2018. március 23., péntek

Mezőgazdasági konferenciát szerveztek a Kolozs megyei gazdáknak

Az Aranyosszéki Gazdák Egyesülete február 10-én szervezte meg negyedik alkalommal a Kolozs megyei Mezőgazdasági Konferenciát. A kolozsvári rendezvényen több mint ötven mezőségi, kalotaszegi és aranyosszéki gazda vett részt és jutott hasznos információkhoz.
A szervezők nevében az egybegyűlteket Moldvoy Ákos, az Aranyosszéki Gazdák Egyesületének elnöke és Mihály Ágnes az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei elnöke köszöntötte, valamint jelen volt Soós Sándor, a Néppárt országos alelnöke is.
Moldvoy Ákos bemutatta a szervezet tevékenységét és a jövőbeni terveit, tájékoztatta a gazdákat az egyesületi tagság előnyeiről, a frissen beszerzett gyümölcsprés közösségi hasznosíthatóságáról, majd elmondta: ez a rendezvény nem jöhetett volna létre a magyar Földművelésügyi Minisztérium támogatása nélkül. Az előadások sorát Vitus Csaba, györgyfalvi fűszernövény-termesztő kezdte, aki a növénytermesztésben és értékesítésben szerzett tapasztalatait mutatta be. György Mátyás, gazdasági igazgató a Székelygyümölcs-projektet mutatta be, és azt, hogy hogyan sikerült Székelyudvarhely környékén népszerűvé tenni a gyümölcsfeldolgozást.
Bartis Botond, a Goodwill Consulting cég pályázatírója az aktuális pályázatokról tartott előadást és felajánlotta a segítségét a részvevőknek. Kis Júlia ügyvéd előadásában a földügyekről, telekkönyvezésről és az ezekkel kapcsolatos problémákról beszélt a résztvevőknek, valamint bemutatta a szövetkezetalapítás feltételeit is. Az előadás végén a résztvevők saját jogi természetű kérdéseikre is választ kaptak. Kovács István, az APIA tanácsadója, az idei területalapú támogatásokat mutatta be, s rengeteg kérdést kapott a közönségből a kétórás előadás alatt. Hunyadi Attila, egyetemi tanár, a StudCoop szövetkezet elnöke a szövetkezeti formákról, történelmi előzményekről beszélt, bemutatva a két világháború közötti szövetkezeteket.
Összességében sikeres konferenciát tudhat maga mögött az Aranyosszéki Gazdák Egyesülete, a visszajelzések szerint továbbra is szükség van a hasonló jellegű találkozókra, ahol a gazdák megismerkedhetnek egymással, tapasztalatot cserélhetnek és mindennapi munkájukat segítő hasznos információkhoz juthatnak.
Az Aranyosszéki Gazdák Egyesületének sajtóirodája