Makkay József 2012.12.31.
Bíró István magyaráz apja társaságában: közös a sikerOrszágos hírnevû, tíz hektáros gyümölcsös gazdája a szilágysági Bíró család. Új gyümölcsfajtákat és korábban nem alkalmazott technológiát honosítottak meg Romániában. Példájuk bizonyosság rá: egy fecske is hozhat nyarat.
Az országszerte híressé vált szilágyzoványi almafarm szerény bejáratán kissé elcsodálkozom: a tulajdonosok minden bizonnyal egyetértenek a mondással, miszerint jó bornak nem kell cégér. Noha a szállóige sok esetben nem igaz, a Bíró család farmja mégiscsak kivétel: ma már Bécstõl Bukarestig annyian ismerik, hogy a 10 hektáros szuperintenzív almafarm és faiskola az ország legnagyobb mezõgazdasági telepeivel vetekszik.
Bíró Sándor nyugalmazott bányamérnökhöz és fiához, Bíró István közgazdászhoz nem csak gyümölcstermesztéssel foglalkozó kolozsvári, bukaresti, piteºti-i vagy debreceni egyetemi tanárok, vállalkozók kopogtatnak be, de virágzó almafarmjuk révén bekerültek az országos mezõgazdasági szakpolitikákat befolyásoló szûk körbe is. Bíró István annak a 9 tagú országos bizottságnak a tagja, mely a mezõgazdasági minisztérium megbízásából Románia gyümölcstermesztésének felélesztésére dolgoz ki terveket.
Egy farm története
Bíró Sándor történetét a marketinget, az üzletkötést, egyáltalán a vállalkozást tanuló diákok körében népszerûsíteni kellene, hiszen remek példa arra, hogy a jó vállalkozáshoz jó adag vakmerõség, sok munka, kitartás és természetesen némi pénz is kell. De nem az utóbbi a legfontosabb!
Történt ugyanis, hogy 1997-ben az almaszegi szénbányából 16 havi fizetésnyi végkielégítéssel – összesen körülbelül 16 millió lejjel – utcára kerülõ bányamérnök sok bányásztól eltérõen nem a kocsmában kötött ki, hanem kényszervállalkozásba kezdve, vásárokban árult ezt-azt. Utálta új foglalatosságát, de jobbat nem tudott. Elvetõdött Magyarországra is, ahol egy õszi vásáron olyan gyönyörû almákat árult egy vállalat, amilyeneket a valóságban még nem látott. Szó szót követett, és a szilágysági bányamérnök már benn találta magát a több mint 150 hektár intenzív almafarm igazgatójánál, akinél arról érdeklõdött, mi lenne, ha idehaza, Ippen is létrehozna egy hasonló gyümölcsöst. A történet része, hogy e találkozóra Bíró Sándort elkísérte Magyarországon kertészként dolgozó testvére is, aki – tartva az elõre látható csõdtõl – kézzel-lábbal megpróbálta lebeszélni az üzletrõl. Amagyarországi cégvezetõ azonban bátorította: fogjon nyugodtan hozzá, így ugyanis legalább nulláról tanulja meg az akkor még Európa-viszonylatban is teljesen újnak számító szuperintenzív technológiát. A magyar partner kikötése szerint hazatérése után egy hektár földet vásárolt fõút mellett a szomszéd faluban, Zoványban. Miután megérkezett a két hektárra elegendõ elsõ magyar csemeteszállítmány, újabb földdarabot kellett vásárolniuk.
„Maga megbolondult” – nyugtázta a község agronómusa Bíróék nagyívû terveit, amire a Szilágy megyei mezõgazdasági vezérigazgatóság egyik aligazgatója még rátett egy lapáttal: „Hát nem látja, hogy mindenhol mennek tönkre a gyümölcsösök? Maga ott kezdi, ahonnan más menekül?” Fián kívül egyetlen biztató szót sem kapott idehaza, még a felesége is azt mondta, hogy az üzletre rámehet mindenük, akár a házuk is. De ekkor már nem volt visszaút. A csemeték mellé szakkönyvek, videokazetták és élõ szakmai tanácsokérkeztek Magyarországról. A nagy szárazság miatt olyan kemény volt a föld, hogy alig lehetett ásni, de valahogy elültették az ötezer csemetét. Mire a frissen ásott kútból öntözni kezdték volna, akkora esõ jött, hogy az új ültetvényben térdig állt a víz. Nosza, hamar lefolyóárkokat kellett ásniuk, hiszen a terület korábban libalegelõ volt, ezért megállt rajta a víz.
Az április végére elültetett csemeték végül átvészelték a nagy szárazságot és az árvizet is. Levélbe, virágba borulva nyárára már megjelentek az elsõ almák a fán. A magyarországi cég részérõl összetrombitált tudományos bemutatóra az osztrák anyavállalat vezetõje mellett számos hazai és külföldi szakember, egyetemi tanár is eljött, hogy megtekintsék az elsõ romániai szuperintenzív gyümölcstelepítést. Az erdélyi szakemberek kétkedve nézték, nincs-e felkötve cérnával az alma a fára, mert ilyen csodáról még nem hallottak. A magyar és osztrák cégvezetõ mosolygott: az elsõ bemutató sikeres lett. Tudták, hogy 2001 õszén az övéké lett a szuperintenzív gyümölcstermesztés romániai piaca.
A bürokrácia útvesztõjében
Mint vendéglátóm meséli, az indulás legnagyobb kerékkötõje mégsem az volt, hogy õt a falubeliek és a mezõgazdasági szakemberek bolondnak nézték. Az igazi gondot az okozta, hogy nem kapott behozatali engedélyt a gyümölcscsemetékre. A romokban heverõ hazai mezõgazdaság irányítói attól féltek, hogy ismeretlen kórokozokkal és kártevõkkel tölti meg a „példásan megmûvelt” termõföldekkel rendelkezõ országot. Hiába kilincseltek Zilahon, Bukarestben, vagy a fajtaelismeréseket végzõ Piteºti-i gyümölcstermesztési kutatóállomáson, mindenhol negatív volt a válasz. Egy döntéshozó vagy kutató sem vette a fáradtságot, hogy interneten utánanézzen, hol áll a gyümölcstermesztés Magyarországon vagy Ausztriában. Hosszas kiútkeresés után ausztriai nyomásra jutott el a szállítmány Szilágyzoványba, a mezõgazdasági bemutatók révén pedig néhány éven belül az egész országba.
Közel száz új farm Erdélyben
Ma már egyértelmû: Bíró Sándor és a kezdetektõl mellette álló, õt mindenben támogató fia, Bíró István merészségét és konok kitartását néhány év alatt példa nélküli siker övezte. Az almatermesztésre és faiskolás csemeteforgalmazásra berendezkedõ, ma már tíz hektáros gazdaság vezetõinek közvetítésével több tucat új szuperintenzív farm jelent meg Erdélyben, de a legnagyobb vásároló a Piteºti-i kísérleti állomás lett, ahol néhány éve még szóba sem álltak velük. A regáti kutatóállomás megvásárolta az új technológiát, és annak alkalmazását immár saját programjaként ösztönzi Románia-szerte. Bíróék közvetítésével a legtöbb erdélyi megyében már alakult szuperintenzív gazdaság, több száz hektárra tehetõk az új eljárással létesített telepítések. Sokan uniós pályázatokon nyernek támogatást, a zoványi vállalkozó megegyezés szerint szállítja a saját termelésû vagy magyar, osztrák, lengyel, illetve holland szaporítóanyagot, az M9-es alanyra oltott több tíz fajta alma-, körte-, szilva-, cseresznye, valamint meggycsemetéket. Az idõsebbik Bíró nagy esélyt lát az állami támogatással beinduló gyümölcstelepítési programban. Egyelõre mindez pusztán terv, de azt Bukarestben is látják, hogy az élelmiszer-ágazatban elszabadult importot csak belsõ termeléssel lehet mérsékelni. A gyümölcstermelésnek pedig nagy hagyományai vannak Romániában: csupán az állami beavatkozásra lenne szükség, hogy a tervbõl valóság legyen.
Háztól kel el az alma
Megvallom, jómagam a hagyományos erdélyi almafajták – a ponyik, a batul vagy a sóvári – kedvelõje vagyok, de a végigkóstolt kiváló zamatú zoványi fajták után nehéz választanom. A korszerû fajták királynéja, a golden kiváló zamatával vetekszik a jonagold, a cukorbetegeknek is ajánlott topaz, a pinova, az idared, de a sor hosszan folytatható. A két-hároméves korban már jól termõ farmon egy hektárról több mint harminc tonna almát takarítanak be. Nem kell fára mászni: a legfeljebb két méter magas ültetvényben könnyûszerrel lehet szüretelni, és az alma 90 százaléka kiváló minõségû. Bíróék az áru többségét helyben adják el, kisebb-nagyobb viszonteladók jönnek rendszeresen az almáért. A termés egy részét almaszörpre cserélik, és azt forgalmazzák, de az utóbbi években sok alma elfogyott az iskolaprogramra is, hiszen a megyében õk a legfontosabb beszállítói az iskoláknak. Bíró István szerint az alma ára az utóbbi 10 évben alig változott, egy-két éve nõtt valamennyit, ez pedig azt jelenti, hogy hosszabb távon a feldolgozás a járható út. Gyümölcslékészítõ gépsort szeretnének vásárolni, illetve más végtermékké is feldolgoznák az almát. Az ország az alma zömét importálja, õsszel Magyarországról nagy tételben jut be gyümölcs a határ menti területekre, ami igencsak visszaszorítja az árakat. A válság miatt visszaesõ telepítési kedv ellensúlyozására továbbra is fontos termék marad az alma, ez a farm fõ bevételi forrása.
Hó alatt a gyümölcsös
Kinézünk a mértani pontossággal meghúzott, 3,5 méter széles, hó alatt telelõ gyümölcsössorok közé, ahol a fák egy méterre sorakoznak egymástól. Rövidesen kezdõdik a téli metszés: a farm alkalmazottai már szakemberek ebben. A kolozsvári agráregyetemrõl idelátogató végzõsök és doktoranduszok a helyszínen tanulják az új technológiát. Bíró István meséli, hogy õ is beiratkozott a kertészetre, de a közgazdaság befejezése után már nem volt ereje és ideje egy újabb ötéves egyetemet elvégezni. Abból, amit õ szakkönyvekbõl, illetve saját tapasztalatból megtanult, könnyedén levizsgázhatna bármelyik gyümölcstermesztési professzornál. Amúgy a diákoknak rendszerint õ tart szakmai bemutatót, apját pedig nemrég Traian Bãsescu tüntette ki a farmereknek adható legmagasabb mezõgazdasági érdemrenddel
Apa és fia a nyári gyümölcsösben, a kifeszített jégháló alatt
Eladásra váró alma a farm raktárában