ma sincs érdemi szövetkezeti szakemberképzés, így a megalakuló új szövetkezetek bukdácsolnak, nem tudnak sikeresek lenni. Ha nincs elegendő szövetkezet, akkor nem lehet közös szövetkezeti érdekvédelem sem, ezért a működő szövetkezeteket is durván kihasználják a nagy üzletláncok. Hunyadi Attila szerint a különböző uniós támogatásokkal elkezdődött szövetkezeti háló lassú kiépítéséből az erdélyi magyar közösségnek sokkal hangsúlyosabban kell kivennie a részét. A két világháború között legalább nyolcszáz jól működő szövetkezet volt a magyarság kezében, Erdélyben.
