Erdélyi magyar mezőgazdasági lap és könyvkiadásról

 „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Romániai_magyar_mezőgazdasági_irodalom&oldid=23130986”

A mezőgazdasági irodalom a mezőgazdasági termelés elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozik. Felöleli a mezőgazdasági tudományok ágaival, azok határtudományaival kapcsolatos irodalom művelését, az alkalmazott mezőgazdaság-tudomány eredményeinek ismertetését. A növénytermesztés és növényvédelem, rét- és legelőművelés, kertészet, szőlészet, erdőgazdálkodás, állattenyésztés és állategészségügy, terménytárolás és -feldolgozás, mezőgazdasági építészet, telkesítés, területrendezés, mezőgépészet átfogóbb területei mellett ide tartozik az agrártörténet-írás is, különös tekintettel a mezőgazdasági műveltség megalapozását és fejlesztését szolgáló intézményhálózat (oktatási és kutatási központok, szakkönyvkiadás, agrársajtó) működésére.

1918 előtt Erdélyben

Erdélyben az agrárirodalmat kiadó intézmények – mutatott rá Eke és toll c. átfogó számvetésében Nagy Miklós – "a 19. század közepéig a Habsburg-ház politikai felfogásának megfelelően nem jutottak kellő súlyú szerephez. Bécs nemcsak a könyvkiadáshoz nem nyújtott támogatást, de az iskolahálózat kiépítését sem mozdította elő. Erdély gazdatársadalma így minden téren a magánkezdeményezésekre volt utalva." Az oktatást illetően megkülönböztetett jelentősége van annak a ténynek, hogy 1799 és 1801 között Nagyszentmiklóson (a Nákó család uradalmi birtokán) megalakult az első mezőgazdasági szakiskola, melynek tervezetét az a Tessedik Sámuel dolgozta ki, aki 1780-ban Szarvason felállította a világ első gyakorlati agráriskoláját. A mezőgazdasági tudományok magas szintű művelését Erdélyben 1869-től, a Kolozsmonostori Gazdasági Tanintézet megalapításától számíthatjuk, a szakismeretek intézményes terjesztését azonban még korábbról: a Teleki Domokos alapította Erdélyi Gazdasági Egylet (EGE) már 1844-ben kezdődő működésétől. Csíkszeredában 1884-ben közadakozásból létesítenek mezőgazdasági szakiskolát, melynek fenntartási költségeit a Csíki Magánjavak viselik. A két világháború között Romániában az egyházak veszik gondjaikba a magyar nyelvű mezőgazdasági szakoktatást, beleértve a tankönyvírás és -ellátás ügyét is. Elsőként Székelykeresztúron nyílt meg 1931-ben az unitárius téli gazdasági iskola, ezt követi 1934-ben a radnóti katolikus, 1935-ben a csombordi református és még ugyanabban az esztendőben a kézdivásárhelyi katolikus tanintézet.

Az előzmények ismertetése rendjén nem feledkezhetünk meg az első magyar szerzőtől származó állatorvosi szakkönyvről, mely 1574-ben jelent meg (még latin nyelven). Négy év múlva a kolozsvári Heltai-nyomdában már napvilágot lát Méliusz Juhász Péter magyarul írt Herbáriuma. Az első magyar nyelvű kertészeti szakkönyv Lippai János 1664-ben kiadott Posoni kertje; öt évre rá Kolozsvárt megjelenik a Kerti dolgok leírása Benedeki Enyedi Sámuel tollából. Ez a könyv egymagában is igazolja, hogy "ebben a korban Erdélyben a gyümölcskertészet a mezőgazdaság üzemágai között fontos helyet foglal el" (Nagy Miklós). A Kolozsvári Katolikus Akadémián latint tanító és természetrajzot is előadó Fridvalszky János 1771-es disszertációjában kora tudományos eredményeit meghaladó következtetésekre jut a trágyázás, a talajerő-gazdálkodás és az eke fejlesztése terén. A talaj tápanyag-gazdálkodása kérdésében éppenséggel évszázadnyival előzte meg a világhírű Justus Liebig müncheni kémikust.

Az első magyar nyelvű mezőgazdasági lap, melynek figyelme az erdélyi vonatkozásokra is kiterjedt, Vizsgálódó Magyar Gazda címmel Bécsben jelent meg 1796 elején Pethe Ferenc szerkesztésében. Az 1827-től Kolozsvárt napvilágot látott Hazai Híradó, ill. az ennek folytatásaként 1832-ben indult Erdélyi Híradó szintén foglalkozott a földművelés és állattenyésztés kérdéseivel, a mezőgazdasági szaksajtó azonban csak az 1840-es években alakult ki. Ennek megtestesítője a hetente kétszer megjelenő Magyar Gazda (1841-1848), melyet a Széchenyi István kezdeményezésére létrejött Magyar Gazdasági Egyesület ismeretterjesztő szakosztálya hívott életre. A földbirtokosok, gazdatisztek, egyesületek, lelkészek és tanítók részéről Erdélyben is igényelt lap szerkesztői Műipar címmel melléklapot is kiadtak 1841-ben mezőgazdasági gépeket ismertetve s az élelmiszeripar fejlődésnek indult ágait népszerűsítve.

Megalakulása után az Erdélyi Gazdasági Egylet előbb évlapokat, 1856-tól Havi Füzeteket adott ki, 1869-ben pedig elindította Kolozsvárt az 1944 őszéig megjelenő Erdélyi Gazdát , leghosszabb életű és legjelentősebb mezőgazdasági szaklapunkat, amely – megszűnése előtt 70 000 példányban – minden erdélyi faluba eljutott, ahol igényt tartottak anyanyelvünkön a korszerű mezőgazdasági szakismeretekre.

1918 után

Agrártörténetünk bibliográfiájából egyértelműen kitűnik, hogy mezőgazdaságunk múltjának feldolgozásában historikusaink (elsősorban Bíró Vencel, Cselényi Béla, Csetri Elek, Demény Lajos, Egyed Ákos, Imreh István, Jakó Zsigmond, Kovách Géza, Kovács József, Magyari András, Palkó Attila, Pataki József) 1945 és 1972 közötti erőfeszítései ellenére rengeteg a fehér folt. Távolabbi korok és korszakok kutatására még akadtak vállalkozók, de már a 20. század legizgalmasabb agrártörténeti fejezetei megíratlanok maradtak. E tekintetben szinte csak a szociológus Venczel József , az agrártörténészként is számon tartott Nagy Miklós , valamint Benkő Samu egy-egy munkája számít kivételnek. Venczel dolgozta fel az első világháborút követő román földreform erdélyi vonatkozásait (Az erdélyi román földbirtokreform. Kolozsvár, 1942), Nagy Miklós pedig a második világháború utánit (Az 1945. évi agrárreform Erdélyben. Kolozsvár, 1945). Az első agrártörténeti tájmonográfiát Benkő Samunak köszönhetjük (Murokország, 1972).

Az 1920 júniusától újra folyamatosan megjelenő és különböző szakmellékletek (1921-től Méhészeti Közlöny , 1939-től Kisállattenyésztő) kiadására is vállalkozó Erdélyi Gazdán kívül még jó néhány mezőgazdasági szaklap és agrárkérdéssel is foglalkozó sajtótermék került kiadásra. Az egy évnél hosszabb életű agrárperiodikák közül mindenekelőtt a Földműves Szövetség mezőgazdasági hetilapja, az Erdélyi Barázda érdemel figyelmet, melyet Gáspár József és István (megjelenésének utolsó évében Kovács Elek ) szerkesztett 1920 és 1928 között Marosvásárhelyen . Gyallay Pap Domokos lapjának, a Magyar Népnek (1921-1944) mezőgazdasági rovatát Szász Ferenc szerkeszti. Az Erdélyrészi Méhész Egylet által 1886-ban elindított Méhészeti Közlöny az Erdélyi Gazda szakmellékleteként folytatta tevékenységét (1956-ban Méhészet címmel indítják újra Bukarestben , Méhészet Romániában c. alatt szüntetik meg az 1980-as évek elején).

A Romániai Kertészeti Egyesület temesvári fiókjának közleménye, a Kertészeti Tőzsde 1922 és 1937 között jelent meg román, magyar és német nyelven, a Fauna (1928-1940) a Bánáti Kisállattenyésztők Egyesületének ugyancsak háromnyelvű lapja Temesvárt. Nagy Endre dési EGE -titkár kezdeményezésére 1930 júliusában megindul a Mezőgazdasági Szemle c. szaklap, mely előbb Dicsőszentmártonban , 1932-től Székelykeresztúron, 1934-től Kolozsvárt jelenik meg, majd 1943-1944-ben a mezőgazdasági főiskola szaktudományos folyóirataként válik igazán jelentőssé Kuthy Sándor és Szász István szerkesztésében. A baromfi- és kisállattenyésztőknek 1931 és 1937 között Aradon látott napvilágot kétnyelvű (román és magyar) folyóirata. A földművesek és falusi szegények hetilapjaként Demeter János szerkesztésében Kolozsvárt megjelent Falvak Népe (1932-1933) hasábjairól sem hiányzott a kisgazdáknak szóló szaktanácsadás. 1933 és 1940 között kerül az érdeklődők kezébe a háromnyelvű kolozsvári Élelmiszer Újság. A székelyudvarhelyi Siculia Gyümölcstermesztési Szövetkezet havi értesítőt ad ki Siculia Gazda Lap (1934-37) címmel. A kolozsvári Kertgazdaság c. szakfolyóirat (1935-37) főként a virágtermesztés kérdéseit tartja szem előtt. A Canis (1935-1936) a Fajkutyatenyésztők Egyesületének temesvári lapja.

A szakkönyvkiadást illetően ebben az időszakban az EGE (1939-től nemzetiségi jelzővel EMGE ) játszott meghatározó szerepet. "Az Erdélyi Gazdasági Egylet Könyvkiadó Vállalata kiadásában – állapítja meg 1944-es számvetésében Szász István – az 1887-1939. években 66 ismeretterjesztő füzet jelent meg, legtöbbje számos kiadásban, egyes füzetek román, német és szlovák nyelven is. Hasonló sorozatos kiadvány 1939-től fogva az Erdélyi Gazda Könyvtára, ill. Az EMGE Gazdaköri Könyvtára, amelyekben 1944-ig 8 füzet jelent meg. 1887 után az EMGE közreműködésével megjelent összes művek száma 106. A 106 dolgozat közül 25 a növénytermesztés, rét- és legelőművelés, talajművelés és trágyázás, 22 az állattenyésztés, takarmányozás és tejgazdaság, 23 pedig jogi, közgazdasági, társadalmi, szövetkezeti és biztosítási, valamint adóügyi kérdésekkel foglalkozik."

Az EGE könyvkiadó vállalata az első világháborút követően 1923-ban kezdte újra tevékenységét, és 1939-ig 7 füzetet adott ki (Szentkirályi Ákos, Páter Béla, Nagy Endre, Török Bálint munkáit). Az Erdélyi Gazda Könyvtára Szeghő Dénes Okszerű takarmányozásával mutatkozott be 1939-ben, Az EMGE Gazdaköri Könyvtárában pedig 1940 és 1943 között Török Bálint, Bodor Kálmán, Farkas Árpád és Balogh László 7 füzete jelent meg. Az EGE egyéb kiadványai közül Szász István 6 (földbirtokreformmal, mezőgazdasági kamarák létesítésével, műtrágyázással, exportmarha-hizlalással foglalkozó) füzetet vett számba ettől az időszaktól. Török Bálint szerkesztésében az Erdélyi Gazda 1922 és 1937 között minden évben kiadta Az Erdélyi Gazdák Zsebnaptárát, 1938-tól 1947-ig pedig az Erdélyi Gazda Naptárát húszezer példányban. (Ezt a hagyományt folytatja a Falvak Dolgozó Népe az 1950-es években .)

Az EGE és az Erdélyi Gazda mellett a Katolikus Világ és a Magyar Nép c. folyóirat, valamint a brassói ÁGISZ is felvállalta a mezőgazdasági könyvkiadást. A Katolikus Világ Könyvei 5. és 9. füzete Szentkirályi Ákos növénytermesztési útmutatóját (Kolozsvár, 1924) és állattenyésztési tanácsadóját (Kolozsvár, 1925) tartalmazza. A Gyallay Pap Domokos szerkesztette Magyar Nép Könyvtára sorozatban 1925 és 1938 között 9 mezőgazdasági tárgyú kiadvány is elhagyta a Minerva nyomdát (főként termesztési-tenyésztési útmutatók) Török Bálint, Cs. Lázár László, Szász Ferenc, Páter Béla, Konopi Kálmán és Koncz Lajos szakírói közreműködésének köszönhetően. A Minerva Népkönyvtár Szász Ferenc 1930-as baromfitenyésztési tanácsadóját iktatta sorozatába. Ugyancsak a kolozsvári Minerva Rt. kiadásában jelent meg a két világháború közti időszak legnépszerűbb és legtöbb haszonnal forgatott kiadványa, a Nagy Endre és Szász Ferenc szerkesztette Gazdatudomány. Ezt a téli gazdasági iskolák növendékei tankönyvként, a szakszerű gazdálkodás meghonosítására törekvő törpe- és kisbirtokosok pedig kézikönyvként használták. Az első kiadás 1936-ban 2000, a második 1937-ben 3000 példányban hagyta el a nyomdát; a negyediknek Veress István is társszerzője volt 1946-ban.

Az ÁGISZ Kacsó Sándor kezdeményezésére indított Hasznos Könyvtár sorozatának 23 füzete közül 8 a kisgazdákat próbálta rávezetni 1935 és 1938 között a szakszerű földművelés (Bodor Kálmán, Atzél Ede), állattenyésztés (Szilády Zoltán, Blénessy Károly, Lőrinczi László) és a kertészet (Kreisl Gyula, Cs. Boróczy Erzsébet) hatékony módszereire. Jellemzőek már maguk a címek is: A háromholdas gazdának is meg kell élnie; A méh, a kisgazda ingyen napszámosa; A tyúk nem hibás! (Az első füzet kéziratát Kacsó Sándor, a harmadikat Kakassy Endre dolgozta át gazdaköri vitává.)

Kolozsvár és Brassó mellett más városokban is (Arad, Belényes, Bukarest, Dicsőszentmárton, Gyergyószentmiklós, Marosvásárhely, Nagyenyed, Nagyvárad, Segesvár, Székelyudvarhely, Székelykeresztúr) jelentek meg mezőgazdasági kiadványok, többnyire a szerzők saját költségén. Lőrinczi László első tyúkászati füzete éppenséggel a Nyikó menti Kadácsot, a szerző lelkészi szolgálatának színhelyét tünteti fel a megjelenés helyeként. Mindenekelőtt Gáspár József (1925) és Blénessy Károly (1936) méhészeti, Lőrinczi László tyúktenyésztési (1931) útmutatója, Dezső Miklós szőlészeti (1931), Páter Béla gyümölcstermesztési (1929) és Radó Ferenc virágkertészeti (1940) tanácsadója töltött be hézagpótló szerepet.

Az időszak legjelentősebb kiadványa az EMGE centenáriumára a Minervánál 1944 őszén Farkas Árpád szerkesztésében megjelent Erdély mezőgazdasága c. tanulmánykötet. Szerzői: Simor Ferenc (éghajlat), Nagy Miklós (szarvasmarha- és bivalytenyésztés), Szopós András (gabonanövények), Mundra Alajos (élelmi és ipari növények), Farkas Árpád (üzemi viszonyok), Cserey Lajos (gyümölcs- és szőlőtermesztés), Szász István (szakoktatás és szakirodalom), Kós Károly (gazdasági építészet).

A jelzett könyvsorozatok és a hézagpótló egyedi vállalkozások viszonylag nagy száma ellenére az időszak agrártörténetét jól ismerő Nagy Miklós kifejezetten szegényesnek minősíti mezőgazdasági könyvkiadásunkat a két világháború között. Az agrártudományok legfrissebb eredményeit azon nyomban közzétevő változatos arcélű szaklapok hatékonyabbaknak bizonyultak, mint a szerény nyomdaviszonyok közepette megjelenő népszerűsítő könyvecskék. A második világháború után azonban épp ennek a fordítottjára kerül sor: a mezőgazdasági főiskola magyar tagozatának kiépítésével, kísérleti állomások létrehozásával, majd a Mezőgazdasági és Erdészeti Állami Könyvkiadó kolozsvári magyar szerkesztőségének megszervezésével – ha csak rövid időre is – megteremtődnek mezőgazdasági szakirodalmunk művelésének anyagi és szellemi előfeltételei, míg a szakismeretek terjesztésében mozgékonyabb, friss információkat adó, a mezőgazdasági kutatások eredményeit naprakészen számon tartó agrársajtó hálózata nem tud kiépülni.

A második világháború után nehezen talpra álló erdélyi magyar gazdatársadalom szervezésében és szakmai irányításában néhány évig még részt vállalhatott ugyan az EMGE , 1948 -ig kiadta gazdanaptárait s továbbra is megjelentette gazdaköri könyvtárának sorozatát, de ennek már csak 3 füzete került ki a nyomdából. Ebben a bizonytalan szakaszban a Józsa Béla Athenaeum Hasznos Könyvtár címmel indított mezőgazdasági sorozatot: első kiadványa Nagy Miklós baromfitenyésztési tanácsadója volt, ezt Kós Károly Falusi építészet (Kolosvár, 1946) c. kötete követte. Löbl József állatorvos Az angora nyúl okszerű tenyésztése és betegségeinek gyógykezelése címen adott ki hasznos gyakorlati tanácsadót (Arad, 1946). A Minerva megjelentette 1947-ben Koncz Lajos Konyhakertészetét és Dück Alfréd cukorrépa-termesztési füzetét. Az Erdély sajátosságait figyelmen kívül hagyó, szovjet típusú mezőgazdasági átalakítást meghirdető kommunista pártprogram megvalósítói azonban a továbbiakban lehetetlenné tették a kibontakozást s anyagiak híján az Erdélyi Gazdát sem lehetett újraindítani. 1949 és 1951 között már nem akad eredeti munka, az RKP kiadásában megjelenő s a szovjet mezőgazdaságot népszerűsítő propagandamunkáknak még a fordítóit sem tüntetik fel.

A hiány pótlására az MNSZ a Falvak Népe újraindítását tette lehetővé azzal a céllal, hogy a mezőgazdasági műveltséget az adott új viszonyok közt is ébren tartsa. A kezdetben havonta kétszer, 1948 szeptemberétől pedig hetente megjelenő lap felvállalta az Erdélyi Gazda szerepét. Megvolt a személyi folytonosság is: ugyanaz a Kacsó Sándor indította újra (Asztalos Istvánnal, Horváth Istvánnal és Kós Balázzsal), aki Nagyenyeden az Erdélyi Gazda dél-erdélyi kiadását 1941 és 1944 között ténylegesen szerkesztette. A Falvak Népe szakmellékletnek is beillő, négy oldalon jelentkező Gazdálkodás c. rovatát Kós Balázs gondozta, a rovat fejlécét édesapja, a főiskolán mezőgazdasági építészetet előadó Kós Károly rajzolta.

Míg agrársajtónk csak csökevényesen folytatódott, a mezőgazdasági könyvkiadás a mezőgazdasági főiskola magyar tanáraira támaszkodva újjá fejlődött. Az Állami Könyvkiadó 1953-ig 32 mezőgazdasági címmel szerepel a romániai magyar könyvkiadás kéziratos bibliográfiájában, köztük Bikfalvy Ferenc , Madaras Klára és Szövérdi Ferenc egy-egy kötetével, s napvilágot látott egy eredeti termesztési-tenyésztési brosúra A gazdasági növények pótbeporzása címmel Takács Imrétől (1952). Az állami Tudományos Könyvkiadó és Tankönyvkiadó 1951 és 1953 között 23 címet jelentetett meg magyar nyelven , ebből 10 számít eredeti munkának. Közülük legjelentősebb Veress Istvántól A gyümölcskertész kézikönyve (1951) s a Palocsay Rudolf és Antal Dániel közreműködésével ugyancsak általa írt Gyümölcsfák és bokrok metszése, mely 1952 és 1957 között négy kiadást ért meg. Ugyanitt adták ki a Mezőgazdasági Főiskola zöldségtermesztési tanszékének első szintéziseit (1952), Nyárády Antaltól a Szántóföldi gyomnövények (1952), Antal Dánieltől a Növénytermesztési jegyzetek (1953) c. munkát, valamint Kovács Béla , Kósa Barna , König Miklós és Mózes Pál növénytermesztési és növényvédelmi módszereket ismertető füzeteit.

Az 1953-as esztendő a romániai könyvkiadók átszervezésének éve. Ettől kezdve a Mezőgazdasági és Erdészeti Állami Könyvkiadó , ill. az 1970-től jogutódjaként létrejövő Ceres Könyvkiadó tevékenysége a mérvadó mezőgazdasági kiadványok magyar nyelvű megjelentetésében. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt az önmagán túlmutató jelentőségű tényt sem, hogy 1953 és 1985 között az Állami Tanügyi és Pedagógiai Könyvkiadó összesen 44 mezőgazdasági tankönyvet adott ki a romániai magyar könyvkiadás bibliográfiája szerint, annál is inkább, mivel ezeket rendszerint jeles agrárszakírók fordították magyarra, nem egy esetben az eredeti szöveg minőségi átdolgozásának igényével. Az Állami Politikai Könyvkiadó s a Kulturális és Tudományos Ismeretterjesztő Társaság által 1953 és 1967 között magyar nyelven megjelentetett agrárpropaganda-füzetek között eredeti munka ugyan nem akad, tágabb összefüggésben azonban tekintetbe veendő, hogy miközben a szakkönyvkiadó 1955-ben például háromszorosára növeli az eredeti munkák számát, a Politikai Könyvkiadó ugyanakkor a tízszeresére emeli a magyar propagandakiadványokét, s míg a szakkönyvkiadóknál 1966 után az eredeti magyar munkák megfogyatkoznak, a Kulturális és Tudományos Ismeretterjesztő Társaság 29 magyar nyelvű füzetecskével jelentkezik, nyilvánvalóan a kormány agrárprogramjának támogatására. A mezőgazdaság szövetkezetesítésének befejezése időszakában ugrásszerűen megnő a tartományi székhelyeken kiadott termelési-tenyésztési agitációs füzetek száma.

A Mezőgazdasági és Erdészeti Könyvkiadó és a Ceres tevékenységét 1968 és 1973 között a Hargita , ill. Kovászna megyei Agronómusok Háza által megjelentetett kiadványok egészítették ki. Csíkszeredában kerül kiadásra Kerekes Ferenc mezőgépészeti kötete (1970), valamint Dimény Sándor Kenyerünk: a burgonya c. munkája (1972). A sepsiszentgyörgyi nyomdából kerül ki Féder Zoltán, Pakuts Sándor és Tompa Ernő kötete, az Állattartástól az állattenyésztésig (1971), valamint Pakuts Sándornak a nagyüzemi tejtermelés kérdéseit taglaló munkája (1973). A szakírói munkásságát nyolcvanévesen áttekintő Veress István joggal állapította meg: "Pályám legtermékenyebb periódusa az 1951 és 1961 közötti évekre esik; húsz könyvemből több mint tíz abban az időszakban jelent meg... Sem azelőtt, sem azután nem tapasztaltuk az anyanyelvünkön folyó mezőgazdasági szakírás ilyen fokú megélénkülését." A helyzet azonban hovatovább megváltozott. A nagy tapasztalattal rendelkező szakírói gárda sorai megritkultak, a magyar főiskolai agrároktatást felszámolták s így a tudományos utánpótlás egyre gyengült. Ezek a körülmények mind hozzájárultak az önálló magyar mezőgazdasági szakkiadványok megszűnéséhez. A szűkülő lehetőségek közepette szakíróink szinte kivétel nélkül románul írják tanulmányaikat, s csupán kiadói megrendelés esetén vállalkoznak szakterületük eredményeinek magyar nyelvű összefoglalására. A többségükben termesztés- és tenyésztés-centrikus kiadványok azonban a korszak agrárpolitikájának megfelelően elsősorban a mezőgazdaság nagyüzemi átalakítását voltak hivatottak szolgálni. Csak az 1980-as évekre kristályosodott ki az a nézet, amikor viszont már csökkentek a magyar szakkönyvkiadás esélyei, hogy sajátos helyzetünkben az a könyvtípus a legcélszerűbb, amely egyaránt kitér a nagyüzemi termelés és a háztáji gazdálkodás kérdéseire. Ezt mindenekelőtt az indokolta, hogy a hatékony háztáji termelésben sem lehet mellőzni a legkorszerűbb, leginkább célravezető módszereket.

A Ceres Könyvkiadó magyar mezőgazdasági vonatkozású szerepének kiemelkedő teljesítménye volt a Román-magyar, magyar-román mezőgazdasági szótár kiadása (1980), melynek szóanyagát Gabriel Manoliu, Ion Bucur, Szalay András és Schweiger Ágnes állította össze.

A magyar szakirodalom háttérbe szorulása szükségképpen újra előtérbe hozta az átfogó és ugyanakkor gyakorlati szaktanácsadást is nyújtó agrárlap igényét. 1971 és 1974 között az akkorra már Bukarestbe költöztetett s címében Falvak Dolgozó Népeként folyamatos volt Falvak Népe vállalkozott arra, hogy egy Nagy Miklós szerkesztette Mezőgazdasági Útmutató c. szakmelléklettel az agrárirodalom híveit megtartsa, 1974 után azonban a közéletre nehezedő központosítás ezt a mellékletet megszüntette, s így a mezőgazdasági szakanyagok a lap hasábjain szétszórva kaptak helyet. Hovatovább rendszeressé váltak az oktatás-kutatás-termelés fejléce alatt megjelenő összeállítások, s Tangazdaság címmel megindult a mezőgazdasági líceumok fóruma is. Az 1980-as évek elejétől kezdve már nemcsak elszórtan felbukkanó cikkek foglalkoznak a háztáji szarvasmarha-, juh-, sertés- és kisállattenyésztés, a zöldség-, gyümölcs- és szőlőtermesztés kérdéseivel, hanem 1983 és 1989 között egészoldalas csoportosítások irányítják a figyelmet – Cseke Péter szerkesztésében – hétről hétre a hatékony háztáji gazdálkodás módszereire. Az 1987-ben indult Mezőgazdasági Kisenciklopédia fogalomtisztázó, szakkifejezéseket értelmező szócikkelyei a szakműveltség terjesztését szolgálták.

Tematikailag, ha csak érintőlegesen is, a mezőgazdasági irodalom köréhez tartoznak a Kriterion Kiskalauz c. sorozatban megjelent olyan kiadványok, mint Kelemen Attila Madaraskönyv (1978), Veress Magda Gombáskönyv (1982), Gyurkó István A halak világa (1983), Kuszálik Péter -Kuszálik Mária Fák és cserjék (1984), Bagosi József Kertbarátok könyve (1990), Pap István Háztáji állattartás (1990) c. munkája.

Bár a fordítások általában túlsúlyban voltak az eredeti szakirodalomhoz viszonyítva, és szakíróink több mint fele rendszeresen vállalta tankönyvek, szintézisek, kézikönyvek magyarítását, érdemes szemügyre vennünk, hogy az utóbbi hetven évben kik és mivel gyarapították anyanyelvünkön a mezőgazdaság egyes ágainak és ágazatainak eredeti szakirodalmát.

Magyar nyelvű kiadványok 1918 után

1. A növénytermesztés általános kérdéseit taglaló munkák közül elsőként Szentkirályi Ákos 1924-es – útmutató jellegű – összefoglalóját s Gáspár István A legszebb évelő növények könyve (Kolozsvár, 1926) c. füzetét említhetjük. Elméleti igénnyel készült Madaras Klára és Keszy-Harmath Erzsébet kötete, a Mezőgazdasági növényeink szántóföldi fajtaelismerése (1955, javított és bővített 2. kiadásban A szántóföldi növények fajtaelismerése, 1959, Madaras Klára, Czier Antal, Sebők M. Péter szerkesztésében), továbbá Lazányi Endre Fontosabb termesztett növényeink ivaros szaporodásáról c. tudományos munkája (1957), valamint Szabó Attilának az 1980-as évek tudományos szintjét képviselő műve, az Alkalmazott biológia a termesztett növények fejlődéstörténetében (1984).

A búzatermesztés terén Konopi Kálmán méltán népszerű és nagy haszonnal forgatott 1936-os kiadványát (Jó búzából lesz a jó kenyér) csak 1953-ban követi újabb ( Szopós András - Pap István : Búzatermesztők könyve). Ide tartozik Moll Éva Vetőmag és vetés c. munkája 1956-ban. S bár a búza nemesítése az 1970-80-as években virágkorát élte, azóta sem jelent meg Romániában magyar nyelven újabb összefoglaló munka. Még Az EMGE Gazdaköri Könyvtárának 5. füzeteként látott napvilágot Szövérdi Ferenc kukoricatermesztési útmutatója (1941), az 1950-es években Antal Dániel jelentkezik hasonlóval, majd Lazányi Endre kukoricanemesítési (1955) és Kabán Ferenc termesztéstörténeti kötetét (1965) vehette kézbe az érdeklődő. A zabtermesztés tudományáról Kósa Barna 1952-es munkája az egyetlen összefoglalás.

2. Az ipari növények termesztését illetően a cukorrépáról szóló szakirodalom áll első helyen. Nagy Endre alapvető munkáját (1926) Pintér Lajos 1935-ös aradi és Dück Alfréd 1947-es füzete követi, majd Major Pál tollából napvilágot lát – a korszakra jellemző címmel – a Több cukorrépát! A Marosvásárhelyi Mezőgazdasági Kísérleti Állomáson később Tamás Lajos (1963-1967) és főként Márkus István kutatók foglalkoznak érdemben a cukorrépa-termesztés kérdésével, ám idevágó tudományos eredményeik a körülmények folytán magyarul nem hozzáférhetőek. A kender és a len termesztéséről Forgó Lajos írt egy-egy összefoglalót (1954, 1955), az Olajnövények termesztése kéziratát (1957) pedig Antal Dániel , Erdélyi István és Opra Pál készítette sajtó alá.

3. A rét- és legelőművelés, rét- és legelőgazdálkodás, valamint a takarmánytermesztés kérdései elválaszthatatlanok egymástól. Ebben a tárgykörben is figyelemre méltó Gáspár József munkássága, aki az Erdélyi Gazda kiadta három takarmánytermesztési füzet (1910-1912) után A legelők és rétek ápolásáról c. tanulmánnyal jelentkezett (1926). Az EMGE Gazdaköri Könyvtára 8. füzeteként Balogh László tollából jelenik meg takarmánytermesztési tanácsadó (1943). Az erdélyi rét- és legelőgazdálkodás fejlesztésének lehetőségei címen (1946) Szász István értekezik. Bikfalvy Ferenc 1949-es lucerna- és Kósa Barna 1960-as szénatermesztési kiadványát csak két évtized múlva követi a Takarmánynövények termesztése (1981), amelynek társszerzője – Kósa Barna mellett – az a Tamás Lajos, aki az 1960-as évek derekától kutatásai középpontjába állította a takarmánynövények agrotechnikáját s a talajmunkálatok lehető legelőnyösebb megoldásával kapcsolatos kísérleteket.

4. Alighanem a kertészeti ágazatok művelőinél akad a legtöbb számba venni való. A háztáji tanácsadóktól nagyüzemi termesztéssel foglalkozó munkákon át egészen a világ gyümölcstermesztését áttekintő szintézisig itt mindenféle könyvtípus megtalálható. Ritter Gusztáv 1926-os EGE-kiadványa, A házi kert óta gyakran születik ehhez hasonló munka (Csorba István, Keszy-Harmath Erzsébet, Török Sándor 1957-es, majd Csorba, Keszy-Harmath és Veress István 1974-es és 1981-es kiadványa). A zöldségtermesztést a két világháború között Cs. Boróczy Erzsébet, ill. Koncz Lajos Konyhakertészete képviselte (mindkettő 1938-ban jelent meg), a virágkertészetet pedig Radó Ferenc két munkája (1939, Z. Horváth Gábor társszerzővel, 1940).

A Veress István vezette főiskolai zöldségtermesztési tanszék tagjai (Csorba István, Keszy-Harmath Erzsébet, Török Sándor, Tüzes Karácson) 1952 és 1961 között 6 kötetet adtak közre. Palocsay Rudolf zöldség- és gyümölcsnemesítési kísérleteinek eredményeit ugyanúgy összefoglalta (1954, 1961), miként a virágkertészetieket is (1960); ugyancsak 1960-ban jelent meg Török Sándor és Veress István Virágoskertje is.

5. A gyümölcstermesztést Páter Béla (1929), Szász Ferenc (1929) és Patakfalvy Zsigmond tanácsadója propagálja. Az 1950-es években és az 1960-as évek elején feltűnően sok gyümölcstermesztési kézikönyv jelent meg. Ezek többségükben főiskolai tankönyv gyanánt is szolgáltak, és ugyanakkor a termelésben dolgozó gyakorló mérnökökhöz, üzemszervezőkhöz szóltak. Kezdődik a sor A gyümölcskertész kézikönyvével (Veress István, 1951), folytatódik a négy kiadást megért Gyümölcsfák és bokrok metszésével (Palocsay Rudolf, Veress István, Antal Dániel, 1952), majd az Általános gyümölcstermesztéssel (Veress István, Keszy-Harmath Erzsébet, 1959), aztán az 1970-es évek tudományos szintjén Botár Andor, Wagner István és Veress István adja az érdeklődők kezébe A gyümölcstermesztő kézikönyve c. összefoglalást (1975). Ezekben az években egyébként Péterfi István irányításával működött az az akadémiai munkacsoport, amely az erdélyi gyümölcsök tájfajtáit dolgozta fel (Botár Andor, Brugovitzky Edit, Dankanitsné Csekme Erzsébet, Keszy-Harmath Erzsébet, Palocsay Rudolf, Veress István és Wagner István ). Minthogy Botár Andor a kolozsvári kísérleti állomáson a bogyósgyümölcsűek és a szamóca nemesítésére szakosította magát, társszerzőkkel írt kötetei ezek korszerű termesztését mutatják be (1962, 1967, 1985).

6. Ami a szőlészetet illeti, a múlt században Kemény István nemcsak azzal teremtett hagyományt, hogy csombordi birtokán meghonosította a rajnai rizlinget, mely az 1867-es párizsi világkiállításon nagyaranyat nyert, hanem azzal is, hogy megírta A szőlőépítés gyakorlati módja (1867) c. népszerűsítő munkáját. Hasonló jellegű kötetet jelentet meg 1931-ben Nagyenyeden Dezső Miklós, akinek a munkásságát az 1935-ben létrehozott felekezeti szőlészeti iskola tanárai tették teljessé. Csávossy György , Horváth Ödön, Mezei Sándor és Szász József nem csupán a csombordi boroknak szerzett ismételten hírnevet (egyébként Csávossy teremtette meg Erdély vörösborát), hanem megírják a szőlőtermesztés és borászat alapvető szintéziseit is. Ezek: Szőlőtermesztés (1957); Borászat (Csávossy György, László Gyula , Mezei Sándor , 1963); Szőlészeti és borászati kézikönyv (Csávossy, Kovács Adorján, Mezei Sándor, 1974).

7. Gyógynövényismeretben Páter Béla (1924, 1936) és Bodor Kálmán (1938, 1963) úttörő kezdeményezését az 1970-80-as években az ún. "marosvásárhelyi iskola" (Rácz Gábor és munkatársai) korszerű szintézise tette teljessé.

8. Növényvédelem terén a két világháború közötti kiadványok szerzői (Páter Béla, 1929; Gyerkes Mihály, 1937; Kreisl Gyula, 1937; Török Bálint, 1937, 1940) még kizárólag a gyümölcsfák kártevőinek leküzdésével foglalkoztak. Az újabb fejezet a kolozsvári mezőgazdasági főiskolán előadó Mózes Pál és munkatársai (Páll Papp Olga, Titz Lajos, Stern János) nevéhez fűződik, akik 1952 és 1961 között 20 füzetet jelentettek meg, immár széles körben átfogva a növényvédelem valamennyi kérdését. Itt kell megemlítenünk Péterfi Ferenc 1958-as Mezőgazdasági rovarhatározó, valamint Puskás Attila Barátaink és ellenségeink – a rovarok (1975) c. munkáját. Az 1970-es évek derekától a kolozsvári kertészeti állomás növényvédelmi laboratóriumát vezető Székely József munkái (Kertészeti növények védelme, Csávossy Györggyel, 1975; Dísznövények védelme, 1983) keltettek figyelmet.

9. Az erdőgazdálkodás szakirodalmát jórészt Kádár Zsombor munkái képviselik (1954, 1955, 1956, 1961). Jaszenovics László és Nagy György bevonásával ő állította össze a kétkötetes Erdészeti zsebkönyvet (1958, 1959); nevéhez fűződik a Román-magyar erdészeti és faipari szótár (1975), ill. a Magyar-román erdészeti, vadászati és faipari szótár (1979) megszerkesztése is.

10. "Erdélyben – írja Nagy Miklós – jelentős szerepe volt az állattenyésztésnek, minthogy a legelők és kaszálók a mezőgazdasági terület kereken 40%-át alkották. Ez elsősorban a szarvasmarha- és juhtenyésztésnek kedvez. Érthető, hogy e két állatfaj fontosabb szerepet játszott a múltban, mint a sertéstenyésztés, amelyre nézve a viszonyok ott kedvezőbbek, ahol sok gabona terem. [...] A hússertés csak az 1930-as években kezd elterjedni, amikor Erdélyben a tejszövetkezeti mozgalom is megerősödik, s több sovány tej áll a sertéstartók rendelkezésére." Az érdeklődés fokozódása az állattenyésztés iránt a szakirodalom növekvő igényét is jelzi: az 1867-ig megjelent 57 mezőgazdasági kiadványból még mindössze 5 tárgyalta az állattenyésztés kérdéseit, Az EGE Könyvkiadó Vállalata Füzetei sorozatban 1888 és 1939 között megjelent 77 munkából már 27.

Szentkirályi Ákos 1923-as juhtenyésztési füzetén és 1925-ös Állattenyésztési tanácsadóján kívül úgyszólván csak kisállattenyésztéssel foglalkozó kiadványokkal találkozunk a két világháború között. Újabb összefoglalót Pap Istvánnak köszönhetünk, akinek 1959-es munkája bővített újrakiadásban 1964-ben is megjelenik. Nagy Miklóssal együtt ugyanő a szerzője az 1957-es Bivalytenyésztés és a Háziállatok takarmányozása c. három kiadást megért kézikönyvnek (1956, 1961, 1974), melynek Szeghő Dénes Okszerű takarmányozása (1936) az előzménye. A sertéstenyésztést illetően Virág Elek tanácsadóját (1926) és Pap István Sertéshizlalását (1956) nem követték újabbak, Székely Györgynek a Kaleidoszkóp-sorozatban megjelent munkája (1973) ugyanis már a házi disznóvágás és húsfeldolgozás tárgykörébe tartozik. Itt említjük meg, hogy a tejkezelés és tejfeldolgozás terén Finta Domokos (1956) és Nagy Miklós (1956, 1963) gyarapítja a korábbi szakirodalmat.

A kisállattenyésztési szakkönyvek többsége (Szász Ferenc, Lőrinczi László, Nagy Miklós tollából 1930 és 1977 között) a baromfiakkal foglalkozik. Részben ide, részben a nyúltenyésztéshez sorolható Pap István 1960-as kötete (Házinyúl- és szárnyastenyésztés). Moldvai Ferenc 1938-ban adta ki a Galambtenyésztők kézikönyvét, melynek korszerűbb változatát Péterfi István 1961-ben megjelent könyve és 1970-ben bővített újrakiadása képviseli. A méhészeti szakirodalom iránt érdeklődők a két világháború között Gáspár József (1925), Valló Zoltán (1925), Balla István (1927), és Blénessy Károly (1936) kiadványait vehették kézbe; ezeket később csupán Nyárády Antalnak a méhlegelőkről írt szintézise (1958) követte. A haltenyésztés szakirodalmát Gyurkó István (1960, 1972, 1979, 1982) és Kászoni Zoltán (1959, 1963, 1972, 1973) idevágó kötetei gazdagították. E tárgykörbe tartozik Wagner István Mint hal a vízben (1991) c. kötete.

11. Az állategészségügy terén Nagy Miklós, Nagy Béla és Szabó Ferenc 1981-es munkája, a Háziállatok egészségvédelme az egyetlen, melyet e számbavétel során említeni lehet.

Különlegességénél fogva megemlítendő Kiss Ella Pasat Emillel és Varga Tiborral közösen Marosvásárhelyen 1965-ben írt kötete, mely a nők szerepével foglalkozik az állattenyésztő telepeken.

12. Az 1950-es évek derekától úttörő munkának számított a Mezőgazdasági termények és termékek tárolása (Antal Dániel, Benke Sándor, Erdélyi István, László Gábor, Sebők M. Péter, Török Sándor és Veress István munkája, 1955), melynek újrakiadása 1961-ben hagyta el a nyomdát, s amelyhez hasonló könyvtípus sem azelőtt, sem azután nálunk nem jelent meg. Kós Károly Mezőgazdasági építészet (1957) c. művének viszont akad előzménye az EGE -kiadványok sorában (Domokos Kálmán hét kiadást megért munkája), folytatása már nem. A telkesítés (talajjavítás, vízmentesítés, öntözés), valamint a földkataszter és mezőgazdasági területrendezés témakörében 1953 és 1962 között megjelent kiadványok száma meghaladja a tízet, miközben az 1970-es években az ilyen jellegű munkák száma lecsökkent kettőre, az 1980-as években pedig megjelent egyetlenegy. Az EGE kiadványai között egyébként már Nemes István talajjavítással, lecsapolással és öntözéssel foglalkozó füzetei képviselték a szakirodalomnak ezt az ágát, s ugyanő a társszerzője a talajtérkép alkalmazásáról Szász Istvánnal és Csapó M. Józseffel közösen írt 1953-as kötetnek.

A talajtani vizsgálatok elsősorban Csapó M. József nevéhez fűződnek (1955, 1956, 1958, 1962), talajvédelemmel Szövérdi Ferenc (1953, 1960), valamint Brassay Sándor és Fränkel Elek (1979) foglalkozott, az öntözéstant pedig Lakatos István (1959), Titz Lajos , Sipos György és Nagy Zoltán kötete (1973) gyarapította. A nagyüzemi gazdálkodás és a környezetszennyeződés talajtani károsodásaira Jakab Sámuel 1985-ös Antenna -könyve figyelmeztet: az Életünk és a termőtalaj. A mezőgazdasági meteorológiát Pap Géza (1959, 1960) és Major Miklós (1980) kötetei képviselik. Itt említjük meg Dobai Rozáliát, a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskola talajtani kutatóját, aki a Dolgozó Nő tudományos munkatársaként (1958-64) a háztáji gazdálkodást dolgozta fel.

13. A mezőgazdaság gépesítésére vonatkozó irodalomban csaknem egy évszázados kiesés után nyílt Erdélyben új fejezet. Antal András a kapálás gépesítéséről adott ki önálló munkát (1956), Lám Béla pedig a traktor karbantartásáról s a mezőgazdaság villamosításáról szóló fordítások után 1956 és 1961 között a következő eredeti munkákkal jelentkezett: Függesztett mezőgazdasági gépek; Vető-, ültető-, palántázó- és trágyázógépek; Antal Andrással társszerzésben Mezőgazdasági traktorok. Antal András és Titz Lajos közös munkája ugyanekkor a Növényvédelmi gépek (1961). Ezt követően Kerekes Ferenc mezőgépészekhez szóló kiadványai (1970, 1985) jöhetnek számításba.

14. A világ mezőgazdaságáról átfogó képet ígérő könyvtípust Nagy Miklós teremtette meg a Pillantás a világ mezőgazdaságára c. kötetével a Korunk Könyvek -sorozatban (1975). Ezt követte a szakkönyvkiadónál ugyancsak tőle az Állattenyésztés a nagyvilágban (1978), majd Veress István Antenna -könyve, a Gyümölcsfogyasztó emberiség (1982).

A mezőgazdasági főiskola magyar tagozatának elsorvasztása és a magyar mezőgazdasági szakkönyvkiadás leépítése nyomán a mezőgazdaság egyes tagozatainak irodalma is lecsökkent, majd megszűnt a diktatúra utolsó évtizedében.

Az 1989-es romániai forradalom után az újra eredeti nevén megjelenő Falvak Népe vált a földjét visszakövetelő, gazdakörökbe szerveződő erdélyi magyar földműves társadalom öntudatosító és szaktanácsokat nyújtó fórumává. Az a gazda-szellem, amely az 1980-as évek második felében csupán az egyetlen háztáji oldal hasábjain volt észlelhető, immár a teljes lapszámban érvényesülhetett az 1990 januárjában – az időközben önállósult szerkesztőségben – főszerkesztővé választott Ferencz L. Imrének és munkatársainak (Bíró Albin, Boga Annamára, Cseke Péter, Ferenczes István, Makkay József, Muzsnay Árpád, Gy. Szabó Gyula) köszönhetően. Újraindult Erdélyi Gazda címmel a szakmelléklet is 1990 októberében Makkay József szerkesztésében.

1990 őszétől tavaszig Kisgazdák Lapja címmel megjelent a Romániai Magyar Kisgazdapárt orgánuma (főszerkesztő: K. Bíró János, helyettese Kozma Szilárd), amely a politikai-társadalmi önszerveződés irányítása mellett szaktanácsadással is elősegítette a gazdálkodók talpra állását. Az EMGE folytatásaként megalakult Romániai Magyar Gazdasági Egyesület 1991 elején jelentette meg Gazdakalendáriumát A Hét kiadásában, s ugyancsak az RMGE a védnöke az 1991 augusztusától az Athos kft kiadásában havonta napvilágot látó Kertbarátok Lapja c. szakfolyóiratnak, melyet Tóthfalusy V. Béla szerkeszt. 1993-ban Makkay József főszerkesztésével megjelenik az "Erdélyi Gazda" szintén az Athos Kft és az RMGE együttműködése alapján. Két év múlva e két lap egyesült. 1997-ben az Erdélyi Gazda átkerült a Gazda kft-hez. 1990-ben a megszűnéséig a Családi Tükör havilap kertészeti oldalát szerkeszti Czier Antal. 1997 január - májusi időszakban az Athos kft kiadásában havonta újra napvilágot látott a Kertbarátok Lapja Tóthfalusy V. Béla szerkesztésében.

Különlegességként jelentkezett 1990. augusztusi indulással Sepsiszentgyörgyön a Lovasfutár Szalontai Sándor és az 1990-ben két dupla számot megért A mi kutyánk ebtenyésztő szaklap Deák Károly szerkesztésében.

Források

• Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés III. (Kh–M). Főszerk. Dávid Gyula. Bukarest: Kriterion. 1994. ISBN 973-26-0369-0

További információk

• Szász István: Szakoktatás és szakirodalom. Közli az Erdély mezőgazdasága c. gyűjtemény. Kolozsvár, 1944. 305-75.

• Czier Antal: A romániai magyar nyelvű mezőgazdasági szakirodalom. Korunk 1958/12.

• Benkő Samu: Mezőgazdasági szakoktatásunk történetéből. Korunk, 1966/4;

• Benkő Samu: A nagyszentmiklósi iskola és Tessedik Sámuel. Közli Sorsformáló értelem. 1971. 134-54.

• Károlyi Jolán: Agrártörténeti bibliográfia. 1945-1972. Művelődés, 1972/8.

• Nagy Miklós: Intézményes keretet kapott a hazai agrártörténeti kutatás. Művelődés, 1972/8;

• Nagy Miklós: Eke és toll. Közli Korunk Évkönyv, 1974. 151-63.

e György: Mezőgazdasági szakírás: hagyomány, korszerűség, távlatok. A Hét 1978/1;

• Beke György: Mindig a szakma s az emberek mellett. Beszélgetés a 70 éves dr. Nagy Miklóssal. A ét, 1983/33.

• Szabó Attila: Lazányi Endre. Művelődés, 1980/12; Nyárády Antal. 1981/3; Nagy Miklós. 1981/4; Veress István. 1981/7; Pap István. 1981/12; Péterfi Ferenc. 1982/2; Tamás Lajos. 1983/1.

• Cseke Péter: Rendhagyó életpálya az agrárműveltség szolgálatában. Nagy Miklós bemutatása. Közli Hazatérő szavak. 1985. 78-83.

Ott nő, ahol mások nem tudnak túlélni

https://zen.yandex.ru/media/zelenui_mir/rastet-tam-gde-ne-vyjivut-drugie-5ffed65496f6d30d4c3b9971

Január 15

Ezt a virágzó cserjét sok kertész termeszti, mivel ott nőhet, ahol más növények nem élnek túl. Vizes élőhelyekre gondolok, mert a természetben ez a cserje a víztestek mentén nő. Az ültetés során alkalmazott mezőgazdasági technológia szabályainak megfelelően, valamint egyszerű gondozással ezt a cserjét bárki megtervezheti. Tehát - égerlevelű ketrec.

Az égerlevelű cletra fajtától függően egy-két méter magas lehet. A virágzás augusztus végén kezdődik és ősz közepéig tart, majd a magok beérnek a növényre. A virágzat racemóz vagy pánikszerű, kellemes, finom illatú. Ősszel a ketrec levelei gyönyörű sárga-narancs színt kapnak. A Cletra a kert valódi dísze bármikor.

A Cletra nem bírja a tűző napsugarakat, ezért válasszon egy kissé árnyékos leszállási helyet. Azonban, ha növényét egy víztározó közelében ültetik, akkor könnyen áthelyez egy napsütéses helyet. A talaj könnyű, humusz és homok hozzáadásával savas. A lúgos talaj ennél a növénynél nem fog működni, ezért ültetéskor savanyú (magas) tőzeget kell hozzáadni az ültetési lyukhoz. A következő években a tőzeget be kell hozni a törzskör felső részébe.

A ketrec ültetéséhez azonnal válasszon állandó helyet. A Kletra nem tolerálja nagyon jól a transzplantációt, és hosszú ideig beteg lehet. Különösen igaz ez az érett növényekre.

A ketrec ültetése legjobb tavasszal. Növényt vásárolhat a kertközpontban. A fiatal növény gondozása abból áll, hogy időben bőségesen öntözzük, meglazítjuk a talajt és eltávolítjuk a gyomokat. A szép forma megőrzése érdekében formatív metszés ajánlott. A metszést ősszel végzik, a megbetegedett, letört ágakat szükségszerűen kivágják. Tavasszal egészségügyi metszést végezhet, fagyasztott ágakat kivágva az élő szövetbe.

A Cletra hidegálló növény, sikeresen növekszik a középső sávban. Számos fajta képes ellenállni a fagyoknak -28 fokig, de a hideg idő beállta előtt nem árt a cserjét összezúzni, vagy a csomagtartót tőzeggel feltölteni. Ez melegebbé teszi a növényt.

A ketrec dugványokkal, dugványokkal, gyökérszívókkal (felnőtt növényből), magvakkal terjed. A vágás meglehetősen nehéz, a túlélési arány alacsony, a gyökérképződés serkentőinek használata kötelező. A rétegekkel vagy elszívókkal történő szaporítás könnyebb szaporítási módszer. A vetőmag szaporítása alkalmazható, de ha kora a tél, akkor előfordulhat, hogy a magok nem érnek.

Az égerlevelű cletra nagyon szép növény. Tavasszal későn kezd növekedni, de ősszel minden várakozását felülmúlja. Ekkor szinte már nincs virágzó növény, és a ketrec az őszi kert gyöngyszemévé válik.

30 éves lenne a Kertbarátok Lapja

Az eltelt pár év azt bizonyította, hogy a HANGYA Gazda hasznos a vidéken gazdálkodók számára, viszont még kevésbé ismert. A régi Kerbarátok Lapja szerkesztői közül egy páran eltávolódtak az Erdélyi Gazda hasábjain mellékletként megjelenő, de hasonló tartalmat adó kiadványtól. Szeretnék a régi csapatot összehozni, akik a 90-es évek elején a Kertbarátok Lapját készítették. Igaz a régiek közül a Veres családhoz tartozók megmaradtak az Erdélyi Gazda lapnál. Elég sokszor eltévelyednek, mint ahogy nem is olyan rég olvashattuk a dr. Veress Éva könyvében, hogy "elfelejtette", hogy ki is volt a Kertbarátok lapjának a kiadója illetve, hogy a lapot nem egy névtelen cég adta ki, hanem az Athos lapkiadó kft.

A dolgok pikantériája pedig az, hogy nem csupán feledékenységről van szó, hiszen a wiki-ben is megjelent szócikkben a dr. T.Veress Éva munkásságában meg van emelítve ugyan, hogy a Kertbarátok Lapja szerkesztője is volt, de nem a valóságnak megfelelően azt a lapot aminek a munkatársa volt a Kertbarátok Egyesület kiadványaként tünteti fel, ami azért sem valós, mert az egyesület jóval a lap beindulása után alakult és a lapot az 1990-ben megalakult Athos lapkiadó Kft jelentette meg.

Persze lehet nem emlékezni, de a mobil telefonok világában szinte pár perc alatt meg lehetett volna kérdezni azt, aki a kiadó cég vezetője volt, pontosabban Horváth Zoltán úrat. Mi is hozzá fordultunk:

- Tisztelt igazgató úr örvendek, hogy elfogadta kérésünket és a majdnem 30 éve történtekről, együtt leporolhatjuk port és az emlékzetet is letisztázhatjuk. Úgy tudjuk, hogy ön kereste meg a Veress István profeszort és felkérte, hogy legyen Kertbarátok Lapja felelős szerkesztője. Vagy tévednénk? 

- Köszönöm a kérdését, de egy kissé pontatlan. Veress István nyugalmazott professzort nem én kerestem meg, hanem a lánya dr. T.Veress Éva, akivel az egyetemen sok éven át egy kollektívában dolgoztam a Fizika Kar kutatólaborjában, majd a Környezettudományi és Környezetmérnöki Karon is kollegák voltunk. Ismertem, hogy biokertészet híve ezért tetszett, hogy az ajánlatomat nem csak elfogadta, hanem ki is egészítette azzal, hogy a férjét a Tótfalusi Adalbert urat még főszerkesztőnek is beajánlotta. Igy egyszerre három szakmabelivel bővült a szerkesztőségi gárda. 

- Az első lapszám még 1991-ben jelent meg. 

- Igen, a jövő évben ünnepelhetnénk meg a Kertbarátok Lapja kiadvány 3 évtizedes létezését. 

- Havilapként indult és kis formátuma ellenére hagyon hamar közismertté vált, milyen áldozatokat követelt Öntől? 

- Inkább nem szeretnék erről beszélni, hiszen nem volt éppen kényelmes út, amelyen a kis közösség elindult. Sok pénzt kellett belefektetnem, és sajnos sok esetben a meg nem értés és az irigység volt a fizettségem, sőt amikor már elértük az 5000-es példány-számot rá kellett döbbenem, hogy nem nagyon van elismerve, és csak kevés elismerést kapott, kaptam. Igaz nem is nagyon kerestem ezt... A kis csapatba sikerült több egyetemi tanárt bevonnunk, amit főleg a dr.T.Veress Éva édesapjának és Farkas Zoltánnak, az RMGE akkori ügyvezető alelnökének köszönhetek. 

- Igen olvastam, hogy az Agronómia tanerői közül szinte az egész csapattól sikerült cikekket kapni. 

- Igen. Amikor a dr. Pap István a kis lapot meglátta nagyon megörvendett és dicsérni kezdte a Veress Családot , mert nem tudta, hogy nem Ők, hanem én vagyok úgy a kiadó, mint az Athos kft tulajdonosa is. Nem igen értette, hogy én mint fizikus miért akarok a mezőgazdasággal foglalkozni... 

Aztán a személyemmel kapcsolatosan csak akkor enyhült meg, amikor végül is megtudta, hogy újraindítottam az Erdélyi Gazda lapot is. Akkor Makkai Józsefet kértem fel a főszerkesztőnek, amit Ő el is vállalt. 

- Ez már a 1993-as őszén történt, így valószínű, hogy nem volt nagy örőmmel fogadva. 

- Nem mindenkinek tetszett! De hallgatólagosan elfogadta mind a két szerkesztőség, a másiknak a létezését. 

- Komoly performansznak számíthatott, hogy egy kis kft két lapot is ki tudott adni! Miből? 

- Igen sokan kérdezték már tőlem, de amikor kitudódott, hogy az egyesület nem igen tudja támogatni a közös kiadványt, akkor magamra maradva döntenem kellett, mert időközben a Makkai kolléga is elment tőlünk, amikor arról tárgyaltunk, hogy a két lap helyett legyen egy összevont kiadványunk amit az RMGE-vel közösen az ATHOS kft adjon ki. 

- Időközben voltak nem kívánatos jelenségek is, főleg a Makkai úrral kapcsolatosak... 

- Erről nem akarok semmit sem mondani, mert elmúlt dolgok közül sok már érvényét vesztette! 

- Mégis a változások szele előre megérezhető volt. 

- Makkai úr sokat tett azért, hogy a laphoz kerüljenek a támogatási pénzek és sok reklámot is hozott a lapszámokhoz, amikor a szines borítóval készítettük a kiadványt. Igaz ugyan, hogy megkapta a reklámok után járóösszegek 20 %-át, de úgy találta, hogy keveset kap a munkájához képest... 

- Ez is egy olyan ok volt, amiért aztán elment a laptól... 

- Jól mondja "ez is"... 

- Tehát mégis kiderül, hogy mi is történt? 

- Sajnos a lapegyesítés után egy kicsit negatív helyzetbe kerültem, mert időközben sem a Veress családnak és sem Makkainak nem tetszhetett, hogy a két lapot összevontam, "egyet fizet kettőt kap" szlogen mentén. Az Erdélyi Gazda belső 8 oldala a Kertbarátok Lapja felülete lett míg a többi 24 oldalt a gazdáknak szánt oldalak tették ki. 

- Vagyis nem érthették, hogy mind a két lap olvasó táborának más féle igénye lehet. 

- Igen a Kertbarátok Lapja olvasó tábora inkább a városi kerttulajdonosokat, míg az Erdélyi Gazdának inkább a vidéki gazdatársadalmat elégíthette ki. 

- Még is az olvasószám havonta növekedett! 

- Ez valóban így volt, de ez annak volt az eredénye, hogy 100-150 lapot szórtunk szét ingyenesen az író-olvasó találkozásokon és a lapkihordáskor. Ez azt eredményezte, hogy az olvasói szám megduplázódott és tíz ezer fölé ugrott. 

- Vagyis el tudta látni az igények mellett a szerkesztő gárda fizetésére is jutott. 

- Igen 7 tagú volt a csapatunk. 

- Végül is mennyibe került a két lap induló összege? 

- Sokba. De a lényeg nem ez, hanem az, hogy még Makkai idejében sikerült a kormánytól az RMDSZ-nek adott pénzalapokból, annyit elkülönítettnünk, hogy a nyomtatási költségeket onnan fizették ki az RMGE közvetítésével. 

- Vagyis elképzelhető, hogy ezért is haragszanak Önre a szövetségi vezetők... 

- Ezt nem merném így állítani... Annak ellenére, hogy a lap kapott támogatást, az Erdélyi Gazdába mindig visszapörgettem a nyereség javát! Ezért és emiatt nyugodtan alszom. 

- Akkor hogyan magyarázná, hogy annak ellenére, hogy több évig kaptak az HANGYA által kiadott lapok támogatást, aztán hirtelen letiltották az egyesületi sajtó támogatását... 

- Valóban több éven át a Communitas Alapítvány, Sajtó kurratóriuma támogatta a HANGYA kiadványait. 

Érthetetlen módon, amikor az új szövetségi ügyvezető lett a sajtó kurratórium elnöke hirtelen nem volt már arra alap, hogy az addigi támogatást megkapjuk. Ez van tudomásul vettük. Ennyi! 

- Térjünk vissza az Erdélyi Gazda laphoz. Makkai elment és maradt a Tótfalusi társfőszerkesztőnek? 

- Időközben sikerült megnyerjem Horváth Arany novellaírót hogy legyen az Erdélyi Gazda társfőszerkesztője, aki örömmel el is fogadta. Igy két alapemberrel gazdagodott a lap. 

- Ekkor már együtt volt a két lap? 

- Igen és a pénzalapnak egy része is nagyobb lett, mert Horváth Aranynak sok pártolója volt. Itt jegyzem meg, hogy a csehországi ismerőse több mint tíz tonna papírral támogatta a lapunkat. Viszont szükség volt egy állattenyésztő szakemberre, aki a cikkeket át tudta nézni és véleményezni. 

- Ekkor került a lapjukhoz Sebestyén Csaba? 

- Nem még volt más próbálkozásunk is, akit Balogh professzor úr ajánlott, egy állatorvos, akit ismertem a gyergyói Agrocaritas alkalmazottjaként. Ő a Gépkörök elterjesztésében segítette Bart Ottó plébánus urat, aki az Agrocaritast kigondolta és működtette. Sajnos a nagy távolság miatt elég rövíd lett az együttműködésünk annak ellenére, hogy a LAM Alapítvány által adott pénzösszegből egy kis könyv is elkészült számára. 

- Miért kapta a lap azt a pénzt? 

- A LAM Alapítvánnyal több éven át szervezett közösen az RMGE gazdaképzéseket. Ott jeleskedett dr.Pap István és Veress István profeszorok mellett dr. Sebők M Péter tanár úr is. Ő lelkes támogatója lett az Erdélyi Gazda lapnak. Az Ő kérésének tett eleget a LAM Alapitvány, hogy pénzzel támogatja a Gazda Könyvtár füzetsorozatot, amit én sok éven át szorgalmaztam. 5 millió lejt irányoztak elő, amiből 10 füzetet kellett volna előállítanunk, de az árak annyira elfutottak a dollár árfolyam emelkedése miatt, hogy csak 5 cimet tudtunk megcsinálni 4 magyar-, és egy románnyelvűt. Mivel nem tudtuk a 10 cimet leadni a LAM Alapítvány vezetőjének megvonták a további támogatásukat és azóta haragszik rám az, aki mostanra már püspök lett. 

- Ezt csak részben ismertem, de végül is a Sebestyén úr a csapat tagja lett? 

- Igen. Sebők professzor ajánlotta be, mint egy olyant, akit megtorpedóztak az agronómián, hogy ledoktoráljon... 

- Igy került az Erdélyi Gazda szerkesztőségébe ez az úr? 

- Igy is lehet mondani. Ő lett a szerkesztőségi titkár. 

- A nagyon komoly munkából miként vette ki a részét 

- Egy jó ideig nem volt semmi probléma, de mindig hiányolta a fizetése mennyiségét, pedig neki és Horváth Aranynak szinte egyforma volt a fizetése. 

- Mégis mennyi volt az a kevés? 

- Igyekeztem a dollár árfolyamhoz igazítani a fizetéseket és emeltem ahogy lehetett. Igy amikor a fizikusi fizetésem az Armatura gyárban 49.950 lej volt a főszerkesztőnek 200.000 mig a titkárnak 150.000 volt a bére, de a többieknek is 100.000 körüli összeg járt. 

- Kevésnek nem lehet mondani... 

- A reklámok után járó összegekből neki is 20 % volt a része. Majd, amikor új elnökséget választottak az RMGE-nél az én közbejárásommal is, meg a Horváth Arany unszolására dr. Csávossy György az RMGE elnöke, elfogadta tőlünk az ajánlást, hogy Sebestyén úr legyen az ügyvezető alelnök a gazda egyesületnél. 

- Ennek semmi nyomát sem találtam, hogy lehet ez? 

- Eddig nem is mondtam el senkinek sem és valószínű, hogy Horváth Arany sem. 

- Mi változott meg azután, hogy "kenyérbe esett"? 

- Sajnos félreértette a szerepkörét. Nem tudta átérezni a gazdatársadalom problémáit és csak arra törekedett, ami neki hozhat hasznot, majd felfedezte a politikai lehetőségeket...Ekkor történt meg az első összeröffenésünk, mert nem tudtam támogatni azt amit Ő akart azaz a szövetség biztosítson a gazdaegyesületnek egy szenátori és egy képviselői helyet. 

- A cselekedetei sikeresek voltak, mert végül is elvitte a gazdalapot az Őn cégétől 

- Nos ez történt, de ha én akartam volna nem tudott volna semmit sem elérni, hiszen a gazdalap ISSN száma a cégem nevén fut még ma is. Azaz akármikor leállíthattam volna... De nekem az olvasó érdeke fontosabb volt mint az, hogy megbosszúljam az engem ért sérelmeket 

- Amikor megvádolták önt, hogy több millióval tartozna az RMGE-nek, mit érzett? 

- Volt ilyen is, de végül is hamis infókkal futkoráztak mindenfelé, de a törvényszékre nem mertek menni, s ez mindent elmond! 

- Szabadság napilapban volt olvasható, hogy Őn nem végezte volna becsületesen a munkáját... 

- Igen, megjelent, de sem a Szabadság sem pedig az RMDSZ felügyelője sohasem kérdeztek meg. Azaz beperelhettem volna mindegyiket, de dr. Csávossy arra kért, hogy ne adjam törvényre a dolgot és megígérte, hogy megjelentetnek egy tisztázó és bocsánatkérő cikket... Sajnos nem tették meg! Én jóhiszeműen aláírtam az eltávozó munkatársaknak, hogy beleegyezek az áthelyezésükbe, azaz, hogy átmenjenek az új lapkiadó kft-hez így már nem volt szükség arra, hogy az igéretüket betartsák! 

- Vagyis végül is megbocsátot nekik miután kiutálták? 

- Mondtam volt, számomra a lap olvasói voltak fontosak, nem holmi civakodás. Horváth Aranynak is elmondtam, hogy én voltam az, aki a főszerkesztői tisztségre felkérte, és ha nem leszek, neki is menni kell majd, de nem értette. Mint ahogy azt sem, hogy amikor valaki kijelent valamit azt bizonyítani is tudnia kell, de Sebestyén úr semmiről sem tudott bizonylatot adni, csak vádaskodást. Ezért is haragszik most is rám s ahol tud ütni is próbál, de csak tegye, lelke rajta. 

- Sajnálom, hogy olyan húrokat pengettek meg, ami fáj. 

- Kérdezzen csak nyugodtan. Nem tettem semmi olyant, amit szégyelnem kellene. Ezért mondtam volt nyugodtan alszom. Máskülönben azt mondhatom, hogy az Idő minden sebet begyógyít, csak az irigységet nem. 

- De hát miért mondja ezt? 

- Amikor felkerült a porondra, hogy nem tudnék elszámolni és tartoznék az RMGE-nek, beleegyeztem abba, hogy egy könyvvizsgáló szakember nézze át a cégem könyvelését. Nagy megrökönyödésre a kinevezett szakember csak annyit tudott megállapítani, hogy egy havi 2,3 milliós forgalom mellett 13.536 lejjel költöttem többet mint, amenyi a cég nyeresége volt, vagyis az én zsebem bánta akkor is. 

- Mi volt a válasz? 

- Csak annyi, hogy a könyvvizsgáló - aki a Horváth Arany jóismerőse volt - szenilis öreg, mert nem tudta a Sebestyén úr által jelzett "hiányt kimutatni"! 

- Megérte a sok veszteséget és plussz munkát és vádaskodást lenyelni? 

- Az amit és amennyit én csináltam nem volt hiába való! A többi pedig nem számít! 

- Úgy tudjuk most is lap és könyvkiadással foglalkozik

- Igen igy van. A Kertbarátok Lapja és az Erdély Gazda kiadás előtt is a sajtóban tevékenykedtem, még ha nem is ebből éltem. A Családi Tükör havilapnál lapmenedzseri teendőket is elláttam s mivel e lap a Nemzeti Sajtóhoz tartozott annak az alkalmazottja voltam.  Időközben elindítottam előbb a Kertbarátok Lapja majd az Erdélyi Gazda lapokat. A Családi Tükör lap név használatát a nemrég elhalálozott Szöcs G. vette meg de, már az első hónap után kirugatott. Igy magamra maradtam a két lappal egészen 97-ig amikor is az említett Sebestyén úr meggyőzte volt a dr. Csávossy urat az RMGE akkori elnökét, hogy szerezzék vissza, az egyesített lapot. 97-ben aztán megpróbáltam volt a Kertbarátok Lapját újraindítani, de sajnos a volt partner és alkalmazottak által okozott pénzhiány miatt már nem tudtam csak 5 lapszámot megjelentetni. 

- Ez azt eredményezte, hogy végül is visszakerült az Babes-Bolyai tudományegyetemre?

- Igen visszahívtak, hiszen a 89-es események előtt 20 évig ott, a Fizika Kar kutató intézetében, dolgoztam. Majd átkerültem a Környezettudományi és Környezetmérnöki Karra. Később elinditottam egy pár bloglapot is,pld. az Erdélyi HANGYA-t. Abba az időben sikerült több egyesületben is alapító tagként tevékenykednem.

- Igen emlékszem, hogy a 90-es évek végén a "Havasi Gyopár" egyesületben találkoztam Önnel, amikor a hasonló nevű, de román nyelvű lapot, mutatták be.

- Nem csak a "Havasi Gyopár"-, hanem a "Zöld Erdély" egyesületek alapító tagjaként is tevékenykedtem, de amikor a fiatal tagok megtanulták mi a teendőjük átadtam volt a vezetést.

- De tudtommal a "PRO Kolozs" vidékfejlesztő egyesületben is alapitótag

- Igen megkeresett a Dezső Tibor úr aki nagyvállalkozóként az UNION Co igazgatója, hogy mivel Kolozsra kiköltözött szeretné a községet fellendíteni és segitsek neki egy egyesület  megalakításával

- Ez a Kolozsi Magyar Napok szervezője volt?

- Igen azt is de lénygében egy 20 éves fejlesztési tervet készítettem el az ottani kollegáknak. Sajnos a helyi közösségben felül kerekedett egy olyan helyzet ami a dolgok szétesését eredményezte. Sok kakas egy dombbal nem tudott megelégedni.

- Aztán az Aranyos-menti fejlesztés következett?

- Igen a mészkői unitárius papnővel beszélgettve arra a kért, hogy készjtsek egy fejlesztési tervet ami a Balázs Ferenc-i alaptételeket megtartja de a vidék fejlesztését mutatja be. Az elkészített anyag mindenkinek tetszett, de a papnő családjával hazakerült Nagykárolyba igy minden függőben maradt. Azaz nem éppen, mert később a papnő helyébe érkezett papnak annyira tetszett a terv, hogy amikor megkérdeztem ismeri-e, azt mondta hogy nagyon tetszik neki de nem adja vissza nekem.

- Ezután alapították meg a HANGYA egyesületet

- Nem. Megkértek a "Fehér Solyom" egyesület vezetői, hogy csináljunk egy bemutató farmot és a bemutató faiskolát  Egy 40 hektárnyi területet sikerült 30 évre koncsesszió formájában megszerezniük Kide szomszédságában, de időközben összevesztek a tagokkal és széteset a dolog...

- Azután alakult meg a HANGYA 

- Igen. Az idén fogjuk a 10. évi tevékenységeinket megünepelni. Eddig egy évtized alatt 17 nemzetközi konferncia társszervezőjeként működött egyesületünk. Eddig majdnem 60 pályázatot nyertünk meg az összesen bevónyűjtott 80 közül. Az utolsó 5 év megkeményebben telt el, hiszen ekumenikus táborunk, és a előadás sorozatunk mellett, még egy Önkéntes Tűzoltó csapat(a kövendi ÖTE néven) állt össze a kövendi fiókszervezet mellett alakult meg. Meg alakult az Agroformer Felnőtképző Központunk a "Nyugati Havasok"  Leader Kistérség vezetésével közösen.

- Köszönöm a beszélgetést 

- Köszönöm a lehetőséget! Lejegyzete: Zöld Sára

A TERMELŐ ISKOLA

 Az alábbi cikk  az Erdélyi HELIKON 1929 januári számában jelent meg. Lényegében a cikkíró egy olyan lehetőségre hivja fel a figyelmet, amit még a mostani körülmények között is könnyen lehetne alkalmazni Z-S  

http://documente.bcucluj.ro/web/bibdigit/periodice/erdelyhelikon/pdf/BCUCLUJ_FP_247244_1929_002_001_1.pdf

Ez az ébresztő erejű cikk a világháborút követő iskolaválság sokat vitatott problémájára tereli a figyelmet. Nemrég tartották meg nagygyűlésüket Drezdában azok a németek, akik Németországban évek óta gyökeres nevelési reformot sürgettek."Entschiedene Schulreformer" a nevük. 

Szövetségük tagjai különböző társadalmi osztályokba és politikai pártokba tartoznak, de ideáljukért egyesült erővel is harcolnak. Vezérük Oestreich Pál, egy asztalos fia, akiről egy angol újság a drezdai gyűlés előtt azt írta, hogy: 4 maker of tbe future Germany. 

Aki szemének, szavának, hitének tüzét érzi, az ezt elhiheti. Ha reformálni akarunk, másoknál jobbakká vagy legalább is igazabbakká kell lennünk. 

- A környezetet, magatokat változtassátok meg, hogy megváltozzanak azok, akiket neveltek. 

- Ha nem azt teszitek, tanításotok elhangzó szó, felszálló füst. 

- Valóságra csak valódiság nevelhet. 

- Az élet minden undoksága és fájdalma közt hősiesen szolgáljátok az eszmét. 

- Hősiességre, jellemszilárdságra van ma leginkább szükség. 

- Erre adjatok példát! Mindenütt találjátok meg és ápoljátok az isteni csirát! 

Aki így érez, beszél és él, azt nem szeretheti a szobatudós, mert papirrendszerek helyett élő gondolatokat termel, a politikus, mert nyugalmát és köreit zavarja, s a nyárspolgár, mert áldozatot és önuralmat követel. De lelkesen ünnepli és követi a hivek és hivők serege. A nagygyűlés tárgya: Beruf-Mensch-Schule. Valamennyi előadó és hozzászóló rámutat a hivatásnélküliség következményeire és követelményeire. 

A kéz és fej munkáját mindinkább gép végzi. Lehetetlen elmúlt korok termelési módjához visszatérni. Minden munka, amire a társadalomnak szüksége van, elvégzendő és megbecsülendő. A jövő nemzedék a hasznos munka szeretetére s együttdolgozásra, együttépítésre nevelendő. Közben a tagok és érdeklődők tömege zsúfolásig megtöltötte a nagytermet és lelkesedéssel hallgatja az elnöki összefoglaló beszédet: A szükséges javak kielégítő termelése és igazságos megosztása a kultúra alapja. A luxuscikkek folytonos halmozása ezt a fundamentumot aláássa. Szükség van olyan eszközökre és intézményekre, amelyekkel minden ember számára biztosítható a minél emberibb élet lehetősége. 

Az egyén egyoldalú kiképzése egyfelől s a nagyfokú műszaki munkamegosztás másfelől, mindinkább növelik a társadalmi feszültséget. Küzdenünk kell az ellen a babona ellen, hogy a minél „eredményesebb", „gazdaságosabb", „nyereségesebb" termelés az emberiség életsorsa. Ellenkezőleg, az ember legyen a technikának is ura. Az embernek kell a gépek munkáját saját szervezete érdekeinek megfelelően szabályoznia. A célszerű termeléssel emberibb életet formálni, nem pedig motorokkal esztelen rekordot hajhászni. Reménytelen a helyzet, hogyha a felelősséget érzők példája nem nevel együttküzdésre kész „aszkétákat", olyan embereket, akik, létfenntartó javak birtokában mellőzik, semmibeveszik a fényűzéseket és gyönyörökéi Ezek a jövőt építők, mert meg nem vásárolhatók, meg nem vesztegethetek. 

Mint hajdan Rómában a ceterum censeo... úgy figyelmeztet e gyűlései egy-egy szó a szövetség főcéljára. Az érdeklődő idegennek az ideált maga a vezér is szívesen megvilágítja: „Eszményünk a Lebens- vagy Produktionsschule. Ez alkalmat adna a tanulók összes képességei kifejlesztésére. Nem ismeret-foszlányok fejbe gyömöszölésére, hanem szív, fej és kéz együttes kiművelésére, egész emberek neveléséi törekednék ez az új iskola, amely nem Verkopfungsbetrieh, hanem élettel életrenevelő intézet volna. Csak ilyen nevelésű nemzedék lehet ugyanis a gazdaság életnek olyan ura, parancsolója, aki az embert a gépek leigázó uralma alól felszabadíthatja. Emberibb életre tankönyvleckék nem nevelhetnek. Vigyük be tehát az iskolába a tapasztalási, alkotási lehetőséget: az életet. A tizenkét-tizenhat évesek heti egy órában tanulnának irást, kettőben rajzot, négyben számolást és nyolcban németet. 

Ez volna a mindenkire kötelez Kernunterricht. Tanulhatnának még kezdetben heti két-két órában idegen nyelvet - angolt, gyakorlati mértant, számtant, természettant, földismerete vegytant, történelmet és közgazdaságtant. Ez a Wahlunterricht. 

A fiúk a társadalom létfeltételeiről, a mezőgazdasági és ipari termelésről s a kereskedelemi megfigyeléssel és cselekvéssel tapasztalatokat gyűjthetnének. 

A mintagazdaságban és a műhelyekben hasznos, termelő munkát végeznének. Az iskola irodaban, raktáraiban és takarékpénztárában is dolgoznának. Az intézeti színpadon gyakran játszanának. Résztvennének a könyvtár kezelésében s az időjárást jelző készülékek megfigyelésében. Természetesen volna ezen az alkotó munkán sportra és szórakozásra alkalmat nyújtó nevelő-telepen kitűnő mozgóképek vetítőgép és drótnélküli táviró és rádió . . ." 

Úgy látszik, még mindig költő és filozofáló nép a német - mondaná ennek hallatára a magyar újságolvasó. De ugyancsak gondolkodóba esnék, ha ellátogatna egy másik germán nép hazájába: Angliába. 

Oundle városka iskolája a mohácsi vész kora óta tanít latint és ezen kivül most még görög, francia, német, olasz, orosz és spanyol nyelvet. Látogató mi gyárunkat azonban nem ez lepné meg. Hamarjában nem tudná eldönteni, hogy mi az, ami őt a fűszeresek hajdani céhének iskolájában leginkább csodálkozás: és elgondolkozásra készteti. A kisvárosi középiskola szép biológiai laboratóriuma talán? Vagy az intézet vasöntődéje és villanytelepe? Vagy a mintagazdaság gyönyörű termése? Vagy műhely, munkaterem, játszótér, szántóföld mind együttvéve? Vagy a diákok és tanárok csodás alkotó élete? Hiszen itt reális angoloknál valóra vált már a Drezdában „álmodozó" németek legszebb „álma!" Van ennek az iskolának a földeken, munkatermeken, műhelyeken a tíz internátusi épületen kivül nagyszerű könyvtára, füvészkertje, szanatóriuma, csillagvizsgálója, sok mikroszkópja, gépje, szerszáma s csónakja. Itt még ez sem minden. Nem áll ez az iskola tanmúmiákat őrző kriptaként elhagyottan az élet oázisa szélén. A fiúk a kovácsműhelyben a környékbeli gazdi lovait is patkolgatják s a földművesek és iparosok gépeit is javítgatják. A dolgotatok viszont nemcsak megfizetik ezt a munkát, hanem meg is ajándékozzák iskola farmját, műhelyét és sokféle szertárát. 

Rokonnépek fejlődési útja-módja is különböző lehet. Ha elhihető is, hogy ötven év múlva csodálkozni fognak a németek, hogy hazájukban valamikor a Produktionsschule érdekében évekig agitálni kellett, ezidőszerint Németországban e nevelő telepnek csupán a szép neve s a filozófiája van meg. Angliában ellenben ez máig is hiányzik. Ott ugyanis „csak" az történt, hogy egyetlen ember hite és akarata s néhány jóbarát támogatása újjászervezett, korszerűvé és világhirűvé tett egy ősrégi nevelőintézetet. Könnyű az angoloknak - mondhatja erre egyik-másik magyar és német. Egy világbirodalom kormánya s a Bank of England aranya csaknem mindent tehet. Dollárkirályi vagyonba kerülő iskolát is építhet. E megjegyzés nagy tévedést árulna el. Sanderson újat alkotó munkáját az angol állam pénze és hatalma sohasem támogatta. Az a régi, elavult vidéki iskola, amelynek ő volt a lelke és igazgatója, úgy fejlődött élő, csodás nevelőteleppé, mint ahogy egy elültetett piciny mag belső és külső életerők hatása alatt idővel gyümölcsöt termő, terebélyes fává nő. Ha a világ bankárai vagyonukat felajánlanák és azt mondanák: építs máról holnapra minden képzeletet felülmúló Sanderson-iskolát, nemcsak hibát, bűnt követne el az, aki kezdetben területnél, víznél, egyszerű gazdasági s taneszközöknél és néhány tanító s tanuló számára elegendő épületnél többet szerezne be. Diáknemzedékeket és nevelőket fosztana meg ugyanis a lényegtől, a tervező és építő munka fájdalmaitól és örömeitől: az élettől. Keserves csalódás volna, ha azok, akik építeni, alkotni készülnek, készen kapnának mindent, amit - Isten segedelmével - sajátmaguk szeretnének évek, évtizedek alatt kitervelni, kiküzdeni. Sanderson vagy Oestreich iskolájához tehát elsősorban nem tőkére van szükség, hanem új, erős hitre, lelki újjászületésre. Amit érezhették az első keresztyenek a pogány bálványok és a cirkuszi játékok láttára, azt kell érezniök azoknak, akiknek élethivatása elavult iskolák helyett vagy mellett, korszerűeket életre kelteni és kifejleszteni. Színvakoknak hasztalan mutatunk színpompás képet. Csak hívő emberek láthatják, hogy nem az élő és termelő nevelőintézet a költséges, a drága, hanem a Verkopfungsbetrieb, a mondóka-iskola, a négy fal, ahova cselekvésre, alkotó életre vágyó ifjak azért járnak, hogy élettelen tankönyvleckéket elmakogjanak vagy ledaráljanak. Mindkét nevelőintézet, a létező angol s az elképzelt német, egyaránt törekszik magasabbrendű életre, igazi vallásosságra, a szolgálat gondolatának megvalósítására, Isten mindenhatóságának megmutatására. 

Ahol ma mélyreható, komoly iskolareformról van szó, akár Angliában, akár Német- vagy Olaszországban, ott tervezetekben, ismertető beszédekben és cikkekben lényegben azonos célokat, ideálokat találunk. Megszüntetendő a rég elavult iskolák egyoldalúsága és merevsége. 

Egységes, élő, termelő iskola keretében csoportmunka adjon alkalmat többféle hajlam, tehetség, alkotóerő kifejlődésére. Törekedjünk teljességre: egész emberek nevelésére és nem fejek túlterhelésére. Társadalmat bontó okok helyett összetartó, összekovácsoló erők hassanak a jövő nemzedékekre. Rég elporladt férfiak is hirdettek hasonló gondolatokat. Természetesen ők is álmodozók vagy bolondok voltak, mert új igazságokban hittek, új feladatokat, kötelességeket láttak. Nem fog az jól tudni - mondja Pestalozzi, aki a tanulást nem a cselekvésen kezdi. 

- Nem a könyv, hanem az élet a tanítás és nevelés fundamentuma. 

- A képző, nevelő élet nem a szó, hanem a tett. 

- Igazi önbizalom csak tettekből eredhet. 

- Jaj annak a gyermeknek, akinek a szíve, lelke szájjártatásának a málhásszamara. 

Az iskola főfeladata - írja Fichte - a földek, kertek művelése, állatok tenyésztése s a szükséges ipari munkák elvégzése. E kis gazdasági állam alaptörvénye: csak sajáttermelésű élelem fogyasztandó és lehetőleg sajátkészítményű ruha és szerszám használandó. A tett minden. Gondolkozni és cselekedni, cselekedni és gondolkozni, ez minden bölcsesség végösszege - tanítja az élet mestere - Goethe. Szomorú, beteg korunkban van-e azonban komoly ember, aki azt hihetné, hogy az a fő, hogy igazságokat ki mikor mondott ki és nem az, hogy siessünk régi és új gondolat-kövekből szilárd élet-várakat építeni. Angliában sohasem hiányoztak az olyan férfiak, akik elavult intézményből idejekorán korszerűt alkottak. A Drezdában összegyűlt németek is jó úton haladnak. Hosszas vajúdásukért ne sajnáljuk őket. Talán túlsók cikket, doktori értekezést és könyvet irnak, de előbb-utóbb mégiscsak komoly építésbe fognak. Nekik különben sincs miért sietni. Nagy tömegű és erejű népnek van ideje várni. Lelkileg, gazdaságilag és politikailag gyenge társadalom azonban nem várhat. Ilyennek van legnagyobb szüksége korszerű intézményekre, legtökéletesebb nevelőintézetekre, erős hitű, jellemű, akarású alkotó nemzedék nevelésére. Erre irányuló törekvésnek ellenszegülne-e a magyar és székely fiúk természete? Abban különböznek-e mindezek az ifjak angol és német kortársaiktól, hogy erdőtől, mezőtől, lótól, bicskától, géptől és szerszámtól iszonyodnak s erőnek erejével vakáción is sivár tantermekbe kivánkoznak, hogy ott napestig idegen szavakat ragozgassanak és kamatos kamatot számítgassanak? Mi hát a teendő? Cselekvésben, alkotó munkában kiknek kell jó példát mutatni? Kiknek kell a jövőért szükség esetén első vonalban leghősiesebben küzdeni? A protestáns poroszok a német egység kovácsai. A csehek azt tartják, hogy ők a szlávság poroszai. A magyaroknál a kálvinizmust szokás magyar vallásnak nevezni. Ez a hit a hívőket vájjon mire kötelezi? Egy francia tudós, aki Kálvin életéről és tanításáról irt nagy művét nemrég fejezte be, azt irja, hogy a téves magyarázatok hallatára az ember azt kérdi néha: Vajon kálvinista-e még Kálvin? Az igazi Kálvin az elvont okoskodás született ellensége. Kálvin csak gyakorlati, építő, életet formáló gondolatok hive. A munka, az emberi beavatkozás az Istentol eredő mag csirázhatásának szükséges előfeltétele. 

Egy svájci jogász megállapítja, hogy Zwingli nemcsak egyházszervező, hanem államférfi is akart lenni. Erre a francia tudós megjegyzi, hogy ami igaz Zwingliről, az méginkább igaz Kálvinról. Kálvin minden gondolata Istentől, az ő mindenhatóságától indul ki, hogy az emberneik alkotó munkára, tettekre odaadásánál végződjék. Isten alkotó erő és aktivitás. Az ember se legyen más. Ez a kálvini tanítás. Kálvin a genfi köztársaságnak nemcsak tudós teológusokat, hanem felvilágosult, művelt polgárokat is akart nevelni, őmaga jelenti ki: Megvallom, hogy akik a természettudományokban jártasok, azok ezáltal közelebb jutottak Isten titkainak megértéséhez. Aki Kálvint saját írásaiból vagy Doumergue művéből ismeri, az kétségtelenül meggyőződött arról, hogy a nagy reformátor volna ma a termelő iskola gondolatának legbuzgóbb apostola. Igazi kálvinisták egyre gyakrabban hirdetik, hogy a magyarnak mássá, újjá kell lennie, a maga életét kell élnie, a maga lábán kell állnia, a maga ösvényen kell haladnia. Vájjon azok a hatalomban és anyagi javakban nem szűkölködő magyarok, akik egyházi és állami nyilvántartó lapok szerint helvéthitvallásúak, mikor lesznek lélekben, hitben, tettekben is kálvini kálvinisták? Szabad-e legkisebb okot is adni arra, hogy történelmet író utódok vagy idegenek így is indokolhassák a „félnemzetecske" Ítéletet: Ide jutottak, mert a magyar vallásúak félkálvinistáknak bizonyultak. Lesz-e hát valaha a magyar népnek a legnagyobb magyarhoz hasonló bármilyen rendű-rangú olyan fia, aki hitével, akaratával és alapítványával az első magyar termelő iskolát életre varázsolhatja? DR. KAPUSSY IMRE

A kolozsvári hóstát: így számolták fel a magyargyűlölő román kommunisták

Regélő kalendárium

etOmSkpohtrinsocoóodbrer 1cn3gegld. · 

A Kárpát-medence városaiban sok helyen voltak hóstátok, azonban csupa nagybetűvel, a kincses város történetében szerepel a hóstát, mint a város kertészettel foglalkozó polgárainak identitása. A hóstát úgy vált a város szövetének a részévé, hogy tragédiáján - sokszor öngyilkosságokon - keresztül elmesélhető a város elrománosodásának a története.

A középkori Magyarország és Erdély több városában használták a hóstát elnevezést, a külső városrész, külváros értelemben. A szó a német hofstat kifejezésből ered, ami majort, parasztgazdaságot, egy farmszerű területet jelent. Ilyen területek vették körbe Kolozsvárt is, amelyen szabad magyar parasztok gazdálkodtak, ellátva élelemmel a város egészét. Kolozsvár mellett Gyulafehérváron és Kassán is volt hóstát, Egerben az ugyanilyen jellegű területeket hóstyának nevezték. A hóstát említése Zrínyi Miklós egyik versében is előfordul

„Az keresztény várak nem oly messze vannak;

Higgyed, Szigetvárban éh farkasok laknak,

Csaknem éjjel nappal ezt az mezőt járják,

Még az hóstádban is mieink nem laknak."

A hóstát azonban Kolozsváron kelt saját életre, egy urbanisztikai és néprajzi fogalomból lett identitásjelző. A hóstát keletkezése a középkorra tehető, amikor a városfalon kívül megtelepedtek Erdély és Magyarország különböző részéről származó földműves csoportok. Jellemzően mezőgazdálkodással, állattenyésztéssel foglalkoztak.

A kolozsvári hóstát a tatárjárások alatt folyamatos támadásnak voltak kitéve, csak a XVIII. századtól erősödtek meg ezek a közösségek. Amikor véget értek a támadások, akkor létesül az első hóstáti fatemplom Kolozsváron, a mai protestáns teológiai intézet helyén. A hóstátok az évszázadok alatt további utánpótlást kaptak Szilágyság, Mezőség, Székelyföld és az Alföld különböző tájairól betelepült magyarokból. A hagyomány szerint Bocskai István hajdúinak egy részét is Kolozsvár külvárosába telepítette le, a hadi telepes népet tekintik sokan a hóstátiak ősének.

A hóstáti közösségek félkör alakban helyezkedtek el a város szélén, a Hídelvétől a Kétvízközön és a Kül-Magyar utcai külvároson át a mai Györgyfalvi negyedig. Ezeken a területeken felül, sok helyen voltak a város körül telkek, amik a hóstáti gazdaságokhoz tartoztak. A város legjobb termőföldjeire telepedtek le, a várfalon kívül, de közel a városhoz.

A XIX. század végéig külterjes mezőgazdálkodással foglalkoztak, a nagyobb hozamú belterjes gazdálkodásra az 1900-as évek elején tértek át. Ebben az időben Kolozsvárra telepedett bolgárkertészektől átvették a kertgazdálkodás módszereit is. A bolgárok az első balkáni háború után menekültek Kolozsvárra, idővel azonban visszatértek a hazájukba. Emléküket ma is őrzi a Bulgária telep neve. A hóstát volt Kolozsvár legfőbb élelmiszertermelője, a növekvő igényeket új módszerek bevezetésével szolgálták ki. A hóstátiak a mezőgazdaság minden fajtájával foglalkoztak, a földművelés mellett állattartással, illetve fuvarozással is. Mindent megtermeltek, amire a városnak szüksége volt, amit a piacon el tudtak adni. A XX. század elején a Széchenyi téri piac volt az a hely, ahol, a hóstáti portékák java eladásra került. A kereskedelem éppen úgy az életmódjukhoz tartozott, mint a kertészkedés. Kolozsváron közmondásos volt a becsületességük és a szorgalmuk. Mindig kicsit többet dolgoztak, mint a többi ember, mindig egy kicsit többjük volt, mint a többieknek.

Annak ellenére, hogy a hóstáti emberek városi polgárok voltak, utcáik falusias hangulatot keltettek. A kolozsvári hóstát zárt közösséget alkotott, sem beköltözni, sem benősülni nem volt könnyű a közösségbe. Ezt a zártságot mutatja be a Kolozsvári milliomos című regény egyik fejezete, amelyben a szász származású főhős engedélyt kellett kérjen arra, hogy Kolozsváron a hóstátiak közé költözhessen.

Sokáig a városon belüli hóstátok fiataljai is rivalizáltak egymással, egyik kerületből átudvarolni a másikba nem számított biztonságos dolognak.

A hóstátiak évtizedekkel a várfal lebontása előtt már a város polgárai lettek, szavazati joggal is rendelkeztek, tagjai voltak a centumpáternek is. Azonban a várfalak 1890-as lebontása a hóstátiakat közelebb hozta a belvároshoz. A Magyar utcai bástya, Közép utcai bástya lerombolása után egyszerre a városközpont közelébe kerültek a házaik. Kolozsvárt a jól szervezett, erős polgárság, jól működő közösség jellemezte, ennek lett tagja az úgynevezett földész társadalom. Az iparos céhekhez hasonlóan a „földészek" is szerveződtek, polgári önérzetük volt. Két dalárdát működtettek, Kalandos társaság néven saját temetkezési szervezetet alakítottak. A hóstátiak jelvénye a búzakalászokat tartó kéz. Ennek eredetére nincs adat, viszont annyi bizonyos, hogy 1647-óta ezzel jelöli magát a közösség.

A Házsongárdi temető számos sírkövén fellelhető ez a címer, vallásos jelentése is van, de főként az egykori gazdák foglalkozására utalt. Jellemzően kálvinista vallásúak, a kolozsvári „kétágú" református templom és a hídelvei református templom egyaránt a hóstáti hívekkel telt meg vasárnaponként.

A hóstátot kiterjedt családok alkották, jellemző családnevek árulkodnak arról, hogy ki hóstáti. A Hatházi, Szalma, Füzi, Kilin, Tárkányi, Zágoni-Szabó, Diószegi neveket viselő kolozsváriak mind hóstáti eredetűek.

A hóstáti népviselet a szilágyságit, illetve a tárkányiak népviseletét vette alapul. Úgy lehet mondani, hogy a régi Magyarország tájairól Kolozsvár mellett letelepedő magyarok, a hozott viseleteikből alkottak meg egy stilizált magyar népviseletet, saját maguknak kreálták. De a hétköznapokban és a templomba alapvetően svábos öltözetben, úgynevezett „bürgerben" jártak: fekete ruha, csizma, pörge kalap. A jellemző öltözetüktől a 60-70-es években váltak meg, amikor a földjeiket elvették.

A II. bécsi döntés után, amikor Kolozsváron és Észak-Erdélyben újra magyar világ lett, divatba jött, hogy iparosnak tanuljanak a fiatalok, sok hóstáti legény is iparos akart lenni. A kertészettől azonban nem távolodtak el egy percre sem, igazából az életük volt a földmunka. A rendes munkaidő után a kertjükbe mentek dolgozni, hogy a valódi mesterségüknek éljenek.

A két világháború között a trianoni döntéssel jelentősen nem változott az életmódjuk, a város nem vesztett magyar jellegéből, az impériumváltás után a viszonyok jórészt ugyanazok maradtak, csak a románok parancsoltak. Trianon után nem vették el a földjeiket, sokkal kisebb területekkel rendelkeztek, mint ami az akkori magyarellenes törvényekben szerepelt. Az impériumváltás után a nagyobb földbirtokosokat, nemeseket és az egyházakat büntették. A hóstáti legendárium csupán azt említi, hogy amikor a 20-as évek elején építeni kezdték a Hunyadi téri (akkoriban Stefan cel mare, ma Avram Iancu tér) román templomot, akkor a hóstáti fuvarosokat különböző jogcímekkel megbüntették, hogy közmunkára kényszerítsék őket a katedrális megépítésénél.

A kolozsvári hóstát felszámolása a kommunisták hatalomra kerülésével kezdődött. Az első igazi veszteségeket 1949-62 között szenvedték el, amikor megszüntették a magántulajdont, a földeket a mezőgazdasági kollektívákba kényszerítették. A hóstátiak kuláknak számítottak, a kommunisták gyűlölt ellenségként tekintettek rájuk. Az, hogy ezek az emberek erőteljesen magyarok és kálvinisták voltak, csak súlyosbította a bűnüket a román kommunisták szemében. Kisemmizésükkel azonnal mondhatni két legyet ütöttek egy csapásra: egy kompakt magyar tömböt szüntettek meg, ezzel párhuzamosan helyet csináltak a regáti beköltözőknek. Kolozsvár Erdély fővárosa volt hosszú időn át, a románok azt szerették volna, ha román fővárossá válna, ennek pedig egyik akadályát a hóstátiak jelentették. Szinte a teljes föld- és állat-, illetve eszközállományuk állami tulajdonba került. Az elején némi háztájit meghagytak, később azonban az utolsó talpalatnyi földet is elvették. Az Egyesülés TSZ és Testvériség TSZ jórészt hóstáti gazdák földjeiből állott. Az, hogy a kitelepítést vagy az elhurcolást többnyire megúszták, annak volt köszönhető, hogy a hóstátiak nélkül a város tisztességes munkáskezek nélkül maradt volna.

Az 1960-as évek végén megkezdődött Kolozsvár kommunista szellemű és román érdekű átépítése. A város köré panellakásokat és gyárakat építettek, először a hóstátiak földjeire, egy idő után azonban azok a kertvárosok is sorra kerültek, ahol a hóstátiak éltek. Teljes negyedeket, kertvárosokat szűntettek meg, pontosabban teljesen átalakították. A polgári jellegű, „giblis" házakat lebontották, helyettük lakótelepeket építettek. Olyan minőségű panelházakat húztak fel rohamléptékben, amelyek a szocialista táboron belül is közmondásosan élhetetlenek voltak. Kellett a hely a betelepített román munkásoknak. A betelepítés az etnikai elvek maximális figyelembevétele mellett zajlott. Az új, hatalmas lakónegyedekbe tízezrével költöztették be a románokat. A mostani Marasti negyedbe felépített tömbházakba főleg Beszterce megyei románokat, a Monostorra Moldvából és Vrancea megyéből hoztak új lakókat. A nagy romániai földrengés újabb ürügyet adott arra, hogy tömegeket telepítsenek a városba, jellemzően a hóstátiak földjére. Sok betelepített román ingyen kapott házat, hogy végre román többségű legyen Kolozsvár.

A hóstátiak földjeit egyszerűen elkobozták, házukat kisajátítás címszóval elvették. Kártalanításként a többség az egykori kertjükben épült valamelyik tömbházban kapott lakást. Egy 8. emeleti kétszobás panellakás azonban kevéske kárpótlásnak számított azok számára, akik saját földjükön, saját házukban élhettek generációkon keresztül. A hóstátiak el sem tudták képzelni, hogy ez megtörténhet, az ő világképükben ez elképzelhetetlen volt. Sok idősebb gazda a sokadik felszólításra sem költözött ki a házából, nem értették, hogy hogyan lehetséges, hogy valakitől egyszerűen elveszik a házát és a földjét, amiért generációkon keresztül megdolgoztak. Egy Szalma Ferenc nevű gazdával történt meg, hogy reggel a családjával elindult a maradék, távolabb fekvő földjére dolgozni, mire hazatért, a holmija ki volt téve a lebontott háza elé. Az öreg hóstáti egy újabb házat épített magának, egy kisebb telken, azonban szerencsétlenségére az a ház is éppen útjába került a város szocialista fejlesztésének. Ez azonban nem egyedi példa volt, tucatjával történtek hasonló esetek. A hóstát lerombolásával, a földjük, házuk elkobzásával Kolozsvár leggazdagabb, legszervezettebb közösségét számolták fel. Ez a folyamat a 80-as évek végére fejeződött be. A 80-as évekre csődbe került a szocialista tervgazdálkodás, nem épült több gyár és panellakás, így maradt meg a hóstát egy kisebb része, jórészt a Bulgária telepen. A hóstátiak egy része városperemi körzetekben húzódtak meg‚ ahol kisebb kertet tudtak bérelni.

A földjüktől megfosztott hóstátiak számára az új megélhetés keresése is gondot okozott. Mivel zárt közösségeket alkottak, illetve a kommunizmus előtt a saját uraik voltak, legtöbben a román nyelvvel is nehezen boldogultak. A románokkal legfeljebb a piacon érintkeztek. A sors sajátossága, hogy hóstátiak százai kényszerültek olyan munkahelyre, amit korábban mélységesen lenéztek. A hóstátiak számára a nyolcórás munkanap nem számított igazi munkának, földészként, kertészként az egész napjukat kitette a munkájuk. A kommunizmus időszakában sokan kényszerültek műhelyekbe, gyárakba dolgozni, amit korábban elképzelhetetlennek tartottak.

A hóstát lerombolása román hatalmi szempontból logikus cselekedet. A város 90 százalékban magyar tulajdonban volt a kommunisták hatalomra kerüléséig. Földek, épületek, minden nagy értékű ingatlan a magyaroké volt. Trianon után az egyházakkal és a nagybirtokosokkal bántak el, a kommunizmus elvégezte a maradék teendőt, ami addig nem volt lehetséges.

A kolozsváriak aggodalommal figyelték a hóstát felszámolását, tenni ellene azonban nem lehetett, az ítéletet Bukarestben hozták, a kolozsvári elvtársak javaslatára. Pillich László, Szabó T. Attila, Vetési László már a bontás alatt kutatta a hóstát történetét. Pillich László újságíróként foglalkozott a hóstátiakkal, munkája során őt is figyelte az akkori állambiztonság. Feleki Károly fényképein keresztül örökítette meg a hóstát lebontását.

A szétzilált, megtizedelt közösségnek a rendszerváltás utáni visszaszolgáltatás sem segített. A visszaszolgáltatás során maximum 10 hektár földet adtak vissza magántulajdonba. Sokan nem tudták visszaigényelni a jogos földjeiket, azokra a telkekre, amelyeket beépítettek, nem is lehetett visszaszolgáltatási igényt benyújtani. A múltat nem lehetett visszacsinálni, a hagyományos életmód már nem tért vissza, nagyon kevesen kezdtek újra gazdálkodni. A Vigh család azon kevesek közé tartozik, akik a visszaszolgáltatás után újrakezdtek mindent. Mérnöki diplomával is visszatértek a gazdálkodáshoz. Régebben a napi piac egyet jelentett a hóstáttal, ma egyetlen hóstáti asszony árul a piacon, a mérnök végzettségű Vigh néni.

A visszaszolgáltatásnál ügyeltek arra, hogy lehetőleg elhúzzák az ügymenetet. A határok megnyitásával sok hóstáti költözött Magyarországra, ezeknek az embereknek egy jelentős része semmilyen kárpótlásban nem részesült. Arra is számítottak, hogy az öregedő közösség egyre fogyatkozik, nem lesz, akinek visszaadják a tulajdonát. A hóstátiak is hibáztak akkor, amikor a visszaszolgáltatás után földjeik javarészét eladták a románoknak.

A 2000-es években felépített Buna Ziua negyed teljesen hóstáti földekre épült. A lakónegyed nevének érdekessége, hogy a negyednek a hóstátiak adtak román nevet: Buna Ziuá, ami azt jelenti románul, hogy jó napot. Tudniillik, amikor a földjeiken dolgoztak, a Feleki-tetőn túl lakó románok a városba vezető úton mellettük haladtak el, tejet hoztak a városba eladni. A hóstátiak úgy azonosították azt a területet, hogy a hely, ahol folyton azt mondják a románok, hogy bunözuá. Ez volt az egyetlen román határneve Kolozsvárnak, ezt is magyaroknak köszönhetik.

A hóstátiak létszámáról nincs megbízható adat, vannak, akik hatezer főre teszik a létszámukat, illetve egyes számítások szerint a közösség fénykorában, a XX. század legelején, megközelítőleg 483 hóstáti család élt Kolozsváron‚ ami nagyjából 2000 főt jelenthetett. Ez a szám akkoriban nem volt csekély, tekintve, hogy Kolozsvár egy 50-60 ezres város volt, amíg több százezer románt be nem telepítettek a városba.

Ma már elenyésző a hóstátiak száma Kolozsváron, napjainkban talán több hóstáti él Magyarországon szétszórva, mint eredeti lakhelyén. Tragédiájukat a hajlíthatatlanságuk súlyosbította, a kisemmizésük után a hóstáti férfiak tucatjai lettek öngyilkosok. A hóstát javarésze ma a Házsongárdi temetőben nyugszik, a földben, amit az életüknél is jobban szerettek.

origo.hu

2019-ben láttam eladónak az új HAHGYA robogókat. Megmutatom, hogy mennyibe kerülnek, és miből állnak

https://zen.yandex.ru/media/autovybor/uvidel-v-prodaje-novye-motorollery-muravei-2019-goda-vypuska-pokazyvaiu-skolko-stoiat-i-iz-chego-sdelany-5fb77f1715eeab2863e3bb5b

A posztszovjet tér lakói jól ismerik az "Ant" motoros robogót. A kis tricikli nélkülözhetetlenné vált a vidéki területeken, ahol kis teherszállításra használták. A robogó fiatal srácok körében is érdekes volt, akik megtöltötték a testet és jó helyre jutottak. Nemrég találkoztam egy új "Ants" 2019 kiadás eladásának hirdetésével. Megkérdeztem, hogy a modern robogó miben különbözik a szovjetétől, és van-e jövője.

Az "Ant" első generációját 1959-1995-ben gyártották. Szinte bármely faluban találkozhatott robogóval. A modell nevét okkal választották. 258 kg száraz tömegével a robogó deklarált teherbírása 340 kg volt. Valóságos körülmények között az "Hangya" gyakran túlterhelt volt, a szemem előtt hat felnőttet gond nélkül rángatott magára . A modell második generációja nem volt annyira népszerű, és a szovjet gyártmányú robogót még most is aktívan használják a vidéki területeken. Harmadik féltől származó vállalatok átvették az alkatrészek gyártását, amelyek lehetővé teszik a tulajdonosok számára a tricikli szervizelését.

Szovjet "Hangya" és boldog tulajdonosai

Az 50-es években a "Hangyát" kifejlesztő Tulai Gépgyárat nem érdekelte a modell logikus folytatása. Ebben az évben a vállalat kiadta az "Ant VTS" elektromos kocsit, amely villanymotorral rendelkezik, és elsősorban raktárakban történő munkára szolgál. Az autó műszaki jellemzői egyértelműen nem alkalmasak a vidéki területekre , és az 1 250 000 rubel eladási ár valószínűleg nem fogja érdekelni a vevőt. De harmadik fél cégek vállalták, hogy a belső égésű motorokkal ellátott "Ant" modern verzióit gyártják.

A Tula gépgyártó üzem elektromos "Ant VTS" -je egyértelműen nem "falu" lehetőség

Találtam egy Muravei RC200ZH-t az orosz Racer cégtől. Kívülről egyértelmű hasonlóságok mutatkoznak a szovjet dizájnnal. Látjuk a szokásos három kereket, lenyűgöző karosszériát és egyszerű kivitelt. A robogó súlya 310 kg, a bejelentett teherbírás 380 kg . Kívánt esetben a vevő megerősített változatot rendelhet rugókkal és vastag rugókkal, amelyek jelentősen megnövelik a maximális terhelhetőséget.

A hazai technológia szerelmeseinek nem szabad támaszkodniuk mérnökeink által alkalmazott megoldásokra. A modern "Hangyában" a jelentős elemek közül csak a keretet gyártják Oroszországban . Minőségében sokkal jobb a Közép-Királyság analógjaihoz képest, ami különösen fontos súlyos fémterhelések esetén. A robogót egy négyütemű, 14 lóerős motorral szerelték fel, amelyet a kínai "Lifan" cég gyárt, léghűtéssel, a ventilátor kényszerű bekapcsolásának lehetőségével, és egy egyszerű tajvani karburátort telepítenek.

Általánosságban elmondható, hogy az új "Ant" meglehetősen egyszerű, rendelkezik a működéshez szükséges minimummal. Az egyszerű rendszerek közül, amelyek növelik a kényelem szintjét, meg lehet jegyezni a terheletlen test felemeléséhez szükséges gázleállások jelenlétét. A legtöbb használt alkatrész Kínából származik, így a jelenlegi "Hangya" nagyon távol áll a szovjet robogótól. Egy ilyen tricikli az alapverzióban körülbelül 150 000 rubelbe kerül .

Köszönjük

Amikor elindítottuk a HANGYA egyesületet nem is hittük, hogy ennyien fogják majd kedvelni, hiszen azt tapasztaltuk, hogy vidéken élő gazdatarsadalom nem igen fogadja megfelelően a szövetkezésnek még a gondolatát sem mert összehasonlítja a régi "kollektívvel"... Furcsa mód amikor 91-ben beindítottam a Kertbarátok Lapját nem a falun élők hanem a városi kiskert tulajdonosok lettek a leghálsabb olvasóink, pedig még most is emlékszem, a nagyanyán konyhakertjére, ami a mostani fogalmak alapján "aromakert"-nek felelne meg, hiszen amikor sétáltam a kértjében akkor minden lépés után más illat üttötte meg az oromat, de a sok nővényfajta még "házipatika" is volt amit szorgosan látogattak a szomszédok is.

Úgy érzem, hogy a sok FB kedvelés után azért meglátogatják a lapjainkat is és hűséges olvasóvá vállva garapítják a sorainkat.

Ezért minden egyes olvasót üdvözlünk és további jó olvasást kivánunk Mindenkinek! Horváth Zoltán

Nem hiszel a szemednek! Badacsonyban nőnek Európában a legnagyobb tobozok!

 https://likebalaton.hu/telepules/badacsonytomaj/hireink/nem-hiszel-a-szemednek-badacsonyban-nonek-europaban-a-legnagyobb-tobozok-173641/

Mihály Szilvia |2020.11.08. 

Hatalmas, ananásznál is nagyobb tobozokat szüreteltünk Badacsonyban. A közel 3 kg-os 35-40 cm-es óriástobozokat virágzó fenyő ágairól ipari alpinisták fűrészelték le az északi félteke legnagyobb tobozait. Nézd meg videóinkat és képeinket!

Két éve rendeznek nyilvános tobozszüretet a badacsonyörsi Folly Arborétumban, ahol november 7-én ragyogó napsütés várta az érdeklődőket.

– A toboz nem a termése a növénynek, hanem az elfásodott virágzata – tudjuk meg Folly Rékától, aki negyedikgenerációs tulajdonosa a különleges cédrusok és ciprusok gyűjteményének. –A Pinus coulteri, óriástobozú fenyők toboza már önmagában, a méretének köszönhetően is jelentős érdeklődésre tart számot nálunk. Két fánk közül az egyik példány már 80 éves, a nagypapám ültette, a másik fa 60 éves, ezt az édesapám, Folly Gyula ültette. Egy fenyőről kb 20 tobozt szedünk le.

Nem hiszel a szemednek, ez egy fenyőtoboz! Fotó: Mihály Szilvia

Ez a nagy toboz kétévente érik be, kétévente tud csíraképes magokat hozni. Mivel a magot szeretnék szaporítás céljából felhasználni, nem várjuk meg, míg a tobozok maguktól leesnek, hiszen akkor a magok is kipotyognának belőlük. Annyira nagy és súlyos egy-egy toboz, hogy az bizony képes lenne agyoncsapni bárkit, aki alatta áll. Az angolok ezt a fát éppen ezért özvegycsináló fának, widow makernek is hívják. Átlagosan 2 kg-os, 40 cm magas tobozok ezek nagyon karmos, elfásodott pikkelylevelekkel, csupa gyanta az egész, de különleges érzés kézben tartani, megfogni, megszagolni a hatalmas példányokat.

Óriás tobozok  Fotó: Mihály Szilvia

– Tavaszig meleg helyen tartjuk a tobozokat. Akkor nyerjük ki belőle a magokat, amikor egy nagy csattanással felnyílnak, ezután a tobozt díszdobozban árusítjuk. A magok egy részét elvetjük és kis fenyőként értékesítjük, ezekből 3-4 év múlva lesz akkora növény, amit a faiskolában meg lehet majd vásárolni. Több tíz év alatt teremnek ezek a fák tobozt, Magyarországon csak nálunk található két termőpéldány. Ahogy melegednek a nyarak, egyre szebb jövő vár erre a fenyőfélére.

Erről a hatalmas fáról szüretelik a tobozokat  Fotó: Mihály Szilvia

Folly Réka közelről is megmutatja a nap főszereplőjét, az óriástobozú fenyőt, melyen az északi félteke legnagyobb tobozai teremnek:

A mai bemutatót alapos vizsgálat előzte meg, csak biztonságosan feltérképezett fára másznak fel az alpinisták. Hallgasd és nézd meg, hogyan ellenőrzik ezeket a több tíz méteres fákat, Pete Krisztián minden apróságra figyel.

Meg sem tudjuk számolni, hány karabiner és biztonsági eszköz van felszerelve Krisztiánra, aki a fotósokat sem engedi védőfelszerelés nélkül a fa közelébe:

Az alpinista gyorsabban mászik fel a fára, mint ahogy én a telefonomat megemelem, nézd, mennyire ügyes:

A legizgalmasabb pillanatok, amikor a fa tetején egyensúlyozó alpinista lefűrészeli a hatalmas tobozokat:

Az egyik tobozt az arborétumi sétán résztvevő gyerekek mérik le, a 35 cm-es, kissé ragacsos, gyantás “zsákmány” a kicsik kedvence lett, nézd, milyen cukik:

A "Darázs" az "HANGYA" modernizált rakomány leszármazottja, amely 1,4 tonnát képes szállítani

 https://zen.yandex.ru/media/id/5f3b4020a79e961891fd9a30/shmel-gruzovoi-modernizirovannyi-potomok-muravia-kotoryi-sposoben-uvezti-14-tonny-5f7b0b8671c44f08291797ef

Október 6

Mint tudják, minden új feledésbe merült. Úgy tűnik, hogy ez a népi bölcsesség vezérelte a Veliky Novgorodi Alternatív Kereskedelmi Felszerelés vállalat tervezőit, amikor elkészítették a Shmel teherrobogót.

fotó az internetről

Prototípusa a híres szovjet kori „Hangya” volt . És ne feledje, a névben ismét megjelenik egy rovar. Csak ez már nagyobb méretű. De a paraméterei is erőteljesebbek. Általában egy ilyen technika régóta hiányzik, ezért elég időben megjelent.

Mit tehet Darázs?

Ez a nagy robogó akár a motorkerékpár és az autó hibridjének is tekinthető. Erőteljes, nagy mennyiségek szállítására alkalmas, és fülkével van felszerelve. A hivatalos adatok szerint 700 kg a teherbírása.

Akkor miért hasonlítják ilyen gyakran a Gazellához?

Ennek oka az elvégzett teszt, amelynek eredményeként kiderült, hogy a robogó 1,4 tonna fedélzetére képes . És semmi sem történt vele e kísérlet eredményeként.

fotó az internetről

Igaz, a robogót rövid ideig tesztelték, és nem tudni, hány kilométert tud megtenni ilyen terheléssel. De ennek ellenére ez egy mutató.

A robogó elkészítésének legelején úgy döntöttek, hogy összeszerelik egy saranszki üzemben. Ebben az esetben olyan költségről volt szó, mint 300 ezer rubel és még alacsonyabb.

Ismét a Gazelle-hez képest kiderül, hogy négyszer olcsóbb. Még mindig nem rossz különbség, gyakorlatilag azonos teherbírással 300 ezer és 1200000 rubel között.

Ugyanakkor nem mindenkinek van szüksége a Gazelle maximális teherbírására. A nyári lakosok és a gazdák elégedettek a 700 kg-mal.

A "Darázs" problémamentesen be tudja helyezni egy kisteherautót vagy egy emelvényt. A robogó kialakítása sok részletet tartalmaz a "Zhiguli" -tól . Erősségét acélcsövek adják, amelyeket hegesztéssel kötnek össze.

A tervezők az UAZ SUV-tól vették el a rugós felfüggesztést . Az egyetlen dolog, ami nem tudott ellenállni és a kínaiaktól vásárolt, az a motor. Természetesen a robogó meghibásodása esetén javítása nem okoz problémát, mivel az összes alkatrész könnyen megtalálható.

A mechanikus sebességváltóval ellátott motorkerékpárok teljesítménye 20 lóerő . Ha elmélyül a motor eredetében, akkor az ősökben találhat egy Honda motort.

fotó az internetről

A legnagyobb érték ebben a modellben természetesen a vezetőfülke. Ez egy nagyon kényelmes lehetőség a sofőr számára. Ebben az esetben nem kell attól tartani, hogy rozsdásodhat, mert műanyagból készült, bár fémkereten alapszik. Biztonsági övek is rendelkezésre állnak az autóban.

Általánosságban elmondható, hogy az alkotók egy kiváló, modernizált leszármazottat kaptak az "Ant" -ról, amely a legtöbb nyári lakos számára tetszeni fog