Ez a kérdés kicsit nehezen megválaszolható számomra. Mondhatnék egy-két szót, amivel körülírom a cikta hasznosíthatóságát, de ennek nem lenne sok értelme, mert a mai, ipari körülmények között a cikta gyakorlatilag sehogyan sem hasznosítható, "nem éri meg" tartani. Hogy megértsd, hogy mi miért tartjuk, ahhoz a fajtáról is kell mondanom egy kicsit, és a saját hitünkről, gondolkodásunkról is.
"Haszonállatot" az ember alapvetően a "haszonért" tart, így van ez, mióta az ember az első állatot magához vette. A termékeiért (juh esetében hús, gyapjú, tej, fajtától függően egyik, vagy másik hangsúlyosabban), munkájáért, szolgálatáért cserébe adja neki védelmét, gondoskodását, hovatovább szeretetét. Ez lehet egy tisztességes együttműködés, amikor a nagyobb "hatalommal" rendelkező ember tiszteletben tartja az állatot és nem alakítja a végletekig az ő igényeit kiszolgáló, önállóan már életképtelen, túltenyésztett torzlénnyé. Ennek a tisztességes együttműködésnek a megtestesítői a parlagi állatfajták. Az ő esetükben a tenyésztői munka hozzáadott az eredeti kiindulási alaphoz, úgy, hogy életképességet nem vett el a szükséges mértéken túl. Amikor az ember olyan körülmények között tart állatot, hogy az már természetközeli helyzetben teljességgel életképtelen lenne, amikor "inkubátorba" helyezi azzal a céllal, hogy saját igényeit a legspeciálisabb módon elégítse ki, és elsiklik afölött az apróság fölött, hogy az állat is teremtett lelkes lény (sőt, egy idő után oda ragadtatja magát, hogy nem átallja ugyanezt embertársaival is megtenni), azt a tevékenységet én itt most inkább nem minősíteném, mert ehhez nekünk semmi közünk... Tehát a haszonállat alapvetően az ember ellátását és segítségét élvezve, azért cserébe termel neki.
A cikta juh Magyarországon alakult ki, ilyen értelemben magyar őshonos fajtának nevezzük, ebben a formájában máshol nem létezik, mivel a Kárpát -medence - és azon belül szűkebb - élettere alakította olyanná, amilyen.
Igazából a Németországból betelepített svábok hoztak magukkal egy juhfajtát, amit aztán itt, új otthonukban évszázadokon át használtak, együtt éltek vele, ezzel alakítva olyanná, amilyennek ma ismerjük.
A cikta másik neve: tolna-baranyai sváb juh. Ennek megfelelően a cikta azt tudja, amit ők vártak tőle: háztáji tartásban minden családnak volt anyagi lehetőségeihez mérten néhány anyajuha (nem nagy nyáj, kb. 2-10 anya), aminek a célja elsősorban az volt, hogy megtermelje a család számára a hagyományos gyapjú ruhadarabok alapanyagát, amit aztán családi szinten fel is dolgoztak, el is készítettek. A hústermelés nem volt számukra annyira lényeges, mivel a svábok nem igen ettek juhot. A felesleges bárányszaporulatot és a selejtet jellemzően a magyar napszámosokkal etették meg szüret idején, mert hogy szőlőtermelő népek voltak. Családokon belüli juhtejhasznosításról nem hallottunk (nyilván teheneket tartottak erre a célra, az egy családra eső anyajuhlétszám nem adott volna elegendő tejet), de arról hallottunk, hogy egyes falvakban a nyári időszakra a falu lakóitól összehajtott juhnyájat legeltetésre kiadták magyar vándorjuhászoknak, akik közül többen is fejték őket, tehát erre is alkalmasak.
Saját tapasztalatunk alapján háztáji szinten hármas hasznosítása lehetséges, akkor, ha az ember abban gondolkodik, hogy az állat, amit megszelídített, ellátja őt mindennel, és fel is használ mindent, amit tőle kap. Tehát családi gazdaság szintjén a gyapjú-, hús- és tejhasznosítás lehetőségeit hordozza magában.
És hogy mi miért tartjuk őket?
Leginkább azért, hogy megmaradjon egy juhfajta, amely még rendelkezik azzal a képességgel, hogy a természetes időjárási viszonyokhoz alkalmazkodva, a természet adta táplálékot jól hasznosítva élni, termelni képes.
Hogy megmaradjon a lehetősége és genetikai alapja a háztáji gazdálkodásnak, mert ez a fajta arra nagyon alkalmas, és ki tudja, talán egyre többen jönnek rá, hogy nem biztos, hogy az ipar és a technika útja hosszútávon fenntartható, járható...
Hogy maradjon meg a lehetőség, az élet esélye, a sokféleség szépsége, ami mellesleg nem csak szépség, de létszükséglet is itt, a Föld nevű bolygón.
Hogy maradjon meg ez a génkészlet, és a megváltoztatott tartásmóddal ne torzuljon. És végül: mert mi nem robotok vagyunk, akik teszik a cserébe kapott jutalomfalatért a mindennapi rutinfeladatot, hanem gondolkodó lények, életcélokkal, (élet)közösségben gondolkodva...
Igyekszünk a fajtát népszerűsíteni és terjeszteni azok körében, akik családi önellátásban gondolkodnak, vagy fontosnak tartják a sokféleség, az eltűnő értékek megőrzését.