2013. május 13., hétfő

Kisiratos beírt egy oldalt a fogathajtás történetébe

Balta János 2013. május 13., 
Varga Roland a négyes-fogattal

Vasárnap a kisiratosi futballpályán szervezték meg a II. Kisiratos Kupa fogathajtó versenyt, ami a tavalyi első rendezvényhez viszonyítva sokkal színesebb, változatosabb programot vonultatott fel, több embert csábított a helyszínre. 
A versenyzők és a vendégek fogadását követően a pályabemutató, illetve bemelegítő után 10 órakor Almási Vince polgármester köszöntötte a versenyzőket, valamint a nagyszámú közönséget. Előbbieknek eredményes versenyzést, utóbbiaknak jó szórakozást, kellemes kikapcsolódást kívánt. Utána Bognár Levente aradi alpolgármester, az RMDSZ megyei szervezetének az elnöke mondott köszöntőt, majd Tusnya Pál, az Orosházi Lovas Klub elnöke körvonalazta, mit is jelent a ló a magyar nemzet számára.
Verseny, szórakoztatás
A versenyeket, illetve az egész lovas programot a közismert fogathajtó, és ló-szakértő, a fazekasvarsándi gyökerű Rákóczi Lajos vezényelte, igen érdekes és tanulságos tudnivalókkal látva el a hallgatóságát. Miközben a kettes fogathajtók bemelegítettek, hortobágyi öltözékben igen látványos csikósbemutatóval teremtették meg a hangulatot. Ezt követően indult a 19 fogatot felsorakoztató kettes fogathajtó verseny első fordulója, amelyiknek a szünetében a Füzesgyarmati Gyermeklovas Alapítvány 5 csinos lánya egy körbekocogó ló hátán akrobatikus mutatványokkal szórakoztatta a közönséget. A gyermekek számára egész nap pónilovaglási lehetőséget biztosítottak. Azt mondanunk sem kell, hogy a futballpályán és környékén majálisi hangulat uralkodott, számos sátor alatt lehetett finomakat falatozni, azokat sörrel, üdítővel leöblíteni. A kisiratosi öregfiúkból újra összeverődött zenekar körül csakhamar összegyűltek a nótakedvelők is, akik kórusban fújták a közismert magyar nótákat. Nem csak a megye minden tájáról, hanem az anyaországból is sokan érkeztek, akik elkísérték az ugyancsak onnan érkezett fogatosokat. A futballpálya környékén nem lehetett szomorú embert látni, kisebb-nagyobb társaságokba verődve, beszélgettek, ettek, ittak, mindnyájan remekül érezték magukat. Közöttük a majláthfalvi gazdák is népes csapattal voltak jelen. Amint Szécsi Ferenc elmondta, maguk is gondolkodtak egy estleges lovas klubnak a létrehozásán, noha manapság 10-15 lónál nincs több a faluban. A következő gazdatalálkozón megvitatják a lovas klub kérdését. Addig is támogatják a Sarkadi Lovas Klubot, amelyiknek egyik oszlopos tagja, Váci Lajos jó barátjuk, Hajdák Zoltán társaságában Kisiratoson is együtt volt velük. Ha Majláthfalván fogathajtót szerveznének, Váci Lajos gondoskodna 7-8 fogatnak a részvételéről. Andresz József június 15-én kívánja másodszor megszervezni a gazdatalálkozót, amiből hagyományt akarnak teremteni, s talán a fogathajtó versennyel is egybe lehetne kötni. Az ötletet a jelen lévő Sipos György és Salamon Ferenc is támogatta. A fogathajtás második fordulójáig újabb csikósbemutató, illetve az Aradi Méntelep, a Temesvári Agronomia és a Kovács Lőrinc Lovas Klubok, valamint a déznai Lovas Klub tagjai díjugratással, illetve díjlovaglással szórakoztatták a közönséget. Romániai pályán a lovas képzésnek a csúcsát, díjlovaglást ritkán lehet látni, kuriózumnak számított Kisiratoson.
A vezérlő toronynak kinevezett kisteherautó fedett rakteréről Rákózci Lajos egész nap nagy élvezettel vezényelte a versenyeket, érdekes információkat közölt a magyar eredetű lovas-kocsi történetéről, a lószerszámokról. Amikor ebédelni ment, őt kiválóan helyettesítette, magyarul és románul kommentálva az eseményeket Dobrici Adrian. Az előbbiekkel együtt, egész nap tette a dolgát Fekete Károly időmérő és Farkas Viktória jegyzőkönyv-vezető is.
Valamikor 17 óra tájban befejeződött a kettes-fogathajtók versenye, ami után újra díjugratáshoz és lovastorna-bemutatóhoz rendezték át a pályát. 18 óra tájban kerülhetett sor a legutolsó, egyben a leglátványosabb versenyszámra, a négyes-fogathajtók versenyére, amelyiken 7 fogat indult. Igen izgalmas, kemény megmérettetés után a III. a magyarországi Németh Béla, II. az Aradi Méntelep lovaival versenyző Varga Roland, míg az I. díjat az ugyancsak anyaországi Deli Dániel hódította el. A kettes-fogathajtók versenyében is ekkor hirdettek eredményt, miszerint a 19 induló közül az első tíz helyen csak anyaországiak szerepeltek. Közülük III. Koncsek Ferenc, II. Deli Dániel, míg az I. díjat Botás Jakab szerezte meg. A versenybíróság Rákóczi Lajos vezetésével úgy döntött, hogy az Aradi Méntelep versenyzőjének, Milin Miloradnak adományozza a különdíjat, amiért a szebb időket is megért Nóniusz fajta lovakkal versenyzett.
A díjakat, illetve minden szerepelt lovasnak a részvételi okleveleket Almási Vince polgármester, Bálint Zoltán támogató, Varga Réka fő szervező, valamint Rákóczi Gergő többszörös romániai fogathajtó bajnok adták át. A program végén kisorsolták mindazokat a tombolatárgyakat, amelyeket a támogatók ajánlottak fel.
Kisiratoson jó táptalajra talált a fogathajtás
A II. Kisiratos Kupa értékelésére előbb a legszakavatottabbat, Rákóczi Lajost kértük fel, aki elmondta: úgy látja, a tavalyi hírverésnek jó eredménye lett, mert Kisiratoson a fogathajtás nagyon jó táptalajra talált. A polgármesteri hivatal is, de sok magángazda is mellé állt. Nagyon szépen kialakították a lovaspályát, ahol a tavaly szóvá tett hibákat igyekeztek kijavítani. Idén, a tavalyi 8-hoz viszonyítva 19 fogat mérte össze tudását, ami azt jelenti, a kisiratosi versenynek több résztvevője volt, mint a román országos fogathajtó bajnokságnak. A sok magyarországi fogat mellett, ezúttal itthonról is több érkezett. Mivel az a céljuk, hogy a fogat-sportot népsporttá fejlesszék ki, ez irányba az idei verseny ígéretes. A kettes-fogathajtásban két eleki végzett az első helyen, ami természetes dolog. Talán az is, hogy az anyaországiak végeztek az első tíz helyen. A picit hátrább szoruló itthoniak példája azt is bizonyítja, hogy a Varga Rolandra nehezedő szervezői és versenyzői teher nem egy embernek való. Ezt így nem lehet folytatni, ezért a jövőben szét kell választani a szerepeket. A négyes-fogathajtásban viszont a nap végén, a szervezői terhektől megszabadulva, Roland igen higgadtan, kiegyensúlyozottan versenyzett, megérdemelte a II. helyet, ami ilyen erős mezőnyben szép eredménynek számít. Míg a tavalyi rendezvény a fogathajtásról szólt, az idei a ló ünnepe volt, hiszen 4-5 lovas sportágban is megcsillogtatták tudásukat. Ami a szűkebb hazáját, Fazekasvarsándot illeti, idehívott egy ottani küldöttséget megtekinteni a versenyeket, hogy az augusztus 10-re Fazekasvarsándon tervezett falunapok alkalmával szervezendő fogathajtó versenyre tapasztalatokat gyűjtsenek. Rákóczi Lajos gratulált a kisiratosi szervezőknek, akik vasárnap beírtak egy lapot a fogathajtás történetébe.
Összefogott a lakosság
Almási Vince polgármestertől is rövid értékelőt kértünk, aki büszkén beszélt a tavalyinál sokkal gazdagabb idei programról, ami sokkal több embert csalt ki a sportpályára. A kérdésre, hogy létre jött-e a tavaly ígért lovasklub, elmondta: minőségi sportlovak kinevelése igen hosszadalmas, költséges munka, ezért a klub még várat magára. A Kisiratoson lévő 18-20 igásló egyelőre munkaeszköz. Ezzel együtt, a Kisiratos Kupa megszervezéséből hagyományt kívánnak teremteni, minden évben meg szeretnék szervezni. Idén a községi tanács támogatásával, részben vállalkozók, magánszemélyek adományaiból, önfeláldozó emberek munkájával meg tudták szervezni a fogathajtó versenyt, amiért ezúttal is köszönetet mond mindnyájuknak.
A siker lelki erő a folytatáshoz
A kisratosi fogathajtó versenyek ötletgazdáját, fő szervezőjét, Varga Rolandot is megkerestük, aki elmondta: már tavaly is bebizonyosodott, hogy a szervező-versenyző szerepkör egy emberre túl nagy kabát. Az idei gazdagabb, színesebb program sokkal több szerevezői munkával járt mind maga, mind a felesége, Réka számára. Idén több energiát kellett befektetnie a szervezésbe, mint a versenyre való felkészülésre, ami a kettes-fogathajtás eredményén is meglátszik. Az országos versenyen 6, míg a mai megmérettetésen 30 hibaponttal jött le a lovaival a pályáról, ami szinte kétségbe ejtette. Szerencsére, a négyes-fogathajtó versenyre véget ért a program, ezért a legnagyobb összpontosítással, hibapont nélkül tudta befejezni a versenyt, ami a II. helyet jelentette számára, s ez végtelenül boldoggá tette. Az utóbbi siker jó alapul szolgál majd a jövő évi Kisiratos Kupa megszervezéséhez, amikor remélhetően jóval több segítségre is számíthat.