2015. június 26.
„Ha figyelembe vesszük, hogy az ember ebbe a világba tartozó teremtmény, és hogy joga van az életre és a boldogságra, ezenfelül kivételes méltósága van, akkor nem hagyhatjuk el, hogy a mostani környezetrombolás, fejlődésmodell és a szemeteskosár-kultúra emberi életre gyakorolt hatásait is szemügyre vegyük.” (LS 43) Ferenc pápa az alábbi hatásokat nevezi meg a leginkább jelentősként:
1) Az életkörülmények romlása és a szociális hanyatlás (LS 43–47). A városok kontrolltalan növekedése rengeteg nehézséget okoz, a közlekedéstől egészen a környezeti terhelésig. Eközben a vidék is gondokkal küzd: nagybirtokok, kisajátítások, a környezet értékeinek elzárása a tömegek elől. Közben a technológia fejlődése kihat az emberi munkára, a kirekesztés új formáit hozva létre. A kiszolgáltatott emberek körében pedig nő a bűnözés, a kábítószer-fogyasztás… Olyan fejlődésre lenne szükség, amely az egész embert mozdítja elő. Ferenc pápa emellett szól még a média s a digitális világ dinamikáiról, veszélyként említve, hogy „nem segítik elő a bölcs élet, mélyreható gondolkodás és nagylelkű szeretet fejlődését. A múlt nagy bölcseire az a veszély leselkedik (…), hogy bölcsességük kialszik az információk mindent szétszóró lármájában” (LS 47). Az igazi bölcsesség „a reflexióból, a párbeszédből és a személyek közötti nagylelkű találkozásból” forrásozik (ld. uo.), épp ezért olyan kultúrát kell munkálnunk, amely ezt segíti elő.
2) Világszintű társadalmi igazságtalanság (LS 48–52). „Az emberi környezet és a természeti környezet együtt romlik, és nem foglalkozhatunk megfelelő módon a környezetrombolással, hogyha nem vesszük figyelembe az okokat, amelyek az emberi és társadalmi szinten tapasztalható hanyatlással függnek össze.” (LS 48) Gyakran tudatában sem vagyunk, milyen szintű kirekesztés, igazságtalanság uralkodik a világban – mindenki a saját gondjaival van elfoglalva, s ezért a világszintű problémák nem kapják meg az őket megillető helyet, jóllehet „bolygónk nagyobb része, több milliárd ember” kirekesztve él (LS 49). Ezért kötelességünk „ugyanúgy meghallani a szegények kiáltását, mint a Földét” (Uo.). „A szegények problémájának megoldása, vagy egy másmilyen világ elgondolása helyett egyeseknek semmi egyéb javaslatuk nincsen, mint a születésszámok csökkentése” (LS 50). A fejlődő országokra ezen a téren rendkívüli nemzetközi nyomás nehezedik, miként a 2014-es családszinódus beszámolói is megmutatták. A probléma elmismásolása, ha nem a gazdasági rendszer bűneiről vagy a nyugati fogyasztói társadalom egész Földet megterhelő kihatásairól beszélünk, hanem megelégszünk annyival, hogy szülessen kevesebb gyerek. A pápa emlékeztet: a világszinten megtermelt élelem harmada szemétben végzi – akkor tényleg a Föld erőforrásaival, s nem inkább a mi életstílusunkkal van baj? Nem egy világszintű társadalmi igazságtalanság van, melynek haszonélvezői többek között azok az európai országok, amelyek felvásárolják és elfogyasztják, vagy éppen kidobják azt, amit a déli félteke országai termelnek. Eközben a szegény országok folyamatosan eladósodnak, ami „a kontroll eszközévé vált” (LS 52). Az ő természeti erőforrásaik kizsákmányolása révén fejlődnek a leggazdagabb országok (ld. uo.). Ideje lenne tudatosítani az eltérő felelősségi szinteket, s azok következményeit mindenkinek felvállalni!
3) A reakciók gyengesége (LS 53–59). Ahogy már elődei, úgy Ferenc pápa is sürgeti olyan leadershipek kialakítását, amelyek hatékony válaszokat adnak az előttünk álló kihívásokra. A jog, a gazdaság, a politika minden szintjén szükség van „áthághatatlan határokra”, csakis így lehet kialakítani majd egy szükségszerű új paradigmát. A pápa kijelenti, hogy „feltűnő a nemzetközi politikai reakció gyengesége” (LS 54). Úgy tűnik, az ipar és a gazdaság uralja a politikát, s ebből ered a nemzetközi klímacsúcsok tehetetlensége. Márpedig arra lenne szükség, hogy a közjó kerüljön az első helyre, s minden társadalmi szereplő azt szolgálja. Ez már csak azért is fontos, mert az éghajlatváltozás, az erőforrások kimerülése olyan konfliktusokat vetít előre, amelyek háborúk forrásai lehetnek. A jó reakciók keresése során lehetne támaszkodni azokra a jó példákra, amelyek már tapasztalhatók egyes országokban. Sokak azzal kerülik ki a cselekvés igényét, hogy azt mondják: nem is olyan rossz a helyzet, még sokáig mehetnek így tovább a dolgok. Ferenc pápa óva int ettől az önbecsapástól, amelynek egy célja van: hogy ne kelljen változtatnunk életstílusunkon.
4) A vélemények különbözősége (LS 60–61). Az útkeresésben két véglet mutatkozik: nem változtatni, illetve az embert mint „a” problémát kiiktatni. A végletek között számos álláspont lehet, amelyeknek párbeszédbe kell kezdeniük. Maga az egyház is dialogizál, hisz nincsenek előre kész válaszai. Figyel a tudományra, s igyekszik a realitás felé terelni a párbeszédet.