Rédai Botond | 2013.05.05.
A régi idők majálisozó hangulatát idézték fel azon a rendezvényen, amely vasárnap délután zajlott a csíkszentimrei Henter-kúria udvarán. A felújításra váró létesítményhez a község apraja-nagyja ellátogatott, mintegy kifejezve, a helyi közösség számára rendkívül fontos a műemlék épület megmentése.
A közösségi ragaszkodás példája: közmunkával egybekötött nosztalgiamajális a szentimrei Henter-kúriánál
Ez Szentimre jelképe, mindannyian ragaszkodunk megmentéséhez – magyarázta a kúriával kapcsolatban Keresztes Nándor. A helybéli Zöld Fák fúvószenekar vezetőjétől megtudtuk, a Csíkszentimrei Ifjúsági és Közművelődési Egyesülettel karöltve immár második alkalommal sikerült megszervezni a nosztalgiamajálist. Keresztes elmondta, az idei program sokkal gazdagabbra sikerült, hiszen a már említetteken kívül a nyugdíjas klub és más öntevékeny körök is bekapcsolódtak a szervezésbe. A program rövid közmunkával vette kezdetét, a férfiak az épület bejáratait és ablakait elzáró deszkákat helyezték vissza rendeltetési helyükre.
Állapotfelmérést végeztek az ingatlanon, ezért kellett eltávolítani ezeket a deszkákat – tudtuk meg Kencse Előd polgármestertől. A községvezető elmondta, a felmérés révén kiderül, pontosan milyen jellegű munkálatot kell elvégezni a romos épületen ahhoz, hogy visszanyerje régi patináját. Az elöljáró kifejtette, LEADER (Közösségi kezdeményezés a vidék gazdasági fejlesztése érdekében) pályázat révén szeretnék végre elkészíteni a felújítási terveket, az erre vonatkozó dokumentáció összeállítása folyamatban van.
Mint ismeretes, a kúria még 2011-ben bekerült a művelődésügyi minisztérium országos restaurálási programjába. Ennek keretében a terv elkészítése és állagmegőrző munkálatok voltak előirányozva. A szakminisztérium 100 ezer lejt elkülönített erre a célra, a tervezési munkálatok közbeszerzésének kiírása viszont elmaradt, így a projekt leállt. Kencse hangsúlyozta, a tervek elkészítése hosszú folyamat, így még idén bizonyos állagmegőrző munkálatokat szeretnének elvégezni az épületen.
Visszatérőben a régi idők hangulata
A közmunkázást követően családi piknik, különböző sportversenyek és bográcsozás tette hangulatossá a programot. A gyerekek például a Caritas Családsegítő Szolgálat által működtetett tiniklubnak köszönhetően vehettek részt különböző játékokon.
Az idősebbek a Nosztalgiapadon meséltek az érdeklődőknek az ifjúkori, a kúriához kapcsolódó emlékeikről. A 74 éves Kencse Gabriella például hetvenes évekbeli újságot és fényképeket hozott magával. A majálison szakácsként tevékenykedő Nagy József pedig szívesen mesélt arról, gyerekkorában milyen izgatottan várta a Henter-kúriánál szervezett majálisozásokat. Volt olyan is, aki a kollektivázálás előtti időkben szervezett vasárnap délutáni mulatságokat elevenítette fel. Akit érdekelt, a Henterek több mint 300 nevet tartalmazó családfájának egy részét is megtekinthette a helyszínen.
Henter-kúria: egy közösség jelképe
Mint arról már többször is beszámoltunk, a Henter-kúria és a hozzá tartozó kapu is kiemelt védettségű műemlékként van nyilvántartva. a kilencvenes évek elején és a végén is végeztek munkálatokat az épületen, ám ezeknek inkább romboló jellegük volt. Az önkormányzati átvétel előtti tulajdonos idejében viszont olyan beavatkozások is történtek, amelyek jó hatással voltak az állagmegőrzésre. Az elképzelések szerint egyébként az épület középső részén egy nagyobb terem lenne a felújítás után, ahol konferenciákat, bálokat vagy egyéb rendezvényeket lehetne szervezni. Hosszú távú elképzelésként fogalmazódott meg egy művésztelep létrehozása. Éppen ezért az épületben szálláshelyeket is kialakítanak, az új alagsorban pedig egy konyha és egy kis ebédlő is helyet kapna. Az egyetlen, régi formájában fennmaradt szobában falumúzeumot létesítenének. A frontnak és a tetőnek is vissza szeretnék adni régi formáját.