Alább idezünk az Agrárúnió site-jában megjelent rövíd ismertőből, amelyet a dr. Nagy Bálint végső útján való búcsúztatásakor készült.
Sok mindenről véleményt formált; idézzünk a nemrégiben készült beszélgetés szerkesztett változatából. Ebből sokat megtudunk, hiszen az ember írásaiból ismerszik meg leginkább.
„Teljesen egyértelmű, hogy az agrárpolitika, de az egész jelenlegi agrárvilág is a pénzpiaci uralom függőségében és kényszere alapján létrejött rendszer, amely a saját bőréből nem ugorhat ki anélkül, hogy azonnal profitot ne veszítene, vagy az egész rendszer megbillenne. Ennek következtében elhatározhatja ugyan, hogy holnaptól kezdve nem fog műtrágyát használni, de holnapután már agyonverik, mert nem lesz mit enni. (…) Ez a rendszer olyan, amelyben a termelés elidegenedik a saját, az embert szolgáló céljától és ahelyett, hogy a közjót, az emberek közmegelégedését, boldogulását, túlélését szolgálná, minden erejével és ennek számlájára a profit növelését tartja a legfontosabbnak egy végítélettel fenyegető kockázatú világban.”
Néha hiábavalónak érezte küzdelmét:
„(...) szakmai ostorozásomat egyre jelentéktelenebbnek és sajnos egyre perspektívátlanabbnak, de főleg kivitelezhetetlennek látom. Ugyanis ha a jelenlegi növényvédelmi és agrokémiai vezetés a kezét-lábát törve a hatósági munkára összpontosítana mindent, akkor sem ismerné egyebek közt például a hatósági munka hatékonyságának fokát, mert nincs erre felkészülve. Akkor se lenne képes megjavítani a termelő és a gyártó, a termelő és a fogyasztó, illetve forgalmazó között ma fennálló profitorientált viszonyokat.”
Mint mindig, minden munka célját az ember, a közjó érdeke szempontjából közelítette meg:
„(…) úgy gondolom, hogy olyan termelésre van szükség, amelynek célja közvetlenül a társadalmi haszon. Ez pedig nem a GDP-ben, hanem a nettó termelésben és önköltségben tükröződik, amelynek képviselője az ember, a közjó, és nem a spekulatív tőkepiac, a blöff-szolgáltató banki oligarcha profitjának nagysága. Ehhez teljesen új, a valódi minőségi értékeket alapul vevő termelésre van szükség, amelynek célja közvetlenül a fogyasztó.”
Nem kímélte a politikát:
„(…) ismételten tiltakozni szeretnék az ellen, hogy a politika a polgárt is, meg az embert is sokszor birkanyájnak tekinti, és mindezt úgy teszi, hogy a valódi értékteremtő célú, természeten nyugvó gazdálkodás kategóriáját összekeveri a profitorientált gazdálkodás cselekvési programjaival.”
Kíméletlenül szóvá tette a mulasztásokat:
„Aggasztónak tartom, hogy mindenkinek visszaadták egy részét vagy egészét annak a vagyonnak, amit a rendszerváltozás után az államtól, meg a kommunista közösségektől visszavettek, csak egyetlen társadalmi közösségnek, a községnek nem. (…) Továbbra is tartozunk nekik másfél millió katasztrális hold községi, közbirtokosi és egyházi területtel. Vajon hogyha ez ott lenne, például a támogatott nagybirtokok helyett, akkor a társadalomra vonatkozóan a szubszidiaritás törvénye nem jobban és szabadabban hatna-e? Ezért miközben őszintén kívánom, hogy az a szakmai igénytelenség, amelyet a marketingtudás a szakmánkra ráöntött, mint a ködöt, minél jobban csökkenjen, és helyettük a valódi ismeretek, a valódi növényfiziológiai, táplálkozásközösségi ismeretek kerüljenek előtérbe. Az a véleményem, hogy az erőfeszítések hatékonysága csak a családi jellegű gazdálkodási egységek gyarapodásával és erősödésével fog nőni.”