2013. szeptember 8., vasárnap

Banatikum védjegyet hoznak létre

http://www.rmdsz.ro/sajtoszoba/hir/banatikum-vedjegyet-hoznak-letre
2013.09.08.
Negyedik alkalommal szervezett a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete hagyományos termék vásárt szombaton, 2013. szeptember 7.-én a Temes megyei Zsombolyán. Az idei vásáron, a hagyományos termékbemutatók mellett sor került a Banatikum védjegy létrehozásának előkészítő munkálatainak első tanácskozására. A védjegy célja sajátos arculatot adni a régió sajátos termékeinek, mely által ösztönöznék a helyi termelők és fogyasztók kapcsolatainak megerősödését, valamint a közös márkanév alatt versenyképesebb fellépést tudnának biztosítani a bánsági termelőknek és feldolgozóknak az európai piacon. A tanácskozáson dr. Csősz János, a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesületének elnöke ismertette a védjegy létrehozásának lépéseit, majd dr. Szieberth István, a magyarországi Vidékfejlesztési Minisztérium szakmai tanácsadója mutatta be a magyarországi magyar, hazai és hazai gyártású termékek védjegyei kialakulásának és működésének tapasztalatait. A romániai helyzetről, valamint a székelyföldi márkanevek működéséről Sebestyén Csaba, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének elnöke tájékoztatott. A tanácskozáson jelen volt Halász Ferenc, a Temes megyei RMDSZ elnöke és Molnár Zsolt, Temes megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő, akik teljes körű támogatásukról biztosították a kezdeményezőket a védjegy létrehozása kapcsán. Molnár továbbá hozzátette, hogy a kezdeményezési folyamat következő lépéseként Temesváron közvitát fognak szervezni. - See more at: http://www.rmdsz.ro/sajtoszoba/hir/banatikum-vedjegyet-hoznak-letre#sthash.urYz4Mus.dpuf