2015. március 22., vasárnap

Rügypattanásig ültethetünk

2015. MÁRCIUS 20., Szerző: Valló László
(Március 20 - 26.) Legbiztonságosabb az őszi ültetés, de azért a tavaszi is lehet sikeres, ha megadjuk a módját, azaz nem spórolunk az ültetőgödör méretével, és a visszatemetett földet feltöltjük szerves és műtrágyával. Inkább most vegyünk és ültessünk szabad gyökerű facsemetét vagy szőlőoltványt, mint később konténerest, mert az utóbbi hiába tetszetősebb, a fácska csökött gyökérzetének idő kell, mire rendesen kifejlődik. Növényeinket addig ültessük el, míg ki nem fakadnak a rügyeik.
- Nem hangsúlyozhatjuk eléggé, hogy akár gyümölcstermő növényt, szőlőt, akár díszfát vagy -bokrot ültetünk, legyünk tisztában főbb tulajdonságaival (talaj- és tápanyagigényével, termékenyülési viszonyaival, alanyának természetével), s aszerint válasszunk. Ügyeljünk a térállásra, adjuk meg nekik az előírás szerinti tenyészterületet, különben fölnyurgulnak, fölkopaszodnak, termőképességük, díszítőértékük csökken. Tartsuk be a telekhatártól való ültetési távolságot is (amelyet az önkormányzatok rendeletben írnak elő), mert attól eltérve lehet, hogy a mostani jó szomszéddal nem lesz konfliktusunk, de a helyébe lépő új tulajdonossal meggyűlhet a bajunk. A fejlettebb koronájú csemetét nagyon ajánlott karó mellett rögzíteni, mert félő, hogy ha kilombosodik és a szél belekapaszkodik, csonkolt kis gyökérzete nem tudja megtartani a földben, és kifordul.