2012. szeptember 25., kedd

Káposztafesztivál – még nem írható le

Simon Eszter 2012.09.25.
Most már bizonyos, hogy idén elmarad a parajdi nemzetközi töltöttkáposzta-fesztivál. A Sóvidék egyik legnépszerűbb hagyományőrző rendezvényére idén októberben tizennyolcadik alkalommal került volna sor, de mivel a korábbi főszervező visszalépett, ebben az évben nem káposztázhatunk. A fesztivál további sorsáról Parajd polgármesterétől érdeklődtünk.
Eddig 17 alkalommal sikerült megszervezni Erdély legrangosabb gasztronómiai eseményét. A parajdi sóbánya mellett a település hírnevét ez a közel húszéves hagyománnyal rendelkező esemény is meghatározta. Az október eleji parajdi töltöttkáposzta-fesztivál azonban idén nem kerül megrendezésre.
Február közepén László Ildikó Melinda, a rendezvény eddigi főszervezője bejelentette, hogy visszavonul, és útjára engedi a jó hírnévnek örvendő fesztivált. Sajnos azóta sem akadt senki, aki átvette volna a stafétát. Akkor azt is elárulta, hogy azért köszönt le tisztségéből, mert szervezési problémák adódtak.
Mivel a rendezvény társszervezője minden évben a parajdi polgármesteri hivatal volt, a töltöttkáposzta-fesztiválról Bokor Sándort, Parajd polgármesterét kérdeztük. „Sajnos nem sikerült senkit találnunk László Ildikó helyére, hiszen senki nem rendelkezik annyi ismerettel a fesztivállal kapcsolatban, mint ő, tehát ebben az évben sajnos elmarad a fesztivál. Tisztában vagyok azzal, hogy ez nagy kiesést és anyagi hiányt jelent Parajdnak, legfőképpen a turizmus szempontjából” – vázolta Bokor. A rendezvény jövőjéről érdeklődve az elöljáró hozzátette: „Mi tizenhét éven keresztül végig ott voltunk, társszervezőként részt vettünk a fesztiválon, tervünkben van, hogy jövőre fel fogjuk éleszteni.
A 18. töltöttkáposzta-fesztiválra már most leadtunk egy uniós pályázatot, melyet reményeink szerint meg is nyerünk, és 2013-ban ismét megrendezzük a parajdi töltöttkáposzta-fesztivált.”