2021. március 31., szerda
2021. március 27., szombat
Elhunyt Tótfalussy V. Béla aki a Kertbarátok Lapja főszerkesztője és az Erdélyi Gazda társfőszerkesztője volt, tőbb éven át
Nagyon szomorú hírt kaptunk a mai napon. Megtudtuk, hogy kedves kollegánk és munkatársunk a Tótfalussy Veres Adalbert( amindneki Bélája) aki a Kertbarátok Lapjának a főszerkesztője és az Erdélyi Gazda társfőszerkesztője hosszas betegség után csendesen elhunyt.
Nyugodjék békében!
Az Erdélyi Hangya közössége őszinte részvétét fejezi ki a gyászoló családnak,
2021. március 26., péntek
Kender papír, ruházat, tea és építőipar számára. Miért jövedelmező a termesztése
Február 26
Az építőanyagokat, kozmetikumokat, élelmiszereket és ruházatokat Oroszországban ipari kenderből kezdték gyártani. Három vállalkozás foglalkozik e növény termesztésével a kalinyingrádi régióban, amelyek közül kettő párhuzamosan dolgozik. Milyen kilátásokkal jár a kannabisz terjesztése a régióban, és mennyibe kerül egy ilyen vállalkozás beindítása - közölték a vállalkozók a Royal Gate magazinnak.
Az ipari kender termesztett területe a régióban 2020-ban 32% -kal - 578-ról 851 hektárra - nőtt, a bruttó termés pedig 99,1% -kal (6,5-ről 721 tonnára) nőtt 2019-hez képest.
Az ipari kender magjait és szárát élelmiszer és építőanyagok előállításához használják. A technikai fajták leveleinek és felső virágzatának száraz tömegében a tetrahidrokannabinol (a hasis és a marihuána hatóanyaga) tartalma nem haladja meg a 0,1% -ot. A technikai kender termesztését Oroszországban az Orosz Föderáció kormányának 2020. február 6-i rendelete engedélyezi.
Két cég vet kendert a Bagrationovsky (800 hektár) és a Zelenogradsky (további 30 hektár) városi kerületek mezejére. A kalinyingrádi terület a termőterület tekintetében megelőzi a szomszédos Litvániát - mondja Mindaugas Skruzdis, a műszaki kender tanácsadója és az Agrobionica vezető agronómusa. Tehát 2019-ben a köztársaságban
az ipari kendert 9,2 ezer hektárra vetették, míg a kalinyingrádi régióban - 10,2 ezer hektárt. Az "Agroinvestor" magazin szerint az Európai Unióban erre a mezőgazdasági növényre elosztott teljes terület becsült értéke 35-40 ezer hektár. Skruzdis szerint az Oroszországban termesztett kannabisz hamarosan még aktívabb fejlődésben részesül, többek között a hazai fajták kiváló minőségének köszönhetően.
„Oroszországban nem használhatjuk az európai vetőmagot, valamint Európában sem az orosz vetőmagot. Három orosz fajtát választottunk: az első „próba” termés azt mutatta, hogy az ipari kender orosz fajtái minőségükben nem rosszabbak, mint az európaiak ”- mondja az agronómus. Előnyök a gazdák számára
- Valószínűleg egy egész hónapig ellenálltam, de miután tanulmányoztam ezt az irányt, mégis kockáztattam. Az ipari kender a földhasználat és a hozam szempontjából jó termés. Ráadásul nem szükséges a gabonafélékkel egy időben vetni: nyugodtan befejeztem a búza, az árpa és a zab vetési akcióját, parlagot béreltem és elkezdtem szorosan felkészülni az ipari kender ültetésére. A mezőgazdaságban mindig vannak kockázatok: minden termény beruházást igényel, és egy év múlva látja az eredményt ”- mondja Vjacseszlav Kapitan, a Kapitan gazdaság vezetője.
Az ipari kendert tavasszal vetik, a magokat ősszel betakarítják, és a bizalom (szalma) az éghajlati adottságok miatt a hó elolvadása után magyarázza Skruzdis. A mezőgazdasági növény rövid növekedési periódusa - a magtól a virágos növényig hat hónap - egy másik előny, amely gazdaságilag életképessé teszi az ipari kendert. Ezenkívül fagyálló is.
Az oroszországi műszaki kender termesztésének egyik fő akadálya az agrárok szerint a betakarításhoz szükséges hazai berendezések hiánya, a külföldi berendezések magas költségei és a feldolgozási kapacitás hiánya.
A kenderbetakarítók magas költségei miatt Vjacseszlav Kapitan szerint a legtöbb vállalkozás ehhez alkalmazza a hagyományos kombájnokat - olcsóbbnak bizonyul, de nem mindig hatékonyabb.
Mindaugas Skruzdis a kenderfeldolgozásba történő beruházásokat legalább 360 millió rubelre becsüli - ennyibe kerülnek a 600–1000 hektár ipari kenderből betakarított növény feldolgozására szolgáló európai berendezések. Pénzt takaríthat meg, ha adaptálja a lenfeldolgozáshoz tervezett berendezéseket - ehhez körülbelül 32 millió rubelre lesz szükség.
A Mordovskiye Penkozavody Alexander Kuchinsky vállalat vezérigazgatója szerint az elsődleges feldolgozáshoz szükséges új importált berendezések, vagyis a szálak tűztől való elválasztása 365,2 millió rubelbe kerül, nincsenek orosz analógok. A vállalkozó ugyanakkor megjegyzi, hogy a nyereségesség csak a mély feldolgozás megszervezésével érhető el.
„Csak magokból nem fog sokat keresni, legjobb esetben a megvalósítás fedezi a költségeket. Az elsődleges szár feldolgozása megduplázza a jövedelmezőséget. Ha a kapott szálat fonalba teszik, a hozzáadott érték ismét növekszik ”- biztos Kuchinsky.
Hol használják
A kalinyingrádi régió földművelésügyi minisztériuma szerint a feldolgozás hiánya miatt a műszaki kender termesztése továbbra is a kereskedelmi vetőmagtermesztésre korlátozódik. Az Agrobionica és a KFH Kapitan magokat értékesít élelmiszeripari vállalkozásoknak - finomítva, aminosavakban gazdagak, és a tiszta fehérje tartalma 35%.
A Kapitan cége a szál egy részét eladta a kalinyingrádi homlokzati szigetelőanyagok gyártójának. A vállalkozó szerint a kenderrost a szintetikus gyapjúval ellentétben növeli az építőelemek hővezető képességét.
Oroszország más régióiban abból készülnek ruházati cikkek, élelmiszerek és kozmetikumok. A kalinyingrádi régió földművelésügyi minisztériumában az egyik ígéretes irány a technikai kender biomassza exportja a gyógyteák előállításához.
„Csodálatos éghajlat van az ipari kender termesztésére, és sok a napsütéses nap. Az egyetlen dolog az, hogy az ősz kissé hamarabb kezdődhet, ami kiigazítja a betakarítási kampányt. A kalinyingrádi régió Európához való közelsége összeköti a kezeket az export számára. A versenyképesség érdekében el kell dolgozni a mély feldolgozást "- biztos a" mordovai kenderüzemek "főigazgatója.
A kalinyingrádi gazdák viszont felajánlják az ipari kender felhasználását cellulóz alapanyagként.„Gyakran halljuk, hogy az erdő véget ér. A kenderpapír előállításához négyszer kevesebb alapanyagra van szükség, mint a fához a szokásos [papírhoz]. Másodszor, az ipari kender tízszer gyorsabban növekszik, mint a fa, és a feldolgozás sokkal olcsóbb. Nem látok okot arra, hogy csak magot termeljünk, a rostok és a tüzek megszerzésére kell összpontosítanunk ”- mondja Vjacseszlav Kapitan. „Elég sok vegyszert használnak a cellulóz előállításában, ami emeli a veszélyességi osztályt. A savmentes technológia nagy előrelépés lesz. Az európai kollégák a kannabisz-vállalkozások fejlesztését tervezik, figyelembe véve a környezeti trendeket. A növényi cellulóz potenciális piaca a kézműves papír, a kender papír gyártása, a papírjelek nyomtatása ”- mondja Skruzdis agronómus.
Mint az RBK Kaliningrad megírta, tavaly a kalinyingrádi régió gazdaságai új mezőgazdasági növényeket kezdtek termeszteni: szójababot, ipari kendert, olajos retket és mustárt.
Nadezhda Budrina
2021. március 15., hétfő
A PSD elnöke a külföldi felvásárlóktól félti a romániai termőföldeket
Agerpres2021. március 15., hétfő, 20:09
Az „ország kifosztásának” nevezte Marcel Ciolacu a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ 61 szenátora és képviselője által benyújtott módosító javaslatot, amely – a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint – lehetőséget teremt a nem román állampolgárságú személyeknek, hogy az eddigieknél könnyebben földtulajdonhoz jussanak Romániában.
Ciolacu hangsúlyozza: a PSD egy tavaly elfogadott törvénnyel „a gazdák és az állam védelmében” gátat próbált vetni annak, hogy idegen kézre kerüljön a romániai termőföld, azáltal, hogy csak bizonyos romániai tartózkodás után lehetett földet vásárolni, illetve csak olyan személy adhatott el külföldi állampolgárnak földet, aki legalább nyolc éve birtokolta azt.
Meglátása szerint, ha külföldi kezekben lesz a termőföld, Románia nem válhat önellátóvá, és „mindenféle külföldről hozott, növényvédő szerrel teletömött disznóság felvevőpiacává válik”.
A PNL-, az USR- és az RMDSZ-képviselők egy csoportja módosító indítványt nyújtott be a termőföldek eladását szabályozó 2014/17-es és 2001/268-as törvényhez. Indoklásuk szerint a módosítások hozzájárulnának a 17-es törvény alapvető célkitűzéseinek megvalósulásához, azaz a mezőgazdasági földterületek összevonásához (...), a hatályos jogszabályok tisztázatlan vagy ellentmondó kifejezéseinek tisztázásához, a 2020-as módosítások által felvetett bürokratikus akadályok megszüntetéséhez az eljárások egyszerűsítésével, az elővásárlási kategóriák tisztázásával, a szabálysértésekre kiszabott bírságok csökkentésével, hogy azok elrendelhetők legyenek az ezen a területen hatáskörrel rendelkező intézmények által.
Napraforgóimportra szorulunk a tavalyi szárazság miatt
Hotnews2021. március 12.,
Argentínából 95 ezer tonna napraforgómagot vásároltunk, az első szállítmány a napokban indul útnak.
Bár Románia az Európai Unió egyik vezető napraforgó termesztője és exportőre, a tavalyi súlyos szárazság miatt idén importra szorul. Egy 35 ezer tonnás szállítmány, romániai úticéllal, a hétvégén indul el az argentínai Necochea kikötőjéből. A dél-amerikai ország export ügynökségének nyilvántartásában összesen 95 ezer tonna, romániai cégek által lekötött napraforgó szerepel. A fennmaradó 60 ezer tonnát is rövidesen útnak indítják a konstancai kikötő felé.
2019-ben Románia az EU legnagyobb napraforgó termesztője volt, úgy a termés mennyisége, mint a bevetett terület nagysága alapján. Tavaly kisebb területen vetettek napraforgót a gazdák, s az időjárás is roppant kedvezőtlen volt, ezért a termés mennyisége közel 30 százalékkal esett vissza, 3,4 millió tonnáról 2,24 millió tonnára. A kivitel még nagyobb mértékben, 37 százalékkal csökkent.
A 2020-as extrém tavaszi szárazság főleg az ország keleti és dél-keleti vidékeit sújtotta, Erdélyt kevésbé. Előbbi területeken voltak termelők, akik az egy évvel korábbi termésmennyiségnél 80 százalékkal kevesebbet takarítottak be. A szárazság más, nagy napraforgó termesztő európai államokat is sújtott, így Ukrajnát és Franciaországot is.
A kecske nem buta, nem is a szegény ember tehene – kamaszként alapította gazdaságát a csíkszeredai fiatalember
Bereczki Szilvia2021. március 14.,
Tyúkok kotkodácsoltak, kutyák csaholtak, a kecskék köszönésképpen mekegtek, amikor Csiby-Gindele Botondék gazdaságát felkerestük Csíkszeredában. Noha a porta közelében tömbházak tornyosulnak és iskolák zsibonganak, a város zaja elhalkult, amint a kapun beléptünk. Az udvaron modern építésű ház állt, azzal szemben istálló, kecskedomb, villanypásztor, kecskejátszótér, bősz cáp és kecskeasszonyságok sorakoztak apró gidáikkal. Varázslatos állatvilágba csöppentünk, ahol minden négy- és kétlábúnak kitüntetett helye van: az embert szolgálja, de nem úgy, mint a megszokott vidéki gazdaságokban. Ad magából, mert cserébe rengeteg törődést, odafigyelést és szeretetet kap – meg családot, mert a Kecskemesék Tejgazdagság minden szeszélyes, szeleburdi és temperamentumos állata a gazdák szívébe zárta magát, szó sincs arról, hogy húsukért tartanák a patásokat.
Ha a fejési sorrend nem smakkol, eszeveszett hisztéria kezdődik; amikor találkoznak, szarvukat összeverve erősítik meg a főnök kilétét. Ugrándoznak, dombra másznak, padokra szökkennek, hátukat vakarják, alagutakban rejtőzködnek. Néhányan suták, egyesek temperamentumosok, mások szeszélyesek, Ali, a cáp pedig kimért és dörgedelmes – külön személyisége van a városi gazdaság összes kecskéjének. Látogatásunkkor a patások közé vegyülve tapasztaltuk meg, az előítéletekkel ellentétben nem buták, nem büdösek, és még csak nem is a szegény ember tehenei, hiszen az odafigyelést, a tisztaságot és a rendet kikövetelik maguknak.
Fotók: Gábos AlbinHa bármi hibádzik az ellátásukban, válaszként megvonják a tejet, így aztán Csiby-Gindele Botondéknál mindenki haptákban áll: az öt testvér felváltva simogatja a patásokat, az édesanya a fejésben és a tejfeldolgozásban jeleskedik, az édesapára pedig az állatok állatorvoshoz való szállítása, a beszerzés és az üzleti teendők hárulnak. A nagycsalád a nagyszülőkkel együtt nyaranta szénát csinál: kézzel kaszálják a kisebb területeket, és szintén kézzel, hagyományosan takarnak. Ha nagyobb kaszáló is vágásra kerül, géppel rendelkező embereket hívnak a kaszálásra és a bálázásra, de a kettő közti forgatást és takarást még mindig jómaguk végzik hagyományosan.
Komolyan veszik minden percét a gazdálkodásnak, holott tömbházlakásból költöztek kertes házba, és mit sem értettek az állattartáshoz. Csiby-Gindele Botond elmondása szerint 17 éves korában hozakodott elő a kecsketartás lehetőségével, a családja pedig, ahelyett, hogy egy kamasz hóbortjaként tekintett volna az ötletére, rábólintott, és máig szívvel-lélekkel végzi a városban a vidéki teendőket. Mindezt az internet és a YouTube segítségével, ugyanis ez bizonyult a tanulás egyetlen lehetséges módjának. Mivel az anya és az apa is építőmérnök, a családban nem volt hagyománya az állattartásnak, a modernkor adta lehetőségeket megragadva találtak vissza a gyökereikhez. Hét éve elkötelezett kecsketartók, azóta megjárták az állattartás mélységeit és magasságait: úgy érzik, napról napra nagyobb öröm és kihívás kecskés gazdának lenni.
A sikerekben édesanyjának nagy szerepe van: a harmadik gyermek után úgy döntött, hivatásos anya lesz, kiszáll a munkavégzéssel járó mókuskerékből. Fia erre úgy emlékszik vissza, hogy négy testvérével mindig számíthattak rá, főtt étel került folyton az asztalra, az iskolai teendőkben segítette őket, és minduntalan támogatta gyermekeit. Amikor maguk mögött hagyták a négyszobás tömbházlakást, és belekezdtek az ismeretlen, vidéki jellegű életbe, az anya különféle kurzusokat végzett el. Szenvedélyévé vált a természet és a növénytermesztés, szabadidejében gyümölcsfákat, virágoskertet, fűszerkertet rendezget, kertészkedik, fákat metsz és sajtokat készít. Rátermettségét különféle diplomák bizonyítják.
Fia az évek folyamán egyetemet végzett, a kecsketartás mellett arra is jutott ideje, hogy a tervezőgrafika szakot Magyarországon tanulja ki. Jelenleg szabadúszóként tevékenykedik, az állattartás mellett arculat- és logótervezéssel foglalkozik. Hálás azért, hogy a kecskék rendet hoznak az életébe, mert a reggeli és esti rutinhoz igazíthatja a munkáját, így nem csúszik el a határidőkkel. Amíg az egyetemen tartózkodott, a szüleire hárult a kecskék ellátásának oroszlánrésze, ám a járványhelyzet megjelenésével és az online oktatással lehetősége nyílt teljesen kézbe venni a gazdaságot: kecsketartással párhuzamosan szerezte meg egyetemi diplomáját.
Ha szeretetet és törődést kapnak, százszorosan visszafizetik: akár 5-6 liter tejet is adhat egy kecske
A Csiby-Gindele család minden napja hasonló, legalábbis abban, hogy rutinokra épül: Botond, aki a gazdaság feje és ötletgazdája, reggel 7 órakor kel. Amint a házból kilép, hangos kecskemekegés fogadja, ugyanis Nada, Zara, Rózsika, Lujza és Mazsola alig várja, hogy leadhassa a tejét. A fejőállványra – amit a fiatalember nagybátyjával közösen szintén egy YouTube-videó alapján barkácsolt – a kecskék gyorsan felrohannak, tudják már, mit kell tenniük, hogy megszabadulhassanak a tőgyüket feszítő tejtől.
Fejés közben abrakot kapnak, sokszor pedig olyannyira ellazulnak, hogy kérődznek is – ebből tudja a gazda, hogy jól esik az állatának, amit vele tesz, részletezte Csiby-Gindele Botond. Hozzáfűzte, fejés előtt alaposan megmossa a tőgyeket, és a gidák „masszázsmozdulatait” utánozva tapogatja meg, mert ezáltal beindul az oxitocintermelés, ami segíti a tejleadást, és máris boldogabbak, lazábbak, „bőkezűbbek” az állatok. Fejést követően újabb tőgymosást tart, illetve a kezét is alaposan megtisztítja a következő kecske előtt, mert azt vallja, mivel tejükért tartják kedvenceiket, a tejnek tisztának kell lennie, ahhoz pedig fő szempont az állat tisztántartása.
Két kecske között is azért mos kezet, hogy az esetleges tőgygyulladást vagy fertőzést ne terjessze át egyikről a másikra. Mivel a fejés az állatok számára felér egy meditációval, előfordult már, hogy 5 liter tejet is adott egy kecske egy nap, noha sosem kapnak tejtermelést serkentő tápot. A tejük a tehéntejnél soványabb és ízletesebb is, s mi több, istállóíze sincs, mert a kecskék nem fekszenek bele az ürülékükbe. Az apró bogyóik hamar kiszáradnak, és amint rájuk lépnek, porrá lesznek.
Családtagok, nem kihasznált haszonállatok
A fejés után mindenki átvándorol az udvarra, ahol ropogós széna várja a kecskéket, és még a földre is bőven van terítve belőle. Ezek az állatok azonban megválogatják, mikor sétálnak át a karámba: ha esős, sáros az idő, megtorpannak az ajtóban, nem tűrik ugyanis, hogy bepiszkolódjon a patájuk, megázzon a bundájuk. Ahogyan azt sem, ha a vizükbe szalma vagy kosz kerül, ezért érdekes, hogy a köztudatban mégis igénytelen, koszos, büdös állatként szerepelnek.
Különleges állatok, „annyira tiszták, mint a lovak, és annyira okosak, mint a kutyák”. Egymás gidáját nem szoptatják, illetve, ha kis helyen többen vannak összezárva, a falkatörvények eluralkodnak fölöttük, és a gyengébbeket, védtelenebbeket kiszorítják. A gazdaságban mindezt úgy kerülik el, hogy minden kecskének külön boxot biztosítanak, és személyre szabott adagban kapnak szénát, abrakot, valamint egy ásványi elemekben gazdag tömböt, hogy a lehető legegészségesebben, egyenlőségben tölthessék napjaikat.
Az udvaron deszkákkal és villanypásztorral elkertelt karám is azért óriási, hogy benne a kecskéknek szabad terük legyen, így nem támadnak egymásra, békében elférnek kicsik, nagyok, szarvval rendelkezők és suták. Egyébként a kecske bárhonnan kimerészkedik, hiszen magasra képes ugrani, és mászni is kiválóan tud, ezért azt kell elérni, hogy ne akarjon kijönni a karámból: ha az ellátás megfelelő, eszükbe sem jut, hogy túljárjanak gazdáik eszén – részletezte Csiby-Gindele Botond.
Megtudtuk, sosem sütik le az állatok szarvait, mert meggyőződésük, a szarv is hozzátartozik a patásokhoz, és annak köszönhetően képesek megszerezni helyüket a kecsketársadalomban. Viszont egy füllentés következtében az összes gidájuk szarv nélkül jön világra: kecskéik fajtatiszta angol núbiai és szánentáli keverékek, Ali cápjuk pedig valódi angol núbiai, de suta, azaz hiányzik belőle a szarvalt gén – és ezt makacsul örökíti is tovább az apróságoknak. Amikor a cápot megvásárolták, egykori gazdája esküdözött, hogy azért szarvtalan, mert gida korában lesütötték a szarvrügyeit, ám csakhamar kiderült, hogy valójában genetikailag suta, vagyis szarv nélküli. Az apró füllentés akár kárhoz is vezethetett volna, hiszen a kecsketartók körében elterjedt meggyőződés, hogy a genetikailag suta cápok egy része terméketlen.
Ezzel szemben Ali ereje teljében tündököl: ősszel sok kecskeasszonyságot megtermékenyít, a gazdaságban már kisebb rekordnak is szemtanúi lehettek, ugyanis egyszer 4 gidát ellett a patások főnöke, Zara. Ez azért is volt meglepő, mert általában 2 gida jön világra egy ellés folyamán.
A fiatal gazda arról is felvilágosított, nem tartják meg a gidákat, mert igyekeznek elkerülni a beltenyészetet, illetve a kecskeharcokat: mivel a kecskeanyák szarvval rendelkeznek, a felnővő gidák pedig nem, könnyen kialakulhatnak a kegyetlen hierarchiai sorrendek. Fontos szempont, hogy a gidákat megvásárlók tenyészállatként és tejükért tartsák tovább a kecskéket, ne pedig a húsukért.
Tojás, tyúkhús, kecsketej és kecskesajt, illetve szabadság a pandémia alatt is
Csiby-Gindele Botond elmondása szerint hiába laknak városban, a járványhelyzet nem érte felkészületlenül őket, és nem is tudta megtörni lelki nyugalmukat: a lezárások ellenére mindig került friss tej, sajt, tyúktojás és tyúkhús az asztalukra, illetve szabadságban is bővelkedtek, naphosszat kecskéikkel időztek.
Négy lánytestvére és szülei gyakran kiültek a padra, gidát vettek az ölükbe, és addig simogatták a hízelgő patásokat, míg minden negatív gondolatukat elfelejtették. Különben létezik már kecskejóga is, ami pont abból áll, hogy a kisgidák az apró patáikkal az emberek testén ugrándoznak, és ez különféle csakrákat szabadít fel – tette hozzá humorosan.
A kecskék barátok és családtagok a csíkszeredai gazdaságban, a szárnyasok azonban, akik szintén fajtatiszta állatok, és zöld-fekete tollakban pompáznak, már a húsuk miatt is kelendőek. Naponta 10 tojást adnak gazdáiknak, a kakasaik pedig egyéves koruk körül levágásra kerülnek. A fiatalember ezt azzal magyarázta, éltükben tisztelik az állatokat, kiszolgálják őket, a lehető legjobb körülményeket biztosítják számukra, és a levágásuk is rövid haláltusával jár.
A kecskére viszont nem tudnak olyan haszonállatként tekinteni, akit bármikor felfalhatnak, szorosabb, mélyebb kötelék alakul ki közöttük, míg apró gidácskából felnőtt egyeddé segítik őket. Mivel emberek között nőnek fel, ragaszkodóvá válnak, és különféle személyiségjegyeik alakulnak ki. Folyton követik az embert, a karámnak mindig abba a sarkába tömörülnek, ami legközelebb van az udvaron tevékenykedő gazdájukhoz. A több mint 100 kilós cáppal már megfontoltabban kell bánniuk, ő ugyanis a kecskeasszonyságok közelében fékezhetetlen: ha kétlábra rugaszkodik, embermagasságú lesz, ezért aztán nincs apelláta, következetesnek kell lennie a gazdának vele. Tavasszal lepisili a szőrét, azzal imponál a nőstényeknek, ezért a szaga is másabb, mint a többieké.
Ugyan nincs szarva, mégis képes bármit megrongálni, drótkerítést lebontani, elegendő ehhez csak a patája és a súlyos ütése. Amikor őt vezeti át fiatal gazdája az udvarról a boxba, abrakkal csalogatja, hiszen másik nagy szenvedélye az evés, így bio búzával, kukoricával és zabbal lehet még hatni rá. Nemsokára továbbáll, mert a gazdaságban egyre szaporodó kecskeállomány már nagy tehernek bizonyul számára, szükség lesz egy fiatalabbra, így a hétéves cáp egy kisebb kecskefarmon lel új otthonra.
A kecskejátszótéren különféle produkcióknak lehetnek szemtanúi a nézelődők
A kecskék viccesek – ezt mi is megtapasztaltuk, amikor a karámban a kabátunkat rágcsálták, a fényképezőgép elé ugráltak, a tenyerünkbe bújtak simogatásért, és a lábunkat vakarófaként használva, majdnem fellöktek bennünket a nagy dörzsölődésben. Csiby-Gindele Botond elmondta, a környékbeliek gyakran bekukucskálnak a kapujukon, nagyokat nevetnek a szomszédok a különféle produkciók láttán, illetve az sem ritka, hogy a kisgyermekes szülők úgy alakítják a sétáikat, hogy csemetéiknek kecskét mutathassanak.
Nem zavarja ez a nagycsaládot, tudják, hogy a kecskék jó hatással vannak az emberekre, főleg olyankor, amikor épp a játszóterükön bolondoznak. Kecskedombjukról kémlelik a várost, a bujkálás és ugrándozás közben jókorákat ordítoznak, hiszen a mekegés mellett még rengeteg hanggal képesek kommunikálni: üvöltenek, visítanak, ha szükségét látják.
A fiatal gazda arról is beszámolt, a kecskéknek külön Instagram-oldalt működtetnek kecske_mesek névvel, mert úgy vélik, ezáltal népszerűsíthetik a fiatalok körében az állattartást. Arra is törekednek, hogy a kecsketartást menővé tegyék, és a hozzájuk kapcsolódó előítéleteket fölülírják. Sikeresnek bizonyul a projektjük, a követők általában elnevezik az újszülötteket.
Tapasztalatai szerint egyre kevesebben mernek visszanyúlni a gyökereikhez, megriadnak attól, hogy az állattartás elköteleződéssel jár, családjával ezért is tartják küldetésüknek megmutatni, hogy sokkal több öröm rejlik benne, mint amennyi nehézség. Pedig őket is küzdelmek elé állította az indulás: két gidával kezdtek mindent, akik az első fedeztetésükre csupán másféléves korukban értek meg. A vemhességük gördülékenyen zajlott, ám az ellés során az összes gida holtan jött világra. „Mindenüket elveszítették”, később derült ki, hogy a magzatok jódhiányosak voltak, és emiatt életképtelenek.
Sok tanulással és még több tapasztalással jár tehát az állattartás, mégsem adnák semmiért. A szokásaikat és a rutinjukat együtt alakítják állataikkal, és érzik, Zara, Nada, Lujza, Rózsika, Mazsola boldog, a kisgidák, Nudli, Babka, Panka, Mogyoró, Baltazár, Liliom felszabadultak, Ali cápjuk pedig hálás. Ennél többre nincs is szükségük: az ember-állat kapcsolat, ami a városi porta kapuin belül bontakozik ki, valóságos együttműködés, barátság.
Felső-Achaki: csuvas falu, amelynek ma is virágzó szövetkezete és múzeuma van
Január 30
Csuvasia továbbra is virágzik fejlett településeivel és az emberek számára létrehozott infrastruktúrával.
Úgy tűnik, hogy csak valamilyen faluba érkezik, de annyira szép és érdekesnek bizonyul, hogy néha nehéz elhinni, hogy Csuvasziában ennyi gyönyörű hely van.
A többi köztársasággal összehasonlítva Csuvasia általában termékeny hely, amely alkalmas mozgásra és életre.
Ismerkedjünk meg Verhniye Achaki faluval, amely a Yadrinsky kerület Bolshemerdyansky vidéki településén található.
A csuvasok Turi Achak falunak hívják, és a gyönyörű Arbashki folyó bal partján található a 18. században, eredetileg Khochashego falu települése volt.
A falu és a csuvasai főváros távolsága 87 kilométer, a falu őslakói csuvasok.
A falu fő utcája Lenin, házak épülnek az út mentén. Ha egy másik utcára megy, eljuthat a XIX. Századi Csuvasai Természetes Gazdasági Múzeumba.
A múzeumot bezárták, és nem tudtunk bejutni. A falusi embereknek mindig van elég munkájuk, senki nem csak ül.
A falu élete közvetlenül kapcsolódik Arkady Pavlovich Aidakhoz - az Orosz Föderáció mezőgazdaságának kitüntetett munkatársához, a Csuvas Köztársaság díszpolgárához.
Arkagyij Pavlovics 43 évig vezette a „Leninszkaja Iszkra” kolhozot, amely ma is 45 hektár komlót művel. A kolhoz a Szovjetunió idejében kezdett virágozni, mindez az elnök kemény munkájának és munkájának iránti szeretetének köszönhető.
Arkagyij Pavlovics Aidak tiszteletére iskolát neveznek el a faluban, az emlék jeleként mellszoborral emlékművet állítanak, amely körül minden ápolt és sok virág nő.
A lakók őrzik mindazon jó cselekedetek emlékét, amelyeket a kolhoz vezetője értük tett.
kapu az egyik falusi házban A falu mindig virágzott, saját kovácsműhelye és hat szélmalma volt.
A helyi fő foglalkozások a mezőgazdaság és az állattenyésztés voltak.
A lakók továbbra is a földeken dolgoznak és szarvasmarhákat nevelnek.
A falu házai mind szilárdak, egyértelmű, hogy az emberek bőségesen élnek. Nincs egyetlen magvas vagy elhagyott ház.
A szociális létesítmények közé tartozik egy iskola, akár egy művészeti iskola fiókja, stadion, elsősegélynyújtó posta, takarékpénztár és posta, klub és könyvtár.
A faluban gázzal fütenek minden hátban
Kolozs megye: a kalotaszegi fafaragás
Lőrincz Anna2021. március 7., vasárnap, 1
Fotók: MaszolKalotaszeg vidékének körbejárásával folyatjuk tavaly elkezdett Erdély legjei sorozatunkat. Első állomásként Bánffyhunyadon Kudor Istvánt látogattuk meg, aki elkalauzolt a kalotaszegi fafaragás világába, mesélt a mesterség múltjáról, jelenéről és jövőjéről is. A fafaragó pesszimista: szerinte a kelet-európai emberek már nem költenek a faragott dísz- és használati tárgyakra, és emiatt ma már nem lehet csak ebből a mesterségből megélni. (Videó: Varró-Bodoczi Zoltán)Kudor István széles mosollyal várt minket a gyönyörű, faragott bánffyhunyadi kapuja előtt, amikor megérkeztünk a forgatásra. Felesége, Mária is népművészettel foglalkozik, népi hímző. Gyönyörű házuk minden szegletét valamilyen általa faragott dísztárgy vagy száz éves kalotaszegi bútor díszíti.
Kudor István gyermekkorát áthatotta a fafaragás, édesapja is fafaragó volt, így korán eltanulta a mesterség minden csínját-bínját. Mint fogalmazott, történelmi pillanat volt Kalotaszegen, amikor Magyarbikalon egy kalotaszegi és egy székelyföldi származású mester kezdte tanítani a fiatalokat a fafaragásra. Ekkor élte ez a mesterség a reneszánszát, és ezen az iskolán keresztül mentődött át a kalotaszegi fafaragás is. Az iskolában tanuló emberek közül hármat Kudor István is ismert, az ő édesapja, Kudor Ferenc nagyrészt tőlük vette át a fafaragás esztétikáját, technikáját, motívumkincseit, formakincseit.
Kudor István órákon keresztül tud mesélni a fa szeretetéről. Gyermekként a természet közelében nőtt fel, így ez egyértelmű számára. „A fát szeretem elsősorban, a kézművességet, azt, hogy kézzel, fejjel lehet valami megfoghatót alkotni. A fa szeretete, a természetes anyag simasága, bársonyossága, szépsége, emellett nem lehet elmenni, főleg, hogy olyan környezetben voltam gyerek, hogy ez mind természetes volt” – mesélte. Szerinte kellemesebb, jobb érzés faragott tárgyakat ajándékozni, megőrizzük vele az emlékeinket, motívumainkat, de emellett „ugyanolyan jól lehet rajta később szalonnát is vágni, majd megmosni, és feltenni a falra”.
Kudor István éppen egy sulykolófán dolgozott, amikor megérkeztünk, így végig tudtuk nézni az előkészítés folyamatát. A fát mindig előrajzolja, szabad kézzel, és ez útmutatóként szolgál a későbbi faragáshoz. A mintát általában fejből találja ki, de ha éppen nem jutna eszébe semmi, előveszi a motívumos füzetét, amelyben minden motívum több száz változata le van rajzolva, ezeket az évek során gyűjtötte össze Kalotaszeg falvait járva.
A szerszámai mind házi készítésűek, és sok saját találmány is ékesíti a házat. Végigmutogatta nekünk a legfontosabb eszközöket, amelyekre egy fafaragónak szüksége van. A beszúrókés például ahhoz kell, hogy pontosan ki tudja vágni az alakzatokat, a levélvágóval faragja az előrerajzolt motívumokat, és ha túl kemény a fa, akkor a fabutykóval ütögeti a vésőt, úgy jobban lehet haladni.
Nem szebb dolog ezzel megkeverni a bográcsot?
Kudor István felidézte: a két világháború között minden kalotaszegi faluban volt 3-4 fafaragó, akik használati- és dísztárgyakat is készítettek, mindkettőre volt akkor igény. Régebb úgy tudtak megélni a fafaragók, hogy felépítették, majd kidíszítették a házukat és minden használati tárgyukat. Ma leginkább asztalos munkát végeznek, „jó esetben” megdíszítik az elkészült bútort, de csak a fafaragásból nem lehet már megélni. Vannak kísérletek, hogy újra faházakat építsenek a fafaragók, de Kudor István szerint nem túl sok.
A kalotaszegi mesterember a Bokréta Kulturális Egyesületen keresztül próbált szervezni fafaragó táborokat, mivel szerinte ilyen táborokban lehetett átadni a fa szeretetét, a motívumkincset, formakincset és különböző technikákat, ám nagyon kevés jelentkező volt erre, a vírushelyzet előtt is „túl kevés”.
Kudor István feleségével Németországban, Budapesten, és Európa több országában is állított ki, rengeteg vásáron jártak. Szerinte csak úgy lehet valamennyire jövőt biztosítani a fafaragásnak, hogy meg kell ismertetni, be kell mutatni az embereknek. „Sajnos a kelet-európai embereknek egyéb gondjai is vannak, minthogy fa dísztárgyakra költsön. Az lenne az ideális, ha nagyobb igény lenne rá, mert szerintem szebbé tenné az emberek életét. Hát nem szebb dolog egy ilyen faragott kanállal megkeverni a bográcsot?” – fogalmazott a fafaragó mester.
2021. február 20., szombat
Az orvos a halva jótékony tulajdonságairól beszélt
20.01.2021 Katya Korn
A poliklinika vezetője, Elena Timoshkina orvos elmondta, hogy a halva segít megőrizni az egészséget és a szépséget. Sok kutató a keleti édességet tekinti a test fiatalításának. A Halva A, E, B vitamint tartalmaz. Ezek befolyásolják a körmök, a bőr, a haj állapotát. D-vitamint is tartalmaz, amely erősíti az izmokat és a csontrendszert.
Halva az ókortól kezdve népszerű volt. A keleti édesség Iránból ered. Onnan a recept elterjedt az egész világon. Népszerűvé vált Törökországban, Indiában, Izraelben, Libanonban. Hamarosan Oroszország területén találta magát.
A cukrászda nemcsak íze, hanem jótékony tulajdonságai miatt is népszerűvé vált. Erről a Nation News-nak Elena Timoshkina orvos, a szaranszki 4. számú rendelőintézet egészségügyi központjának vezetője, Elena Timoshkina orvos nyilatkozott.
wikipedia.org / Sterilgutassistentin / CC3
A Halva A, E, B vitamint tartalmaz. Ezek befolyásolják a körmök, a bőr, a haj állapotát. D-vitamint is tartalmaz. Erősíti az izmokat és a csontrendszert.
Sok kutató úgy véli, hogy a halva megfiatalítja a testet. Segít megőrizni az egészséget és a szépséget. Timoshkina a sportolóknak ajánlja a terméket. Az édességek rendszeres fogyasztása szintén segít megbirkózni a szorongással és az álmatlansággal.
Az étrend kérdése mindig releváns. De most különösen fontos a helyes étkezés az immunrendszer erősítése érdekében. A NEVSKIE NEWS olyan hasznos termékekről írt, amelyeket a COVID-ben szenvedő betegeknek el kell fogyasztaniuk.
2021. február 15., hétfő
Bocskai korona - Hajdúnánás „helyi pénze”
20000 Bocskai Korona előlapja
Hátlapja
Bocskai István török szultántól kapott arany koronája és jogara
Bocskai István török szultántól kapott arany koronája és jogara
Kolozsváron született 1557. január 1-jén. Gyermekéveit Bécsben és Prágában töltötte. A kezdetben Habsburg párti nagyúr látva nemzete és Erdély sanyarú sorsát, szembefordult a bécsi udvarral és 1604-ben megszerezte a hajdúk támogatását, akikkel megvívta mindmáig egyetlen győztes szabadságharcunkat. 1605. december 12-én a Korponára összehívott országgyűlésen került sor a Bocskai által leginkább követelt vallásszabadság biztosítására, valamint a hajdúk ügyének rendezésére. 9254 gyalog hajdú nyert kollektív nemesi kiváltságot, s kapták örökül a hajdúvárosokat. 1606. december 29-én hunyt el Kassán. Cselekedeteiért már életében a Magyarok Mózese kitüntető címmel illették.
Bocskai István színarany koronáját 1605. novemberében kapta I. Ahmed szultántól. Az ajándékot a koronázási ékszerekkel és palásttal Lala Mehmed pasa adta át. Anyagát tekintve vert aranyból készült, teljes súlya 1.8 kg., magassága 23.5 cm. Bocskai halála után nem sokkal, 1610-ben Bécsbe szállították, és ott fényes ünnepségek keretében helyezték el a császári kincstárban. Fejedelmi jogar az ítélkezés, a jogszolgáltatás, az igazságosság jelképe.
Napjainkban egy település alapvető problémája a városból történő tőkekiáramlás, a helyi vállalkozók versenyhátránya, a folyamatosan lassuló pénzáram, ezzel együtt a munkanélküliség fokozódása. A helyzetre gyors és egyszerű megoldás jelenleg nincs, de létezik olyan módszer, amely a helyi összefogásra épülve a fenti problémákat kezelni és javítani tudja. Ez a „helyi pénz”.
A „helyi pénz” használata kockázatmentes, áldozatot nem követel senkitől, azonban mindenki nyer vele. Jómagam hiszek benne, hogy ily módon mindenki segítheti Hajdúnánás tőkeerős, virágzó várossá válását. Bízom abban, hogy minden nánási lakos ezt akarja, így biztosítva a város és a közösség gyarapodását, fejlődését!
dr Horváth Tibor Bocskai Korona programigazgató
Bocskai korona - Hajdúnánás „helyi pénze”
A világon ma kb. 5000 helyi pénz, közösségi pénz létezik. Hazánkban Hajdúnánás a harmadik település, amely kibocsátja saját fizetőeszközét, a Bocskai Koronát.
A Bocskai Korona egy olyan – 100% Ft fedezettel rendelkező, a Hajdúnánási Holding Zrt. által kibocsátott - utalvány, fizetőeszköz, amelyet kizárólag Hajdúnánáson, a hivatalos elfogadóhelyeken lehet felhasználni. Fizetések sorozatát lehet lebonyolítani vele – az étkezési és más áruvásárlási utalványoktól eltérően -, ettől válik „helyi pénz”-zé.
A kezdeményezés rendszerének célja és szerepe, hogy a helyi fogyasztást összekösse a helyi termeléssel, szolgáltatással. Amennyiben a hajdúnánási emberek elfogadják és a mindennapi életük részévé válva használják a Koronát, akkor azon erőforrások egy része, amely eddig Hajdúnánásról kiáramlott, helyben marad, így erősítve városunk és az itt élő emberek gazdasági helyzetét.
Ahhoz, hogy ez a kezdeményezés hosszútávon elérje célját, valódi összefogásra van szükség.
„Bocskai Korona – Városunk értéke, közösségünk ereje” Miért jó? – a közösségnek
-Közösségépítő szerep: A helyi pénz működésének egyik alapeleme a bizalom, a kölcsönös együttműködés és az összefogás. A város lakosainak, mint felhasználóknak és az elfogadó helyeknek kell mellé állniuk, megállapodniuk a helyi pénz használatában, ezzel támogatva egymást. A Bocskai Koronával rendelkező vásárlók csak Hajdúnánáson, a szerződött elfogadóhelyeknél tudják azt elkölteni, mindezzel arra ösztönözve a lakosságot, hogy a helyben gyártott termékeket vásároljanak, illetve helyi szolgáltatásokat vegyenek igénybe. A Holding Zrt. feladata az, hogy megteremtse ennek a hátterét, létrehozva egy biztonságos és a maga nemében egyedülálló saját csereeszközt, amely csak a városé.
-Helyben tartja a tőkét, így erősítve a helyi gazdaságot: A forgalomba kerülő utalványokat csak városunkon belül, a helyi vállalkozóknál, őstermelőknél, lakosoknál vagy az önkormányzatnál lehet elkölteni. Mint helyben megjelenő fizetőeszköz, biztos keresleti oldalt jelent az elfogadóhelyként szerződött partnerek esetében. Arra ösztönzi a Bocskai Koronával rendelkezőket, hogy helyben gyártott termékeket vásároljanak, illetve helyi szolgáltatásokat vegyenek igénybe.
-Foglalkoztatottság javítása: A gazdasági helyzet javulása középtávon a foglalkoztatás növekedését hozza magával, amely további kedvező irányba befolyásolja a helyi gazdaságot.
Hogyan működik a gyakorlatban?
-A helyben működő vállalkozás - a Holdinggal szerződést kötve - elfogadóhellyé válik, ezáltal jogosultságot szerez az elfogadóhely matrica használatára. Az elfogadó a szerződésben vállalja, hogy meghatározott mértékű kedvezményt biztosít a Bocskai Koronával fizetők számára.
-A Bocskai Koronával rendelkező vásárló felkeresve azokat az üzleteket, amelyek a Bocskai Koronát elfogadják, a vásárlása során érvényesíti az őt megillető kedvezményt. A vásárláskor az elfogadóhely által nyújtott kedvezmény csak a Bocskai Koronával történő fizetés értékéig vehető igénybe. Amennyiben Koronával történik az áru vagy szolgáltatás ellenértékének kiegyenlítése, és a visszajáró kevesebb, mint 500 Korona, azt forintban kapja meg a vevő.
-A vállalkozások egymás között elfogadva a Bocskai Koronát erősítik a városon belüli együttműködést, valamint elősegítik a tőke helyben maradását.
Egy település jelenét és jövőjét alapvetően három összetevő határozza meg: múltja, közösségének ereje és összetartása, valamint gazdasági helyzete.
Mindezek egymással összefüggő tényezők, amelyek – ha egy település jól működik – egymást erősítik, és biztos alapot jelentenek a fejlődéshez.
Ehhez azonban őseinktől kapott értékeink megőrzése mellett folyamatosan új utakat kell keresnünk, hogy az itt élő emberek jól érezzék magukat, és gazdaságilag megerősödjön a város. Hajdúnánás egy innovatív település, mely a közösség erejében bízva mer új módszereket alkalmazni.
Ilyen a Bocskai Korona is. A mi „helyi pénzünk” ma még önmagában csak egy emblematikus eszköz, tartalommal nekünk, közösségünknek kell feltölteni, hiszen használatának feltétele a kölcsönös bizalom, a lakosság és a vállalkozók elfogadó hozzáállása.
A város vezetése - megteremtve ennek hátterét – szövetséget ajánl. Rajtunk múlik, hogy élünk-e ezzel a lehetőséggel.
Szólláth Tibor, Hajdúnánás város polgármestere
2021. február 9., kedd
APIA kifizetések, 2021. – újdonságok. Az eddig folyósított támogatás
Agrointelligencia - 3 februarie 2021
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) folyamatosan dolgozik a 2020-as kampány kifizetésén, és eddig 767.907 gazdálkodó kifizetését engedélyezte, ami a támogatásra jogosult mezőgazdasági termelők teljes számának 93,54 százalékát teszi ki, olyan gazdálkodókról van szó, akik a 2020-as kampányban egységes kifizetési kérelmet adtak le – áll az Agrointeligenţa-AGROINTEL.RO által bemutatott közleményben.
A kifizetésre engedélyezett teljes összeg 2,14 milliárd euró, amelyből:
1,69 milliárd euró az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból származik (FEGA);
373,36 millió euró az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (FEDAR);
74,21 millió eurós társfinanszírozás az országos költségvetésből (BN1).
Az FEGA-ból finanszírozott kifizetések 4,8725 lej / euró árfolyamon, az FEADR-ből finanszírozott kifizetések pedig 4,7830 lej / euró árfolyamon történnek.
Ugyanakkor tájékoztatjuk Önöket, hogy 2021. február 1-ig az állattenyésztési ágazat kapcsolt támogatásának kifizetésére engedélyezett teljes összeg 162,62 millió eurót tesz ki, amelyből:
86,27 millió euró – Termeléstől függő támogatás az állattenyésztési ágazatban – Tejelő tehenek;
1,44 millió euró – Termeléstől függő támogatás az állattenyésztési ágazatban – Tejbivalyok;
10,87 millió euró – Termeléstől függő támogatás az állattenyésztési ágazatban – Húsmarha;
64,02 millió euró – Termeléstől függő támogatás az állattenyésztési ágazatban – Juh / Kecske;
0,02 millió euró – Termeléstől függő támogatás az állattenyésztési ágazatban – Selyemhernyók.
A fizetés lejben történik, 4,8725 lej / euró árfolyamon, amelyet az Európai Központi Bank állapított meg 2020. szeptember 30-án, és amely az Európai Unió Hivatalos Lapjának C sorozatában, 2020. október 1-jei 323. számában jelent meg.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség mindent megtesz annak érdekében, hogy a gazdálkodók időben megkapják pénzüket a 2020-as kampány keretében.
Gazdafórum-sorozat indult a biogazdálkodás népszerűsítéséért Székelyföldön
Farkas Endre 2021. február 9.,
Jó lehetőséget kínál a székelyföldi gazdák számára a biogazdálkodásra való áttérés, amelynek segítségével jobb minőségű és kedvezőbb áron értékesíthető termékeket állíthatnak elő. A biotermeléssel kapcsolatos ismeretekkel gazdafórumok során ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete szervezésében.
Kihasználva a mezőgazdasági tevékenységek év eleji, csendesebb időszakát, szakmai fórumokon nyújt tájékoztatást a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete (SZGE) a biogazdaság nyújtotta lehetőségekkel kapcsolatosan. Az előadássorozat során falugazdászok segítségével tisztázzák a biogazdálkodásra való átállás lépéseit, a biominősítés megszerzésének kritériumait, bemutatják az aktuális pályázati lehetőségeket, az állami és az elérhető európai uniós támogatásokat is.
„A termelés szakmai kérdéseitől, az engedélyeztetés folyamatán át, a támogatási lehetőségekig számos területet érintünk a gazdafórumok során” – mondta el a Maszol érdeklődésére Becze István, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének elnöke. Hozzátette: a bio minősítés esetén is a bürokrácia jelenti a legnagyobb kihívást, éppen ezért a SZGE igyekszik végigkövetni a gazdákkal a folyamatot az ötlettől a teljes megvalósításig.
Nem egyszerű az átállás
A biogazdálkodásra áttérni nem kis feladat, nem megy egyik napról a másikra, tudtuk meg. „Létezik egy átállási időszak. Egyrészt a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökségnél (APIA), valamint a mezőgazdasági igazgatóságnál is kell regisztráljanak a gazdák. Ezen kívül szerződniük kell egy tanúsító szervezettel” – mutatott rá a szakember.
Becze István hangsúlyozta: a családi kisgazdaságok fennmaradásának, sikerességének egyik záloga lehet, ha áttérnek a biotermelésre, ami által értékesebb terméket tudnak előállítani, hatékonyabban gazdálkodhatnak és megmaradnak az ágazatban. Székelyföldön a mezőgazdaságban az állattenyésztésnek van a legnagyobb szerepe, így elsősorban ezen a területen történtek eddig előrelépések a biogazdálkodás megerősítése érdekében. Mint a SZGE vezetője rámutatott, nagy igény mutatkozik például a biogazdálkodásból származó tejre.
„Több olyan feldolgozó is fog indulni a közeljövőben, ami biotejre alapoz és szeretnénk, ha a helyi gazdák tudnák ezt előállítani, ne más térségekből szerezzék be. A nagyszántóföldi növénytermesztés esetében nehezebb dolgunk van, de hosszútávon erre is szeretnénk megoldásokat találni. Gondolok a burgonya-termesztésre például” – emelte ki Becze István. A szakember jó példákat is fel tudott sorolni. Mint elmondta, vannak már sikeres zöldség- és gyógynövénytermesztők, méhészek, akik jelentős eredményeket értek el a biogazdálkodásra való áttéréssel.
A biogazdálkodást lehetőségként, egyfajta kitörési pontként kívánja bemutatni a SZGE által indított Bio Székelyföld Program, amely magában foglal tájékoztató-segítségnyújtó tevékenységeket, emellett igyekeznek az értékesítésben is támogatást nyújtani az érintett gazdáknak. Ezen kívül szeretnék elérni, hogy a tanúsítást nyújtó intézmények minél inkább elérhetőek legyenek Székelyföldről is. Becze István hangsúlyozta: az SZGE legfőbb szakmai partnere a magyarországi agrárminisztérium.
A 2021-ben megtartott eddigi 18 gazdafórumon közel 400 érdeklődő vett részt, a sorozat februárban folytatódik. A helyszínekről és időpontokról a SZGE Facebook-oldalán lehet részleteket találni.
2021. február 1., hétfő
Erdélyi magyar mezőgazdasági lap és könyvkiadásról
„https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Romániai_magyar_mezőgazdasági_irodalom&oldid=23130986”
A mezőgazdasági irodalom a mezőgazdasági termelés elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozik. Felöleli a mezőgazdasági tudományok ágaival, azok határtudományaival kapcsolatos irodalom művelését, az alkalmazott mezőgazdaság-tudomány eredményeinek ismertetését. A növénytermesztés és növényvédelem, rét- és legelőművelés, kertészet, szőlészet, erdőgazdálkodás, állattenyésztés és állategészségügy, terménytárolás és -feldolgozás, mezőgazdasági építészet, telkesítés, területrendezés, mezőgépészet átfogóbb területei mellett ide tartozik az agrártörténet-írás is, különös tekintettel a mezőgazdasági műveltség megalapozását és fejlesztését szolgáló intézményhálózat (oktatási és kutatási központok, szakkönyvkiadás, agrársajtó) működésére.
1918 előtt Erdélyben
Erdélyben az agrárirodalmat kiadó intézmények – mutatott rá Eke és toll c. átfogó számvetésében Nagy Miklós – "a 19. század közepéig a Habsburg-ház politikai felfogásának megfelelően nem jutottak kellő súlyú szerephez. Bécs nemcsak a könyvkiadáshoz nem nyújtott támogatást, de az iskolahálózat kiépítését sem mozdította elő. Erdély gazdatársadalma így minden téren a magánkezdeményezésekre volt utalva." Az oktatást illetően megkülönböztetett jelentősége van annak a ténynek, hogy 1799 és 1801 között Nagyszentmiklóson (a Nákó család uradalmi birtokán) megalakult az első mezőgazdasági szakiskola, melynek tervezetét az a Tessedik Sámuel dolgozta ki, aki 1780-ban Szarvason felállította a világ első gyakorlati agráriskoláját. A mezőgazdasági tudományok magas szintű művelését Erdélyben 1869-től, a Kolozsmonostori Gazdasági Tanintézet megalapításától számíthatjuk, a szakismeretek intézményes terjesztését azonban még korábbról: a Teleki Domokos alapította Erdélyi Gazdasági Egylet (EGE) már 1844-ben kezdődő működésétől. Csíkszeredában 1884-ben közadakozásból létesítenek mezőgazdasági szakiskolát, melynek fenntartási költségeit a Csíki Magánjavak viselik. A két világháború között Romániában az egyházak veszik gondjaikba a magyar nyelvű mezőgazdasági szakoktatást, beleértve a tankönyvírás és -ellátás ügyét is. Elsőként Székelykeresztúron nyílt meg 1931-ben az unitárius téli gazdasági iskola, ezt követi 1934-ben a radnóti katolikus, 1935-ben a csombordi református és még ugyanabban az esztendőben a kézdivásárhelyi katolikus tanintézet.
Az előzmények ismertetése rendjén nem feledkezhetünk meg az első magyar szerzőtől származó állatorvosi szakkönyvről, mely 1574-ben jelent meg (még latin nyelven). Négy év múlva a kolozsvári Heltai-nyomdában már napvilágot lát Méliusz Juhász Péter magyarul írt Herbáriuma. Az első magyar nyelvű kertészeti szakkönyv Lippai János 1664-ben kiadott Posoni kertje; öt évre rá Kolozsvárt megjelenik a Kerti dolgok leírása Benedeki Enyedi Sámuel tollából. Ez a könyv egymagában is igazolja, hogy "ebben a korban Erdélyben a gyümölcskertészet a mezőgazdaság üzemágai között fontos helyet foglal el" (Nagy Miklós). A Kolozsvári Katolikus Akadémián latint tanító és természetrajzot is előadó Fridvalszky János 1771-es disszertációjában kora tudományos eredményeit meghaladó következtetésekre jut a trágyázás, a talajerő-gazdálkodás és az eke fejlesztése terén. A talaj tápanyag-gazdálkodása kérdésében éppenséggel évszázadnyival előzte meg a világhírű Justus Liebig müncheni kémikust.
Az első magyar nyelvű mezőgazdasági lap, melynek figyelme az erdélyi vonatkozásokra is kiterjedt, Vizsgálódó Magyar Gazda címmel Bécsben jelent meg 1796 elején Pethe Ferenc szerkesztésében. Az 1827-től Kolozsvárt napvilágot látott Hazai Híradó, ill. az ennek folytatásaként 1832-ben indult Erdélyi Híradó szintén foglalkozott a földművelés és állattenyésztés kérdéseivel, a mezőgazdasági szaksajtó azonban csak az 1840-es években alakult ki. Ennek megtestesítője a hetente kétszer megjelenő Magyar Gazda (1841-1848), melyet a Széchenyi István kezdeményezésére létrejött Magyar Gazdasági Egyesület ismeretterjesztő szakosztálya hívott életre. A földbirtokosok, gazdatisztek, egyesületek, lelkészek és tanítók részéről Erdélyben is igényelt lap szerkesztői Műipar címmel melléklapot is kiadtak 1841-ben mezőgazdasági gépeket ismertetve s az élelmiszeripar fejlődésnek indult ágait népszerűsítve.
Megalakulása után az Erdélyi Gazdasági Egylet előbb évlapokat, 1856-tól Havi Füzeteket adott ki, 1869-ben pedig elindította Kolozsvárt az 1944 őszéig megjelenő Erdélyi Gazdát , leghosszabb életű és legjelentősebb mezőgazdasági szaklapunkat, amely – megszűnése előtt 70 000 példányban – minden erdélyi faluba eljutott, ahol igényt tartottak anyanyelvünkön a korszerű mezőgazdasági szakismeretekre.
1918 után
Agrártörténetünk bibliográfiájából egyértelműen kitűnik, hogy mezőgazdaságunk múltjának feldolgozásában historikusaink (elsősorban Bíró Vencel, Cselényi Béla, Csetri Elek, Demény Lajos, Egyed Ákos, Imreh István, Jakó Zsigmond, Kovách Géza, Kovács József, Magyari András, Palkó Attila, Pataki József) 1945 és 1972 közötti erőfeszítései ellenére rengeteg a fehér folt. Távolabbi korok és korszakok kutatására még akadtak vállalkozók, de már a 20. század legizgalmasabb agrártörténeti fejezetei megíratlanok maradtak. E tekintetben szinte csak a szociológus Venczel József , az agrártörténészként is számon tartott Nagy Miklós , valamint Benkő Samu egy-egy munkája számít kivételnek. Venczel dolgozta fel az első világháborút követő román földreform erdélyi vonatkozásait (Az erdélyi román földbirtokreform. Kolozsvár, 1942), Nagy Miklós pedig a második világháború utánit (Az 1945. évi agrárreform Erdélyben. Kolozsvár, 1945). Az első agrártörténeti tájmonográfiát Benkő Samunak köszönhetjük (Murokország, 1972).
Az 1920 júniusától újra folyamatosan megjelenő és különböző szakmellékletek (1921-től Méhészeti Közlöny , 1939-től Kisállattenyésztő) kiadására is vállalkozó Erdélyi Gazdán kívül még jó néhány mezőgazdasági szaklap és agrárkérdéssel is foglalkozó sajtótermék került kiadásra. Az egy évnél hosszabb életű agrárperiodikák közül mindenekelőtt a Földműves Szövetség mezőgazdasági hetilapja, az Erdélyi Barázda érdemel figyelmet, melyet Gáspár József és István (megjelenésének utolsó évében Kovács Elek ) szerkesztett 1920 és 1928 között Marosvásárhelyen . Gyallay Pap Domokos lapjának, a Magyar Népnek (1921-1944) mezőgazdasági rovatát Szász Ferenc szerkeszti. Az Erdélyrészi Méhész Egylet által 1886-ban elindított Méhészeti Közlöny az Erdélyi Gazda szakmellékleteként folytatta tevékenységét (1956-ban Méhészet címmel indítják újra Bukarestben , Méhészet Romániában c. alatt szüntetik meg az 1980-as évek elején).
A Romániai Kertészeti Egyesület temesvári fiókjának közleménye, a Kertészeti Tőzsde 1922 és 1937 között jelent meg román, magyar és német nyelven, a Fauna (1928-1940) a Bánáti Kisállattenyésztők Egyesületének ugyancsak háromnyelvű lapja Temesvárt. Nagy Endre dési EGE -titkár kezdeményezésére 1930 júliusában megindul a Mezőgazdasági Szemle c. szaklap, mely előbb Dicsőszentmártonban , 1932-től Székelykeresztúron, 1934-től Kolozsvárt jelenik meg, majd 1943-1944-ben a mezőgazdasági főiskola szaktudományos folyóirataként válik igazán jelentőssé Kuthy Sándor és Szász István szerkesztésében. A baromfi- és kisállattenyésztőknek 1931 és 1937 között Aradon látott napvilágot kétnyelvű (román és magyar) folyóirata. A földművesek és falusi szegények hetilapjaként Demeter János szerkesztésében Kolozsvárt megjelent Falvak Népe (1932-1933) hasábjairól sem hiányzott a kisgazdáknak szóló szaktanácsadás. 1933 és 1940 között kerül az érdeklődők kezébe a háromnyelvű kolozsvári Élelmiszer Újság. A székelyudvarhelyi Siculia Gyümölcstermesztési Szövetkezet havi értesítőt ad ki Siculia Gazda Lap (1934-37) címmel. A kolozsvári Kertgazdaság c. szakfolyóirat (1935-37) főként a virágtermesztés kérdéseit tartja szem előtt. A Canis (1935-1936) a Fajkutyatenyésztők Egyesületének temesvári lapja.
A szakkönyvkiadást illetően ebben az időszakban az EGE (1939-től nemzetiségi jelzővel EMGE ) játszott meghatározó szerepet. "Az Erdélyi Gazdasági Egylet Könyvkiadó Vállalata kiadásában – állapítja meg 1944-es számvetésében Szász István – az 1887-1939. években 66 ismeretterjesztő füzet jelent meg, legtöbbje számos kiadásban, egyes füzetek román, német és szlovák nyelven is. Hasonló sorozatos kiadvány 1939-től fogva az Erdélyi Gazda Könyvtára, ill. Az EMGE Gazdaköri Könyvtára, amelyekben 1944-ig 8 füzet jelent meg. 1887 után az EMGE közreműködésével megjelent összes művek száma 106. A 106 dolgozat közül 25 a növénytermesztés, rét- és legelőművelés, talajművelés és trágyázás, 22 az állattenyésztés, takarmányozás és tejgazdaság, 23 pedig jogi, közgazdasági, társadalmi, szövetkezeti és biztosítási, valamint adóügyi kérdésekkel foglalkozik."
Az EGE könyvkiadó vállalata az első világháborút követően 1923-ban kezdte újra tevékenységét, és 1939-ig 7 füzetet adott ki (Szentkirályi Ákos, Páter Béla, Nagy Endre, Török Bálint munkáit). Az Erdélyi Gazda Könyvtára Szeghő Dénes Okszerű takarmányozásával mutatkozott be 1939-ben, Az EMGE Gazdaköri Könyvtárában pedig 1940 és 1943 között Török Bálint, Bodor Kálmán, Farkas Árpád és Balogh László 7 füzete jelent meg. Az EGE egyéb kiadványai közül Szász István 6 (földbirtokreformmal, mezőgazdasági kamarák létesítésével, műtrágyázással, exportmarha-hizlalással foglalkozó) füzetet vett számba ettől az időszaktól. Török Bálint szerkesztésében az Erdélyi Gazda 1922 és 1937 között minden évben kiadta Az Erdélyi Gazdák Zsebnaptárát, 1938-tól 1947-ig pedig az Erdélyi Gazda Naptárát húszezer példányban. (Ezt a hagyományt folytatja a Falvak Dolgozó Népe az 1950-es években .)
Az EGE és az Erdélyi Gazda mellett a Katolikus Világ és a Magyar Nép c. folyóirat, valamint a brassói ÁGISZ is felvállalta a mezőgazdasági könyvkiadást. A Katolikus Világ Könyvei 5. és 9. füzete Szentkirályi Ákos növénytermesztési útmutatóját (Kolozsvár, 1924) és állattenyésztési tanácsadóját (Kolozsvár, 1925) tartalmazza. A Gyallay Pap Domokos szerkesztette Magyar Nép Könyvtára sorozatban 1925 és 1938 között 9 mezőgazdasági tárgyú kiadvány is elhagyta a Minerva nyomdát (főként termesztési-tenyésztési útmutatók) Török Bálint, Cs. Lázár László, Szász Ferenc, Páter Béla, Konopi Kálmán és Koncz Lajos szakírói közreműködésének köszönhetően. A Minerva Népkönyvtár Szász Ferenc 1930-as baromfitenyésztési tanácsadóját iktatta sorozatába. Ugyancsak a kolozsvári Minerva Rt. kiadásában jelent meg a két világháború közti időszak legnépszerűbb és legtöbb haszonnal forgatott kiadványa, a Nagy Endre és Szász Ferenc szerkesztette Gazdatudomány. Ezt a téli gazdasági iskolák növendékei tankönyvként, a szakszerű gazdálkodás meghonosítására törekvő törpe- és kisbirtokosok pedig kézikönyvként használták. Az első kiadás 1936-ban 2000, a második 1937-ben 3000 példányban hagyta el a nyomdát; a negyediknek Veress István is társszerzője volt 1946-ban.
Az ÁGISZ Kacsó Sándor kezdeményezésére indított Hasznos Könyvtár sorozatának 23 füzete közül 8 a kisgazdákat próbálta rávezetni 1935 és 1938 között a szakszerű földművelés (Bodor Kálmán, Atzél Ede), állattenyésztés (Szilády Zoltán, Blénessy Károly, Lőrinczi László) és a kertészet (Kreisl Gyula, Cs. Boróczy Erzsébet) hatékony módszereire. Jellemzőek már maguk a címek is: A háromholdas gazdának is meg kell élnie; A méh, a kisgazda ingyen napszámosa; A tyúk nem hibás! (Az első füzet kéziratát Kacsó Sándor, a harmadikat Kakassy Endre dolgozta át gazdaköri vitává.)
Kolozsvár és Brassó mellett más városokban is (Arad, Belényes, Bukarest, Dicsőszentmárton, Gyergyószentmiklós, Marosvásárhely, Nagyenyed, Nagyvárad, Segesvár, Székelyudvarhely, Székelykeresztúr) jelentek meg mezőgazdasági kiadványok, többnyire a szerzők saját költségén. Lőrinczi László első tyúkászati füzete éppenséggel a Nyikó menti Kadácsot, a szerző lelkészi szolgálatának színhelyét tünteti fel a megjelenés helyeként. Mindenekelőtt Gáspár József (1925) és Blénessy Károly (1936) méhészeti, Lőrinczi László tyúktenyésztési (1931) útmutatója, Dezső Miklós szőlészeti (1931), Páter Béla gyümölcstermesztési (1929) és Radó Ferenc virágkertészeti (1940) tanácsadója töltött be hézagpótló szerepet.
Az időszak legjelentősebb kiadványa az EMGE centenáriumára a Minervánál 1944 őszén Farkas Árpád szerkesztésében megjelent Erdély mezőgazdasága c. tanulmánykötet. Szerzői: Simor Ferenc (éghajlat), Nagy Miklós (szarvasmarha- és bivalytenyésztés), Szopós András (gabonanövények), Mundra Alajos (élelmi és ipari növények), Farkas Árpád (üzemi viszonyok), Cserey Lajos (gyümölcs- és szőlőtermesztés), Szász István (szakoktatás és szakirodalom), Kós Károly (gazdasági építészet).
A jelzett könyvsorozatok és a hézagpótló egyedi vállalkozások viszonylag nagy száma ellenére az időszak agrártörténetét jól ismerő Nagy Miklós kifejezetten szegényesnek minősíti mezőgazdasági könyvkiadásunkat a két világháború között. Az agrártudományok legfrissebb eredményeit azon nyomban közzétevő változatos arcélű szaklapok hatékonyabbaknak bizonyultak, mint a szerény nyomdaviszonyok közepette megjelenő népszerűsítő könyvecskék. A második világháború után azonban épp ennek a fordítottjára kerül sor: a mezőgazdasági főiskola magyar tagozatának kiépítésével, kísérleti állomások létrehozásával, majd a Mezőgazdasági és Erdészeti Állami Könyvkiadó kolozsvári magyar szerkesztőségének megszervezésével – ha csak rövid időre is – megteremtődnek mezőgazdasági szakirodalmunk művelésének anyagi és szellemi előfeltételei, míg a szakismeretek terjesztésében mozgékonyabb, friss információkat adó, a mezőgazdasági kutatások eredményeit naprakészen számon tartó agrársajtó hálózata nem tud kiépülni.
A második világháború után nehezen talpra álló erdélyi magyar gazdatársadalom szervezésében és szakmai irányításában néhány évig még részt vállalhatott ugyan az EMGE , 1948 -ig kiadta gazdanaptárait s továbbra is megjelentette gazdaköri könyvtárának sorozatát, de ennek már csak 3 füzete került ki a nyomdából. Ebben a bizonytalan szakaszban a Józsa Béla Athenaeum Hasznos Könyvtár címmel indított mezőgazdasági sorozatot: első kiadványa Nagy Miklós baromfitenyésztési tanácsadója volt, ezt Kós Károly Falusi építészet (Kolosvár, 1946) c. kötete követte. Löbl József állatorvos Az angora nyúl okszerű tenyésztése és betegségeinek gyógykezelése címen adott ki hasznos gyakorlati tanácsadót (Arad, 1946). A Minerva megjelentette 1947-ben Koncz Lajos Konyhakertészetét és Dück Alfréd cukorrépa-termesztési füzetét. Az Erdély sajátosságait figyelmen kívül hagyó, szovjet típusú mezőgazdasági átalakítást meghirdető kommunista pártprogram megvalósítói azonban a továbbiakban lehetetlenné tették a kibontakozást s anyagiak híján az Erdélyi Gazdát sem lehetett újraindítani. 1949 és 1951 között már nem akad eredeti munka, az RKP kiadásában megjelenő s a szovjet mezőgazdaságot népszerűsítő propagandamunkáknak még a fordítóit sem tüntetik fel.
A hiány pótlására az MNSZ a Falvak Népe újraindítását tette lehetővé azzal a céllal, hogy a mezőgazdasági műveltséget az adott új viszonyok közt is ébren tartsa. A kezdetben havonta kétszer, 1948 szeptemberétől pedig hetente megjelenő lap felvállalta az Erdélyi Gazda szerepét. Megvolt a személyi folytonosság is: ugyanaz a Kacsó Sándor indította újra (Asztalos Istvánnal, Horváth Istvánnal és Kós Balázzsal), aki Nagyenyeden az Erdélyi Gazda dél-erdélyi kiadását 1941 és 1944 között ténylegesen szerkesztette. A Falvak Népe szakmellékletnek is beillő, négy oldalon jelentkező Gazdálkodás c. rovatát Kós Balázs gondozta, a rovat fejlécét édesapja, a főiskolán mezőgazdasági építészetet előadó Kós Károly rajzolta.
Míg agrársajtónk csak csökevényesen folytatódott, a mezőgazdasági könyvkiadás a mezőgazdasági főiskola magyar tanáraira támaszkodva újjá fejlődött. Az Állami Könyvkiadó 1953-ig 32 mezőgazdasági címmel szerepel a romániai magyar könyvkiadás kéziratos bibliográfiájában, köztük Bikfalvy Ferenc , Madaras Klára és Szövérdi Ferenc egy-egy kötetével, s napvilágot látott egy eredeti termesztési-tenyésztési brosúra A gazdasági növények pótbeporzása címmel Takács Imrétől (1952). Az állami Tudományos Könyvkiadó és Tankönyvkiadó 1951 és 1953 között 23 címet jelentetett meg magyar nyelven , ebből 10 számít eredeti munkának. Közülük legjelentősebb Veress Istvántól A gyümölcskertész kézikönyve (1951) s a Palocsay Rudolf és Antal Dániel közreműködésével ugyancsak általa írt Gyümölcsfák és bokrok metszése, mely 1952 és 1957 között négy kiadást ért meg. Ugyanitt adták ki a Mezőgazdasági Főiskola zöldségtermesztési tanszékének első szintéziseit (1952), Nyárády Antaltól a Szántóföldi gyomnövények (1952), Antal Dánieltől a Növénytermesztési jegyzetek (1953) c. munkát, valamint Kovács Béla , Kósa Barna , König Miklós és Mózes Pál növénytermesztési és növényvédelmi módszereket ismertető füzeteit.
Az 1953-as esztendő a romániai könyvkiadók átszervezésének éve. Ettől kezdve a Mezőgazdasági és Erdészeti Állami Könyvkiadó , ill. az 1970-től jogutódjaként létrejövő Ceres Könyvkiadó tevékenysége a mérvadó mezőgazdasági kiadványok magyar nyelvű megjelentetésében. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt az önmagán túlmutató jelentőségű tényt sem, hogy 1953 és 1985 között az Állami Tanügyi és Pedagógiai Könyvkiadó összesen 44 mezőgazdasági tankönyvet adott ki a romániai magyar könyvkiadás bibliográfiája szerint, annál is inkább, mivel ezeket rendszerint jeles agrárszakírók fordították magyarra, nem egy esetben az eredeti szöveg minőségi átdolgozásának igényével. Az Állami Politikai Könyvkiadó s a Kulturális és Tudományos Ismeretterjesztő Társaság által 1953 és 1967 között magyar nyelven megjelentetett agrárpropaganda-füzetek között eredeti munka ugyan nem akad, tágabb összefüggésben azonban tekintetbe veendő, hogy miközben a szakkönyvkiadó 1955-ben például háromszorosára növeli az eredeti munkák számát, a Politikai Könyvkiadó ugyanakkor a tízszeresére emeli a magyar propagandakiadványokét, s míg a szakkönyvkiadóknál 1966 után az eredeti magyar munkák megfogyatkoznak, a Kulturális és Tudományos Ismeretterjesztő Társaság 29 magyar nyelvű füzetecskével jelentkezik, nyilvánvalóan a kormány agrárprogramjának támogatására. A mezőgazdaság szövetkezetesítésének befejezése időszakában ugrásszerűen megnő a tartományi székhelyeken kiadott termelési-tenyésztési agitációs füzetek száma.
A Mezőgazdasági és Erdészeti Könyvkiadó és a Ceres tevékenységét 1968 és 1973 között a Hargita , ill. Kovászna megyei Agronómusok Háza által megjelentetett kiadványok egészítették ki. Csíkszeredában kerül kiadásra Kerekes Ferenc mezőgépészeti kötete (1970), valamint Dimény Sándor Kenyerünk: a burgonya c. munkája (1972). A sepsiszentgyörgyi nyomdából kerül ki Féder Zoltán, Pakuts Sándor és Tompa Ernő kötete, az Állattartástól az állattenyésztésig (1971), valamint Pakuts Sándornak a nagyüzemi tejtermelés kérdéseit taglaló munkája (1973). A szakírói munkásságát nyolcvanévesen áttekintő Veress István joggal állapította meg: "Pályám legtermékenyebb periódusa az 1951 és 1961 közötti évekre esik; húsz könyvemből több mint tíz abban az időszakban jelent meg... Sem azelőtt, sem azután nem tapasztaltuk az anyanyelvünkön folyó mezőgazdasági szakírás ilyen fokú megélénkülését." A helyzet azonban hovatovább megváltozott. A nagy tapasztalattal rendelkező szakírói gárda sorai megritkultak, a magyar főiskolai agrároktatást felszámolták s így a tudományos utánpótlás egyre gyengült. Ezek a körülmények mind hozzájárultak az önálló magyar mezőgazdasági szakkiadványok megszűnéséhez. A szűkülő lehetőségek közepette szakíróink szinte kivétel nélkül románul írják tanulmányaikat, s csupán kiadói megrendelés esetén vállalkoznak szakterületük eredményeinek magyar nyelvű összefoglalására. A többségükben termesztés- és tenyésztés-centrikus kiadványok azonban a korszak agrárpolitikájának megfelelően elsősorban a mezőgazdaság nagyüzemi átalakítását voltak hivatottak szolgálni. Csak az 1980-as évekre kristályosodott ki az a nézet, amikor viszont már csökkentek a magyar szakkönyvkiadás esélyei, hogy sajátos helyzetünkben az a könyvtípus a legcélszerűbb, amely egyaránt kitér a nagyüzemi termelés és a háztáji gazdálkodás kérdéseire. Ezt mindenekelőtt az indokolta, hogy a hatékony háztáji termelésben sem lehet mellőzni a legkorszerűbb, leginkább célravezető módszereket.
A Ceres Könyvkiadó magyar mezőgazdasági vonatkozású szerepének kiemelkedő teljesítménye volt a Román-magyar, magyar-román mezőgazdasági szótár kiadása (1980), melynek szóanyagát Gabriel Manoliu, Ion Bucur, Szalay András és Schweiger Ágnes állította össze.
A magyar szakirodalom háttérbe szorulása szükségképpen újra előtérbe hozta az átfogó és ugyanakkor gyakorlati szaktanácsadást is nyújtó agrárlap igényét. 1971 és 1974 között az akkorra már Bukarestbe költöztetett s címében Falvak Dolgozó Népeként folyamatos volt Falvak Népe vállalkozott arra, hogy egy Nagy Miklós szerkesztette Mezőgazdasági Útmutató c. szakmelléklettel az agrárirodalom híveit megtartsa, 1974 után azonban a közéletre nehezedő központosítás ezt a mellékletet megszüntette, s így a mezőgazdasági szakanyagok a lap hasábjain szétszórva kaptak helyet. Hovatovább rendszeressé váltak az oktatás-kutatás-termelés fejléce alatt megjelenő összeállítások, s Tangazdaság címmel megindult a mezőgazdasági líceumok fóruma is. Az 1980-as évek elejétől kezdve már nemcsak elszórtan felbukkanó cikkek foglalkoznak a háztáji szarvasmarha-, juh-, sertés- és kisállattenyésztés, a zöldség-, gyümölcs- és szőlőtermesztés kérdéseivel, hanem 1983 és 1989 között egészoldalas csoportosítások irányítják a figyelmet – Cseke Péter szerkesztésében – hétről hétre a hatékony háztáji gazdálkodás módszereire. Az 1987-ben indult Mezőgazdasági Kisenciklopédia fogalomtisztázó, szakkifejezéseket értelmező szócikkelyei a szakműveltség terjesztését szolgálták.
Tematikailag, ha csak érintőlegesen is, a mezőgazdasági irodalom köréhez tartoznak a Kriterion Kiskalauz c. sorozatban megjelent olyan kiadványok, mint Kelemen Attila Madaraskönyv (1978), Veress Magda Gombáskönyv (1982), Gyurkó István A halak világa (1983), Kuszálik Péter -Kuszálik Mária Fák és cserjék (1984), Bagosi József Kertbarátok könyve (1990), Pap István Háztáji állattartás (1990) c. munkája.
Bár a fordítások általában túlsúlyban voltak az eredeti szakirodalomhoz viszonyítva, és szakíróink több mint fele rendszeresen vállalta tankönyvek, szintézisek, kézikönyvek magyarítását, érdemes szemügyre vennünk, hogy az utóbbi hetven évben kik és mivel gyarapították anyanyelvünkön a mezőgazdaság egyes ágainak és ágazatainak eredeti szakirodalmát.
Magyar nyelvű kiadványok 1918 után
1. A növénytermesztés általános kérdéseit taglaló munkák közül elsőként Szentkirályi Ákos 1924-es – útmutató jellegű – összefoglalóját s Gáspár István A legszebb évelő növények könyve (Kolozsvár, 1926) c. füzetét említhetjük. Elméleti igénnyel készült Madaras Klára és Keszy-Harmath Erzsébet kötete, a Mezőgazdasági növényeink szántóföldi fajtaelismerése (1955, javított és bővített 2. kiadásban A szántóföldi növények fajtaelismerése, 1959, Madaras Klára, Czier Antal, Sebők M. Péter szerkesztésében), továbbá Lazányi Endre Fontosabb termesztett növényeink ivaros szaporodásáról c. tudományos munkája (1957), valamint Szabó Attilának az 1980-as évek tudományos szintjét képviselő műve, az Alkalmazott biológia a termesztett növények fejlődéstörténetében (1984).
A búzatermesztés terén Konopi Kálmán méltán népszerű és nagy haszonnal forgatott 1936-os kiadványát (Jó búzából lesz a jó kenyér) csak 1953-ban követi újabb ( Szopós András - Pap István : Búzatermesztők könyve). Ide tartozik Moll Éva Vetőmag és vetés c. munkája 1956-ban. S bár a búza nemesítése az 1970-80-as években virágkorát élte, azóta sem jelent meg Romániában magyar nyelven újabb összefoglaló munka. Még Az EMGE Gazdaköri Könyvtárának 5. füzeteként látott napvilágot Szövérdi Ferenc kukoricatermesztési útmutatója (1941), az 1950-es években Antal Dániel jelentkezik hasonlóval, majd Lazányi Endre kukoricanemesítési (1955) és Kabán Ferenc termesztéstörténeti kötetét (1965) vehette kézbe az érdeklődő. A zabtermesztés tudományáról Kósa Barna 1952-es munkája az egyetlen összefoglalás.
2. Az ipari növények termesztését illetően a cukorrépáról szóló szakirodalom áll első helyen. Nagy Endre alapvető munkáját (1926) Pintér Lajos 1935-ös aradi és Dück Alfréd 1947-es füzete követi, majd Major Pál tollából napvilágot lát – a korszakra jellemző címmel – a Több cukorrépát! A Marosvásárhelyi Mezőgazdasági Kísérleti Állomáson később Tamás Lajos (1963-1967) és főként Márkus István kutatók foglalkoznak érdemben a cukorrépa-termesztés kérdésével, ám idevágó tudományos eredményeik a körülmények folytán magyarul nem hozzáférhetőek. A kender és a len termesztéséről Forgó Lajos írt egy-egy összefoglalót (1954, 1955), az Olajnövények termesztése kéziratát (1957) pedig Antal Dániel , Erdélyi István és Opra Pál készítette sajtó alá.
3. A rét- és legelőművelés, rét- és legelőgazdálkodás, valamint a takarmánytermesztés kérdései elválaszthatatlanok egymástól. Ebben a tárgykörben is figyelemre méltó Gáspár József munkássága, aki az Erdélyi Gazda kiadta három takarmánytermesztési füzet (1910-1912) után A legelők és rétek ápolásáról c. tanulmánnyal jelentkezett (1926). Az EMGE Gazdaköri Könyvtára 8. füzeteként Balogh László tollából jelenik meg takarmánytermesztési tanácsadó (1943). Az erdélyi rét- és legelőgazdálkodás fejlesztésének lehetőségei címen (1946) Szász István értekezik. Bikfalvy Ferenc 1949-es lucerna- és Kósa Barna 1960-as szénatermesztési kiadványát csak két évtized múlva követi a Takarmánynövények termesztése (1981), amelynek társszerzője – Kósa Barna mellett – az a Tamás Lajos, aki az 1960-as évek derekától kutatásai középpontjába állította a takarmánynövények agrotechnikáját s a talajmunkálatok lehető legelőnyösebb megoldásával kapcsolatos kísérleteket.
4. Alighanem a kertészeti ágazatok művelőinél akad a legtöbb számba venni való. A háztáji tanácsadóktól nagyüzemi termesztéssel foglalkozó munkákon át egészen a világ gyümölcstermesztését áttekintő szintézisig itt mindenféle könyvtípus megtalálható. Ritter Gusztáv 1926-os EGE-kiadványa, A házi kert óta gyakran születik ehhez hasonló munka (Csorba István, Keszy-Harmath Erzsébet, Török Sándor 1957-es, majd Csorba, Keszy-Harmath és Veress István 1974-es és 1981-es kiadványa). A zöldségtermesztést a két világháború között Cs. Boróczy Erzsébet, ill. Koncz Lajos Konyhakertészete képviselte (mindkettő 1938-ban jelent meg), a virágkertészetet pedig Radó Ferenc két munkája (1939, Z. Horváth Gábor társszerzővel, 1940).
A Veress István vezette főiskolai zöldségtermesztési tanszék tagjai (Csorba István, Keszy-Harmath Erzsébet, Török Sándor, Tüzes Karácson) 1952 és 1961 között 6 kötetet adtak közre. Palocsay Rudolf zöldség- és gyümölcsnemesítési kísérleteinek eredményeit ugyanúgy összefoglalta (1954, 1961), miként a virágkertészetieket is (1960); ugyancsak 1960-ban jelent meg Török Sándor és Veress István Virágoskertje is.
5. A gyümölcstermesztést Páter Béla (1929), Szász Ferenc (1929) és Patakfalvy Zsigmond tanácsadója propagálja. Az 1950-es években és az 1960-as évek elején feltűnően sok gyümölcstermesztési kézikönyv jelent meg. Ezek többségükben főiskolai tankönyv gyanánt is szolgáltak, és ugyanakkor a termelésben dolgozó gyakorló mérnökökhöz, üzemszervezőkhöz szóltak. Kezdődik a sor A gyümölcskertész kézikönyvével (Veress István, 1951), folytatódik a négy kiadást megért Gyümölcsfák és bokrok metszésével (Palocsay Rudolf, Veress István, Antal Dániel, 1952), majd az Általános gyümölcstermesztéssel (Veress István, Keszy-Harmath Erzsébet, 1959), aztán az 1970-es évek tudományos szintjén Botár Andor, Wagner István és Veress István adja az érdeklődők kezébe A gyümölcstermesztő kézikönyve c. összefoglalást (1975). Ezekben az években egyébként Péterfi István irányításával működött az az akadémiai munkacsoport, amely az erdélyi gyümölcsök tájfajtáit dolgozta fel (Botár Andor, Brugovitzky Edit, Dankanitsné Csekme Erzsébet, Keszy-Harmath Erzsébet, Palocsay Rudolf, Veress István és Wagner István ). Minthogy Botár Andor a kolozsvári kísérleti állomáson a bogyósgyümölcsűek és a szamóca nemesítésére szakosította magát, társszerzőkkel írt kötetei ezek korszerű termesztését mutatják be (1962, 1967, 1985).
6. Ami a szőlészetet illeti, a múlt században Kemény István nemcsak azzal teremtett hagyományt, hogy csombordi birtokán meghonosította a rajnai rizlinget, mely az 1867-es párizsi világkiállításon nagyaranyat nyert, hanem azzal is, hogy megírta A szőlőépítés gyakorlati módja (1867) c. népszerűsítő munkáját. Hasonló jellegű kötetet jelentet meg 1931-ben Nagyenyeden Dezső Miklós, akinek a munkásságát az 1935-ben létrehozott felekezeti szőlészeti iskola tanárai tették teljessé. Csávossy György , Horváth Ödön, Mezei Sándor és Szász József nem csupán a csombordi boroknak szerzett ismételten hírnevet (egyébként Csávossy teremtette meg Erdély vörösborát), hanem megírják a szőlőtermesztés és borászat alapvető szintéziseit is. Ezek: Szőlőtermesztés (1957); Borászat (Csávossy György, László Gyula , Mezei Sándor , 1963); Szőlészeti és borászati kézikönyv (Csávossy, Kovács Adorján, Mezei Sándor, 1974).
7. Gyógynövényismeretben Páter Béla (1924, 1936) és Bodor Kálmán (1938, 1963) úttörő kezdeményezését az 1970-80-as években az ún. "marosvásárhelyi iskola" (Rácz Gábor és munkatársai) korszerű szintézise tette teljessé.
8. Növényvédelem terén a két világháború közötti kiadványok szerzői (Páter Béla, 1929; Gyerkes Mihály, 1937; Kreisl Gyula, 1937; Török Bálint, 1937, 1940) még kizárólag a gyümölcsfák kártevőinek leküzdésével foglalkoztak. Az újabb fejezet a kolozsvári mezőgazdasági főiskolán előadó Mózes Pál és munkatársai (Páll Papp Olga, Titz Lajos, Stern János) nevéhez fűződik, akik 1952 és 1961 között 20 füzetet jelentettek meg, immár széles körben átfogva a növényvédelem valamennyi kérdését. Itt kell megemlítenünk Péterfi Ferenc 1958-as Mezőgazdasági rovarhatározó, valamint Puskás Attila Barátaink és ellenségeink – a rovarok (1975) c. munkáját. Az 1970-es évek derekától a kolozsvári kertészeti állomás növényvédelmi laboratóriumát vezető Székely József munkái (Kertészeti növények védelme, Csávossy Györggyel, 1975; Dísznövények védelme, 1983) keltettek figyelmet.
9. Az erdőgazdálkodás szakirodalmát jórészt Kádár Zsombor munkái képviselik (1954, 1955, 1956, 1961). Jaszenovics László és Nagy György bevonásával ő állította össze a kétkötetes Erdészeti zsebkönyvet (1958, 1959); nevéhez fűződik a Román-magyar erdészeti és faipari szótár (1975), ill. a Magyar-román erdészeti, vadászati és faipari szótár (1979) megszerkesztése is.
10. "Erdélyben – írja Nagy Miklós – jelentős szerepe volt az állattenyésztésnek, minthogy a legelők és kaszálók a mezőgazdasági terület kereken 40%-át alkották. Ez elsősorban a szarvasmarha- és juhtenyésztésnek kedvez. Érthető, hogy e két állatfaj fontosabb szerepet játszott a múltban, mint a sertéstenyésztés, amelyre nézve a viszonyok ott kedvezőbbek, ahol sok gabona terem. [...] A hússertés csak az 1930-as években kezd elterjedni, amikor Erdélyben a tejszövetkezeti mozgalom is megerősödik, s több sovány tej áll a sertéstartók rendelkezésére." Az érdeklődés fokozódása az állattenyésztés iránt a szakirodalom növekvő igényét is jelzi: az 1867-ig megjelent 57 mezőgazdasági kiadványból még mindössze 5 tárgyalta az állattenyésztés kérdéseit, Az EGE Könyvkiadó Vállalata Füzetei sorozatban 1888 és 1939 között megjelent 77 munkából már 27.
Szentkirályi Ákos 1923-as juhtenyésztési füzetén és 1925-ös Állattenyésztési tanácsadóján kívül úgyszólván csak kisállattenyésztéssel foglalkozó kiadványokkal találkozunk a két világháború között. Újabb összefoglalót Pap Istvánnak köszönhetünk, akinek 1959-es munkája bővített újrakiadásban 1964-ben is megjelenik. Nagy Miklóssal együtt ugyanő a szerzője az 1957-es Bivalytenyésztés és a Háziállatok takarmányozása c. három kiadást megért kézikönyvnek (1956, 1961, 1974), melynek Szeghő Dénes Okszerű takarmányozása (1936) az előzménye. A sertéstenyésztést illetően Virág Elek tanácsadóját (1926) és Pap István Sertéshizlalását (1956) nem követték újabbak, Székely Györgynek a Kaleidoszkóp-sorozatban megjelent munkája (1973) ugyanis már a házi disznóvágás és húsfeldolgozás tárgykörébe tartozik. Itt említjük meg, hogy a tejkezelés és tejfeldolgozás terén Finta Domokos (1956) és Nagy Miklós (1956, 1963) gyarapítja a korábbi szakirodalmat.
A kisállattenyésztési szakkönyvek többsége (Szász Ferenc, Lőrinczi László, Nagy Miklós tollából 1930 és 1977 között) a baromfiakkal foglalkozik. Részben ide, részben a nyúltenyésztéshez sorolható Pap István 1960-as kötete (Házinyúl- és szárnyastenyésztés). Moldvai Ferenc 1938-ban adta ki a Galambtenyésztők kézikönyvét, melynek korszerűbb változatát Péterfi István 1961-ben megjelent könyve és 1970-ben bővített újrakiadása képviseli. A méhészeti szakirodalom iránt érdeklődők a két világháború között Gáspár József (1925), Valló Zoltán (1925), Balla István (1927), és Blénessy Károly (1936) kiadványait vehették kézbe; ezeket később csupán Nyárády Antalnak a méhlegelőkről írt szintézise (1958) követte. A haltenyésztés szakirodalmát Gyurkó István (1960, 1972, 1979, 1982) és Kászoni Zoltán (1959, 1963, 1972, 1973) idevágó kötetei gazdagították. E tárgykörbe tartozik Wagner István Mint hal a vízben (1991) c. kötete.
11. Az állategészségügy terén Nagy Miklós, Nagy Béla és Szabó Ferenc 1981-es munkája, a Háziállatok egészségvédelme az egyetlen, melyet e számbavétel során említeni lehet.
Különlegességénél fogva megemlítendő Kiss Ella Pasat Emillel és Varga Tiborral közösen Marosvásárhelyen 1965-ben írt kötete, mely a nők szerepével foglalkozik az állattenyésztő telepeken.
12. Az 1950-es évek derekától úttörő munkának számított a Mezőgazdasági termények és termékek tárolása (Antal Dániel, Benke Sándor, Erdélyi István, László Gábor, Sebők M. Péter, Török Sándor és Veress István munkája, 1955), melynek újrakiadása 1961-ben hagyta el a nyomdát, s amelyhez hasonló könyvtípus sem azelőtt, sem azután nálunk nem jelent meg. Kós Károly Mezőgazdasági építészet (1957) c. művének viszont akad előzménye az EGE -kiadványok sorában (Domokos Kálmán hét kiadást megért munkája), folytatása már nem. A telkesítés (talajjavítás, vízmentesítés, öntözés), valamint a földkataszter és mezőgazdasági területrendezés témakörében 1953 és 1962 között megjelent kiadványok száma meghaladja a tízet, miközben az 1970-es években az ilyen jellegű munkák száma lecsökkent kettőre, az 1980-as években pedig megjelent egyetlenegy. Az EGE kiadványai között egyébként már Nemes István talajjavítással, lecsapolással és öntözéssel foglalkozó füzetei képviselték a szakirodalomnak ezt az ágát, s ugyanő a társszerzője a talajtérkép alkalmazásáról Szász Istvánnal és Csapó M. Józseffel közösen írt 1953-as kötetnek.
A talajtani vizsgálatok elsősorban Csapó M. József nevéhez fűződnek (1955, 1956, 1958, 1962), talajvédelemmel Szövérdi Ferenc (1953, 1960), valamint Brassay Sándor és Fränkel Elek (1979) foglalkozott, az öntözéstant pedig Lakatos István (1959), Titz Lajos , Sipos György és Nagy Zoltán kötete (1973) gyarapította. A nagyüzemi gazdálkodás és a környezetszennyeződés talajtani károsodásaira Jakab Sámuel 1985-ös Antenna -könyve figyelmeztet: az Életünk és a termőtalaj. A mezőgazdasági meteorológiát Pap Géza (1959, 1960) és Major Miklós (1980) kötetei képviselik. Itt említjük meg Dobai Rozáliát, a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskola talajtani kutatóját, aki a Dolgozó Nő tudományos munkatársaként (1958-64) a háztáji gazdálkodást dolgozta fel.
13. A mezőgazdaság gépesítésére vonatkozó irodalomban csaknem egy évszázados kiesés után nyílt Erdélyben új fejezet. Antal András a kapálás gépesítéséről adott ki önálló munkát (1956), Lám Béla pedig a traktor karbantartásáról s a mezőgazdaság villamosításáról szóló fordítások után 1956 és 1961 között a következő eredeti munkákkal jelentkezett: Függesztett mezőgazdasági gépek; Vető-, ültető-, palántázó- és trágyázógépek; Antal Andrással társszerzésben Mezőgazdasági traktorok. Antal András és Titz Lajos közös munkája ugyanekkor a Növényvédelmi gépek (1961). Ezt követően Kerekes Ferenc mezőgépészekhez szóló kiadványai (1970, 1985) jöhetnek számításba.
14. A világ mezőgazdaságáról átfogó képet ígérő könyvtípust Nagy Miklós teremtette meg a Pillantás a világ mezőgazdaságára c. kötetével a Korunk Könyvek -sorozatban (1975). Ezt követte a szakkönyvkiadónál ugyancsak tőle az Állattenyésztés a nagyvilágban (1978), majd Veress István Antenna -könyve, a Gyümölcsfogyasztó emberiség (1982).
A mezőgazdasági főiskola magyar tagozatának elsorvasztása és a magyar mezőgazdasági szakkönyvkiadás leépítése nyomán a mezőgazdaság egyes tagozatainak irodalma is lecsökkent, majd megszűnt a diktatúra utolsó évtizedében.
Az 1989-es romániai forradalom után az újra eredeti nevén megjelenő Falvak Népe vált a földjét visszakövetelő, gazdakörökbe szerveződő erdélyi magyar földműves társadalom öntudatosító és szaktanácsokat nyújtó fórumává. Az a gazda-szellem, amely az 1980-as évek második felében csupán az egyetlen háztáji oldal hasábjain volt észlelhető, immár a teljes lapszámban érvényesülhetett az 1990 januárjában – az időközben önállósult szerkesztőségben – főszerkesztővé választott Ferencz L. Imrének és munkatársainak (Bíró Albin, Boga Annamára, Cseke Péter, Ferenczes István, Makkay József, Muzsnay Árpád, Gy. Szabó Gyula) köszönhetően. Újraindult Erdélyi Gazda címmel a szakmelléklet is 1990 októberében Makkay József szerkesztésében.
1990 őszétől tavaszig Kisgazdák Lapja címmel megjelent a Romániai Magyar Kisgazdapárt orgánuma (főszerkesztő: K. Bíró János, helyettese Kozma Szilárd), amely a politikai-társadalmi önszerveződés irányítása mellett szaktanácsadással is elősegítette a gazdálkodók talpra állását. Az EMGE folytatásaként megalakult Romániai Magyar Gazdasági Egyesület 1991 elején jelentette meg Gazdakalendáriumát A Hét kiadásában, s ugyancsak az RMGE a védnöke az 1991 augusztusától az Athos kft kiadásában havonta napvilágot látó Kertbarátok Lapja c. szakfolyóiratnak, melyet Tóthfalusy V. Béla szerkeszt. 1993-ban Makkay József főszerkesztésével megjelenik az "Erdélyi Gazda" szintén az Athos Kft és az RMGE együttműködése alapján. Két év múlva e két lap egyesült. 1997-ben az Erdélyi Gazda átkerült a Gazda kft-hez. 1990-ben a megszűnéséig a Családi Tükör havilap kertészeti oldalát szerkeszti Czier Antal. 1997 január - májusi időszakban az Athos kft kiadásában havonta újra napvilágot látott a Kertbarátok Lapja Tóthfalusy V. Béla szerkesztésében.
Különlegességként jelentkezett 1990. augusztusi indulással Sepsiszentgyörgyön a Lovasfutár Szalontai Sándor és az 1990-ben két dupla számot megért A mi kutyánk ebtenyésztő szaklap Deák Károly szerkesztésében.
Források
• Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés III. (Kh–M). Főszerk. Dávid Gyula. Bukarest: Kriterion. 1994. ISBN 973-26-0369-0
További információk
• Szász István: Szakoktatás és szakirodalom. Közli az Erdély mezőgazdasága c. gyűjtemény. Kolozsvár, 1944. 305-75.
• Czier Antal: A romániai magyar nyelvű mezőgazdasági szakirodalom. Korunk 1958/12.
• Benkő Samu: Mezőgazdasági szakoktatásunk történetéből. Korunk, 1966/4;
• Benkő Samu: A nagyszentmiklósi iskola és Tessedik Sámuel. Közli Sorsformáló értelem. 1971. 134-54.
• Károlyi Jolán: Agrártörténeti bibliográfia. 1945-1972. Művelődés, 1972/8.
• Nagy Miklós: Intézményes keretet kapott a hazai agrártörténeti kutatás. Művelődés, 1972/8;
• Nagy Miklós: Eke és toll. Közli Korunk Évkönyv, 1974. 151-63.
e György: Mezőgazdasági szakírás: hagyomány, korszerűség, távlatok. A Hét 1978/1;
• Beke György: Mindig a szakma s az emberek mellett. Beszélgetés a 70 éves dr. Nagy Miklóssal. A ét, 1983/33.
• Szabó Attila: Lazányi Endre. Művelődés, 1980/12; Nyárády Antal. 1981/3; Nagy Miklós. 1981/4; Veress István. 1981/7; Pap István. 1981/12; Péterfi Ferenc. 1982/2; Tamás Lajos. 1983/1.
• Cseke Péter: Rendhagyó életpálya az agrárműveltség szolgálatában. Nagy Miklós bemutatása. Közli Hazatérő szavak. 1985. 78-83.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)