2019. február 10., vasárnap

Méhészkonferencia hazai újdonságokkal

Gligor Róbert László
Méhészkonferenciát szervezett a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének Maros szervezete (RMGE Maros), amelyen a hangsúlyt a hazai előadókra és újdonságokra fektették. A héten további ismeretterjesztő találkozásokat szerveznek. 
Szombaton az RMGE Maros marosvásárhelyi székházában méhészkonferenciát tartottak, amelyen mintegy nyolcvanan jelentek meg. Kiss Miklós falugazdász elmondta, Szőcs Boróka ötlete volt a rendezvény, és célja az ismeretterjesztés volt. A méhészek nagy része mindig „kapható” a hasonló előadásokra, a megyében létező féltucatnyi méhészegyesület rendszeresen szervez szakmai napot, konferenciát. Amitől azonban ez a rendezvény más volt, mint a méhészegyesületeké, az az, hogy míg azok jórészt magyarországi előadókat hoznak és ottani tapasztalatokat osztanak meg, az RMGE Maros rendezvénye a hazai szakembereknek adott bemutatkozási lehetőséget. Így szombaton Dan Marton József az oxálsavas és illóolajos atkairtásról értekezett, Demeter Imre biológus kevésbé kutatott témáról, a lítium-kloridos kezelésről beszélt a hallgatóságnak, dr. Tófalvi Melinda a méhnemesítéshez kapcsolódóan arra hívta fel a méhészek figyelmét, hogy milyen felelősségük van abban, hogy megőrizzék az őshonos genetikai vonalakat a méhészetben a megfelelő családkialakítás révén. A gyergyószárhegyi Mezei Attila a méhek általi gyógyítás, az apiterápia hatásaira, eredményeire és az apiterápiás házakra hívta fel a figyelmet, míg Márton Tihamér méhész azokról a nehézségekről és különbségekről beszélt, amelyekkel a gyergyói méhészeknek szembe kell nézniük a dél-romániai vagy az erdélyi méhészekkel szemben, például arról, hogy nincsenek meg a feltételek a vándorméhészet előkészítésére, így itt főleg állóméhészet folyik. A résztvevők megismerkedhettek a székelyudvarhelyi Tőkés Attila által kiállított méhészeti eszközökkel, Kiss Miklós falugazdász pedig a magyar kormány Kárpát-medencei gazdaságfejlesztési programjáról szólt. Szervezőként úgy értékelte, hogy a konferencia pozitív kicsengésű volt, ahol a méhészek új kapcsolatokat köthetnek, eszme- és tapasztalatcsere folyik és elgondolkodtató témákat vetnek fel. Az RMGE Maros elnöke, Fazakas Miklós a Népújságnak hozzátette: a rendezvény a tavaly elindított Szülőföldön okosan nevű koncepcióhoz kapcsolódóan valósult meg, amely révén szeretnének a hazai gazdáknak segítséget nyújtani olyan témákban, amelyekre szükségük van. 
A konferencia Szőcs Boróka biológus kezdeményezésére született meg, és az RMGE szerint szükség van ilyen emberekre, akik akár társadalmi munkában is hajlandók segíteni abban, hogy a gazdák olyan információkhoz jussanak, amelyek előmozdítják a hatékony munkát. A szervezet szeretné a falugazdászai révén felhívni a gazdák figyelmét az újdonságokra és a hamarosan induló székelyföldi gazdaságfejlesztési programra is, hogy azok tudjanak időben előkészíteni átgondolt, árajánlatokkal, előszámításokkal rendelkező terveket, hogy olyan beruházásokra, eszközökre, technológiákra hívhassanak le támogatásokat, amelyek hosszú távon is megalapozzák a hatékony gazdálkodást. Ennek érdekében ezen a héten vidéken is tartanak tájékoztatókat, kedden Héderfáján állattenyésztésről, szerdán Mezőpanitban több témakörben, csütörtökön Sóváradon állattenyésztésről és pályázatokról lesz szó. A gazdák figyelmét felhívják a modern kommunikációs eszközök használatára. Jó lenne, ha minden gazdacsaládban legalább egy személy kezelne számítógépet, okostelefont, elektronikus postát, hiszen számos információt már a szervezet is ezeken a csatornákon oszt meg. Az RMGE Maros szombatra gazdabálra hívja az érdeklődőket, ahol „kiengedhetik a gőzt”, beszélgethetnek az évindításról és elénekelhetnek néhány nótát kötetlenebb keretek között. 
Annak ellenére, hogy nem a méhészegyesület szervezte, viszonylag sok méhészt érdekelt a konferencia
Fotó: Balázs Boglárka Beatrix