2019. január 28., hétfő

Vidékfejlesztés - Pályázható intézkedések az év elején

2019. január 15.
A megyei vidékfejlesztési hivatal vezetője, Cătălina Savin igazgató elmondása szerint a múlt év végén több intézkedés pályázhatóságát is megnyitották, és néhány, a tavaly nyáron meghirdetett intézkedésnél még mindig van pályázható összeg.

Tésztagyártók is pályázhatnak

 » A gazdaságok korszerűsítésénél (4.1-es intézkedés) szeptemberben indult a kiírás, pénz csak a hegyvidéki növénytermesztő farmok korszerűsítésénél maradt. Egészen március 31-ig lehetne pályázni, ha időközben nem fogy el a kiírási pénz. A keretösszeg 26 millió euró, de az ügynökség számítógépes rendszere 39 millió euró értékben enged pályázatokat feltölteni. Pénteki adatok szerint az építkezést is magukban foglaló pályázatoknál 11 pályázatot töltöttek fel, 21,8 millió euró értékben. Örvendetes, hogy a letett 11 pályázatból 5 Kovászna megyei, mind mezőgazdasági szövetkezetek formájában pályáznak a közel 2 millió eurós támogatásokra.
Jó dolog, hogy a szövetkezési mozgalom kimozdult a holtpontról, mind az öt pályázatot nemrég alakult szövetkezet tette le: a Dálnok Farm, a Feketeügy, a zabolai és a torjai Burgonya Útja, valamint az ugyancsak Torján bejegyzett Agrofarm szövetkezet.
A januárra érvényes minimális pontszám a 70, tehát lehetséges, hogy ennél az intézkedésnél még lesz pályázat a megyéből.
Közel 116 millió euró pályázható erdősítésre és védősávok létesítésére a vidékfejlesztési terv 8.1-es intézkedésének keretében. Az intézkedésre december 11-től lehet pályázni. A megegyezés szerint az erdősítési támogatás az APIA-n keresztül valósul meg, a pályázatokat is ezen intézményhez kell letenni, illetve feltölteni. Ugyanakkor bővebb információt lehet olvasni az intézkedésről a www.apia.org.ro honlapon, ahol megtalálható a pályázati eligazító füzet is. A támogatási kéréseket online kell feltölteni és papírra nyomtatva az APIA-hoz letenni egészen jövő év június 28-ig. A támogatást igénylőnek a következő lépéseket kell megtennie: a kifizetési ügynökség szakembereinek segítségével azonosítania kell azokat a területeket, parcellákat, amelyeket erdősíteni szeretne; a technikai terv kidolgozása egy erdészeti szakember vagy cég segítségével (ennek költségei az első részlet kifizetésekor igényelhetők vissza), az erdészeti hatóság beleegyezésének megszerzése. A támogatást igénylők lehetnek mezőgazdasági területtel rendelkező magánszemélyek, ezek egyesületei, valamint mezőgazdasági területtel rendelkező tanácsok vagy ezek egyesületei.
A támogatást két típusú fix összegű prémium formájában fizetik: az első az erdő telepítésének és a terület bekerítésének költségeire jár, a másik a fenntartás és ápolási munkálatok költségeit fedezi. A támogatás értéke változó, attól függően, hogy a beerdősítésre váró terület sík-, domb- vagy hegyvidéken található. A letett pályázatokat az APIA szakemberei pontozásos rendszer alapján bírálják el, ennek leírása megtalálható a pályázati eligazító füzetben.
A Vidéki Beruházásokat Kifizető Ügynökség január 3-tól indította újra a 16.4-es számú, A piaci ellátásban szereplők partnerségének támogatása nevű intézkedés pályázhatóságát. A megyéből eddig négy partnerség nyert közel 100 ezer eurós támogatást a helyi piacok fejlesztésére és a rövid láncú piaci ellátás megvalósítására.
A 16.4-es intézkedés célja, hogy támogassa a mezőgazdasági termelők, a feldolgozók és a forgalmazók (üzletek, vendéglők, szállodák, vidéki panziók) közötti, ún. rövid láncú közreműködést és ellátást, valamint a helyi piacok fejlesztését.
A piaci szereplőknek (termelő, feldolgozó és forgalmazó) partneri szerződést kell kötniük. A partnerek hivatalos vezetőt neveznek ki, aki a pályázat lebonyolításáért is felel. A támogatás feldolgozó gépsorok, a feldolgozott mezőgazdasági termékek kiszállítására alkalmas klimatizált haszonjárművek vásárlására, bemutatóüzlet felszerelésére, számítástechnikai és elektrotechnikai felszerelések vásárlására, a késztermékek reklámozására, pl. termékismertetést célzó összejövetelek szervezésének költségei, reklámkiadványok, reklámfüzetek nyomtatási költségei, reklám céljából létrehozott számítógépes honlap költségeinek kifizetésére, sajtóban, rádióban vagy televízióban megjelenő reklámok kifizetésére, a közös termékbemutatók, illetve kiállításokon való részvétel költségeinek kifizetésére fordítható. A pályázott összeg egy része a partnerségi kapcsolat működtetésére, illetve az alkalmazott személyzet fizetésére is elkölthető. Az intézkedés pályázható összege 4,74 millió euró és a pályázatokat április 30-ig lehet feltölteni az ügynökség számítógépes rendszerébe.
December 21-től újraindították a 4.2-es intézkedés keretében az ún. GBER nemzeti sémaként ismert intézkedés pályázhatóságát is, mely a mezőgazdasági termékek feldolgozásánál befektetések megvalósítását és a termékek reklámozási, marketinges költségeinek fedezését hivatott segíteni. A séma csak azokat a feldolgozói ágazatokat segíti, amelyek mezőgazdasági termékek feldolgozása útján nem mezőgazdasági természetű termékeket állítanak elő. Az igazgatónő felsorolta azokat a területeket, ágazatokat, amelyekben létrehozásra, fejlesztésre lehet pályázni: pl. tejfeldolgozás, fagylaltkészítés, sütőipari termékek, tészta- és laskafélék előállítása, ételízesítők, fűszerek, mustár és ételkiegészítők gyártása, kakaóból készült termékek és egyéb édességek készítése, a csokoládé feldolgozása, sörkészítés, tejpor készítése csecsemők számára, dietetikus élelmiszerek gyártása és egyebek. Itt összesen 35,3 millió euróra lehet pályázni, 21,2 millió eurót szántak már meglevő feldolgozók korszerűsítésére, 14,1 milliót pedig új feldolgozók létesítésére. A pályázatok letevésének utolsó határideje június 30.
Január végéig pályázható a mezőgazdasági termékek feldolgozásának támogatása (4.2-es intézkedés). Itt két összetevőre lehet pályázni. 121,8 millió euró új feldolgozók létesítésére, 81,2 millió euró már meglevő feldolgozók korszerűsítésére fordítható. A két összetevőre eddig 213 millió, illetve 54,7 millió euró értékben tettek le pályázatokat. A számítógépes rendszer ennél az intézkedésnél a kiírási összeg kétszeresére enged pályázatokat feltölteni. Incze Péter