2012. augusztus 7., kedd

Karanténlistán szereplő kártevő kezdett terjedni Magyarországon

2012. augusztus 06.Szerző: MTI
Ez év nyarán Magyarországon is igazolták az Észak-Amerikából származó nyugati dióburok-fúrólégy (Rhagoletis completa) jelenlétét, a karantén listán szereplő károsító terjedésének megakadályozása a gazdálkodók közös feladata - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).
A károsító természetes ellenségei egyelőre nem ismertek, ezért a NÉBIH Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatósága (NTAI) által kiadott szükséghelyzeti eseti engedély lehetővé teszi a kémiai védekezést is - emeli ki a hivatal közleménye.
A nyugati dióburok-fúrólégy felszámolására nincs lehetőség, ezért az a feladat, hogy vissza kell szorítania a kártevő terjedését, amihez a termelők és a lakosság aktív közreműködése is szükséges.
A NÉBIH felhívja mindenki figyelmét, ha gyanúja van a károsító jelenlétére, vagy ha úgy véli, hogy a kifejlett egyedet látja, azonnal értesítse az illetékes megyei növényvédelmi hatóságot és tegye meg a NÉBIH honlapján javasolt védekezési intézkedéseket - olvasható a közleményben.
A nyugati dióburok-fúrólégy (Rhagoletis completa Cresson) az USA és Mexikó területéről származik, az 1980-as évek elején jelent meg először Európában, Svájcban. Tápnövénye a dió (Juglans spp), amelynek termésburkában károsít és erős fertőzésnél akár 50 százalékos kártételt is okozhat a dióültetvényeinkben. Európa éghajlati adottságai és tápnövényének széleskörű előfordulása elősegíti a gyors terjedését és felszaporodását - állítják a szakemberek.
Magyarországi megjelenésének gyanújáról 2011-ben számoltak be Kőszeg körzetében. A térségben a NÉBIH NTAI fokozott növény egészségügyi felderítést rendelt el. Ennek eredményeként 2012 nyarán hatóságilag igazolta a károsító jelenlétét.
A kártevő terjedése leginkább természetes úton történik. Tápnövényének széleskörű előfordulása - házi kertekben, ültetvényekben, közterületeken, parkokban, erdős területeken - elősegíti a gyors terjedését és felszaporodását. Terjedésének megakadályozásában fontos, hogy a lárva ne kerüljön a talajba.