Bereczki Szilvia2021. március 14.,
Tyúkok kotkodácsoltak, kutyák csaholtak, a kecskék köszönésképpen mekegtek, amikor Csiby-Gindele Botondék gazdaságát felkerestük Csíkszeredában. Noha a porta közelében tömbházak tornyosulnak és iskolák zsibonganak, a város zaja elhalkult, amint a kapun beléptünk. Az udvaron modern építésű ház állt, azzal szemben istálló, kecskedomb, villanypásztor, kecskejátszótér, bősz cáp és kecskeasszonyságok sorakoztak apró gidáikkal. Varázslatos állatvilágba csöppentünk, ahol minden négy- és kétlábúnak kitüntetett helye van: az embert szolgálja, de nem úgy, mint a megszokott vidéki gazdaságokban. Ad magából, mert cserébe rengeteg törődést, odafigyelést és szeretetet kap – meg családot, mert a Kecskemesék Tejgazdagság minden szeszélyes, szeleburdi és temperamentumos állata a gazdák szívébe zárta magát, szó sincs arról, hogy húsukért tartanák a patásokat.
Ha a fejési sorrend nem smakkol, eszeveszett hisztéria kezdődik; amikor találkoznak, szarvukat összeverve erősítik meg a főnök kilétét. Ugrándoznak, dombra másznak, padokra szökkennek, hátukat vakarják, alagutakban rejtőzködnek. Néhányan suták, egyesek temperamentumosok, mások szeszélyesek, Ali, a cáp pedig kimért és dörgedelmes – külön személyisége van a városi gazdaság összes kecskéjének. Látogatásunkkor a patások közé vegyülve tapasztaltuk meg, az előítéletekkel ellentétben nem buták, nem büdösek, és még csak nem is a szegény ember tehenei, hiszen az odafigyelést, a tisztaságot és a rendet kikövetelik maguknak.
Fotók: Gábos AlbinHa bármi hibádzik az ellátásukban, válaszként megvonják a tejet, így aztán Csiby-Gindele Botondéknál mindenki haptákban áll: az öt testvér felváltva simogatja a patásokat, az édesanya a fejésben és a tejfeldolgozásban jeleskedik, az édesapára pedig az állatok állatorvoshoz való szállítása, a beszerzés és az üzleti teendők hárulnak. A nagycsalád a nagyszülőkkel együtt nyaranta szénát csinál: kézzel kaszálják a kisebb területeket, és szintén kézzel, hagyományosan takarnak. Ha nagyobb kaszáló is vágásra kerül, géppel rendelkező embereket hívnak a kaszálásra és a bálázásra, de a kettő közti forgatást és takarást még mindig jómaguk végzik hagyományosan.
Komolyan veszik minden percét a gazdálkodásnak, holott tömbházlakásból költöztek kertes házba, és mit sem értettek az állattartáshoz. Csiby-Gindele Botond elmondása szerint 17 éves korában hozakodott elő a kecsketartás lehetőségével, a családja pedig, ahelyett, hogy egy kamasz hóbortjaként tekintett volna az ötletére, rábólintott, és máig szívvel-lélekkel végzi a városban a vidéki teendőket. Mindezt az internet és a YouTube segítségével, ugyanis ez bizonyult a tanulás egyetlen lehetséges módjának. Mivel az anya és az apa is építőmérnök, a családban nem volt hagyománya az állattartásnak, a modernkor adta lehetőségeket megragadva találtak vissza a gyökereikhez. Hét éve elkötelezett kecsketartók, azóta megjárták az állattartás mélységeit és magasságait: úgy érzik, napról napra nagyobb öröm és kihívás kecskés gazdának lenni.
A sikerekben édesanyjának nagy szerepe van: a harmadik gyermek után úgy döntött, hivatásos anya lesz, kiszáll a munkavégzéssel járó mókuskerékből. Fia erre úgy emlékszik vissza, hogy négy testvérével mindig számíthattak rá, főtt étel került folyton az asztalra, az iskolai teendőkben segítette őket, és minduntalan támogatta gyermekeit. Amikor maguk mögött hagyták a négyszobás tömbházlakást, és belekezdtek az ismeretlen, vidéki jellegű életbe, az anya különféle kurzusokat végzett el. Szenvedélyévé vált a természet és a növénytermesztés, szabadidejében gyümölcsfákat, virágoskertet, fűszerkertet rendezget, kertészkedik, fákat metsz és sajtokat készít. Rátermettségét különféle diplomák bizonyítják.
Fia az évek folyamán egyetemet végzett, a kecsketartás mellett arra is jutott ideje, hogy a tervezőgrafika szakot Magyarországon tanulja ki. Jelenleg szabadúszóként tevékenykedik, az állattartás mellett arculat- és logótervezéssel foglalkozik. Hálás azért, hogy a kecskék rendet hoznak az életébe, mert a reggeli és esti rutinhoz igazíthatja a munkáját, így nem csúszik el a határidőkkel. Amíg az egyetemen tartózkodott, a szüleire hárult a kecskék ellátásának oroszlánrésze, ám a járványhelyzet megjelenésével és az online oktatással lehetősége nyílt teljesen kézbe venni a gazdaságot: kecsketartással párhuzamosan szerezte meg egyetemi diplomáját.
Ha szeretetet és törődést kapnak, százszorosan visszafizetik: akár 5-6 liter tejet is adhat egy kecske
A Csiby-Gindele család minden napja hasonló, legalábbis abban, hogy rutinokra épül: Botond, aki a gazdaság feje és ötletgazdája, reggel 7 órakor kel. Amint a házból kilép, hangos kecskemekegés fogadja, ugyanis Nada, Zara, Rózsika, Lujza és Mazsola alig várja, hogy leadhassa a tejét. A fejőállványra – amit a fiatalember nagybátyjával közösen szintén egy YouTube-videó alapján barkácsolt – a kecskék gyorsan felrohannak, tudják már, mit kell tenniük, hogy megszabadulhassanak a tőgyüket feszítő tejtől.
Fejés közben abrakot kapnak, sokszor pedig olyannyira ellazulnak, hogy kérődznek is – ebből tudja a gazda, hogy jól esik az állatának, amit vele tesz, részletezte Csiby-Gindele Botond. Hozzáfűzte, fejés előtt alaposan megmossa a tőgyeket, és a gidák „masszázsmozdulatait” utánozva tapogatja meg, mert ezáltal beindul az oxitocintermelés, ami segíti a tejleadást, és máris boldogabbak, lazábbak, „bőkezűbbek” az állatok. Fejést követően újabb tőgymosást tart, illetve a kezét is alaposan megtisztítja a következő kecske előtt, mert azt vallja, mivel tejükért tartják kedvenceiket, a tejnek tisztának kell lennie, ahhoz pedig fő szempont az állat tisztántartása.
Két kecske között is azért mos kezet, hogy az esetleges tőgygyulladást vagy fertőzést ne terjessze át egyikről a másikra. Mivel a fejés az állatok számára felér egy meditációval, előfordult már, hogy 5 liter tejet is adott egy kecske egy nap, noha sosem kapnak tejtermelést serkentő tápot. A tejük a tehéntejnél soványabb és ízletesebb is, s mi több, istállóíze sincs, mert a kecskék nem fekszenek bele az ürülékükbe. Az apró bogyóik hamar kiszáradnak, és amint rájuk lépnek, porrá lesznek.
Családtagok, nem kihasznált haszonállatok
A fejés után mindenki átvándorol az udvarra, ahol ropogós széna várja a kecskéket, és még a földre is bőven van terítve belőle. Ezek az állatok azonban megválogatják, mikor sétálnak át a karámba: ha esős, sáros az idő, megtorpannak az ajtóban, nem tűrik ugyanis, hogy bepiszkolódjon a patájuk, megázzon a bundájuk. Ahogyan azt sem, ha a vizükbe szalma vagy kosz kerül, ezért érdekes, hogy a köztudatban mégis igénytelen, koszos, büdös állatként szerepelnek.
Különleges állatok, „annyira tiszták, mint a lovak, és annyira okosak, mint a kutyák”. Egymás gidáját nem szoptatják, illetve, ha kis helyen többen vannak összezárva, a falkatörvények eluralkodnak fölöttük, és a gyengébbeket, védtelenebbeket kiszorítják. A gazdaságban mindezt úgy kerülik el, hogy minden kecskének külön boxot biztosítanak, és személyre szabott adagban kapnak szénát, abrakot, valamint egy ásványi elemekben gazdag tömböt, hogy a lehető legegészségesebben, egyenlőségben tölthessék napjaikat.
Az udvaron deszkákkal és villanypásztorral elkertelt karám is azért óriási, hogy benne a kecskéknek szabad terük legyen, így nem támadnak egymásra, békében elférnek kicsik, nagyok, szarvval rendelkezők és suták. Egyébként a kecske bárhonnan kimerészkedik, hiszen magasra képes ugrani, és mászni is kiválóan tud, ezért azt kell elérni, hogy ne akarjon kijönni a karámból: ha az ellátás megfelelő, eszükbe sem jut, hogy túljárjanak gazdáik eszén – részletezte Csiby-Gindele Botond.
Megtudtuk, sosem sütik le az állatok szarvait, mert meggyőződésük, a szarv is hozzátartozik a patásokhoz, és annak köszönhetően képesek megszerezni helyüket a kecsketársadalomban. Viszont egy füllentés következtében az összes gidájuk szarv nélkül jön világra: kecskéik fajtatiszta angol núbiai és szánentáli keverékek, Ali cápjuk pedig valódi angol núbiai, de suta, azaz hiányzik belőle a szarvalt gén – és ezt makacsul örökíti is tovább az apróságoknak. Amikor a cápot megvásárolták, egykori gazdája esküdözött, hogy azért szarvtalan, mert gida korában lesütötték a szarvrügyeit, ám csakhamar kiderült, hogy valójában genetikailag suta, vagyis szarv nélküli. Az apró füllentés akár kárhoz is vezethetett volna, hiszen a kecsketartók körében elterjedt meggyőződés, hogy a genetikailag suta cápok egy része terméketlen.
Ezzel szemben Ali ereje teljében tündököl: ősszel sok kecskeasszonyságot megtermékenyít, a gazdaságban már kisebb rekordnak is szemtanúi lehettek, ugyanis egyszer 4 gidát ellett a patások főnöke, Zara. Ez azért is volt meglepő, mert általában 2 gida jön világra egy ellés folyamán.
A fiatal gazda arról is felvilágosított, nem tartják meg a gidákat, mert igyekeznek elkerülni a beltenyészetet, illetve a kecskeharcokat: mivel a kecskeanyák szarvval rendelkeznek, a felnővő gidák pedig nem, könnyen kialakulhatnak a kegyetlen hierarchiai sorrendek. Fontos szempont, hogy a gidákat megvásárlók tenyészállatként és tejükért tartsák tovább a kecskéket, ne pedig a húsukért.
Tojás, tyúkhús, kecsketej és kecskesajt, illetve szabadság a pandémia alatt is
Csiby-Gindele Botond elmondása szerint hiába laknak városban, a járványhelyzet nem érte felkészületlenül őket, és nem is tudta megtörni lelki nyugalmukat: a lezárások ellenére mindig került friss tej, sajt, tyúktojás és tyúkhús az asztalukra, illetve szabadságban is bővelkedtek, naphosszat kecskéikkel időztek.
Négy lánytestvére és szülei gyakran kiültek a padra, gidát vettek az ölükbe, és addig simogatták a hízelgő patásokat, míg minden negatív gondolatukat elfelejtették. Különben létezik már kecskejóga is, ami pont abból áll, hogy a kisgidák az apró patáikkal az emberek testén ugrándoznak, és ez különféle csakrákat szabadít fel – tette hozzá humorosan.
A kecskék barátok és családtagok a csíkszeredai gazdaságban, a szárnyasok azonban, akik szintén fajtatiszta állatok, és zöld-fekete tollakban pompáznak, már a húsuk miatt is kelendőek. Naponta 10 tojást adnak gazdáiknak, a kakasaik pedig egyéves koruk körül levágásra kerülnek. A fiatalember ezt azzal magyarázta, éltükben tisztelik az állatokat, kiszolgálják őket, a lehető legjobb körülményeket biztosítják számukra, és a levágásuk is rövid haláltusával jár.
A kecskére viszont nem tudnak olyan haszonállatként tekinteni, akit bármikor felfalhatnak, szorosabb, mélyebb kötelék alakul ki közöttük, míg apró gidácskából felnőtt egyeddé segítik őket. Mivel emberek között nőnek fel, ragaszkodóvá válnak, és különféle személyiségjegyeik alakulnak ki. Folyton követik az embert, a karámnak mindig abba a sarkába tömörülnek, ami legközelebb van az udvaron tevékenykedő gazdájukhoz. A több mint 100 kilós cáppal már megfontoltabban kell bánniuk, ő ugyanis a kecskeasszonyságok közelében fékezhetetlen: ha kétlábra rugaszkodik, embermagasságú lesz, ezért aztán nincs apelláta, következetesnek kell lennie a gazdának vele. Tavasszal lepisili a szőrét, azzal imponál a nőstényeknek, ezért a szaga is másabb, mint a többieké.
Ugyan nincs szarva, mégis képes bármit megrongálni, drótkerítést lebontani, elegendő ehhez csak a patája és a súlyos ütése. Amikor őt vezeti át fiatal gazdája az udvarról a boxba, abrakkal csalogatja, hiszen másik nagy szenvedélye az evés, így bio búzával, kukoricával és zabbal lehet még hatni rá. Nemsokára továbbáll, mert a gazdaságban egyre szaporodó kecskeállomány már nagy tehernek bizonyul számára, szükség lesz egy fiatalabbra, így a hétéves cáp egy kisebb kecskefarmon lel új otthonra.
A kecskejátszótéren különféle produkcióknak lehetnek szemtanúi a nézelődők
A kecskék viccesek – ezt mi is megtapasztaltuk, amikor a karámban a kabátunkat rágcsálták, a fényképezőgép elé ugráltak, a tenyerünkbe bújtak simogatásért, és a lábunkat vakarófaként használva, majdnem fellöktek bennünket a nagy dörzsölődésben. Csiby-Gindele Botond elmondta, a környékbeliek gyakran bekukucskálnak a kapujukon, nagyokat nevetnek a szomszédok a különféle produkciók láttán, illetve az sem ritka, hogy a kisgyermekes szülők úgy alakítják a sétáikat, hogy csemetéiknek kecskét mutathassanak.
Nem zavarja ez a nagycsaládot, tudják, hogy a kecskék jó hatással vannak az emberekre, főleg olyankor, amikor épp a játszóterükön bolondoznak. Kecskedombjukról kémlelik a várost, a bujkálás és ugrándozás közben jókorákat ordítoznak, hiszen a mekegés mellett még rengeteg hanggal képesek kommunikálni: üvöltenek, visítanak, ha szükségét látják.
A fiatal gazda arról is beszámolt, a kecskéknek külön Instagram-oldalt működtetnek kecske_mesek névvel, mert úgy vélik, ezáltal népszerűsíthetik a fiatalok körében az állattartást. Arra is törekednek, hogy a kecsketartást menővé tegyék, és a hozzájuk kapcsolódó előítéleteket fölülírják. Sikeresnek bizonyul a projektjük, a követők általában elnevezik az újszülötteket.
Tapasztalatai szerint egyre kevesebben mernek visszanyúlni a gyökereikhez, megriadnak attól, hogy az állattartás elköteleződéssel jár, családjával ezért is tartják küldetésüknek megmutatni, hogy sokkal több öröm rejlik benne, mint amennyi nehézség. Pedig őket is küzdelmek elé állította az indulás: két gidával kezdtek mindent, akik az első fedeztetésükre csupán másféléves korukban értek meg. A vemhességük gördülékenyen zajlott, ám az ellés során az összes gida holtan jött világra. „Mindenüket elveszítették”, később derült ki, hogy a magzatok jódhiányosak voltak, és emiatt életképtelenek.
Sok tanulással és még több tapasztalással jár tehát az állattartás, mégsem adnák semmiért. A szokásaikat és a rutinjukat együtt alakítják állataikkal, és érzik, Zara, Nada, Lujza, Rózsika, Mazsola boldog, a kisgidák, Nudli, Babka, Panka, Mogyoró, Baltazár, Liliom felszabadultak, Ali cápjuk pedig hálás. Ennél többre nincs is szükségük: az ember-állat kapcsolat, ami a városi porta kapuin belül bontakozik ki, valóságos együttműködés, barátság.