2018. november 3., szombat

Fiatal mezőgazdászok a John Deere traktorokon

Október 4-én mezőgazdasági és kistermelői fesztivált és nyílt napot tartott a Kenderesi Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium. A pályaválasztásban mi is segítettük a fiatalokat.
A látogatók nagy része a környékbeli általános iskolákból jövő fiatal volt, akik az iskola tangazdaságában kipróbálhatták, hogy milyen a mezőgazdász lét, a KITE Zrt. által a rendezvényre felajánlott John Deere erőgépeken pedig azt, hogy milyen érzés lehet a munka a traktorfülkében.
A pályaorientációs napon egy előadás keretén belül ismertettük meg a fiatalokkal a KITE Zrt.-t. Az itt elérhető releváns pozíciók mellett a modern agrártechnológiát is szemléltettük nekik: hallhattak az RTK rendszerről és a műholdas helymeghatározó rendszerek szerepéről a mezőgazdaságban.
A kenderesi szakközépiskolával több éves kapcsolatot ápol a KITE Zrt. Alapvetően a mezőgazdasági gépész és gépjavító szakemberek képzésének támogatásával szeretnénk elérni azt, hogy az ezen a területen fellépő szakemberhiány mérsékelhető legyen. Az itt végzett fiataloknak pedig lehetősége adódik az iskola elvégzése után a KITE Zrt. szervizébe felvételt nyerni.