100 éve született Erdei Ferenc

http://www.agrarhirek.hu/innovacio/8362.html
2010. december 12.AgrárHírek

Erdei Ferenc születésének 100 évfordulója tiszteletére nagyszabású tudományos konferenciát tartottak a Magyar Tudományos Akadémián, 2010. december 9-én.

A rendkívül nagy érdeklődést kiváltó emlékülésen az előadók felidézték a XX. század egyik legnagyobb tudósának, talán egyik utolsó polihisztorának emlékét, aki több tudományterületen is maradandót alkotott, de talán leginkább az agrártudományt gazdagította munkásságával.

Erdei Ferenc (1910-1971)

Erdei 1910. december 24-én, karácsony estéjén született Makón, hagymakertész kisparaszti család első gyermekeként. A református elemi iskolából apja – tanítóinak biztatására – a helyi, kimagaslóan magas színvonalú református gimnáziumba íratta be. Ezt befejezve, a szegedi egyetem jogi karán szerzett diplomát. Mindeközben a makói parasztfiatalok életét élte, s folyamatosan résztvett a család gazdaságának munkáiban. Már gimnazista évei alatt foglalkoztatta a hagyma termelésének, nemesítésének és kereskedelmének ügye. A család földjén kialakított parcellákon összehasonlító vizsgálatokat kezdett a különböző hagymafajtákkal. Ez a kis telep lett később a makói hagymakutatás alapja.

Szegedi egyetemi évei alatt kapcsolódott be a Szegedi Fiatalok Kollégiumának munkásságába, s ekkor már szociográfiai munkákat publikál – korához képest nagyon is kiforrott véleményekkel – a korszak társadalmi-gazdasági viszonyairól és különösen a magyar parasztságról. A falukutató mozgalomnak már 1934-től tevékeny tagja, s szorgalmasan publikál, elsősorban a „Válasz” című folyóiratban.

25 éves korában ügyvezetője lett az akkor 3000 tagot számláló Makó és Vidéke Hagymakertészek Szövetkezetének, amely nyugati tanulmányútra küldi Ausztriába, Svájcba, Németországba és Hollandiába a hagymatermelés és a piaci rendszerek fölmérésére. 

Nagyon fiatalon, alig 25 éves fejjel már a magyar szociológia jeles és szinte egy csapásra országos hírűvé vált képviselője a makói parasztfiú, aki – számos más munkája mellett – évente írja meg és publikálja híres munkáit, amelyek ma is a hazai szociológia és szociográfia mesterművei közé tartoznak. A Futóhomok (1937) (a népi írók mozgalmaként ismert Magyarország felfedezése könyvsorozat második kötete) és a lírai ihletésű Parasztok(1938) című könyveivel robbant be a parasztság felemelkedéséért küzdők politikai mozgalmába, ahol rövidesen vezető személyiséggé vált. Sorra jelennek meg ma is nagyra becsült munkái: Magyar város (1938), Magyar falu(1940), Magyar tanyák (1941) és a legérettebb szociológiai műve A magyar paraszttársadalom (1941).

Erdei egyre erőteljesebben politizál. 1938-ban Makó város képviselőjévé választják, majd rövidesen meg is buktatják. Kezdeményezője a Nemzeti Parasztpárt létrehozásának (1939). Aktív tagja a Márciusi Frontnak, támogatója a népi kollégiumi hálózat kialakításának. Politikai okokból – katonaideje alatt 1934-ben –, majd egy, a „Válasz”-ban megjelent cikke miatt is 2-2 havi börtönbüntetésre ítélik 1942-ben. De Erdeit egyik hatalom sem kedveli és fogadja be, így harmadszor 1956-ban, mint a Nagy Imre-kormányának delegációvezetőjét internálja a szovjet katonaság. 

A háború utolsó éveit – „félillegalitásban” – Szigetszentmiklóson és Nagykőrösön tölti, majd 1944-ben öccsével együtt átszökik a fronton, s Szegedre, illetve onnan Debrecenbe megy. Ez év decemberében részt vesz az Ideiglenes Nemzetgyűlés munkájában, majd az új, ideiglenes kormány belügyminisztere lesz. A Nemzeti Parasztpártnak előbb alelnöke, majd főtitkára, s koalíciós partnerként több kormányfunkciót is betölt. 1948-ban államminiszter, 1949-től földművelésügyi (a tévedéseket elkerülendő: nem begyűjtési és „padlássöprő” miniszter!), majd az első Nagy Imre-kormányban a rehabilitációkért felelős igazságügyi tárca vezetője. 1955-től 1956. november 3-ig, letartóztatásáig miniszterelnök-helyettes, illetve államminiszter a második Nagy Imre-kormányban. December közepe táján szabadul, s ezzel befejezi aktív politikusi tevékenységét.

Mint a tanyakérdés elismert tekintélyét 1948-ban az MTA levelező tagjává, 1956-ban rendes tagjává választják. 1957 és 1964 között az MTA főtitkára, az akadémia reformjának mozgatórugója, s egyidejűleg – 1970 végéig – az Agrárgazdasági Kutató Intézet igazgatója, számos – ma is hasznos – tudományos munka szerzője, társszerzője. A legfontosabbakat érdemes is felsorolni: Mezőgazdaság és szövetkezet (1959), A termelési körzetek és specializáció a mezőgazdaságban (Társszerzőkkel, 1959), A termelőszövetkezeti üzemszervezés gyakorlati kézikönyve (Szerk. 1960, a II. és bővített kiadás 1961), A mezőgazdaság belterjessége (Társszerzőkkel, 1964), Önköltség a szocialista mezőgazdaságban (Társszerzőkkel, 1965), Üzemi szervezet és üzemvezetés a szocialista mezőgazdaságban (Társszerzőkkel, 1967), Zöldségszükséglet és zöldségtermelés (Társszerzővel, 1967), Zöldségtermelés, zöldségértékesítés, gazdaságosság (Társszerzőkkel, 1968). Utolsó, nagy munkájának,a Város és vidéke (1971) című könyvének megjelenésekor, tragikusan fiatalon, ereje teljében, alig hatvan évesen ragadja el a halál.

Erdei életművének fő tanulságait akár egyetlen mondatban is rögzíthetnénk: soha nem volt, nem lett volna nagyobb szükség az ő valóságismeretére és a parasztság valós érdekeit kifejező és képviselő szellemére, mint napjainkban, amikor céltalan és ködös álmok, kiforratlan ötletek és a „lázas semmittevés” jellemzik az agrárvilágért felelősök nézeteit és cselekedeteit egyaránt. Varga Gyula az Erdei Ferenc Társaság elnöke