2013. szeptember 9., hétfő

Győztek a tüntetők: bukik a Verespatak-törvény?

2013. szeptember 09.  maszol/HotNews
Victor Ponta | Fotó: rtv.net

Már hétfőn eldőlt: elutasítja a parlament a verespataki bányaberuházással kapcsolatos törvény tervezetét. Ezt Victor Ponta jelentette be koradélután, miután konzultált a parlamenti pártok vezetőivel. A miniszterelnök figyelmeztetett: a beruházó perelhet és kártérítést követelhet a román államtól.
A kormányfő az újságíróknak adott rövid nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy az országos tiltakozó akciók elérték céljukat. Neheztelő hangon jegyezte meg, hogy a kormányzó Szociál-Liberális Szövetségen (USL) belül nem egyeztettek a tervezetről, ám az USL vezetői „már megelőlegezték” az álláspontjukat. Ezzel Ponta a Nemzeti Liberális Párt elnöke, Crin Antonescu hétfői elutasító nyilatkozatára utalt.
A miniszterelnök elmondta, saját alakulata, a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusainak az álláspontja is megoszlik a tervezettel kapcsolatban, a beruházást a Demokrata Liberális Párt (PDL) is ellenzi. Az RMDSZ-t ugyan nem említette, de a szövetség vezetői is elutasítóan nyilatkoztak korábban a tervezetről.
A jogszabály további sorsáról a kormányfő elmondta: a szenátus hamarosan sürgősségi eljárással napirendre tűzi, majd elutasítja a tervezetet. Ugyanezt az eljárást megismétlik a képviselőházban is. „Ha mindenki ellenzi ezt a tervezetet, akkor nincs miért elnyújtani a procedúrát. Ez egy lezárt fejezet” – jegyezte meg.
A miniszterelnök szerint a beruházó Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) minden bizonnyal kárttérítést követel majd a román államtól a befektetés elmaradása miatt. "Ha perelnek, biztosan nem a kormányt perelik. Nem tudom mekkora kártérítést követelnek majd, de ezt biztos megteszik" – fogalmazott Ponta
Megjegyzés
A kormányfő előbb kukkantson bele a megközött szerződésekbe, amiket a sajtó megszelőztetett, mert nem igen lenne értelme az offshore céggel megkötött egyezségeknek a törvényszéken való bemutatásának hiszen azok nagyjából az érvényes törvények kijátszásával lettek megkötve! Sem a hazai sem a nemzetközi téren nem nagyon kedveltek az offshore üzelmek...
Olvasson kedves Ponta úr és csak azután adjon olyan ötleteket amivel az államkassza lesz rövídebb. (EH)