Bemutatunk három őshonos juhfajtát, melyeknek mindegyike rendkívül nagy, nemzeti értéket képvisel, ezért mindenféleképpen meg kell őriznünk.
Az őshonos állományokat a XVIII. század végétől háttérbe szorította a merinó juhfajta, mivel ezeknek a fajtáknak nagyobb volt a gyapjútermelő képessége. Az őshonos fajtákat gazdasági jelentőségük gyengülésének következtében majdnem a teljes eltűnés fenyegette. Ekkor azonban központi segítséggel kis létszámban ugyan, de sikerült megmenteni az őshonos fajtákat.
A Cigája
Magyarországra a XVIII. század végén került a Balkánon és Románián keresztül. Szokták nevezni még zombori juhnak, illetve oláh juhnak is.
Elterjedését elősegítette, hogy nem kettős, hanem hármas hasznosítású: húsa és teje mellett gyapja is értéket képez. Ez az alapvetően hegyi juh kiválóan alkalmazkodott az alföldi környezethez is, így rövid idő alatt elterjedt. Legnagyobb arányban a Duna-Tisza közén tartották, és itt is maradt fenn későbbiekben is, elsősorban a paraszt gazdaságokban. Magyarországon állandó, de kisebb állományban van jelen, ezért nem veszélyeztetett fajta.
Napjainkban két változatban található meg hazánkban. Mindkettőre jellemző a sutaság, szarvtalanság, ritkán a kosnak fejlődik csavaros alakú szarva. Közepes termetű, hosszú, lelógó fülek jellemzik. Gyapja fehér, néha sötét szálakkal tűzdelt, eje és lábai feketék, bőre, húsa sötét színű, erősen pigmentált. Évente általában egyet ellik. A kifejlett anyák súlya 50-55 kg, törzshosszuk 80 cm, magasságuk 60-65 cm. Rendkívül edzett, ellenálló fajta, a Magyar Juhtenyésztő Szövetség ma már önálló fajtaként különíti el.
A cigája hízékonysága figyelemre méltó, ugyanis felülmúlja más parlagi juhok hízékonyságát. A fajta húsa nagyon finom, porhanyós, jó ízű, nem faggyúszagú. Forrás: Wikipédia
A Racka
Őse, az arkal Délnyugat-Ázsiában élt. Bökönyi Sándor kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy a népvándorlás korában jelent meg a Kárpát-medencében. Két típust különböztethetünk meg: az alföldi és a hegyvidéki rackát.
Az alföldi racka V-alakban felálló pödrött szarvval rendelkezik. Ez a szarv valószínűleg mutáció következménye, azonban mostanra az egyik legnagyobb értéket képviseli, mivel ez teljesen egyedülálló sajátosság.
A racka közepes termetű fajta, a kosok magassága 75 cm, tömegük 60-70 kg. Az anyajuhok kisebb termetűek: 65 cm magasak, tömegük 40-45 kg.
Gyapja meglehetősen durva, tincses szerkezetű., szőre hosszú, 25-30 cm. Két fajtaváltozata létezik, az egyik fehér, a másik fekete. A ritkább fekete szinváltozat korától kezdve teljes szőrzetét tekintve fekete, bőre, körme és nyelve szürke. A fehér változat gyapja krémszínű, lábai világosbarnák.
A racka gyapja nem értékes, ugyanakkor kultúrtörténeti jelentősége van: ebből készült a pásztoremberek híres subája.
Húsa tápláló, jó minőségű, ízletes, faggyúval kevésbé átszőtt.
A fajta jó tejelőnek számit, kb. 50-60 liter tejet ad, ezt eldolgozzák és legtöbbször sajtokat készítenek belőle.
Általában egy bárányt ellik évente, tél közepén-végén.
A fehér és fekete magyar (hortobágyi) racka juhot védett és őshonos állatfajtának nyilvánította együttes rendeletében a földművelésügyi és vidékfejlesztési, valamint a környezetvédelmi és vízügyi miniszter. Forrás: Wikipédia
A Cikta
Hazai története a török hódoltság megszűnése után kezdődött, a XVIII. században, a betelepülő német népesség hozta magukkal háziállataikat, köztük a ciktát is.
Főleg a Dél-Dunántúlon terjedt el. Állományának létszáma a merinó fajták megjelenésével csökkent, ma már csak néhány bemutató példányon kívül csak egy nyáj van ebből a fajtából egy vértestolnai tenyészetben. Eredeti hazájában, Németországban teljesen kipusztult, ma már gazdasági haszna nincsen, tartásának célja a génmegőrzés.
A cikta a kisebb juhfajták közé sorolható. Az anyák általában szarvtalanok, de a kosok egy része is. Marmagasságuk 55-60 cm, az anyák testtömege 30-45 kg, a kosoké 50-55 kg. Gyapja durva, fehér színű, a fej és a lábak fehér színűek, rövid szőrrel borítottak, a körmök és a szarvak sárgák. Forrás: Wikipédia