Az ökológiai gazdálkodás olyan
élelmezési és mezőgazdasági rendszer, mely az agrárökológia elveit követi. Az ökológiai
gazdálkodás nem csak ökológiai értelemben egészséges, hanem gazdaságilag is
életképes. Tiszteletben tartja azokat a társadalmakat és kultúrákat, melyeknek
részét képezi. Emellett igazságos és rendszerelvű megközelítéssel él. Az ökológiai
gazdálkodásegyik legnagyobb erőssége a változatosság. Viszont ez azt is
jelenti, hogy az ökológiai gazdálkodásigyakorlatok nem általánosíthatóak, hanem
adott helyre jellemzőek. Az ökológiai gazdálkodás ugyanúgy folytatható
kisgazdaságban, mint nagyüzemben. Az ökológiai gazdálkodás változatos,
tudásalapú, és működéséhez kevés külső erőforrás, illetve fosszilis
energiahordozó szükséges (Tittonel, 2013). A mezőgazdaság rendszerként való
megközelítését igényli a szántóföldtől a régió szintjéig, beleértve a
sokféleség lehetőségét is (talaj, víz, levegő és éghajlatvédelem), de nem
létezik általános előírás arra, mit kell ennek a megközelítésnek tartalmaznia.
Sokszínűsége ellenére azökológiai gazdálkodásirendszer alapelvei
meghatározhatóak. A következő rész azt a hét alapelvet írja le, melyek a
Greenpeace szerint élelmezési rendszerünk megváltoztatásához szükségesek.
1.
Élelmiszer-önrendelkezés
Az ökológiai gazdálkodás egy
olyan jövőt épít, melyben a nagyvállalatok helyett a termelők és a fogyasztók
ellenőrzik az élelmezési láncot. Az élelmiszerönrendelkezés arról szól, hogy
kik és hogyan állítják elő az élelmiszert. Élelmezési rendszerünket jelenleg
egy maroknyi nagyvállalat tartja kezében, amelyek a keresletre vonatkozó
információikat egy szétszabdalt árupiacról szerzik. Az élelmiszer-önrendelkezés
ezt az irányító szerepet veszi el, és adja azok kezébe, akik megtermelik,
forgalmazzák és fogyasztják az élelmiszereket. Biztosítja a gazdálkodóknak, a
közösségeknek és az egyéneknek saját élelmezési rendszerük alakításának
lehetőségét. Az élelmiszer-önrendelkezés elismeri, hogy a nők alkotják a vidéki
közösségek gerincét, s tiszteletben tartja azt a történelmi szerepet, melyet a
nők játszottak a biológiai sokféleség és a genetikai változatosság megőrzésében
a magvak gyűjtésével és elvetésével. Az élelmiszer-önrendelkezés átfogó
fogalmának – azaz, hogy ki tartja ellenőrzése alatt élelmiszereink termelését
és fogyasztását – része a nemi egyenjogúság is.
2.
A
gazdálkodók és a vidéki közösségek támogatása
Az ökológiai gazdálkodás hozzájárul
a vidék fejlődéséhez, valamint a szegénység és az éhezés elleni küzdelemhez
azáltal, hogy biztonságos, egészséges és gazdaságilag életképes megélhetést
biztosít a vidéki közösségek számára. Mostani élelmezési rendszerünk egyik
legképtelenebb visszássága, hogy gyakran azok az emberek szenvednek leginkább a
szegénységtől és a táplálékhiánytól, akik előállítják az élelmiszereinket – a
gazdálkodók, a mezőgazdasági munkások és a halászok. Az ökológiai gazdálkodási
kezdeményezések világszerte bizonyítják, hogy az ökológiai gazdálkodás –
amennyiben megfelelő politikai támogatásban részesül – eredményes eszköz lehet
a kistermelők biztos anyagi hátterének megteremtésére. Hasznára válik a vidéki
közösségeknek is, hisz hozzásegíti őket ahhoz, hogy a nekik jogosan járó,
kielégítő és biztos megélhetéshez hozzájussanak.
3.
Hatékonyabb
élelmiszer-termelés és jobb hozamok
Ahhoz, hogy világméretekben jobb
lehessen az élelmiszer-ellátás és a szegényebb térségekben is javuljon a
megélhetés, vissza kell szorítanunk a jelenleg fenntarthatatlan módon termelt
haszonnövényeket, csökkentenünk kell az élelmiszer-pazarlást, a húsfogyasztást,
illetve minimalizálnunk kell a (bio)energianövények termelésére használt
földterületek nagyságát. Emellett el kell érnünk azt is, hogy ott, ahol
szükséges, növeljük a terméshozamokat, de kizárólag ökológiai módszerekkel. A
világ egyre növekvő, és átlagában egyre jómódúbb népességének élelmezése nem
csak mennyiségi kérdés. A lényeg inkább az, hogy hol és hogyan termeljünk több
élelmiszert, és milyen más változtatásokat kell még bevezetnünk. Növelni kell
például a terméshozamokat azokban a térségekben, ahol a szegénység, az
erőforrások hiánya, a talaj leromlása és a nem megfelelő vízfelhasználás miatt
azok pillanatnyilag alacsonyak. A világ más részeiben csökkentenünk kell a
húsfogyasztást, a szántóföldek bioenergia-termelési célú használatát és az
élelmiszer-veszteségeket. Jelen pillanatban a nagyvállalatok és a döntéshozók
makacsul ragaszkodnak ahhoz, hogy a globális cél a hozamok növelése. Ez most és
a jövőben is elfedi a valódi feladatot – azt, hogy újra kell gondolnunk, miként
hasznosítjuk a megtermelt élelmiszereket. Egy jobb élelmezési rendszerben, az
ökológiai állattartási rendszerrel olyan földterületeket és erőforrásokat
hasznosíthatnánk, amelyek nem szükségesek az emberi élelmiszer-termeléshez, és
ezzel egyidejűleg drasztikusan csökkenthetnénk a világszinten megtermelt és
elfogyasztott állati eredetű termékek mennyiségét. Az igazságosabb elosztás
révén ez ugyanakkor azt is jelentené, hogy egyes térségek állati eredetű
termékekkel javíthatnák étrendjüket. A hozamok vak növelése – bármely áron,
bárhol a világban – nem megoldás. Ezzel nem segítenek Afrika és Ázsia
gazdálkodóin, hiszen például az Egyesült Államokban a kukorica jelentős részét a
hazai üzemanyagigények kielégítésére termesztik. Az ökológiai gazdálkodás
keretében egy olyan rendszer jönne létre, melyben – ökológiai módszerekkel –
ott növeljük a hozamokat, ahol azokra leginkább szükség van.
4.
Biológiai
sokféleség
Az ökológiai gazdálkodás a
természet sokszínűségéről szól; a vetőmagtól a mezőgazdasági tájon át a tányérunkra
kerülő ételig. Ez a fajta gazdálkodás egyben az ízek, a tápláló ételek és
étkezési kultúránk megbecsülését is jelenti, ami hozzájárul egészségünk
javításához is. Jelenlegi mezőgazdaságunk a monokultúrás termesztést támogatja.
Hatalmas földterületek jutnak a genetikailag egyforma növényeknek, melyben
nagyon kicsi a biológiai változatosság, s így a vadon élő állat- és növényfajok
számára sem nyújtanak menedéket. A gazdálkodásnak ez a módja minimálisra
csökkenti azokat a szolgáltatásokat, melyeket egy működő ökoszisztéma
nyújthatna; étrendünk szegényesebb volta és a kevésbé változatos tápanyagok
miatt pedig egészségünket is károsítja. Az ökológiai gazdálkodási rendszerek
ennek éppen az ellenkezőjét teszik. Középpontjukban a természet változatossága áll.
Ezzel nem egyszerűen csak védik a biológia sokféleség fenntartásához
elengedhetetlen élőhelyeket, hanem ki is használják, amit a természet cserébe
felkínál: például a vadon élő és termesztett növényi magvak változatosságát, a
tápanyagok körforgását, a talaj megújulását és a kártevők természetes
ellenségeit. Az ökológiai gazdálkodás a korszerű technológiát és a gazdák
tudását egyesíti annak érdekében, hogy olyan vetőmagfajták álljanak
rendelkezésre, amelyekkel a gazdák nagyobb mennyiségű élelmiszert tudnak
termelni a változó éghajlati körülmények között anélkül, hogy az élővilág
sokszínűségét génmódosított haszonnövényekkel veszélyeztetnék vagy növényvédő
szerekkel károsítanák.
5.
Fenntartható
talajegészség és tisztább víz
A talajok termőképessége
vegyszerek nélkül is javítható. Az ökológiai gazdálkodás védi talajainkat az
erodálódástól, a szennyeződéstől és az elsavanyodástól. Azzal, hogy ahol
szükséges, növeljük a talaj szervesanyag-tartalmát, egyidejűleg javítjuk a
vízmegtartó képességét is és megelőzhetjük leromlását. Az ökológiai gazdálkodás
központi eleme a talaj táplálása. Ez fenntartja vagy megteremti a talaj
szervesanyag-tartalmát (például komposzttal vagy trágyával), így a talajlakó
élőlények sokaságát is életben tartja. További célja, hogy védje a kutakat, a
folyókat és a tavakat is a szennyeződésektől, illetve a víz leghatékonyabb
felhasználását biztosítsa. Mindez életbevágóan fontos egy olyan világban,
melyben a mezőgazdaság a legnagyobb édesvízfelhasználó, s számos térségben
egyúttal a vizek legfőbb szennyezője is. A nitrogén- és foszforműtrágyákkal
való szennyezés bolygónkon a földi élet stabilitásának egyik legfontosabb
veszélyeztető tényezője (Steffen és mtsai, 2015).
6. Ökológiai növényvédelem
Az ökológiai gazdálkodás képessé
teszi a gazdálkodókat arra, hogy a kártevők és a gyomok ellen védekezni
tudjanak olyan drága növényvédő szerek használata nélkül, amelyek károsíthatják
a talajt, a vizeket és az ökoszisztémákat, valamint a termelők és a fogyasztók
egészségét is. A mérgező növényvédő szerek veszélyeztetik egészségünket és a
bolygó egészségét is. Sajnos az iparszerű mezőgazdasági modell léte a nagy
mennyiségű gyomirtó, gombaölő és rovarirtó vegyszeren alapszik. A jelenlegi
élelmezési rendszer a gazdálkodókat a növényvédőszer-gyártó cégekkel való
költséges kapcsolat csapdájába zárta.
7. Rugalmas élelmezési rendszerek
Az ökológiai gazdálkodás
rugalmassá tesz: megerősíti mezőgazdaságunkat, az élelmezési rendszert pedig
képessé teszi arra, hogy alkalmazkodjon a változóban lévő éghajlati és
gazdasági körülményekhez. Többféle haszonnövény termesztése a szántóföldön és a
tájegységen belül, azaz a változatosság igazolt és nagyon megbízható módszer arra,
hogy mezőgazdaságunkat alkalmazkodóvá tegyük éghajlatunk egyre
megjósolhatatlanabb változásaihoz. A jól gondozott talaj, mely szerves anyagban
gazdag, sokkal jobban visszatartja a vizet aszály idején, és sokkal kevésbé
hajlamos az erózióra árvizek esetén. Ennek révén a gazdák másféle előnyökhöz is
jutnak – hiszen ha a termelés sokrétű, akkor a bevételi forrásaik is azok –,
ami biztonságot nyújt a bizonytalan időkben. Az átalakított élelmezési rendszer
nagyobb mennyiségű szén-dioxid elnyelését is lehetővé teszi, és más módokon is
csökkenti az üvegházhatású gázok mennyiségét a légkörben (így mérsékelheti az
éghajlatváltozást). A széndioxid-kibocsátást a tápanyagok körforgása, a
nitrogén biológiai megkötése és a talaj regenerálódása csökkentené. S mivel a
haszonállatok kulcsszerepet játszanak a mezőgazdasági ökoszisztémákban,
valamint a nagyüzemi állattartás a kibocsájtás egy jelentős részéért felelős,
az állati termékek termelését és fogyasztását is radikálisan csökkenteni
kellene. Mindez az ökológiai gazdálkodást az éghajlatváltozás elleni küzdelmünk
egyik leghatékonyabb eszközévé teszi.