2012. július 6., péntek

Ökoháza lesz Endrédnek

2012.07.06. | Nagykároly.ro
Jól halad az érendrédi ökoház terve. Amint már hírt adtunk róla, a természet- és környezetvédelmi információs központ kialakítása érdekében a község elöljárósága határon átívelő pályázatok finanszírozására létrehozott alapból szerzett támogatást.
Amint a polgármestertől megtudtuk, a közbeszerzési eljárás véget ért, s a szerződést is aláírta a helyhatóság a licit nyertesével. Az elöljáró elmondta, hogy terveik szerint a közeljövőben adják át az épületet a felújítási munkálatokat elvégző cégnek, így már a napokon belül hozzákezdhetnek a település központjában található régi postaépület átalakításhoz.
A környezetvédelmi szempontokon alapuló, a fenntartható fejlődést elősegítő, és a természetvédelmi értékek megőrzését célul kitűző projekt a Felső-Tisza, a Túr-mente, a Szatmár-Bereg és az Érmellék térségeit érinti. A projektmenedzserek a határ menti térségben működő szervezetekkel közösen alakítják ki a szóban forgó központokat. Ezek az úgynevezett ökoházak a magyarországi Tivadar községben és a romániai Érendréd községben épülnek meg, illetve vízi tanösvény kialakítására kerül sor a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Sonkád, Kölcse, Túrsistvándi községeket érintve, valamint különböző tanösvények épülnek a magyarországi Kisar, Tivadar, Tarpa községek mentén és a Szatmár megyei Érendréd községet érintve.
Az épület külsőleg teljesen megújul, továbbá az ökoházban a többi között egy érmelléki termékeket bemutató helyiséget rendeznek be, illetve egy konyhával ellátott pihenőhelyet.