2012. augusztus 30., csütörtök

Őszeleji kulturális rendezvények - Ha a bort szereti, az útjára léphet

Jámbor Gyula 2012. augusztus 29.,
Aki szeret enni-inni, szereti a román folklór dalait-táncait, az igazán tobzódhat szeptemberben, minden hétvégén betervezhet magának, baráti társaságának programot, még válogathat is a rendezvényekben.
A legnagyobb szabású az ajánlott programok közül a Ménes–Magyarád Hegyalja borának ünnepe, amelyet idén öt helységben rendeznek meg.
A megyei tanácsnál tartott mai sajtótájékoztatón Nicolae Ioţcu tanácselnökön és Ana Maria Dragoşon, az Arad Megyei Kulturális Központ igazgatóján, a kezdeményezőkön kívül részt vettek a társszervezők, a helyszínül szolgáló Gyorok, Világos, Ópálos, Pankota, Kovaszinc polgármesterei vagy tanácsainak képviselői, akik együttesen ismertették a Bor útján sorra kerülő rendezvényeket. Valamennyi helyszínen lesz egy sor meghívott néptáncegyüttes, szólista, zenekar, de könnyűzene együttesek, szólisták is fellépnek. Mindenütt lesz, természetesen lacikonyha és jó hegyaljai bor. A bor pedig nemcsak egy-két elismert, nagy szakértelemmel vezetett nagygazdaság, de az utóbbi években kisebb gazdaságok által is kezdi visszanyerni régi rangját. A forradalom után évekig parlagon maradt, lerobbant szőlősök közül sokat az elmúlt években európai pénzek felhasználásával is újratelepítettek, ezek már most, vagy két-három éven belül termőre fordulnak, s a szőlőfeldolgozásban is számos korszerű eszközt vásároltak és vezettek be.
Az idei hegyaljai borünnep a negyedik lesz, de a bizonytalankodó kísérletek közül talán az első, amelyben van koncepció, s amely már tartalmaz olyan elemeket, amelyek a Bor útjának is részei lehetnek. Nem arra gondolunk, hogy a bor útján tartott egy-egy rendezvény, kirándulás – amelyet elsősorban hazai és külföldi turistáknak lehet ajánlani – hetekig tartson, de arra igen, hogy ezt a „kirándulást” összekössék – a borkóstolókon kívül, természetesen – a vidék embereinek, kultúrájának, folklórjának megismertetésével, hogy a kellemes mámoron túl a turista valami egyébbel is maradjon az út végigjárása után.
Íme a borünnep helyszínei és időpontjai:
Gyorok, szeptember 2., vasárnap, 15 óra, az általános iskola sportpályája;
Világos, szeptember 9., vasárnap, Központi park, 16 óra;
Ópálos, szeptember 16., vasárnap, 15 óra, sportpálya;
Pankota, szeptember 21., péntek, 17 óra, Városi park
Kovaszinc, szeptember 23., vasárnap, 17 óra, Ortodox tábor.
Népdalénekesek vetélkedője Lippafüreden
Szeptember 2-án, vasárnap 14 órakor kezdődik Lippafüreden az immár hagyományos, most 33. alkalommal megrendezendő La izvor de cânt şi dor elnevezésű népdalénekes-vetélkedő, amelyre legalább 15 megyéből várnak jelentkezőket. Az előválogatást szombaton tartják, a rendezvényen számos neves vendégénekes is fellép.
Bográcsok hangja Menyházán
Hogy milyen a bográcsok hangja, nemigen tudjuk, de megtudhatja, aki a legelső rendezvényére szeptember 8–9-én elmegy. 8-án, szombaton este 19 órától a Pacific együttes és Leo Iorga koncertjére kerül sor, vasárnap 11-től az aradi Vlaicu egyetem folklóregyüttese, 14 órától a Daniel’s Band lép fel. És, ígérte a polgármester, legalább húszféle (!), sertésből, szárnyasból, halból, marhából, vadhúsból készülő étel rotyog a bográcsokban, minden főzésre jelentkezőt jutalmaznak, és négy külön zsűri – gyerekek, újságírók, közönség, szakma – dönti el, hogy kinek a főztje ízlett a legjobban.