2019. február 28., csütörtök

Székelyföldi Kisállat Kiállítás 2019

2019/02/14
Bár a kiállítás kezdete előtt öt nappal megjelenő afrikai disznópestis kis híján keresztülhúzta a terveinket, végül mégiscsak megérkezett az engedély, és nekifoghattunk felkészíteni a nyulainkat egy minden eddiginél nagyobb megmérettetésre. Ugyanis soha eddig ennyi székely nyúl még nem volt egyszerre, egy helyen (most tekintsünk el egy pillanatra a hátsó udvaromtól).

A győztes fekete szallander bak Tenyésztő: Fazakas Alpár

Az ötödik Székelyföldi Kisállat Kiállításra minden előzetes várakozást túlszárnyalva, 48 székely nyulat neveztek a tenyésztők, és a csapat komolyságát mutatja, hogy ezek az állatok mind meg is jelentek a helyszínen. Ez épp egy tucattal több a tavalyi kiállításon megjelenő 36 székely nyúlnál. Ha továbbra is ilyen tempóban nő a székely nyulak száma, akkor néhány éven belül a legnagyobb számban kiállított fajta lesz a székely kiállításon.
Tavaly mindössze hét havanna szallander egészítette ki a 29 fekete szallandert, az idén viszont sokat fejlődött a két kevésbé ismert színváltozat is; a 30 fekete szallander mellett 13 havanna szallander és öt kék szallander is ki lett állítva. Ez egy bíztató tendencia, főként ha arra gondolunk, hogy a 2021 őszére kitűzött Európa Kiállításra mindhárom színváltozatból legalább 20-20 példányt szeretnénk benevezni.
A tavalyihoz hasonlóan az idén is Botha Miklós bírálta le a nyulakat, akiről nyugodtan kijelenthetjük, hogy az ország legtapasztaltabb székely nyúl bírója, és aki a kezdetektől a szívén viseli a fajtánk sorsát. Az idén is nagy odafigyeléssel, aprólékosan, de ugyanakkor jóindulatúan bírálta le az állományt, bátorítást nyújtva a kezdő tenyésztők esetlegesen gyengébb állatainak, a legjobbakat pedig biztos kézzel választotta ki a tömegből.

A győztes fekete szalander nőstény Tenyésztő: Deák Győző

Fekete szallander kategóriában a Bihar megyéből érkező Fazakas Alpár nagy testű, kifejezetten erős rajzolatú bakja bizonyult a legjobbnak 97 ponttal, míg a nőstények között Deák Győző elegáns, jó húsformákat mutató és igen jó szőrben lévő nősténye lett a bajnok, szintén 97 ponttal. Érdekesség, hogy itt volt a mezőnyben a néhány hónappal ezelőtt Európa bajnoki címet szerzett fekete szallander nőstény is, de ezúttal szőrcsere miatt nem volt esélye a győzelemre. 
Havanna szallander kategóriában nekem is sikerült behúznom egy díjat a Köpcös névre hallgató, pózolós bakom segítségével, aki ugyan csak 95,5 pontot kapott, de még így is a legjobb lett a bakok között. A havanna szallander nőstényeknél megint csak Fazakas Alpárnak lehetett gratulálni, aki egy nagy testű, erős, jó fültartású nősténnyel ért a csúcsra, melyet 96,5 pontosnak talált a bíráló.


A győztes havanna szallander bak Tenyésztő: Rákossy Zsigmond



Kék szallander kategóriában a bajnoki címhez szükséges minimális hat példány hiányában nem avattak bajnokot, viszont kollelkcióból a minimális három helyett öt is volt. Ebben a kategóriában szoros csatában Deák Győző győzedelmeskedett (sic!), egy ponttal ráverve Fazakas Alpár kollekciójára, így a kollekcióért járó kupa mellett ő lett a legjobb székely nyúl kollekcióért járó vándorserleg első gazdája is.
Összegezve a látottakat, úgy gondolom, hogy egy nagyon jó kiállításon vagyunk túl, mely izgalmakban és szép nyulakban is bővelkedett. Bízom benne, hogy továbbra is hasonló ritmusban alakul majd a fajta, és jövőre még szebb és még számosabb állománnyal tudunk majd részt venni a kiállításon. Ez úton is biztatom a tenyésztőket, hogy próbáljanak meg kollekciókban gondolkodni és lehetőség szerint négy azonos színű nyulat nevezni a kiállításra, még izgalmasabbá téve a versenyt. Az sem baj ha valakinek több színből is sikerül kollekciót összeállítani! Rákossy Zsigmond



A győztes havanna szallander nőstény Tenyésztő: Fazakas Alpár