2013. szeptember 17., kedd

Európai agrár- és vidékfejlesztési támogatások 2014 után

2013.09.17. 
A Nyárádmente LEADER Egyesület és kistérségünk községei is képviselve voltak az augusztus 29–30-án Tatán fiatal gazdáknak szervezett Európai agrár- és vidékfejlesztési támogatások 2014 után című nemzetközi konferencián.
A rendezvényt a magyarországi (AGRYA) és a szlovákiai fiatal gazdák szövetsége közösen szervezte, a Közép-európai Fiatal Gazda Központ Partnerség keretei között, így számos térségbeli országból érkeztek vendégek, hogy megosszák egymással tapasztalataikat, és válogatott szakértők előadásain vegyenek részt.
„Hiszek benne, hogy most, egy új európai uniós költségvetési időszak előtt tényleg a fiataloké a jövő” – hangsúlyozta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár. Az EU egy nagyon lassan forduló hajó, de most, hogy a közös agrárpolitika 2014–2020-as jövőjéről szóló tárgyalások befutottak a kikötőbe, lehetőség van a gyökeres változásra. A fiatalok támogatása nem csupán a generációváltás segítéséért vagy a mezőgazdaság folytatásáért fontos, hanem azért is, mert körükben több a diplomás, nagyobb a beruházási és diverzifikációs hajlamuk és innovatívak, mutatott rá V. Németh Zsolt. Magyarországon a 2007–2013-as időszakban összesen 39 milliárd forintnyi támogatást osztottak ki fiatal gazdáknak, de az új generáció közvetetten is többletforrásokhoz jutott, hiszen arra is jutott támogatás, hogy az idősebbek átadhassák nekik a gazdaságukat, valamint számos pályázat pontozásánál is előnybe kerültek vagy több pénzt hívhattak le. A fiatalokra a 2014–2020-as időszakban is külön figyelmet fordít a hazai szaktárca, egy külön tematikus alprogram is indul a segítésükre.
A Fiatal Gazdák Európai Tanácsának (CEJA) nemrégiben megválasztott elnöke, Matteo Bartolini hangsúlyozta: létfontosságú, hogy uniós szinten képviseljék a fiatal gazdákat és azokat a fiatalokat, akik agrárpályára készülnek, mert ezen a téren sokkal több a közösségi szabályozás és forrás, mint a nemzeti. A 23 EU-tagállam kétmillió, új korosztályból kikerült gazdát képviselő szervezet vezetője emellett az európai agrárium demográfiai problémájára is felhívta a figyelmet: míg a gazdák harmada 65 év feletti, mindössze hat százalékuk 35 év alatti, Magyarország és Szlovákia pedig – hét százalékkal – csak kevéssel van az átlag felett. Ez nem elég, hogy biztosítsák az országok mezőgazdaságának jövőjét – figyelmeztetett a CEJA elnöke.
A döntéshozói munka után „tudunk hatni, és kell is, hogy hassunk a minisztériumok munkájára, hogy a vidék és a vidéki fiatalok megtalálják a jövőjüket, és folytassák azt a munkát, amelyet elődeik eddig sikeresen végeztek” – emelte ki Pém Bálint, a Szlovákiai Fiatal Gazdák Szervezetének elnöke. Fontosnak tartotta, hogy a találkozóra szerte Közép-Európából érkeztek vendégek saját tapasztalataikkal, mivel Szlovákiában eddig nem voltak külön támogatási lehetőségek a fiatal gazdáknak, ám az ígéretek szerint hamarosan lesznek ilyenek.
A rendezvényen számos szakértő osztotta meg tapasztalatait, ismereteit a különféle térségbeli országokból érkezett szakértőkkel: az első rész a 2014 utáni KAP változásait járta körbe, főként a fiatal gazdák szemszögéből, míg a második a KAP eddigi megvalósításának nemzeti tapasztalatait Magyarországon és Szlovákiában.
A rendezvény második napján a résztvevők mezőgazdasági termelőegységeket látogattak meg, olyan gazdákat, akik bebizonyították, a mezőgazdaságnak van jövője.
Nekünk, Nyárád mentieknek a legfontosabb következtetés az, hogy feltétlenül szükség lenne egy, a térség fiatal gazdáit tömörítő és érdekeiket képviselő szervezetre. Fontos lenne jelen lenni a fiatal gazdákat érintő rendezvényeken, kapcsolatot teremteni hazai és külföldi szakemberekkel, sikeres gazdákkal.